2008. május 6. kedd

máj. 6
20:19
Madonna megint nagyot szakíthat (Infostart)
Az ingatlanpiaci válság ellenére Madonna nagyot szakíthat vidéki kúriája eladásán: a nyolc hálószobás wiltshire-i házért három millió fonttal többért árulja, mint amennyiért vette.
máj. 6
20:20
Filmek 1968-ból, 1968-ról az Örökmozgóban (Infostart)
Az 1968-as év történéseivel foglalkozik az Örökmozgó Filmmúzeum Fordulóévek a 20. században című sorozatának májusi programja. A válogatásban amerikai, nyugat-európai és magyar filmek is szerepelnek.
máj. 6
20:20
Fojtogatta a tanárnőt a felbőszült anya (Infostart)
Fojtogatta a gyermekeit fegyelmező pedagógust egy asszony kedden a Heves megyei Dormánd iskolájában. Azért támadt rá a tanárnőre, mert a nevelő egy nappal korábban szóbeli figyelmeztetésben részesítette egy iskolai szabályszegés miatt két gyermeket.
máj. 6
20:22
Pálinkás József lett az MTA elnöke - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Elsöprő többséggel Pálinkás József akadémikust, a Debreceni Egyetem rektorhelyettesét választották meg a Magyar Tudományos Akadémia elnökének. A tisztújító közgyűlés új főtitkárrá Németh Tamás akadémikust, az MTA Talajtani és Agrokémiai Kutató Intézetének igazgatóját választotta.
máj. 6
20:24
Magyar mentőcsapatok indulnak Burmába (HírTV)
A Baptista Szeretetszolgálat és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet mentőcsapatot küld a burmai természeti katasztrófa helyszínére. Mindkét szervezet gyűjtést indított a súlyos veszteségeket szenvedett ország lakóinak megsegítésére.
máj. 6
20:24
Független lehet Grönland (Blikk)
máj. 6
20:38
Előnyös az euró alapú életbiztosítás (Piac és Profit)
Hazánkban is egyre többen szeretnék megtakarításaikat euróban tartani, még akkor is, ha jövedelmüket forintban kapják. Az OTP Garancia Biztosító az Euró Trend Életbiztosítás bevezetésével erre már az euró magyarországi bevezetése előtt lehetőséget nyújt.
máj. 6
20:48
Jelentősen növeli az intelligenciaszintet az anyatej (Infostart)
A csecsemőkori szoptatás jótékonyan hat a gyermek intelligenciaszintjére a későbbi fejlődési szakaszában - állapították meg brit kutatók.
máj. 6
20:50
Irán könnyűvizes reaktort és öt évre üzemanyagot kaphat (Infostart)
Irán egy könnyűvizes reaktort és ahhoz öt évre elegendő üzemanyagot kap, ha felhagy urándúsító tevékenységével.
máj. 6
20:54
Tovább élnek házi kedvenceink (Infostart)
Az elmúlt 30 év alatt a kutyák és a macskák élete négy évvel hosszabbodott, elsősorban a javuló egészségi körülményeknek, az étrendnek, a tápoknak köszönhetően, amelyekben kiegyensúlyozottan van jelen kalória és vitamin.
máj. 6
20:54
Érik a kamionadó ötlete (Infostart)
Az EU-tagországok kormányai még mindig tartózkodással fogadják az Európai Bizottság tervét, hogy a kamionokra a szennyezésük, a közlekedési dugó okozás és a zajszint arányában mérjenek ki úthasználati díjat, de az ötlet "érik".
máj. 6
20:55
Okosabb lesz a szoptatástól a gyerek (Blikk)
máj. 6
20:55
Lemondott az ír miniszterelnök (HírTV)
Bertie Ahern ír miniszterelnök kedden benyújtotta lemondását - közölte az ír miniszterelnöki iroda. Ahern 11 évig volt kormányfő, ezzel az egyik legtovább hivatalban lévő európai vezető volt. Utolsó hivatali napját egy történelmi csata helyszínén töltötte Észak-Írország vezető politikusával.
máj. 6
20:57
Pingvin és fóka románca (Blikk)
máj. 6
21:03
16 milliós támogatást kapott Juhász hitelezőjének cége (HírTV)
Több, mint 16 millió forintos támogatást kapott munkahelyi képzésekre uniós forrásból az Eurocast Kft. A fém- és fegyverkereskedelemmel foglalkozó céget közösen alapította egy orosz vállalkozóval az a Füzesi István, aki magánkölcsönt adott Juhász Ferenc MSZP-elnökhelyettes budai villaépítkezéséhez.
máj. 6
21:26
Pingvinnel próbált párosodni az ügyetlen fóka (Infostart)
Szemet vetett egy 15 kilós királypingvinre egy hatalmas testű szőrmefókalegény az Antarktisz közelében. A 45 perces keserves pásztorórát kameravégre kapták dél-afrikai kutatók, akik az eddigi legfurcsább párzási viselkedésnek minősítik az esetet az emlősök körében. Az aktus nem járt sikerrel, a pingvin túlélte a próbálkozást.
máj. 6
21:32
Hosszú börtönbüntetés a társát leszúró magyar kamionosnak (Infostart)
Tizennégy évi börtönre ítélték az olaszországi Sanremóban azt a magyar kamionost, aki 2007. márciusában szóváltás után leszúrta egyik kollégáját a francia-olasz határon fekvő Ventimiglia parkolójában.
máj. 6
21:34
Másik bebörtönzött gyerekét is meg akarta erőszakolni a szexőrült apa (Infostart)
Az osztrák Josef Fritzl miután elveszítette érdeklődését lánya iránt, akit 24 éven keresztül tartott fogva háza pincéjében, a vérfertőzésből született másik gyerekét is meg akarta erőszakolni. A most 19 éves Kerstin szintén a föld alatt élt, és jelenleg mesterséges kómában tartják a kórházban.
máj. 6
21:36
Burma: segélyszállítmányok a katasztrófa túlélőinek (Infostart)
Az ENSZ, a különböző segélyszervezetek és a világ számos országa megmozdult a természeti katasztrófa sújtotta Mianmar (a volt Burma) megsegítésére, de a segélyszállítmányok eljuttatását hátráltatja, hogy a mianmari katonai junta nehezen ad beutazási engedélyt. Egymillió ember maradt fedél nélkül, 22 ezren meghaltak.
máj. 6
21:36
Kenyában támogatják a többnejűséget (Infostart)
A kenyai nős férfiak negyede vagy nyíltan többnejűségben él, vagy titkos szeretőt tart - derül ki egy kenyai lap által végzett felmérés.
máj. 6
21:38
A fiatalok egynegyede fogyaszt rendszeresen alkoholt (Infostart)
A berlini kormány kábítószerfogyasztást figyelő megbízottja most közétett jelentésében megkongatta a vészharangot a kiskorúak mértéktelen alkoholfogyasztása miatt. De aggasztónak tűnik a lakosság körében igencsak elterjedt gyógyszerfüggőség is.
máj. 6
21:45
Ingyenes vízum Szerbia állampolgárainak (Blikk)
máj. 6
21:45
Karambolozó autó gázolt halálra egy gyalogost Siófokon (HírTV)
A kórházban halt bele sérüléseibe az a gyalogos, akit egy karambolozó autó sodort el Siófokon - értesült a HavariaPress.
máj. 6
21:52
Korrupció gyanúja miatt lemondott a miniszterelnök (Infostart)
Benyújtotta hivatalosan lemondását kedden Bertie Ahern ír miniszterelnök, amint ezt már a múlt hónap elején bejelentette. A konzervatív kormányfő korrupció gyanújába keveredett.
máj. 6
21:52
Tűzpárbaj London belvárosában (Blikk)
máj. 6
21:53
Eltűnt személyek fotóival kártyáztatják a rabokat (Infostart)
Eltűnt személyek fotóit tartalmazó kártyával játszanak a rabok 58 börtönben New York államban, hátha felismernek közülük valakit, ezzel segítve a hatóságok nyomozását.
máj. 6
21:59
Kommandósokkal akarták visszaköltöztetni az ex-lelkészt (HírTV)
Mintegy hetven rendőr és fegyveres terrorelhárító vonult fel május 6-án a gencsi református parókia elé. Az egyenruhás osztagokat a botrányairól elhíresült gencsi ex-lelkész, Bátori Gyula erőszakos visszalakoltatása érdekében vezényelték a helyszínre – írja közleményében Tőkés László sajtóirodája.
máj. 6
22:00
Két autó karambolozott, a járdán elsodort gyalogos halt meg (Blikk)
máj. 6
22:08
Az adóbevallások harmada hibás (Infostart)
Május 20-ig kell benyújtaniuk a személyijövedelemadó-bevallásukat a magánszemélyeknek és az őstermelőknek. Kriskó Csaba, az APEH főosztályvezetője elmondta: az eddig beérkezett bevallások 32 százaléka hibás volt.
máj. 6
22:25
A házvezetőnő kikezdett a 14 éves fiúval (Infostart)
Munkaadója 14 éves fiával kezdett ki egy 45 esztendős házvezetőnő Hongkongban: előbb együtt nézegettek pornót az interneten, aztán a látottakat kettesben is kipróbálták.
máj. 6
22:29
Gyermekeket molesztált az apokaliptikus szekta vezetője (Infostart)
Az egyesült államokbeli Új-Mexikó szövetségi állam rendőrsége gyermekek molesztálása miatt őrizetbe vette az egyik apokaliptikus szekta vezetőjét.
máj. 6
22:31
Háború készülődik Grúzia és Oroszország között? (Infostart)
Egy grúz államminiszter szerint országa nagyon közel került az Oroszországgal való háborúhoz. A Brüsszelben tartózkodó grúz politikus szerint Moszkva propagandaháborút folytat Grúzia ellen és hamis híresztelések alapján küld katonákat a területre.
máj. 6
22:33
Chelsea: lövöldözés London belvárosában (Infostart)
Tűzpárbajt vívtak rendőrök egy egyelőre ismeretlen személlyel kedd este London belvárosában. Nem hivatalos értesülések szerint egy ékszerboltot próbáltak kirabolni a délnyugat-londoni Chelsea kerület elegáns bevásárlóutcájában, a King's Roadon.
máj. 6
22:38
Szokásához híven megdöntötte a rekordot az olaj ára (Blikk)
máj. 6
22:38
Szánalmas műsor a Hal a tortán (Spa Trend Online)
A legnagyobb baj, legalább­is szerintem, a Hal a tortán című vendégváró valóságshow-val, hogy összességében érdektelen. Arról nem is beszélve, hogy felvetődik a hitelesség kérdése. Az egyik utóbbi adás vendéglátója, a Megasztárban feltűnt tehetséges fiatalember enyhén szólva végig kereste a szerepét a műsorban. És nem is sikerült megtalálnia, mint ahogy önmagát sem.
máj. 6
22:40
Bundesliga: Husztiék hazai győzelme (Infostart)
Huszti Szabolcs csapata győzött, Hajnal Tamás együttese döntetlent játszott a német labdarúgó-bajnokság 32. fordulójában.
máj. 6
23:20
Igazság ára: folytatás a bíróságon (Infostart)
Noha a TV2 még nem kapta meg az Igazság ára című műsorért a csatornát félórás képernyő-elsötétítéssel sújtó médiahatósági döntést, már eldöntötték, hogy bíróságon támadják meg azt - közölte az MTI érdeklődésére a társaság kedden.
máj. 6
23:26
A Jégnyúl Schmeichel örökébe lépett (Infostart)
Harminchét évesen a profi futballisták többsége már vagy visszavonult, vagy arra készült. Edwin van der Sar ellenben élete hatodik nagy tornájára az Oranjéval - a Manchester Uniteddel pedig a Bajnokok Ligája újbóli megnyerésére. Egy ilyen plánum mellett szinte eltörpül az az apróság, hogy pályafutása hatodik bajnoki címét nyerheti meg vasárnap. A moszkvai találkozó előtt az InfoRádió honlapján…

Keresés