2008. június 17. kedd

jún. 17
9:29
Méregdrágán festették a kormányzati luxus Audit (BorsOnline)
Bár a Kormányszóvivői Iroda szerint 4,5 millió forintért festették át az új páncélozott kormányzati luxus Audit, a Bors által megkérdezett autófényezők szerint maximum 1 millió forintba kerül egy ilyen művelet.
jún. 17
9:29
Lenin és Lennon, az orosz és az angolszász kultúra összekevert jelképei (Infostart)
A "Vörös tér" azonnali lenintelenítését követeli egy amerikai férfi. A 65 éves Al Garrett nem a nevezetes moszkvai téren lévő mauzóleumából szeretné száműzni a proletariátus egykori vezérét, hanem szülővárosa, Atlantic City egyik felkapott étterme, a "Vörös tér" mellett magasodó 4,5 méteres szobrot akarja eltüntetni. Munkáját nehezíti, hogy számos honfitársa Lenint összekeveri a Beatles egykori…
jún. 17
9:29
Újabb hat forinttal emelkedik az üzemanyagok ára (HírTV)
Szerdától hat forinttal emelkedik az üzemanyagok ára az itthoni töltőállomásokon - értesült piaci forrásokból egy internetes portál. A hét közepétől már sehol sem lehet egy liter benzint 300, egy liter gázolajat pedig 320 forint alatt kapni.
jún. 17
9:29
Meghalt egy építőmunkás az M6-os építésnél (Infostart)
Életét vesztette egy építőmunkás az M6/M60 autópálya építési munkálatai során Birján közelében. A munkálatokat irányító Mecsek Construction Group tájékoztatása szerint az autópálya Bóly és Pécs közötti szakaszának építési munkálatai során egy épülő híd cölöpözési munkálatai közben hétfőn este vesztette életét egy 51 éves építőmunkás.
jún. 17
9:29
Magasfeszültség ölt meg egy munkást (Blikk)
jún. 17
9:29
Véget vetnek a galambinváziónak? (Blikk)
jún. 17
9:29
Húzódik a megegyezés a fuvarozók és a kormány között (Alternatív Energia)
Elmarad a keddre tervezett ünnepélyes megállapodás a kormány és a fuvarozók szervezetei között, mert a kormányzat a gépjárműadóból kárpótolná a kamionosokat, ami sérti az önkormányzatok érdekeit - írja a Magyar Nemzet; a Magyar Hírlap információja szerint a kabinet egyelőre nem tudja, miként térítse meg azt a kieső bevételt, ami az adócsökkentés miatt az önkormányzatok kasszájából hiányozna.
jún. 17
9:29
Hidat rombolnak, aknát telepítenek a tálibok Kandahár közelében (Kripto Akadémia)
Hidakat rombolnak le, aknákat telepítenek a tálib lázadók Dél-Afganisztán legnagyobb városa, Kandahár közelében, a saját ellenőrzésük alatt álló falvakban - közölte a rendőrség. Több mint 700 család - azaz körülbelül 4000 ember - menekült már el a Kandahártól 15 kilométerrel északnyugatra elterülő térségből - közölte egy rendőrtiszt. A hatóságok megállítanak mindenkit, aki az Argandáb-folyó keleti…
jún. 17
9:29
Törtel: visszatérnek a rákkeltő anyagok? (hirado.hu)
Rákkeltő és vakságot, halált okozó anyagokat is tárolna Törtelen a CF Pharma nevű cég
jún. 17
9:31
Fodor és Kóka nem ugyanarról beszél (Privátbankár)
Míg Fodor Gábor pártelnök a párbeszéd fontosságát szorgalmazta a Megállapodás a jövőnkért! kiáltványt aláíró szervezeteket képviselők és az SZDSZ megbeszélésén, addig Kóka János frakcióvezető az egyku...
jún. 17
9:31
Huszti Péter életére törnek új darabjában (Blikk)
Budapest – Szándékosan tűnt el hosszú időre a nagy nyilvánosság elől Huszti Péter (64). A Kossuth-díjas érdemes művésznek elege lett a felhajtásból, egyedül a munkájára, a színházra próbált koncentrálni. Most Nemcsák Károllyal (50) szerepel egy darabban, Slawomir Mrozek Szerződés című művében, amelyben korábbi főiskolai tanítványa az életére tör
jún. 17
9:31
Ballack gólja továbbjutást ér (BorsOnline)
Az Eb előtt, de még az első csoportmeccs után is mindenki biztos továbbjutónak hitte a németeket ebből a csoportból. Ám a horvátoktól elszenvedett vereség után bizonytalanná vált Joachim Löw csapatának sorsa, és a harmatgyenge osztrák válogatott ellen a továbbjutásért, vagyis az életben maradásért harcolt.
jún. 17
9:31
Inasa már látta meztelenül II. Erzsébet királynőt (Infostart)
Paul Burrell, Erzsébet királynő és Diana hercegnő egykor inasa azt állíja, hogy a Buckingham palotában egyszer véletlenül meglátta az uralkodónőt anyaszült meztelenül.
jún. 17
9:31
EUR/USD Folytatódik az erősödés (HírTV)
Miután a NAHB-ingatlanpiaci index júniusban 18 pontra esett vissza, ismét bebizonyosodott: még nincs vége az ingatlanpiaci válságnak. A ma megjelenő májusi megkezdett építkezéseknél ismét gyenge értékkel számolnak az elemzők, ezért tovább erősödhet az EUR/USD. 11.00-kor teszik közzé a júniusi ZEW-index (előrejelzés. -42,5 pont, előző: -41,4 pont). Az EUR/USD-ot 1,5536-on jegyzik. Támogatás…
jún. 17
9:31
Orbán: nincs idő, azonnal cselekedni kell! (Alternatív Energia)
A Fidesz elnöke szerint megrázkódtatások fogják érni a világgazdaságot és benne Magyarországot is, ezért azonnal cselekedni kell. Orbán Viktor erről a Magyar Nemzet keddi számában megjelent interjújában beszélt. "Akkora felhők gyülekeznek a magyar emberek feje felett, hogy azonnal cselekednünk kell. Megrázkódtatások fogják érni a világgazdaságot, és benne minket, akik ráadásul gyengék is…
jún. 17
9:31
Orbán: a megoldás kulcsa az SZDSZ kezében van (hirado.hu)
A Fidesz elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjújában azt mondta: "nincs idő", mert Magyarország mély válságban van, ezért nemzeti válságkezelő kormányt kell alakítani
jún. 17
9:33
Húzzuk fel az ablakot a pirosnál! (Privátbankár)
Ne fogadjuk el a szóróanyagot, ne tartsunk rá igényt, ne dugjuk ki a kezünket, ne tekerjük le az ablakot - változtassuk a kereszteződéseket kevésbé értékes reklámtereppé. Jegyzet.
jún. 17
9:33
Egymilliárdért bűzlik Emma Watson (BorsOnline)
Csillagászati összegért szerződött le Emma Watson a Chanel divatházhoz. A Harry Potter filmek Hermione-ja 3 millió fontot tehet zsebre a Coco Mademoiselle arcaként, így olyan neves elődjei nyomába lépett mint Kate Moss é Keira Knightley.
jún. 17
9:33
Nyitó kommentár (HírTV)
09.15-kor teszik közzé az 1. negyedévi svájci ipari termelést (előrejelzés: +7,3%, előző: +9,1%). 10.15-kor hozzák nyilvánosságra a májusi hongkongi munkanélküliségi rátát (előrejelzés: változatlan 3,3%). 10.30-kor következnek a májusi brit fogyasztói árak (előrejelzés: +3,2%, előző: +3,0%) és a májusi kiskereskedelmi forgalmak (előrejelzés: +4,1%, előző: +4,2%). 11.00-kor várhatók a júniusi…
jún. 17
9:33
Kerékpárosbarát munkahely pályázat indul (hirado.hu)
A KEOP-6.2.0 pályázat keretösszege egymilliárd forint
jún. 17
9:35
Orbán kongatja a vészharangot - a kulcs az SZDSZ kezében van (Privátbankár)
A Fidesz elnöke szerint megrázkódtatások fogják érni a világgazdaságot és benne Magyarországot is, ezért azonnal cselekedni kell. Orbán Viktor erről a Magyar Nemzet keddi számában megjelent interjújáb...
jún. 17
9:35
Vécépucolással bűnhődik Budaházy a hídblokádért? (BorsOnline)
Harminc napon át vécét pucolhat, vagy parlagfüvet irthat majd büntetésből Budaházy György, amiért még 2002-ben lezárta társaival az Erzsébet-hidat, így tiltakozva Medgyessy Péter hatalomra jutása ellen. Az elsőfokú ítélet hat év(!) után, most született csak meg ezügyben.
jún. 17
9:35
Orbán Viktor: Nincs idő (HírTV)
Az SZDSZ kezében van az előre hozott választás lehetősége, az ország gazdasági válságának megoldása - nyilatkozta Orbán Viktor a Magyar Nemzetnek. A Fidesz elnöke nem zárja ki, hogy a liberális párt az ország érdekeit figyelembe véve dönt jövőbeni lépéseiről.
jún. 17
9:35
Csillagot veszíthet az absztinens hotel (hirado.hu)
Lehúzatná a vécén a kairói Grand Hyatt luxushotel tulajdonosa az alkoholkészletet, a szállodaszövetség válaszul csillagmegvonással fenyeget
jún. 17
9:37
TEÁOR megújítás: fizetni azért kell! (Piac és Profit)
Több tízezer forintjába - az ügyvéd díjába - is kerülhet a gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszerének (TEÁOR) megújulása. Az igazságügy miniszter rendelete szerint ezt a változást nem kell közzétenni, tehát közvetlen díja nincs. A tevékenységi körök azonban nem csak a cégjegyzékben, hanem az APEH-nél is megjelennek, ahol a módosítást szintén el kell végezni.
jún. 17
9:37
Az új autóról nem mondunk le (Privátbankár)
Az EU új tagországaiban májusban csökkent az új autók vásárlása az egy évvel korábbihoz képest. A visegrádi országok közül továbbra is Magyarországon fogy a legtöbb kocsi.
jún. 17
9:37
Rubint Réka levetkőzött! Fotóval! (Blikk)
Sportos életmódjával és bombázó alakjával hívja fel Rubint Réka a nők figyelmét arra, hogy edzések közben is óvni kell a melleket.
jún. 17
9:37
Emilió nem evett saját főztjéből (BorsOnline)
Emilio gyomorgyűrűvel vágott neki a Hal a tortán forgatási hetének. Az énekest néhány hónapja operálták meg, és most már nemcsak pépesített ételeket ehet.
jún. 17
9:37
A Blikk Bumm nyertesei (Blikk)
A nyeremény- játék összes nyertese megtalálható a listán
jún. 17
9:37
Bencze: a szigor meghozta az ereményt (hirado.hu)
Az országos rendőrfőkapitány azt mondta a jogszabályi változások bevezetése óta, csaknem 40 százalékkal kevesebb ember hal meg az utakon
jún. 17
9:37
Ömlik az olaj és a pénz a piacra (Privátbankár)
Kedd reggel stabil volt a kőolaj ára a szabadpiacon, kissé tovább csökkenő irányzattal, miután a dollár hirtelen gyengülése okozta legújabb, hétfői árrekorddöntés nyomán a befektetők gyors profitkivét...
jún. 17
9:37
A HR funkció stratégiai szerepének megalapozása (HR Portál)
A HR szakembereknek nem szabad beérniük a HR tevékenységekre és eredményekre kifejtett hatás mérésével, szélesebb üzleti-pénzügyi összefüggés-rendszerbe kell helyezniük a humán erőforrás-menedzsment értékelését. Cikkünkből kiderül, milyen követelményeket kell teljesíteniük ahhoz, hogy képesek legyenek hozzájárulni a vállalati értékalkotáshoz.
jún. 17
9:37
Veseműtét után talált be Ivan Klasnic (BorsOnline)
A horvátok biztos csoportelsőségük és továbbjutásuk tudatában néhány kulcsjátékosukat pihentették a győzelmi kényszerben pályára lépő lengyelek ellen, akiknek csak siker esetén maradt volna némi esélyük a második helyre.
jún. 17
9:37
Lubickol a boldogságban a meleg popsztár (hirado.hu)
Már nem is tud szomorú számokat írni
jún. 17
9:39
Halálos áramütés - meghalt egy építőmunkás az autópályán (hirado.hu)
Az M6-os birjáni szakaszán egy 20 KV-os felső vezeték okozta a férfi halálát; az eset körülményeit a vizsgálják
jún. 17
9:39
Eseménytelen délelőtt várható (Privátbankár)
Alacsony forgalom mellett vegyesen indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) keddi kereskedési napján. Sarkadi Szabó Kornél, a Cashline Értékpapír vezető elemzője szerint a nap alacsony forg...
jún. 17
9:39
Harcolnak a dolgozókért Kárpátalján (HR Portál)
Egyre gyakrabban toboroznak kárpátaljai vállalatok más ukrajnai megyékből szakmunkásokat, miközben Ungváron már diplomás alkalmazottakból is hiány mutatkozik.
jún. 17
9:39
Kórházba vitték Sean Conneryt! (hirado.hu)
A 78 éves színészt a Northern Westchester kórházba vitték
jún. 17
9:41
Bevállalta - a nőkhöz is vonzódik a magyar szépség! (hirado.hu)
Hargitai Bea a nőies nőkre bukik
jún. 17
9:41
Lobbizás az unió budapesti innovációs központjáért (HR Portál)
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) képviselői több európai uniós ország befolyásos munkáltatói szervezetének tisztségviselőjével személyesen is tárgyaltak a napokban tartott nemzetközi találkozón annak érdekében, hogy Budapestre kerülhessen az Európai Innovációs és Technológiai Intézet - közölte a szövetség hétfőn az MTI-vel.
jún. 17
9:41
Hajléktalanok vertek félholtra egy embert (HírTV)
Elfogták azt a két férfit, akik életveszélyes sérüléseket okozva megvertek egy embert a XI. kerületben egy hete - értesült a HavariaPress. Múlt héten, kedden hajnalban találtak rá a XI. kerületi Goldmann György téren a 31 éves áldozatra.
jún. 17
9:43
Kijelölt munkahelyek ellen sztrájkolnak az ukrán diákok (HR Portál)
Sztrájkba lépnek Ukrajnában az államilag finanszírozott formában tanuló egyetemi és főiskolai diákok, ha az oktatási minisztérium kötelezővé teszi a friss diplomások számára, hogy három évig központilag kijelölt munkahelyen dolgozzanak - jelentette be hétfőn a minisztérium mellett működő Országos Diáktanács.
jún. 17
9:43
EUR/CHF Svájci ipari termelés: +4,3%- előrejelzés: +7,3% (HírTV)
Az 1. negyedévben 4,3%-kal emelkedett a svájci ipari termelés, elmaradva ezzel a +7,3%-os előrejelzéstől a legutóbbi +9,1% után. 2007 4. negyedévéhez képest 9,3%-os csökkenés mutatkozik. A mostani érték számít a 2005 nyara óta tapasztalt leggyengébbnek. Az EUR/CHF-et 1,6140-en jegyzik. Ellenállás 1,6200-nél, míg támogatás 1,6138-nál és 1,6100-nél található. In-GFX
jún. 17
9:45
Diákmunka, akár 1300 forintos órabérért (HR Portál)
Nagy a forgalom a vakáció első napján a fővárosi diákmunka-közvetítőknél - derült ki az MTI hétfői körkérdéséből; az egyik irodában például egyetlen nap alatt kétszáz érdeklődő járt. A nehezebb fizikai munkával 700 forintos, a hoszteszkedéssel akár 1300 forintos órabért is hazavihetnek a fiatalok.
jún. 17
9:45
Nem állt föl a himnuszra – 15 éves börtönbüntetést is kaphat (HírTV)
Őrizetbe vett a rendőrség Thaiföldön egy nőt, aki egy moziban nem volt hajlandó felállni -az előírásoknak megfelelően- a himnusz közben. A helyi rendőrség keddi közleménye szerint a nő ezzel megsértette az ország uralkodóját, Bumibol királyt. Vétkéért, ha elítélik, akár 15 éves börtönbüntetésre is számíthat.
jún. 17
9:47
A diákmunka formái és közterhei (HR Portál)
A diákmunka végezhető munkaviszonyban, de megbízás alapján vagy alkalmi munkavállalói könyvvel is; a közterhek is mások a különböző foglalkoztatási formáknál.
jún. 17
9:47
EUR/PLN Kamatemelésre utaltak (HírTV)
A lengyel Jegybank különböző tagjai további kamatemelést helyzetek kilátásba. nem úgy tűnik, hogy mérséklődne az infláció. Ezért jogos a június 25-i kamatemelést, mondták. A lengyel Jegybank legutóbb márciusban 5,75%-ra emelte alapkamatát. az EUR/PLN-t 3,3827-en jegyzik. Ellenállás 3,3881-nél, míg támogatás 3,3802-nél és 3,3700-nél található. Érdemes shortolni, mivel csökkenő trendben mozog a…
jún. 17
9:49
Halálos áramütést szenvedett egy építőmunkás (HR Portál)
Életét vesztette egy építőmunkás az M6/M60 autópálya építési munkálatai során Birján közelében - tájékoztatta a munkálatokat irányító Mecsek Construction Group (MCG) kedden az MTI-t.
jún. 17
9:51
K&H;: fókuszban a környezetvédelem, az egészségügy, a sport és a vonzó munkahely (HR Portál)
A K&H 2007-ben számos új programot indított a társadalmi felelősségvállalás területén. A cég CSR politikájában kiemelt szerepet kap a környezetvédelem, az egészségügy, sport, valamint a vonzó munkahely kialakítása, utóbbit a dolgozók továbbképzésével, és "welcome back" elnevezésű, gyermeküket nevelő, tartós távolléten lévő kollégák számára elindított programmal kíván elérni.
jún. 17
9:52
Olcsón szeretne nyaralni? Irány Amerika! (Privátbankár)
Feltehetően a gyenge dollárnak köszönhetően 15 százalékkal több külföldi turista érkezett az első negyedévben az Egyesült Államokba, mint tavaly.

Keresés