2008. május 7. szerda

máj. 7
19:15
Szávay már nyolcaddöntős Berlinben (Infostart)
Szávay Ágnes könnyedén jutott a nyolcaddöntőbe az 1,34 millió dollár összdíjazású berlini salakpályás női tenisztornán.
máj. 7
19:16
Orbán: Kormányválság esetén az előre hozott választás a demokratikus megoldás (HírTV)
Orbán Viktor szerdán Temerinben kijelentette: bízik benne, hogy a vasárnapi szerbiai választásokon sok magyar megy el szavazni, hozzásegítve ezzel a Magyar Koalíciót a jó szerepléshez. A csütörtökön megjelenő Magyar Szónak adott interjújában többek között arról beszélt, hogy „Tanulhatunk a szerb politikusoktól. Kormányválságra a válasz az előre hozott választás. Ez a demokratikus megoldás.&#...
máj. 7
19:17
Kóka: A gazdaságpolitikai fordulat alapja az átgondolt adóreform (Infostart)
Az SZDSZ szerint van kiút abból a kátyúból, amelybe az adóreform elmaradása vezetett - jelentette ki Kóka János Székesfehérváron, miután a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara vezetőinek és több vállalkozónak a figyelmébe ajánlotta a párt hétpontos, az egykulcsos adórendszeren alapuló gazdasági növekedési programját.
máj. 7
19:28
Szűts Ildikó lesz a Magyar Posta vezérigazgatója (Infostart)
A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) döntése értelmében Szűts Ildikó általános vezérigazgató-helyettes lesz a Magyar Posta vezérigazgatója - közölte a tanács.
máj. 7
19:31
Magyarország továbbra sem teljesíti az euró bevezetéséhez szükséges feltételeket - a nap hírei (Infostart)
Magyarország továbbra sem teljesíti az euró bevezetéséhez szükséges feltételeket. Az Állami Autópályakezelő és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. által összeállított ingatlan portfolió kerül először tőzsdére az Új Tulajdonosi Program keretében. Azonnali kormányzati intézkedéseket sürget a hazai vállalkozások helyzetének javításáért a Fidesz. A nap legfontosabb hírei május 7-én.
máj. 7
19:31
Fegyelmi vizsgálatot indítana Keller ellen a Fidesz (HírTV)
Fegyelmi vizsgálatot indítana Keller László ellen a megfigyelési botrány miatt a Fidesz. Demeter Ervin, az országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának tagja szerint az adatgyűjtési ügyben a volt közpénzügyi államtitkár személyét nem tisztázta a kancellária vizsgálata.
máj. 7
19:31
Székesfehérváron köszöntötték a hokis hősöket (Metropol)
Autogramosztás, fényképezkedés és városházi fogadás várt a világelitbe feljutott jégkorong-válogatott tagjaira Székesfehérváron.
máj. 7
19:43
Újabb milliárdos pályázatok nyílnak (Piac és Profit)
A fejlesztési koncepció kiemelt célja a gazdasági fejlődés felgyorsítása, ennek eszközei pedig a versenyképesség fokozása és a foglalkoztatottság bővítése.
máj. 7
19:47
Szélerőmű-park épül Jánossomorja térségében (Blikk)
máj. 7
19:58
Öngyilkosság-teszt: a vérükben van a halál? (Privátbankár)
Az öngyilkosságok után mindig számos - leginkább fájdalmas és szomorú - kérdés merül fel
máj. 7
20:00
Josef Fritzl: nem vagyok szörnyeteg, akár meg is ölhettem volna a gyerekeket (Infostart)
Az osztrák férfi, aki szexrabszolgaként 24 évig tartotta fogva lányát háza pincéjében, azt üzente ügyvédjén keresztül, hogy ő nem szörnyeteg, mert megmentette lánya életét azzal, hogy kórházba vitte. Az amstetteni rém a média egyoldalú tudósítását is kifogásolja.
máj. 7
20:01
Földrengés rázta meg Japánt (Infostart)
Japánban a Richter-skála szerinti 6,8-as erősségű földrengés rázta meg az ország keleti partvidékét, és Honsú szigetét.
máj. 7
20:01
Beckham haverja, a "szakszervezeti aktivista" (Infostart)
1992-ben vitte fel Alex Ferguson az első csapat keretéhez. Négy évvel később - már Európa-bajnoki elődöntős létére -, az első profi szerződése lejártáig még "csak" heti kétezer fontot keresett. Nem érdekelte. Mint ahogy az sem, hogy a Bajnokok Ligája-győzelem után már ennek a tízszeresét rakhatta zsebre. A moszkvai találkozó előtt az InfoRádió honlapján bemutatjuk a Chelsea és a Manchester United…
máj. 7
20:02
Szávay újabb győzelmet aratott Berlinben (HírTV)
Szávay Ágnes továbbjutott a berlini, 1,34 millió dollár összdíjazású női tenisztornán, miután a második fordulóban két szettben legyőzte a kínai Ce Jant.
máj. 7
20:02
Kóka: van kiút az adóreform elmaradása okozta helyzetből (Alternatív Energia)
Az SZDSZ szerint van kiút abból a kátyúból, amelybe az adóreform elmaradása vezetett - jelentette ki Kóka János szerdán Székesfehérváron. Az SZDSZ elnöke erről sajtótájékoztatón beszélt, azt követően, hogy a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara vezetőinek és több vállalkozónak a figyelmébe ajánlotta a párt 7 pontos, az egykulcsos adórendszeren alapuló gazdasági növekedési programját.
máj. 7
20:02
Egyre több a sérült a pécsi robbanásban (Adó1százalék)
Már tizenegy sérültje van a gázrobbanásnak, ami szerdán délután történt Pécsett; a robbanás miatt vizsgálódik a rendőrség és a munkaügyi felügyelőség is.
máj. 7
20:03
Az ENSZ-főtitkár a segélyek bejutásának könnyítését kérte a mianmari kormánytól (Infostart)
A segélyek és a mentők bejutási feltételeinek könnyítésére szólította fel a mianmari kormányt az ENSZ főtitkára.
máj. 7
20:04
Belehalt az unokatestvér-harcba (Adó1százalék)
Összeszólalkozott két idős ember a Fejér megyei Úrhidán; a vita hevében egyikük úgy vágta torkon a másikat, hogy annak a halálát okozta - közölte az MTI-vel szerdán a rendőrség.
máj. 7
20:06
Tragédia Fejérben! A testvéri vitának halál lett a vége! (Adó1százalék)
Összeszólalkozott két idős ember a Fejér megyei Úrhidán; a vita hevében egyikük úgy vágta torkon a másikat, hogy annak a halálát okozta - közölte szerdán a rendőrség.
máj. 7
20:08
Erős földrengés volt Japánban (Adó1százalék)
A Richter-skála szerint 6,8-as erősségű földrengés rázta meg helyi idő szerint csütörtök hajnalban (közép-európai idő szerint szerda este) Japán keleti partvidékét, Honsú szigetét - jelentette a japán meteorológiai intézet.
máj. 7
20:14
Okosnak hiszi magát? Köszönje a mamájának! (Privátbankár)
Azok a gyerekek, akiket sokáig szoptatott az édesanyjuk, jobban teljesítenek az intelligencia teszteken, mint azok, akik csecsemőkorukban inkább tápszert kaptak
máj. 7
20:16
Több mint egy éve megállás nélkül csuklik (Infostart)
Vannak dolgok, amelyek soha sem érnek véget. Ilyen a brit Christopher csuklása is, amely 15 hónapja nem akar elállni. A férfi most azon gondolkodik, hogy megműtteti magát.
máj. 7
20:16
Rekordáron kelt el egy Vaszary-kép (Infostart)
Budapesten 44 millió forintért kelt el Vaszary János Nő enteriőrben című olajképe a BÁV festményárverésén.
máj. 7
20:17
Kóka: Van kiút a kátyúból (HírTV)
A liberális gazdasági növekedési csomagot ismertette Kóka János a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában. Az SZDSZ elnöke elmondta: ahhoz, hogy Magyarország gazdasága fellendüljön gazdaságpolitikai fordulatra van szükség. Ennek alapja az adócsökkentés, az egykulcsos adó bevezetése, az állam kiadásainak és a bürokráciának a csökkentése.
máj. 7
20:29
Még jól is jöhet egy termetes hátsó (Privátbankár)
Nincs okuk az aggodalomra azoknak, akik a csipőjükön, illetve a fenéktájon lerakódott zsírpárnák miatt aggódnak - legalábbis ami a cukorbetegséget illeti
máj. 7
20:31
Színpadon a kultikus történet: Trainspotting (Infostart)
A Trainspotting című kultikus regény és mozifilm színházi változatát mutatják be május 10-én a Budapesti Kamaraszínházban. Németh Ákos, a darab fordítója és rendezője azt állítja: optimista darabot akart színpadra állítani.
máj. 7
20:32
A korábbi agrárminiszter lesz a Regionális Fejlesztési Holding Zrt. vezérigazgatója (Infostart)
Németh Imre korábbi agrárminiszter lesz a Regionális Fejlesztési Holding Zrt. vezérigazgatója.
máj. 7
20:32
Alkoholfogyasztási tilalmat vezet be az új londoni polgármester (Infostart)
Londonban - egyik első intézkedéseként - alkoholfogyasztási tilalmat vezet be a metrón, a buszokon és a villamosokon a brit főváros új polgármestere.
máj. 7
20:33
Tavaly kisebb volt az ózonszennyezés (Blikk)
máj. 7
20:44
Ma adják át a Templeton díjat (Piac és Profit)
Ma veszi át a világ legnagyobb pénzjutalommal járó elismerését, a 2008. évi Templeton Díjat Michal Heller.
máj. 7
20:46
Magasfeszültség rázta meg a gyereket, de túlélte (Infostart)
Nagy-Britanniában túlélte balesetét az a fiú, akit 25 ezer voltos magasfeszültség rázott meg. A tinédzsert tetőtől talpig megrázta az áram, haja és ruhája is megperzselődött, és a baleset után majdnem tíz métert zuhant.
máj. 7
20:48
Nicole Kidman megint énekel (Adó1százalék)
Nicole Kidman, aki a Moulin Rouge című musicalben már bebizonyította énekes tehetségét, a hatvanas évek brit pop és soul-királynőjét, Dusty Springfieldet alakítja egy készülő produkcióban. A Variety című szaklap értesülése szerint az Oscar-díjas ausztrál színésznő a produceri feladatokat is elvállalta a Fox 2000 stúdióban készülő zenés filmnél.
máj. 7
20:50
Akciófilmbe illő rablótámadás Pozsonyban (Adó1százalék)
Akciófilmbe illő pozsonyi rablótámadásról adott hírt szerdán a szlovák rendőrség: símaszkos, fegyveres betörők hét embert kötöztek meg és fosztottak ki vasárnap egy családi házban. Az öt rabló vasárnap este hatolt be a családi házba, amikor az ott élő negyvenéves hölgy, a házigazda éppen népes vendégseregével, hét emberrel társalgott.
máj. 7
21:02
Szélerőmű-parkot létesítenek Jánossomorja határában (Infostart)
Nyolc megawatt teljesítményű szélerőmű-parkot létesít a Renerwind Energetikai Kft. a Győr-Moson-Sopron megyei Jánossomorja határában.
máj. 7
21:03
Nem kért ellátást a koponyatörött fiú (HírTV)
Ellátás nélkül hagytak ott egy fiatalt a mentők a napokban egy fővárosi szórakozóhelyen, másnap pedig kiderült, hogy a fiúnak koponyatörése van - értesült a Független Hírügynökség. A mentők szerint nem kért ellátást, ezért nem tudták megvizsgálni sem. A fiatal jelenleg kórházban van, várhatóan hamarosan hazamehet.
máj. 7
21:04
Magyar segélyszervezetek is segítik Mianmar lakosait (Adó1százalék)
A Magyar Vöröskereszt azzal a kéréssel fordul magánszemélyekhez, vállalatokhoz és intézményekhez, hogy adományaikkal támogassák a Mianmarban bekövetkezett súlyos természeti katasztrófa áldozatait. A Nemzetközi és a helyi Vöröskereszt szakemberei és önkéntesei a katasztrófát követően ideiglenes szálláshelyeket alakítottak ki, és ivóvizet, víztisztító tablettákat, szúnyoghálót osztottak ki…
máj. 7
21:06
Egyre több gyerek szed antipszichotikumot (Adó1százalék)
Megkétszereződött a pszichózis elleni szert szedő gyerekek száma Nagy-Britanniában, és az Egyesült Államokban is egyre több kiskorú kap ilyen kezelést - állapította meg egy brit tanulmány.
máj. 7
21:08
Ágyban rejtőzött a mama titkos vagyona (Adó1százalék)
Alaposan meglepődött egy buddhista alapítvány négy munkatársa, amikor az év elején egy korábban adományként átvett ágy fejrészében kb. kétmillió baht, vagyis mintegy 11 milló forint összértékű készpénzt és értéktárgyat talált. A megtalálók jelentették a meglelt értékeket, aminek híre a sajtó réven gyorsan elterjedt az egész országban.
máj. 7
21:15
Történelmi csúcson az olajár! (Piac és Profit)
Szerdán erősödött, rekordszintre emelkedett a kőolaj ára Londonban és New Yorkban. Mindkét irányadó olajfajta hordónkénti ára meghaladta a 122 dollárt.
máj. 7
21:15
Ötletek arra, hogyan használhatják az idősek a wifit (Infostart)
Akár sok kilométeres távolságból is ellenőrizhetik idős betegeik egészségi állapotát az orvosok, ha sikerrel jár az a fejlesztés, amely a wifi technológiát alkalmazná az idősgondozásban.
máj. 7
21:18
Hivatalos felhatalmazást kapott a kormány megalakítására Berlusconi (Infostart)
Olaszországban hivatalos felhatalmazást adott a kormány megalakítására Silvio Berlusconinak Giorgio Napolitano köztársasági elnök.
máj. 7
21:18
A gazdag focisztárok szívesen jótékonykodnak (Infostart)
Egyre népszerűbb divat az angol élvonalban játszó focisták körében, hogy önzetlenül milliókkal segítsék egy szegény ország futballjának felvirágoztatását, vagy hazájuk fejlődését.
máj. 7
21:18
Tiltakozás a pécsi Széchényi Gimnázium és Szakközépiskola szétválasztása ellen (HírTV)
Aláírásgyűjtéssel és tüntetéssel tiltakoznak a diákok és a szülők a pécsi Széchényi Gimnázium és Szakközépiskola szétválasztása ellen.
máj. 7
21:19
Elvontatták a Mona Lisát (Blikk)
máj. 7
21:30
Hol szeretnél lakni? (Piac és Profit)
Nem meglepő, ha valamelyik ismerősünk azzal hív fel, hogy épp lakást keres megvételre, albérletnek vagy épp a sajátját szeretné eladni, illetve kiadni. Az ingatlanpiac zakatol. Ha lakást keresünk, tuti nem a napilapok apróhirdetései jutnak eszedbe, hanem az internet. Beírod: www.ingatlanpiac.hu
máj. 7
21:32
A mellrák megelőzésében is segít a kávé (Infostart)
A kávé segíthet a nőknek a mellrák megelőzésében - állapították meg svéd kutatók, akik azonban arra is rámutatnak: nem szabad túlzásba vinni a fekete élénkítő ital fogyasztását.
máj. 7
21:33
Kisebb volt az ózonszennyeződés tavaly (Infostart)
Az elmúlt évtized során 2007-ben volt a legalacsonyabb az ózonszennyeződés szintje Európában, ez részben a tavalyi nedves és hűvös nyárnak köszönhető - állapította meg az Európai Környezetvédelmi Ügynökség.
máj. 7
21:34
A zeneőrült brazil egy BL-döntőn már győztes gólt lőtt (Infostart)
Kapusnak készült, klasszis hátvéd lett belőle. Juliano Belletti már volt világbajnok, és góljával eldöntött egy BL-finálét is. A moszkvai találkozó előtt az InfoRádió honlapján bemutatjuk a Chelsea és a Manchester United 17-17 játékosát. Ezúttal Juliano Belletti pályafutásával ismerkedhetnek meg.
máj. 7
21:34
Telekfelmérőknek adták ki magukat a csalók (HírTV)
Fejér megyében lassanként nem múlik el nap úgy, hogy valamilyen ürüggyel ne élnének vissza bűnözők idős emberek hiszékenységével.
máj. 7
21:34
Szávay könnyedén nyert (Blikk)

Keresés