Az Egyesült Államok keleti partvidékén 32 ember halt meg a hőség miatt vasárnap óta. A 35 fok feletti hőmérsékletnek elsősorban idős emberek az áldozatai.
Fának ütközött, majd kigyulladt egy személygépkocsi péntek hajnalban a Somogy megyei Kéthely külterületén, a benne ülő két ember életét vesztette - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese az MTI-vel. Lábas Elemér tájékoztatása szerint két óra után riasztották a marcali tűzoltókat, akik több órás munkával, feszítővágóval emelték ki a holttesteket a roncsból.
Augusztustól a mobil csoportok igazoltatják a szlovák rendszámú autók tulajdonosait a magyar utakon. A vámosok szerint legfeljebb a balekok akadnak fenn
Holland statisztikusok kimutatták, hogy péntek tizenharmadika a közhiedelemmel ellentétben még biztonságosabb is, mint egy átlagos pénteki nap. Egy csütörtökön közzétett tanulmányból kiderült, hogy az elmúlt években kevesebb baleset, tűzvész és rablás történt akkor, amikor 13. péntekre esett, más pénteki napokhoz viszonyítva. A kutatók nem tartják valószínűnek, hogy az emberek a hagyományosan a…
Az energia- és élelmiszerárak mellett a hónapok óta szupererős forint is letaglózó hatású a magyarországi hotelvállalatoknak. Legalábbis ami a nyereségüket illeti, ugyanis annak – vagy jelentős ...
Először utastársait zavarva ordibált, majd miután leszállt a villamosról, ütlegelni kezdte azt, egy ittas nő Miskolcon. A rendőrök előzetes figyelmeztetést követően bilincset alkalmaztak, majd garázdálkodás miatt előállították.
Egyre több pedagógus használ számítógépet, egy felmérés most nyilvánosságra hozott eredménye szerint a tanárok, tanítók 85 százaléka napi rendszerességgel kapcsolja be a gépet; az arány 8 százalékkal magasabb, mint 2006-ban volt.
Rendszeres légi járatok indulnak Kína és Tajvan között - állapodtak meg pénteken kínai és tajvani illetékesek. A közel egy évtizedes szünet után, csütörtökön felújított hivatalos tárgyalásokon született egyezség szerint július 4-étől kezdve minden hétvégén 36 retúrjárat közlekedik a Tajvani-szoros két oldala között. Jelenleg csak a négy nagyobb kínai ünnep alkalmával közlekedik repülőgép-járat…
Egyre több pedagógus használ számítógépet, egy felmérés most nyilvánosságra hozott eredménye szerint a tanárok, tanítók 85 százaléka napi rendszerességgel kapcsolja be a gépet
A bécsi tőzsde, amely bejelentette, hogy megvásárolja a Unicredit Bank 25,2 százalékos BÉT-csomagját, a BÉT jelenlegi fő tulajdonosaként megjelenő konzorcium további tagjaitól is felvásárolná részesed...
Sebestyén Balázs hamarosan apa lesz. Barátnõjével, Vikivel három éve járnak együtt, s mindketten a keleti filozófia szerint élik az életüket. A pár egyre gyakrabban szembesül azzal, hogy a kortársak már babáznak, s Balázs sem szeretne nyugdíjasként bölcsõt ringatni.
Szeptember 26-án délután Soprontól Debrecenig 15 városban kinyílnak a laboratóriumok ajtói, a kutatók kibújnak fehér köpenyükből, és hétköznapi nyelvre fordítják le a tudományos kutatások eredményeit. Az Európa-szerte igen népszerű Kutatók Éjszakájának célja, hogy növelje a tudományos karrier vonzerejét a fiatalok körében.
A magyarok sem érdekesnek, sem túlságosan stresszesnek nem tartják a munkájukat egy európai közvélemény-kutatás szerint - tájékoztatta az adatokból elemzést készítő Társadalomkutatási Intézet Zrt. (TÁRKI) csütörtökön az MTI-t.
Egy csésze frissen őrölt kávé illata segíthet csillapítani fáradságunkat még úgy is, hogy bele sem kortyolunk a feketébe - derül ki egy japán vizsgálatból.
Tóth Gabi újra társra lelt, az énekesnő egy hónapja nincs egyedül. Gabi a dobos Fekete Tamás mellett végre boldog és mosolygós. Az énekesnőt ugyanis nagyon bántotta, hogy míg karrierje szépen ívelt felfelé, de a magánélete éve óta romokban hevert.
Talpraesettek és tehetségesek a külföldi missziókban részt vevő magyar katonák, de több változtatásra is szükség lenne a kiképzésükben - mondta Papp Gyula nyugalmazott ezredes, aki több misszióban is részt vett, és disszertációt is írt a témában. Úgy véli, szükség lenne egy missziós tapasztalatokat értékelő részlegre, és a kiképzések egységesítésére.
Az elmúlt napokban is előfordult, hogy orvos nélkül futott ki az intenzív ellátásra szoruló betegek tervezhető szállítását végző speciális mentőautó. Szakemberek nyilatkozataira hivatkozva a Magyar Nemzet kedden számolt be arról, hogy ez a mentőegység nem működik megfelelően. A cikk megjelenése óta többen is megerősítették a megállapítást.
Tizenkét mérkőzésre szóló eltiltást kapott az a brazil labdarúgó, aki egy tíz nappal ezelőtti bajnoki találkozón kiállítása után olyan botrányosan viselkedett, hogy a rendőrség előállította. A Botafogót erősítő Andre Luis a Nautico elleni, idegenbeli mérkőzésen kapott piros lapot, ezt azonban nem tudta elviselni. Levonulása közben a hazai nézők felé mutogatott, ezért ők megdobálták, a játékos…
A családi pótlék legfeljebb három gyermekig járjon, több gyermek esetén adójóváírással, adókedvezménnyel segítsék a családokat - ezt javasolja a Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás tizennyolc települése, amelyek vezetőivel ma konzultál Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter Miskolcon.
Ha nem elégedett a szolgáltatással, nyomja meg a pánikgombot! – ezzel a felkiáltással mutatta be tegnapi sajtótájékoztatóján a világon egyedülálló újdonságát a Zóna Taxi.
A jelenlegi parlament feloszlatásáról és az előre hozott választásokról szeretne megállapodni Orbán Viktor az SZDSZ új elnökével - erről beszélt a Fidesz elnöke egy kereskedelmi televíziónak adott interjújában.
Rosszul időzítette fekete macskákat felkaroló akciós hetét egy állatmenhely Texasban, mert véletlenül beleesik a feketék felszabadulásának ünnepe. Ami elég nagy botrányt kavart. A menhely június 14. és 20. között olcsóbban adja örökbe fekete macskáit és kutyáit, a texasi feketék felszabadulását a rabszolgasorból pedig minden év június 19-éjén ünneplik - az idei a 141. évforduló.
Öt gyanúsítottat hallgatott ki a Nemzeti Nyomozó Iroda Meggyes Tamás esztergomi polgármester szolgálati autója és épülő háza felgyújtásának ügyében. A felbujtónak, M. János helyi építési vállalkozónak több érdeke fűződhetett a politikus fenyegetéséhez, ami viszont tény: nemrégiben csaknem kétszázmillió forintos építési bírságot szabott ki cégére a megyei hatóság.
Modell iskolát nyit Bódi Sylvi. Az egykori playmate nem csupán a pózolásra tanítja meg a lányokat, hanem arra is, hogyan növeljék ázsiójukat és tartsák meg a tarifájukat.
A dobogókői kormánykonzultáción döntés született a 700 ezer közszférában dolgozó eseti kereset-kiegészítéséről - mondta Budai Bernadett a kormányszóvivői tájékoztatón.
Nem lesz szerencsétlen nap az iskolásoknak péntek 13.; a közoktatásban mintegy 1,7 millió diák számára véget ér a tanév és megkezdődik a két és fél hónapos vakáció. A szaktárca tájékoztatása szerint az általános iskolákban 809.160, a szakiskolákban 123.192, a speciális szakiskolákban 9.773, a gimnáziumokban 200.026, a szakközépiskolákban 242.016 diák zárja a tanévet pénteken.
Nem a kelet-európai munkavállalók beáramlása miatt nincs munkája számos britnek Nagy-Britanniában. Egy ottani kormányzati felmérés szerint, aki nem talál munkát, az egyszerűen nem hajlandó elvállalni bizonyos dolgokat.
Az adófizetők pénzéből mindegyik parlamenti párt 1 milliárd forintos, roppant kedvező lejáratú hitelt kap arra, hogy eddigi bérleményeiket megvásárolhassák.
Harminc fölé emelkedett az Egyesült Államok keleti partvidékén csütörtökön a hőség miatt bekövetkezett halálesetek száma, eközben a középnyugati országrészben, Iowa államban áradások pusztítottak. Az előző nap 17 halottról számoltak be a híradások, csütörtökön már 32-ről. Többnyire idős emberek halálát okozta a vasárnap óta tartó, a 35 Celsius-fokot meghaladó hőmérséklet.
BUDAPEST – Jáksó László (39) megint nem bírt a vérével. A rádiós-televíziós műsorvezető a június elejére meghirdetett Koktél- és Kávéfesztivál sajtótájékoztatóján valósággal rámászott Orosz Barbarára (29).
Pénteken 136 dollár felett stabilizálódott a kőolaj ára a szabadpiacon, a befektetők aggódnak az ellátás miatt, mivel az OPEC tag Nigériában sztrájkra készülnek az olajmunkások. A nyugati féltekén irá...
A magyarok sem érdekesnek, sem túlságosan stresszesnek nem tartják a munkájukat egy európai közvélemény-kutatás szerint - tájékoztatta az TÁRKI az MTI-t.
A hagyományoknak megfelelően először egy hordó gurult át az M0-ás új északi hídján, amely utolsó elemét tegnap reggel 8 óra előtt pár perccel emelték be a helyére.
Péntek 13-án sokkal kevesebb baj történhet velünk, mint más péntekeken. Holland statisztikusok kiderítették, hogy ezeken a napokon alig van mitől félnünk.
Három jó barát a csodával határos módon menekült meg egy légi katasztrófa után. Kisrepülőjük Franciaországban zuhant le egy erdős területen, de mobiljukról felhívták angliai barátaikat, akik segítséget kértek.