Úgy tűnik, nem alaptalanul tervezgeti új életét Ambrus Attila. A Viszkis rabló néven hírhedtté vált egykori hokikapus büntetését a napokban enyhítették, és ha továbbra is jól viselkedik, talán már jövő tavasszal szabadlábra helyezhetik. A bankrabló szerelmes, egyetemre jár, s a fejébe vette, hogy bűnügyi újságíró lesz.
Leírhatatlan volt az öröme Kállai Ildikónak, amikor egy vérvétel után közölték vele: olyan anyagot találtak a vérében, ami meggyógyítja a beteg embereket. Sajnos azonban a vér nem válik vízzé, és hamar kiderült, hogy Sebestyén Balázs “vérképe” van a dologban. Mint azt a Netbulvár megírta, a véres esemény a Kész Átverésben lesz látható.
Fehér port tartalmazó borítékot kapott nyolc budapesti MSZP-iroda, a borítékokban a por mellett levél is volt - mondta Burány Sándor, a szocialista párt fővárosi szervezetének elnöke szerdán az MTI-nek.
A görögök (Puskás Stadion, május 24., 19 óra) és a horvátok (Szusza Ferenc Stadion, május 31., 20.30 óra) elleni találkozóra a legolcsóbb jegy 2000, a legdrágább pedig 5000 forintba kerül
Fehér port tartalmazó borítékot kapott nyolc budapesti MSZP-iroda, a borítékokban a por mellett levél is volt - mondta Burány Sándor, a szocialista párt fővárosi szervezetének elnöke szerdán az MTI-nek.
Születés, oktatás, hadsereg, házasság, válás: hatvan évvel a zsidó állam létrehozása után ezek a kérdések még mindig éles viták tárgyát képezik világiak és vallásosok között.
Szigorú elbírálásra számíthat a kalocsai rendőrkapitány, aki a megengedett legnagyobb sebesség kétszeresével hajtott, mikor megállították kollégái, ugyanakkor sajnálja, hogy valaki kikotyogta az esetet a sajtónak.
Elképesztő röntgenfelvételt mutatott be a The Sun című brit bulvárlap. A kép egy kétméteres piton gyomráról készült, melyben egy nyolchetes kiscica teteme látható. A kígyó egészben nyelte le a szerencsétlen kiscicát egy ausztrál család kertjében.
Dmitrij Medvegyev új orosz elnök hivatalba lépése utáni első intézkedéseként Vlagyimir Putyint javasolta a kormányfői tisztségre szerdán az állami dumának.
Ma erősödött a dollár, miután csalódást okoztak a mai EU-s adatok. Az EU-s kiskereskedelmi forgalmak márciusban 1,6%-kal csökkentek, miközben a szakemberek -0,7%-os értékkel számoltak a legutóbbi +1,0%-os érték után. A német ipari megrendelések márciusban havi szinten 0,6%-kal, éves szinten pedig 5,0%-kal csökkentek. Az elemzők +0,3%-os, illetve 6,0%-os értékkel számoltak a legutóbbi -0,6%-os,…
Borzalmas pusztítást végzett Burmában a Nargis ciklon. A trópusi vihar kétszáz kilométeres sebességgel érkezett az Ázsia Rizses tálkája névre keresztelt térségbe, legalább huszonkét ezer hallottat hagyva maga után
Egyhangúlag szavazta meg a parlament 2008. május 5-én a humángenetikai adatok védelméről, valamint a genetikai vizsgálatok és kutatások szabályairól szóló jogszabályt. A jogszabályból hiányzik azonban a biztosítókra és a munkáltatókra vonatkozó konkrét tiltás - áll a LIGA Szakszervezetek lapunknak eljuttatott közleményében.
Az Európai Bizottság szerdától várja az ipar, a fogyasztók és más érdekeltek véleményét a tavaly június 30-án hatályba lépett európai uniós barangolási rendelet működésével és hatékonyságával kapcsolatban.
A szén-dioxidot akár a föld alatt is lehetne tárolni, de az ehhez szükséges technológia olyan költséges, hogy a tárcának nem áll szándékában az ilyen jellegű beruházásokat támogatni Magyarországon.
Miután javult a dollár körüli hangulat, és nyereségeket könyveltek el a nemzetközi részvénypiacok, 105,46-ra emelkedett az USD/JPY árfolyama. Amíg a 104,10-nél futó márciusi emelkedő trend fölött marad az árfolyam, továbbra is kedvezőek a kilátások. A következő cél a 105,66-os érték. A figyelmet a 14.30 órai amerikai adatok vonják magukra. Ekkor teszik közzé az 1. negyedévi bérköltségeket…
Lemondott az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságában betöltött tagságáról a szabad demokrata Béki Gabriella. Ezt a képviselő a bizottság szerdai budapesti ülésén jelentette be.
Az infláció a 2004-es EU csatlakozás óta egyetlen évben sem érte el a referencia értéket, valamint a jegybank jogi helyzete sem felel meg mindenben a feltételeknek
A Malév gépei érkeznek a legpontosabban célállomásaikra a rövid- és középtávú járatokon - ezt állapította meg az Európai Légitársaságok Szövetségének első negyedéves jelentése. Az indulás tekintetében a légitársaság a harmadik legpontosabb a kontinensen, poggyászkezelésben pedig az ötödik.
Írásbeli figyelmeztetést kapott az a gödöllői bíró, aki elutasította egy hajléktalan nő abortuszkérelmét, vagyis nem engedte, hogy az asszony 30 napos elzárását megszakítsák - erről Kovács András, a Pest Megyei Bíróság elnöke nyilatkozott szerdán az MTI-nek.
Miután erősödött a dollár, 1,9553-ra esett vissza a GBP/USD árfolyama. A brit kiskereskedelmi forgalmak áprilisban havi szinten 0,1%-kal, éves szinten 1,2%-kal emelkedtek a legutóbbi +0,2%-os, illetve +1,1%-os érték után. A devizapár visszaesés közben fontos támogatásokat tört át, megerősítve ezzel kedvezőtlen kilátásait. A cél az 1,9430-as és az 1,9340-es érték. in-GFX
A Magyar Kardiológus Társaság elnöke abban bízik, hogy a most 160 ezer forintba kerülő vizsgálati eljárást a társadalombiztosítás átvállalja a betegek helyett
Lezárult az oroszországi Donskoy Narodny Bank adásvétele, a 41 millió dollár értékű tranzakció révén a bank új tulajdonosa az OTP lett - közölte a magyar pénzintézet a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Fűszerekre az elmúlt egy évben a lakosság több mint 16 milliárd forintot költött, 9 százalékkal többet, mint egy évvel korábban - közölte a Nielsen piackutató vállalat.
A változatosság hiánya és a silány alapanyag okozza, hogy a magyar vendéglők nagy része nemzetközi mércével mérve nem megfelelő, állítja Molnár B. Tamás, aki – mint arról tegnap beszámoltunk – étteremkalauzában kíméletlenül bírálja a névtelen ítészek által felkeresett helyeket.
Josef Fritzl, az amstetteni rém háza pincéjébe bezárt lányát zavartalanul zaklathatta, amikor felesége és többi gyereke a templomban voltak. Azok, akik ismerték Fritzléket azt mondják: teljesen normális katolikus családnak tűntek.
Fodor Gábor elképzelhetőnek tart egy új koalíciós megállapodást, de csak új tartalommal és új, hiteles emberekkel. A pártja elnöki posztjára pályázó politikus tájékoztatóján felvázolta az SZDSZ új politikájával kapcsolatos elképzeléseit, és kitért arra is: sem egy előrehozott választás, sem a kisebbségi kormányzás nem szolgálja az ország érdekeit.
Szerdán letette az esküt az új orosz elnök, Dmitrij Medvegyev, aki Vlagyimir Putyint váltja az államfői poszton. Azonban még az orosz közvélemény sem gondolja, hogy az új fiatal vezető elődje utasításai és jóváhagyásai nélkül, önállóan fogja irányítani a nagyhatalmat. Az új orosz elnök hivatalba lépése utáni nyomban Vlagyimir Putyint javasolta a kormányfői tisztségre.
Összesen 48 egyházi, egyetemi és múzeumi bibliotéka részesült a Magyar Digitális Képkönyvtár című pályázaton szétosztott 220 millió forintnyi támogatásból a Reneszánsz Év keretében - közölte az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) szerdán. A pályázatot azzal a céllal hirdették meg, hogy a lehető legszélesebb körben, a legkorszerűbb eszközökkel váljon hozzáférhetővé a könyvtárakban őrzött…
Önkéntes segítő szolgálatot indít a közeljövőben a Kanizsai Dorottya-kórház Nagykanizsán. A jelentkezők ingyen vállalják, hogy segítenek a betegek ápolásában, lelki támogatásukban.
Áprilisban az előző hónaphoz képest csökkent a regisztrált álláskeresők száma - közölte a Foglakoztatási és Szociális Hivatal foigazgatója. Pirisi Károly elmondta: április végén 442.800 regisztrált álláskeresőt tartottak nyilván.
Rendben befejeződtek a történelem írásbeli érettségik, rendkívüli esemény nem történt. A Történelemtanárok Egylete szerint nem okoztak meglepetést a feladatok.
Berágtak a szomszédai a Manchester United milliomos futballistájára, Cristiano Ronaldóra. Szerintük ugyanis új, otromba és hivalkodó otthona tönkreteszi az egykor konzervatív eleganciájáról híres Alderley Edge látképét.