2008. június 26. csütörtök

jún. 26
8:06
Bérkiegészítést kapnak a pedagógusok (HR Portál)
Egyezményt írt alá tegnap Budapesten Hiller István oktatási miniszter és három szakszervezet.
jún. 26
8:08
65 évre emelik a nyugdíjkorhatárt Csehországban (HR Portál)
A cseh parlament kis többséggel elfogadta a nyugdíjreform első lépéseit. Eszerint a nyugdíjkorhatárt 2030-ig fokozatosan 65 évre emelik és a nyugdíjjogosultsághoz szükséges szolgálati időt a jelenlegi 25 éves munkaviszonyról 35 évre növelik.
jún. 26
8:10
A jövő a hibrid munkavállalóké (HR Portál)
Az IBM prognózisa szerint világszerte egyre több olyan pozícióba keresnek majd munkaerőt, amelyben egy ember egészen különböző, mégis egymással kapcsolatban lévő területekért felel. Néhány tipp a keresett állásokhoz: forgalomelemző statisztikus-szociológus, információelemző bölcsész-mérnök, mérnök antropológus, orvos-informatikus.
jún. 26
8:12
Nincstelen családokat használtak fel a szocpolos csalásokhoz (Privátbankár)
Szociálpolitikai támogatással való visszaéléseken alapuló csalássorozatra derít fényt a HVG csütörtöki számában. A hetilap az MTI-nek előző nap eljuttatott riportjából egyebek mellett kiderül, hogy Sz...
jún. 26
8:14
Évi 30 milliárdból megmenthetnénk a világot (Privátbankár)
A FAO becslései szerint évi mintegy 30 milliárd dollárnyi mezőgazdasági beruházás kellene 2050-ig a világon ahhoz, hogy a világ lakosságának élelmezése megoldható legyen.
jún. 26
8:15
Havi 6 milliót keresett Gyurcsány minisztere (BorsOnline)
Vajon mi késztette a kabinet hat új, nemrégiben kinevezett miniszterét, hogy jól fizető állásaikat hátrahagyva beüljenek az anyagilag nem annyira kifizetődő miniszteri bársonyszékbe? Szabó Pál gazdasági és Molnár Károly kutatás-fejlesztésért felelős miniszterek havi 6 milliós fizetést hagytak hátra az 1,3 milliós miniszteri gázsiért.
jún. 26
8:15
Földbe döngölő lenne Magyarországnak a 175 dolláros olajár (Infostart)
A Citibank tanulmánya három forgatókönyvet vázolt az olajárak jövőbeni alakulására. Az első a jelenlegi 135 dolláros árszint változatlanságát tételezi föl 2009 végéig, a második 175, a harmadik pedig 90 dolláros hordónkénti árral számol. A tanulmányban szereplő 34 feltörekvő ország közül csak Magyarország süllyedne recesszióba 175 dolláros olajár mellett - írja a portfolio.hu.
jún. 26
8:15
A Real Madrid 85 millió eurót adna Ronaldóért (Infostart)
A Real Madrid 85 millió eurót hajlandó fizetni Cristiano Ronaldóért a Manchester Unitednek.
jún. 26
8:15
Német importárak: +2,4%- előrejelzés: +1,5% (HírTV)
Májusi német importárak: +2,4%- előrejelzés: +1,5%- előző havi érték: +0,9%. Részletek következnek… in-GFX
jún. 26
8:15
Panama: 122 zsák kábítószer (Adó1százalék)
Három tonna kokaint találtak a nyomozók helyi idő szerint szerdán Panamában a tengerparton egy hajó közelében - közölték a hatóságok.
jún. 26
8:16
Otthonunkat is feladnánk egy jó munkáért (Privátbankár)
A magyar munkavállalók 77 százaléka hajlandó lenne lakóhelyet váltani egy jobb munka reményében, 30 százalékuk akár még külföldre is elköltözne.
jún. 26
8:17
A ruha teszi az úszót? - a csodadressz titkai (Infostart)
A Speedo februárban piacra dobott forradalmi dressze alaposan megosztja az úszósportot - akik használják, büszkék a remek eredményekre, akiknek nincs, irigykednek, és szinte doppingszerhez hasonlítják.
jún. 26
8:17
Bizalmat szavaztak a szlovák pénzügyminiszternek (HírTV)
Bizalmat szavazott a szlovák parlament az euró 2009-es bevezetése miatt korrupció gyanújába keveredett pénzügyminiszternek szerdán. Robert Fico kormányfő a napokban többször is kiállt a tárcavezető mellett. Sőt, utóbb már azt követelte, az ellenzék kérjen bocsánatot Počiatektől, mert alaptalanul vádolja.
jún. 26
8:17
Vörös rizs a szívroham ellen (Adó1százalék)
Jelentősen csökkentette a szívroham ismétlődésének kockázatát, javította a betegek életkilátásait a kínai vörös rizsből származó gyógyszerkészítmény koszorúérbetegeknek adva. A nagy kínai tanulmány eredményeit az amerikai szívgyógyászok szaklapja közölte.
jún. 26
8:18
Pang az Aréna: százmilliókért reklámozzák (Privátbankár)
Növelnék az Aréna Pláza látogatottságát a tulajdonosok, erre egymillió eurós marketing kampányt indítottak - mondta a tulajdonos cég befektetési igazgatója.
jún. 26
8:18
Fatih Terim lemond (hirado.hu)
"Még beszélnem kell a játékosokkal és a török szövetség vezetőivel, de a legvalószínűbb, hogy távozom"
jún. 26
8:19
Földrengés és tűzvész Athén térségében (HírTV)
A Richter-skála szerinti 5-ös erősségű földrengés rázta meg este Görögország középső részét. Áldozatokról és károkról egyelőre nincs hír. A földmozgást a fővárosban is érezni lehetett. Athént közben erdőtűz is fenyegeti.
jún. 26
8:20
Júliusban újra megpróbálják a kereskedelmi nagyhatalmak (Privátbankár)
A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) július 21-re Genfbe összehívta azt a régóta várt, miniszteri szintű találkozót, amelynek célja a dohai kereskedelmi forduló megmentése lenne. A találkozón harminc v...
jún. 26
8:33
Rockerek tisztelegnek a Neoton előtt (BorsOnline)
Ikonná avatják a Neoton Famíliát. Az MTV Icon gálán a hazai könnyűzene mai legjobbjai fogják játszani Csepregi Éváék nagy slágereit. A fellépők lázasan készülnek.
jún. 26
8:33
Ázsiai záró kommentár (HírTV)
Az AUD/JPY árfolyama 21 pipes sávban mozgott az ázsiai kereskedésben, 103,39 és 103,60 között. ellenállás 103,95-nél, míg támogatás 102,90-nél található. Az EUR/JPY ma reggel erösödést mutatott, és megközelítette a 169,94-es abszolút csúcsot. Az árfolyam 168,90-ről 42 pippel 169,32-re emelkedett. Ellenállás 169,51-nél található. Támogatás 168,03-nál van. Az EUR/GBP árfolyama 0,7930 és 0,7947…
jún. 26
8:33
Fülöp-szigeteki tájfun: már több mint 600 áldozat (Adó1százalék)
Túllépte a hatszázat a Fülöp-szigeteki Fengsen tájfun ismert halálos áldozatainak száma, míg további közel ezer embert továbbra is eltűntként tartottak számon csütörtökön, négy nappal a természeti csapás után.
jún. 26
8:35
Ma van a Kábítószer-ellenes Világnap (HírTV)
Június 26-a 1987 óta Kábítószer-ellenes Világnap. '87-ben ugyanis ezen a napon deklarálták a témában tartott ENSZ konferencián, hogy a kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében a nemzetek összefogására, a kereslet- és kínálatcsökkentés egyensúlyára épülő beavatkozásokra van szükség.
jún. 26
8:36
Gyanús Brüsszelnek az MVH megszűnése (hirado.hu)
Az Európai Bizottság elsősorban arra kíváncsi, független-e a Magyar Vasúti Hivatal jogutódjaként létrejött Nemzeti Közlekedési Hatóság a vasúttársaságoktól
jún. 26
8:38
Mozgott a föld Görögországban (hirado.hu)
A Richter-skála szerint 5.0-s erősségű földrengés áldozatairól és kárairól nem érkezett jelentés
jún. 26
8:40
Kínai őssejtközpont a Fiumei úton (hirado.hu)
A kontinens összes országát ellátná őssejttel az OBSI épületében kialakítandó kínai központ. A beruházás értéke egymilliárd forint
jún. 26
8:42
Újabb dráma - a színésznő elvesztette magzatát (hirado.hu)
Gregor Bernadett harmadik gyermekével volt várandós, az orvosok közölték vele a sokkoló hírt: "gond van a babával"
jún. 26
8:45
Ki áll a döntéshozók mögött? Most összeírják! (Piac és Profit)
Hétfőn (2008. június 23.) a Bizottság elindította az Európai Unió intézményeinek befolyásolására törekvő szervezetek online nyilvántartását. A vállalatokat, ipari szövetségeket, szakszervezeteket vagy NGO-kat képviselő lobbiszervezetek számára a regisztráció egyelőre önkéntes, ami miatt már több kritika érte a rendszert.
jún. 26
8:48
Hatodik napja lejtőn Tokió (Privátbankár)
A tokiói értéktőzsde fő mutatója csütörtökön már a hatodik üzleti napon csökkent - ez volt eddig az index idei évi leghosszabb csökkenési időszaka. Az index 0,05 százalékos csütörtöki mérséklődése öss...
jún. 26
8:51
Gregor Bernadett elvesztette magzatát (Blikk)
Gregor Bernadett drámai döntése
jún. 26
8:51
Három tonna kokaint foglaltak le Panamában (Infostart)
Panamában 3 tonna kokaint találtak a nyomozók a tengerparton egy hajó rakományának átvizsgálásakor. A hatóságok tájékoztatása szerint a kábítószert 3000 kisebb csomagban, összesen 122 zsákban rejtették el. Mexikóban sem sokkal kevesebb, mintegy 2 tonna kokaint foglalt le a rendőrség. A drogot katonai zsákokban találták meg Chiapas szövetségi államban.
jún. 26
8:51
EUR/USD Szárnyakat adó kamatkilátások (HírTV)
Miután a Fed tegnap a várt szerint nem változtatott 2,00%-os alapkamatán, és a kísérő nyilatkozat a vártnál kevésbé kamatemelésre utaló hangot ütött meg, 1,5650 fölé emelkedett az EUR/USD árfolyama, és csúcsot ért el 1,5688-nál. Egyes kereskedők szerint lehetségesek a további nyereségek, mivel az EKB a jövő héten valószínűleg megemeli alapkamatát. A devizapárnak jól jön az új csúcsot elérő…
jún. 26
8:53
Horror áron kelt el a Titanic mentőmellénye (HírTV)
Az 1912-ben elsüllyedt Titanic óceánjáró egyik mentőmellényét árverezték el szerda este a Christie's New York-i aukciósházban. Úgy tudni, a hajóról csak hat mellény maradt meg, ezek egyikéért fizetett 68500 dollárt (10 millió 350 ezer forintot) a legtöbbet ígérő licitáló. A tárgy egy kanadai család szekrényéből került elő.
jún. 26
8:54
Lángok martaléka lett egy idős asszony Zuglóban (hirado.hu)
A XIV. kerületi családi házban hajnalban csaptak fel a lángok; a tűzből két embert hoztak ki a tűzoltók, egyikük életét már nem lehetett megmenteni
jún. 26
8:55
Berlusconi megnyerte a bizalmi szavazást (HírTV)
Megnyerte első bizalmi szavazását a Silvio Berlusconi vezette olasz kormány. Késő este a törvényhozás alsóházában egy pénzügyi intézkedéscsomagról voksoltak a honatyák.
jún. 26
8:56
Megint útjavítások nehezítik a közlekedést a fővárosban (hirado.hu)
Budapest hét forgalmas útszakaszán lesznek burkolatjavítási munkák csütörtökön
jún. 26
8:57
Öt tonna kokaint fogtak éjszaka (HírTV)
Több mint három tonna kokaint foglaltak le a hatóságok Panamában - tudta meg az AFP francia hírügynökség csütörtökön. Szerda este Mexikóban is hasonló méretű fogásról számoltak be: ott két tonna kokaint találtak egy házban.
jún. 26
8:58
UniCredit: tőzsdepénzből fióknyitás (hirado.hu)
A BÉT-tulajdonrészért kapott pénzből megduplázza két éven belül hazai fiókjai számát a pénzintézet
jún. 26
9:00
UEFA-közlemény az elődöntő közben bekövetkezett adáshibáról (hirado.hu)
Az Eb mérkőzéseit minden külföldi tv-állomás a bécsi központtól veszi át
jún. 26
9:02
Szabad lesz nemzeti zászlót lengetni a meccseken (hirado.hu)
A jelenleg érvényben lévő törvény az Oroszországi Föderáció állami zászlójáról szigorúan felsorolja, hol lehet felemelni
jún. 26
9:06
Többet tejelünk (Privátbankár)
Az első negyedévben bővült a tejfogyasztó háztartások köre. A light tejek népszerűsége megtorpant, míg a kimért tejek iránti kereslet bővülésnek indult.
jún. 26
9:08
Aranyat ért a május a Suzukinál (Privátbankár)
A Suzuki Motor autóipari vállalat májusban 1,9 százalékkal 100.195 gépkocsira növelte termelését. A japán gyártó májusban még sohasem gyártott ennyi gépjárművet. A kisebb méretű autókra specializál...
jún. 26
9:09
Százezer utazóból egy meghal nyaralás közben (BorsOnline)
Ismeretlen fertőzések és betegségek leselkednek a kalandvágyó utazókra a mediterrán és az egzotikus országokban. A Bors összeállította azon kedvelt országok listáját, ahol nem árt az óvatosság, ugyanis a hepatitis, a hastífusz, a sárgaláz, a malária és gennyes agyhártyagyulladás még ma is fenyeget egy vadregényes nyaralás alkalmával.
jún. 26
9:09
Adáshiba: "viharosra" sikerült a német-török elődöntő közvetítése (Infostart)
A tegnapi német-török elődöntő közvetítése többször is megszakadt az osztrák főváros térségében kitört vihar által okozott áramkimaradás miatt. Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) vizsgálja a technikai probléma körülményeit.
jún. 26
9:09
Zöld út a világ 3. arcátültetéséhez (Blikk)
jún. 26
9:09
Dr. Rudas Imre az új MRK elnök (HírTV)
Az MRK Plénuma 2008. július 1-jei hatállyal egy évre a Magyar Rektori Konferencia elnökévé Dr. Rudas Imrét, a Budapesti Műszaki Főiskola rektorát, társelnökévé Dr. Szabó Gábort, a Szegedi Tudományegyetem rektorát választotta.
jún. 26
9:09
Leszakadt egy párkány, 20 méteres körzetben szóródtak a törmelékek (Adó1százalék)
Mintegy négy-öt méter hosszan leszakadt egy ház párkánya a nagykanizsai Fő utcán csütörtökön hajnalban, a legalább 20 méteres körben lehulló tégladarabok nem okoztak személyi sérülést - értesült az MTI a helyszínen.
jún. 26
9:09
Az értékelő beszélgetés lebonyolítása (HR Portál)
A teljesítményértékelő beszélgetés során bármikor előfordulhat, hogy a dolgozó nem ért egyet az értékítélettel. Ilyenkor jobb írásba foglalni a véleménykülönbségeket, de ha egyáltalán nem látjuk benne a változásra való hajlandóságot, használjunk "Én-üzeneteket".
jún. 26
9:11
Augusztusban rendezhetik a jövőben a foci Eb-t (Blikk)
jún. 26
9:11
Utoljára ül össze a Fővárosi Közgyűlés (HírTV)
A tehergépjárművek behajtásával kapcsolatban korábban elfogadott rendelet módosítása is szerepel egyebek mellett a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésének napirendjén. A teherforgalmi stratégiát, amely korlátozná a teherautók behajtását Budapestre, ősszel fogadhatja el a főváros.
jún. 26
9:12
Magyarország a hatodik legszegényebb a huszonhétből (hirado.hu)
Bulgáriában az egy főre jutó GDP csupán 38 százaléka az uniós átlagnak, Luxemburgban 276 százalék

Keresés