2008. június 5. csütörtök

jún. 5
13:31
"Mintha mi sem történt volna" - új albummal jelentkezik a francia first lady (Infostart)
Carla Bruni-Sarkozy harmadik albuma jelenik meg jövő hónapban Amerikában, és ezzel bebizonyosodott, hogy hiába ment hozzá a francia államfőhöz, hivatalos kötelezettségei nem akadályozzák énekesi karrierjét.
jún. 5
13:32
Egy kis alkohol jó a reumás ízületi gyulladásra (HírTV)
Egy skandináv tanulmány szerint a mérsékelt alkoholfogyasztók kevésbé hajlamosak a reumás ízületi gyulladásra, mint azok, akik egyáltalán nem isznak.
jún. 5
13:32
Fidesz: vonják vissza az Advertumról szóló kormányhatározatot (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint a szocialisták saját médiabefolyásukat akarják erősíteni azzal az ügylettel, amelyben a futball-médiahálózat kiépítésével megbízott Advertum Kft. a kormány kezességvállalása mellett 5,2 milliárd forintos hitelhez juthat. Varga Mihály, az ellenzéki párt alelnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján az erről szóló határozat visszavonására szólította fel a kormányt.
jún. 5
13:32
Kaczynski ügynökmúlttal vádolja a Nobel-békedíjas Walesát (Kripto Akadémia)
Lech Kaczysnki lengyel köztársasági elnök szerdán este egy tv-interjúban azzal vádolta Lech Walesát, a Szolidaritás szakszervezet történelmi vezetőjét, volt államfőt, hogy egykor az SB lengyel titkosszolgálat ügynöke volt.
jún. 5
13:32
Beismerte szörnyű tettét a színésznő! (hirado.hu)
Nyertes Zsuzsa rálépett egy papagájra, amely azonnal elpusztult
jún. 5
13:34
Ázsiai-Csendes-óceániai Közösség az EU mintájára (Kripto Akadémia)
Az Európai Unióhoz hasonló szervezet létrehozását javasolta Kevin Rudd ausztrál miniszterelnök az ázsiai és csendes-óceániai országok számára gazdasági, biztonsági és politikai együttműködésük elmélyítése érdekében.
jún. 5
13:34
Újabb tragikus gázolás a zebrán! - Halálos baleset a Kőbányai úton (hirado.hu)
A 62 éves külföldi férfit a Kőbányai úton egy gyalogátkelőnél ütötte el a jármű
jún. 5
13:44
A Start Plusz kártyák sikeresebbek (Piac és Profit)
A Start Plusz kártyákból több mint kétszer annyit váltottak ki az érdekeltek eddig, mint a nagyobb kedvezményt biztosító Start Extra kártyákból - derül ki a Szociális és Munkaügyi Minisztériumtól kapott tájékoztatóból. Az álláskeresők elhelyezkedését járulékkedvezménnyel segítő új kártyatípusokat az elmúlt év júliusától lehet kiváltani, azóta 10 283 Start Plusz kártyát és 4602 Start Extra kártyát…
jún. 5
13:44
Hamis adóbevallásokkal próbáltak pénzt visszaigényelni az APEH-tól (Infostart)
A gyanú szerint egy bűnbanda az országban több helyen is megpróbált hamis személyijövedelemadó-bevallásokkal pénzt visszaigényelni a magyar adóhatóságtól. Az APEH szóvivője az InfoRádiónak elmondta: néhány millió forintot el is utaltak a csalóknak, akiktől visszaperelik majd a pénzt.
jún. 5
13:44
Kicsinyes politikai alkudozás a világélelmezési konferencián (Privátbankár)
Politikai viták miatt előfordulhat, hogy az ENSZ római világélelmezési konferenciája erőteljes üzeneteket tartalmazó zárónyilatkozat elfogadása nélkül ér véget. Az értekezleten 151 ország képviselője ...
jún. 5
13:46
Adót csalnak, színészkednek, szüzekkel bratyiznak a foci EB sztáredzői (BorsOnline)
A szombaton kezdődő 13. Eb-rajt előtt négy olyan szövetségi kapitányt mutatunk be, akik a torna legkarizmatikusabb edzőinek tekinthetünk. A portugálok brazil edzője, Luis Felipe Scolari, az oroszok holland kapitánya, Guus Hiddink, valamint az olasz Roberto Donadoni és a francia Raymond Domenech egyaránt rendkívül érdekes személyiség. És akkor még finoman fogalmaztunk… Az alábbiakból kiderül, miért…
jún. 5
13:46
Kifehérítenék a magyar borászatot - képek a Pannon Bormustráról (Infostart)
A Pannon Bormustra az egyik legtekintélyesebb borverseny Magyarországon. Az idei mustra két, Angliából érkező bírálóját Pannonhalmán lenyűgözték a hazai fehérborok, szerintük ezekre kellene összpontosítania Magyarországnak, hiszen a különleges száraz fehérborokkal mutathatunk egyediséget a világnak. A verseny után öt kategóriában hirdették ki az idei csúcsborokat.
jún. 5
13:46
"A cél, hogy az illegális bevándorló minél előbb hazatérjen" (Infostart)
Az illegális bevándorlókat 18 hónapig fogva tarthatják, és öt évre kitilthatják az Európai Unióból, miután a tagállamok bel- és igazságügyi miniszterei elfogadták az erről szóló keretirányelv-tervezetet, amelyet azonban az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia. A cél, hogy az illegális bevándorló minél előbb visszatérjen a hazájába.
jún. 5
13:46
Szja: két utalás után jobban figyel az APEH (Privátbankár)
Az egész ország területére kiterjedt szja csalássorozatot leplezett le az APEH - közölte az adóhatóság
jún. 5
13:47
Délelőtti kommentár (HírTV)
A dollár ma erősödött a többi devizával szemben. Az EUR/USD napi minimumot ért el 1,5378-nál, miután közzétették a német ipari megrendeléseket, melyek májusban havi szinten 1,8%-kal csökkentek. A GBP/USD árfolyama 1,9463-ra csökkent, miután a brit HBOS-ingatlanárindex májusban -3,8%-os értéket hozott. A BoE az árakból eredő veszélyekre való tekintettel a várt szerint változatlanul 5,00%-on…
jún. 5
13:47
Sorozatbetörőket fogtak el Szabolcsban (Blikk)
jún. 5
13:47
Egri kórház: fellebbeznek az érdekképviseletek (Alternatív Energia)
Nem helyezte hatályon kívül a Heves Megyei Bíróság a hevesi megyegyűlés azon döntését, amelynek alapján a következő 20 évben a HospInvest Zrt. működtetheti az egri kórházat - tájékoztatta csütörtökön az MTI-t a megyegyűlés alelnöke.
jún. 5
13:47
Tisztelt Huligán Úr! Nem akarunk bajt az Eb-n! Üdv, a svájci rendőrség (hirado.hu)
"Ismert előttünk, hogy Ön olyan személy, aki a sporteseményeken nem tartja magát mindig szigorúan a szabályokhoz"
jún. 5
13:49
Frontális ütközés a jobbkanyarban - Három életveszélyes sérült (hirado.hu)
A csaknem végzetes baleset csütörtökön délelőtt történt
jún. 5
13:59
Eltörölt minimálbér, eva és ekho a foglalkoztatási költségek csökkentésének ára (Infostart)
Ezermilliárd forinttal csökkentené a foglalkoztatás költségeit az Oriens pénzügyi tanácsadó cég által kidolgozott átfogó javaslat. A szerzők az állami kiadások mérséklésével, valamint bizonyos adó- és járulékfizetési szigorításokkal biztosítanák a szükséges forrást.
jún. 5
14:00
Kevesebb csőd a németeknél (Privátbankár)
Csökkent a vállalati csődök száma Németországban az idei év első negyedében. A statisztikai hivatal adatai szerint január-március között 7147 vállalati csődöt regisztráltak Németországban, 12,6 százal...
jún. 5
14:01
Letartóztatták, mert saját szakállára osztott segélyt (Infostart)
Mianmarban letartóztatta a rendőrség az ország legismertebb humoristáját, amiért magánakciót indított a ciklon után küldött segélyszállítmányok célba juttatásáért.
jún. 5
14:02
Nem nyúltak a brit kamathoz (Privátbankár)
A Bank of England a jelenleg érvényes 5,0 százalékos szinten hagyta az irányadó kamatot. A döntés arra utal, hogy a BoE-t egyre inkább a gyorsuló infláció, semmint a lassuló gazdasági növekedés aggasz...
jún. 5
14:02
Nevet keresnek a vízilóbébinek (HírTV)
Csütörtöktől látható a májusban született vízilóbébi a Pécsi Állatkertben. A „csöppség” névadásához a közönség segítségét kérik: bárki elküldheti e-mailben a javaslatát, a legjobbakat pedig szavazásra bocsátják majd.
jún. 5
14:03
Kovalainen szabadon harcolhat Hamiltonnal (F1világ)
A Mercedes-Benz sportigazgatója, Norberg Haug elmondta, bár 23 pont a lemaradása csapattársával szemben, Heikki Kovalainen szabadon harcolhat Hamiltonnal a szezon hátralévő részében.
jún. 5
14:03
Mikola nem vágyik az MVSZ elnöki posztjára (hirado.hu)
Magyarok Világszövetsége elnöki posztjára hárman kaptak jelölést, köztük Mikola István is
jún. 5
14:04
Tovább jegelik az eurókamatot (Privátbankár)
Az Európai Központi Bank változatlanul, 4,00 százalékon hagyta az irányadó, kéthetes refinanszírozási kamatminimumát, tekintettel arra, hogy változatlanul fennáll az infláció felgyorsulásának a veszél...
jún. 5
14:04
EKB-s alapkamat: 4,00% - előrejelzés: 4,00% (HírTV)
Az EKB ma a várakozásoknak megfelelően változatlanul 4,00%-on hagyta alapkamatát. Részletek következnek… In-GFX
jún. 5
14:05
Hamilton apja összetörte a kölcsönautót (F1világ)
Lewis Hamilton édesapja, Anthony csúnyán összetörte kölcsönbe kapott Porsche típusú autóját, mikor mindössze 200 méterre Hertfordshire-i otthonától elvesztette uralmat a gépkocsi felett, és egy szerencsére üres játszótéren kötött ki.
jún. 5
14:05
27 milliót akartak visszaigényelni - szja-csalókat leplezett le az adóhatóság (hirado.hu)
A bűnbanda hamis adóbevallásokat készített, egyenként 100-150 ezer forinttal akarta megcsorbítani az APEH számláját
jún. 5
14:06
Birtokba vették a japán űrlaboratóriumot (HírTV)
Kinyitották a Nemzetközi Űrállomáshoz kapcsolt japán űrlaboratóriumot közép-európai idő szerint csütörtökre virradó éjjel. Az autóbusznyi elemet a Discovery amerikai űrsikló hozta az űrállomásra.
jún. 5
14:09
Nyáron virágzó fák és cserjék - képgaléria (Édenkert)
A tavasszal viruló fák és cserjék után most összegyűjtöttük a nyáriakat. A kert melyik részére mi illik? Mindenki válogathat saját és növénye kedvére, ha kertet tervez.
jún. 5
14:16
Expasijával csalta vőlegényét Sienna Miller (BorsOnline)
Végleg elváltak útjai Sienna Millernek és Rhys Ifans-nak. A sztárpár egy évig volt együtt, de kapcsolatuk az utóbbi időben megromlott. A szépséges színésznő már májusban arról panaszkodott barátainak, hogy párja akit a Sztárom a párom című romantikus komédiában ismerhettünk meg, közel sem olyan jófej, mint a mozivásznon.
jún. 5
14:18
Cukorbeteg a cseh kormányfő (Blikk)
jún. 5
14:18
A Detroit nyerte a Stanley Kupát (HírTV)
Az észak-amerikai profi jégkorong liga (NHL) négy győzelemig tartó döntőjében csütörtök hajnalban a Red Wings a hatodik mérkőzésén 3-2-re legyőzte a Pittsburgh Penguinst, és ezzel 4:2-re megnyerte a párharcot. A vörösök történetük során a 11. alkalommal szerezték meg az NHL bajnokának járó kupát.hírTV
jún. 5
14:18
Európa lesz a címe az új koszovói himnusznak (Kripto Akadémia)
Európának fogják nevezni, s szöveg nélküli lesz a koszovói himnusz, amennyiben a pristinai parlament elfogadja az ország zenei szimbólumának kiválasztásával megbízott bizottság javaslatát.
jún. 5
14:19
Bezárhatják a Zöld Pardont? - Újbuda lakói besokalltak (hirado.hu)
A XI. kerület lakói szerint ellehetetlenítik életüket a Petőfi híd budai hídfőjénél lévő szórakozóhelyek működése
jún. 5
14:20
Sólyom: A szárnyvonalak felszámolása csak mélyítette a kilátástalanságot (HírTV)
A köztársasági elnök szerint mélyítette az ormánsági szegénységet és kilátástalanságot a liberális vasúti reform a szárnyvonalak felszámolásával. Sólyom László azután beszélt erről, hogy a környék polgármestereivel találkozott országjárásának újabb állomásán.
jún. 5
14:21
A Manchester City tulajdonosa Ronaldinhót akarja (hirado.hu)
Ronaldinho játéka a múlt évben nagyon szürkévé vált
jún. 5
14:23
Hetven együttes költözik Miskolcra - ismét lesz rockfesztivál az acélvárosban (hirado.hu)
A fellépők között lesz a Beatrice, Mini, Zanzibar és még sokan mások
jún. 5
14:25
A Ság-hegy kráterében rekedt a fiatal Vas megyében (hirado.hu)
A helyszínen már kint vannak a rendőrök, tűzoltók és mentők, akik próbálják kimenteni a bajba jutottat, illetve a közelben egy mentőhelikopter is várakozik
jún. 5
14:30
Országos adócsalást leplezett le az APEH (Piac és Profit)
A gyanú szerint egy bűnbanda az országban több helyen is megpróbált hamis személyi jövedelemadó bevallásokkal pénzt visszaigényelni az adóhatóságtól.
jún. 5
14:33
USD/ZAR Csökkent a dél-afrikai vállalkozások bizalmának mutatója (HírTV)
Ma tovább gyengült a dél-afrikai rand. A devizát továbbra is rosszul érintik a befektetők nagyfokú kockázatkerülése, és a csökkenő nyersanyagárak. Ráadásul a SACOB-vállalkozási bizalom mutatója májusban 93,4 pontról 93,0 pontra csökkent. A 7,8400-es ellenállás átlépése után az USD/ZAR célba vette a 7,90-es értéket, és 7,8350-en jegyzik. In-GFX
jún. 5
14:33
A lottónyertes szexbotránya (Blikk)
jún. 5
14:33
A bíróság is elutasította a váraljai népszavazási kezdeményezést (Alternatív Energia)
Formai okokra hivatkozva érdemi vizsgálat nélkül elutasította a Bonyhádi Városi Bíróság a váraljai népszavazási kezdeményezésben hozott jegyzői elutasítás ellen emelt kifogást - tájékoztatta csütörtökön az MTI-t a Tolna Megyei Bíróság.
jún. 5
14:33
Cukorbetegség áll a cseh kormányfő hirtelen fogyása mögött (Kripto Akadémia)
Cukorbetegségben szenved Miroslav Topolánek cseh miniszterelnök - közölte csütörtökön a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap.
jún. 5
14:33
Csatlakozz, és legyél Te az idei év F1 menedzsere! (F1világ)
Ha úgy érzed, a Te irányításod alatt csapatod könnyedén megnyerhetné a világbajnoki címet, ne habozz, nevezz, és mutasd meg, mire vagy képes! Elindult vadonatúj menedzser játékunk, ahol Te lehetsz a főnök.
jún. 5
14:34
Cukorbetegségben szenved a miniszterelnök! (hirado.hu)
Miroslav Topolánek cseh kormányfő szemmel láthatóan lefogyott, be kell tartania a szigorúan diétás étrendet és naponta mérnie kell a vérében lévő cukor mértékét
jún. 5
14:35
Vízágyúval oszlatják a halászokat Brüsszelben (videó) (HírTV)
Nézze meg a közelmúlt legérdekesebb felvételeit kommentár nélkül.
jún. 5
14:35
PM: Reagálás Varga Mihály sajtótájékoztatójára (Alternatív Energia)
Az Orbán-kormány volt pénzügyminisztere Varga Mihály írta alá 2001-ben azt az állami garanciát, amely lehetővé tette a Profi Liga Kft. számára egy olyan kötvénykibocsátást, egy olyan hitelfelvételt, amely esetében tudni lehetett, a magyar futball annak visszafizetésére képtelen, majd az államnak kell végül is helyt állnia.

Keresés