2008. június 14. szombat

jún. 14
10:53
Az ír kormányfő kínosnak érzi az eredményt (Privátbankár)
Kínos helyzetbe hozta az ír kormányt Brian Cowen miniszterelnök szerint az EU-reformszerződésről rendezett népszavazáson elszenvedett vereség, de a kormányfő kijelentette: a szerződés nem halott. ...
jún. 14
10:58
Irán elutasít minden együttműködési javaslatot (Infostart)
Irán elutasítja a nyugati országoknak azt az együttműködési javaslatát, amely azt kéri Teherántól, hogy állítsa le urándúsító tevékenységét.
jún. 14
10:58
Írország nemet mondott (HírTV)
Nem léphet életbe az Európai Unió reformszerződése, Írország ugyanis a népszavazáson, 53,4-46,6 arányban elutasította a Lisszaboni Szerződést. A szlovákok szerint folytatni kell a szerződés ratifikációját.
jún. 14
10:58
Erős földrengés Japánban (Blikk)
jún. 14
11:00
50 éve végezték ki Nagy Imre miniszterelnököt és társait (Alternatív Energia)
Ötven éve, 1958. június 16-án került sor Nagy Imre, az 1956-os forradalom miniszterelnöke és vádlott-társainak kivégzésére. Nagy Imre, aki 1956. október 24. és november 4. között állt a kormány élén, egyfelől igyekezett a felkelők célkitűzéseit elfogadtatni a kommunista párt vezetésével, de igyekezett mérsékelni is az általa túlzónak tartott követeléseket. Fellépett a szovjet csapatok távozásáért,…
jún. 14
11:05
Csekély radioaktív víz folyt ki egy japáni atomlétesítményből a földrengés hatására (Adó1százalék)
Kis mennyiségű radioaktív víz folyt ki egy japáni atomlétesítményből a szombat reggeli földrengés hatására, de a lakosságot nem veszélyezteti - közölte az létesítményt üzemeltető cég. Erős, a Richter-skála szerint 7-es fokozatú földrengés rázta meg Japán északi részét közép-európai idő szerint szombat hajnali 1 óra 43 perckor, és legkevesebb három ember halálát okozta. Hét embert egyelőre…
jún. 14
11:11
MDF: a TEÁOR-kódokat elektronikusan is lehessen módosítani! (hirado.hu)
A módosítására azért van szükség, mert a tevékenységi körök besorolását az Európai Unió minden országában az uniós statisztikai besorolási rendszerhez kell igazítani
jún. 14
11:12
A kamatcsökkentés mellett is vannak érvek (Privátbankár)
Az inflációs célkövetés rendszerét kritizálta és a kamatcsökkentés mellett érvelt Bánfi Tamás a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagja.
jún. 14
11:12
Lázadók foglyok százait szabadították ki (Privátbankár)
Megöltek legkevesebb 15 börtönőrt Afganisztánban azok a tálib lázadók, akik pénteken megrohamozták az ország déli részén fekvő Kandahár város központi börtönét, és kiszabadították az ott fogva tartott...
jún. 14
11:13
Kommunista lázadókat lőttek le a Fülöp-szigeteken (hirado.hu)
A kormányerők katonái három lázadót öltek meg
jún. 14
11:14
32 milliárdnyi juttatást ad dolgozóinak a MÁV (BorsOnline)
Hazánk egyik legveszteségesebben működő állami vállalata, a MÁV évente 32 milliárd forintnyi juttatást ad a fizetésén kívül mind a 20 ezer dolgozójának – derítette ki a Bors. Lapunknak utánanézett, miért éri meg közműcégeknél dolgozni.
jún. 14
11:14
A papír nem bírt el 266 milliárdot? (Privátbankár)
Alapos a gyanú, hogy a Szekszárd-Bóly-Pécs autópálya szakasz megépítése kétszer annyiba kerülhet, mint ahogy azt hivatalosan közölték - írja a Magyar Hírlap.
jún. 14
11:18
Erős földrengés rázta meg Japánt (HírTV)
A Richter-skála szerinti 7-es erősségű földrengés rázta meg Japán északi részét - hárman meghaltak, százan megsérültek, több ember eltűnt.
jún. 14
11:18
50 éve végezték ki Nagy Imre miniszterelnököt és társait (Blikk)
jún. 14
11:32
Uraim figyelem! Erotikus képek jelentek meg a gyönyörű színésznőről! (hirado.hu)
Charlize Theront falatnyi ruhákban kapta lencsevégre a fotós
jún. 14
11:32
Megkezdődött a hajtóvadászat a börtönszökevények után (hirado.hu)
A kandahári börtönből 1100 fogoly szökött meg
jún. 14
11:34
Scolari annyit költ, amennyit akar (BorsOnline)
Noha egyelőre még a portugál válogatott kapitányaként igyekszik minél jobb eredményt elérni Luíz Felipe Scolari, mégis új állomáshelyéről, a Chelsea-ről újabb és újabb hírek érkeznek vele kapcsolatban.
jún. 14
11:40
Vadászgépek csapódtak a földbe az USA-ban (HírTV)
Összeütközött, majd lezuhant két vadászrepülőgép az Egyesült Államokban pénteken a nevadai sivatag felett - közölte az amerikai légierő. A balesetben az egyik katonai gép pilótája meghalt, a másik gép két pilótája megsérült, de ők ejtőernyőjükkel a katapultálás után sikeresen földet értek.
jún. 14
11:42
Papokat szentelnek a megyéspüspökök (HírTV)
Szombaton Esztergomban, Pécsett, Szegeden és Veszprémben is felszentelik új papjaikat a megyéspüspökök, és a következő hétvégeken szinte valamennyi székesegyházban hasonló szentség kiszolgáltatásra kerül sor. Idén összesen 48 új pappal gazdagodik a katolikus egyház.
jún. 14
11:42
A fogolyszabadító afganisztáni lázadók megöltek 15 börtönőrt (Kripto Akadémia)
Megöltek legkevesebb 15 börtönőrt Afganisztánban azok a tálib lázadók, akik pénteken megrohamozták az ország déli részén fekvő Kandahár város központi börtönét, és kiszabadították az ott fogva tartott több mint ezer fogoly nagy részét - közölte szombaton a tartományi tanács vezetője, illetve az afgán igazságügyi miniszterhelyettes.
jún. 14
11:52
Földrengés Japánban: radioaktív anyag szabadult ki egy atomerőműből (hirado.hu)
A földmozgás miatt az eddigi hírek szerint hárman meghaltak, de ez a szám emelkedhet, mert többen egy szálloda romjai alatt rekedtek
jún. 14
11:53
A munkaerőn spórol a pécsi egyetem (Privátbankár)
A nyár végén 235 dolgozójától megválik takarékossági okokból a 6.314 embert foglalkoztató Pécsi Tudományegyetem - írja a Népszabadság. Imhof Gábor, az intézmény főigazgatója a lapnak elmondta: a P...
jún. 14
12:00
"A környezetvédelem nem a napi politikai csatározások színtere" (Infostart)
A környezetvédelem nem a napi politikai csatározások színtere - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a környezetvédelmi és vízügyi miniszter. Szabó Imre szerint a javaslatok előkészítésekor kell konszenzusra jutniuk a pártoknak.
jún. 14
12:03
Merkel: Az Európai Unió nincs válságban (Infostart)
Az Európai Unió a lisszaboni reformszerződés elutasítása ellenére sincs válságban - emelte ki szombaton ismertetett rövid és óvatos nyilatkozatában Angela Merkel német kancellár.
jún. 14
12:05
Ezer foglyot szabadítottak ki tálib lázadók (Infostart)
Megöltek 15 börtönőrt Afganisztánban azok a tálib lázadók, akik pénteken megrohamozták az ország déli részén fekvő Kandahár város központi börtönét, és kiszabadították az ott fogva tartott több mint ezer fogoly zömét - közölte szombaton a tartományi tanács vezetője, illetve az afgán igazságügyi miniszterhelyettes.
jún. 14
12:16
Bírósági végrehajtást kért a TASZ a Nemzetbiztonsági Hivatal ellen (hirado.hu)
Az állami szervezet a jogerős bírósági ítélet ellenére sem tájékoztatta a jogvédőket arról, hogy 2005-ben milyen dokumentumok titkosítása szűnt meg
jún. 14
12:17
A csehek többsége támogatja a halálbüntetést (Privátbankár)
Visszaállítaná a halálbüntetést a cseh lakosság kétharmada - derült ki abból az országos felmérésből, amelynek eredményét szombaton hozták nyilvánosságra Prágában. A CVVM közvélemény-kutató intéze...
jún. 14
12:18
Cheeta csillagot kap Hollywoodban (BorsOnline)
Ha hinni lehet a híreknek, hetedik nekifutásra végre megkapja csillagát a hollywoodi Hírességek sétányán, a Walk of Fame-en minden idők legismertebb majma, Cheeta.
jún. 14
12:19
Milliárdok Pécsnek - kutatásra is (Privátbankár)
A Pécsi Tudományegyetem által kezdeményezett, a lézer-alkalmazások környezet- és egészségipari elterjesztését célzó projekt 1 milliárd forintot nyert az ÚMFT keretében.
jún. 14
12:23
APEH-tervek: külföldre menekített pénzek visszaszerzése és korszerűbb adóbevallás (Adózóna)
Versenyezniük kell a különböző országok adóhatóságainak, melyikük a leleményesebb az átcsoportosított adóalapok leleplezésénél. A vállalkozások ugyanis arra törekszenek, hogy a legnagyobb eredményt ott mutassák ki, ahol a legkisebb az adóteher. A magyar adóhivatal külön csapatot képez az országból kivitt adózatlan jövedelem, illetve vagyon visszaszerzésére. Miket tervez még a következő négy ében…
jún. 14
12:26
Dobrev már részese az Új Tulajdonosi Programnak? (HírTV)
„Megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára több mint 17 millió forint értékben kíván megvásárolni a Somogy megyei Kötse külterületén három ingatlant, amelynek valós ára 2-3 millió forint” - kommentálta a pénteken kirobbant ingatlanbotrányt Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója
jún. 14
12:26
EURO-2008: 84 sérült, 8 letartóztatott Zürichben (Blikk)
jún. 14
12:31
Visszaállítaná a halálbüntetést a csehek kétharmada (Infostart)
Visszaállítaná a halálbüntetést a cseh lakosság kétharmada - derült ki abból az országos felmérésből, amelynek eredményét szombaton hozták nyilvánosságra Prágában.
jún. 14
12:44
Budai szerint Dobrev Klára kijátssza a földtörvényt - a kormányszóvivő cáfol! (hirado.hu)
A kormányszóvivő szerint a Fidesz Orbán Viktor kiszivárgott megszorító csomagjáról akarja elterelni a figyelmet egy álbotránnyal
jún. 14
12:46
Hangot adtak véleményüknek! A csehek többsége visszaállítaná a halálbüntetést (hirado.hu)
A '90-es évek közepétől készített felmérésekben minden alkalommal több mint ötven százalékos volt azok aránya, akik visszaállítanák az 1990-ben eltörölt halálbüntetést
jún. 14
12:47
Kudarcra ítélt az újabb reformtörvény (Privátbankár)
A parlament előtt van már az államháztartási törvény módosításáról és a költségvetési fegyelemről szóló törvénycsomag, elfogadása "hosszú távra tenné jó pályára a magyar közpénzügyeket" - mondta Drask...
jún. 14
12:48
Néhány perc alatt gyógyítható az alkoholizmus (BorsOnline)
Forradalmian új megoldást találtak kaliforniai kutatók az alkoholfüggőséggel szemben. Nem kell többé hosszú, megalázó elvonókúrán részt venni, elég ha egy speciális fehérjét juttatnak az agyba. Mivel a szer hatása tartós, nem kell tartani a visszaeséstől. A Bors által megkérdezett addiktológus nem hisz a módszerben.
jún. 14
12:56
Kedvezményesen drágul az áram a közintézményekben (+videó) (HírTV)
Négymillió forinttal nőtt a súlypontivá minősített győri megyei kórház havi villanyszámlája a januári piacnyitás óta. A törvény szerint a közintézményeknek ugyanúgy szabadpiaci áron kellene venniük a villamos energiát, mint a többi nagyfogyasztónak. A gyakorlatban mégis alacsonyabb áron kapják az áramot. A kedvezményre az olcsó import és az előnytelen, hosszú távú áramvásárlási szerződések…
jún. 14
12:56
Visszaállítaná a halálbüntetést a csehek kétharmada (Blikk)
jún. 14
12:56
Irán elutasít minden együttműködési javaslatot, amelyben az urándúsítás felfüggesztése feltétel (Kripto Akadémia)
Irán elutasítja a nagyhatalmak minden olyan együttműködési javaslatát, amelyben követelik tőle, hogy cserébe függessze fel urándúsító tevékenységét - közölte szombaton a teheráni kormány szóvivője, miután az Európai Unió külpolitikai főképviselője átadott az ország vezetésének egy ilyen tartalmú javaslatot.
jún. 14
12:56
A Maharadzsa álma (Spa Trend Online)
A Maharadzsa álma címmel nyári tábort szervez tizenéves fiataloknak a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum június 23. és 27. között.
jún. 14
12:57
Pénzhiány: „a beteg halálát vagy súlyos egészségkárosodását okozhatja” (HírTV)
Kiürült a kassza, a hónap végéig kizárólag sürgős műtéteket végeznek a pécsi szívklinikán. Az intézmény a tervezettnél több költséges beavatkozást végzett az elmúlt időszakban, amivel kimerítette az első félév pénzügyi keretét. A következő két hétre előjegyzett betegeket várólistára teszik.
jún. 14
13:14
Cseresznye-ország mindenkit vár! Kétnapos fesztivál kezdődött Szomolyán (hirado.hu)
Kulturális programokkal és gasztronómiai különlegességekkel várják a vendégeket a kétnapos rendezvényen Szomolyán
jún. 14
13:14
A német lapok bírálják Írországot (Privátbankár)
Bírálták Írországot és az Európai Unió válságáról írtak a lisszaboni szerződés Dublin által történt elutasítása nyomán, szombati kommentárjaikban a legtekintélyesebb német lapok. A konzervatív Fra...
jún. 14
13:15
Bush csalódott Irán miatt (Privátbankár)
George Bush amerikai elnök csalódott Irán elutasító magatartása miatt, amelyet a nagyhatalmak legújabb javaslatával szemben tanúsít, viszont biztos abban, hogy sikerül megkötni egy hosszú távú biztons...
jún. 14
13:16
Befuccsolt a házasság! Egy 92 éves férfi nem veheti el 17 éves kedvesét (hirado.hu)
Az egyiptomi hatóságok megtiltották a házasságkötést
jún. 14
13:17
Bush csalódott Írán miatt (Privátbankár)
George Bush amerikai elnök csalódott Irán elutasító magatartása miatt, amelyet a nagyhatalmak legújabb javaslatával szemben tanúsít, viszont biztos abban, hogy sikerül megkötni egy hosszú távú biztons...
jún. 14
13:18
Draskovics: módosítani kell az államháztartási törvényt (hirado.hu)
A törvénycsomag elfogadása hosszú távra tenné jó pályára a magyar közpénzügyeket - közölte az igazságügyi és rendészeti miniszter
jún. 14
13:18
Baseball-őrült Merkel kihívója (BorsOnline)
Angela Merkel német kancellár felkötheti a gatyát: a jövő évi választáson ugyanis a rendkívül népszerű Frank-Walter Steinmeier, jelenlegi külügyminiszter is indul, aki az egykori kancellár, Gerhard Schröder támogatását élvezi.
jún. 14
13:22
Panaszosak a vendéglátók: "siralmas a helyzet" a Velencei-tónál! (hirado.hu)
A strandok üresek és a szálláshelyekre is egyre kevesebb a szobafoglalás

Keresés