2008. május 4. vasárnap

máj. 4
10:27
Az MSZP-nek minden szavazás alkalmával még hat képviselőt kell a maga oldalára állítani (Alternatív Energia)
A parlamenti munkában sokkal több egyeztetésre kényszerül az MSZP ezentúl a kisebbségi kormányzás miatt, a szocialisták az egyszerű többséget igénylő szavazásoknál is bajban lehetnek, ha a koalíciót felmondó SZDSZ vagy más frakció képviselői közül néhányan nem szavaznak velük.
máj. 4
10:28
Anyák napján kezdődik a Születés Hete (Gondola)
A hagyományoknak megfelelően május első vasárnapján, 4-én, anyák napján, a budapesti Aranytíz Művelődési Központban ingyenes nyitónappal kezdődik a hatodik Születés Hete országos rendezvénysorozat, ahol színes, kulturális, szakmai és tájékozató jellegű programokkal várnak mindenkit, 0-99 éves korig!
máj. 4
10:31
Amikor a kismamából vállalkozó lesz (Gondola)
VANDA (VállAlkozó Nők, Dolgozó Anyák) nevű, kisgyerekes szülőknek szóló programjának nyitókonferenciáját tartotta ma a Tempus Közalapítvány. A "kismama-generáció" elhelyezkedési gondjait a családi és munkahelyi szerepkonfliktusok megvizsgálása után a vállalkozó nők szemszögéből is megvitatták a résztvevők.
máj. 4
10:31
Késsel támadt egy beteg a mentőtisztre (HírTV)
Őrizetbe vette a rendőrség azt a férfit, aki késsel támadott rá egy mentőtisztre az őt szállító mentőautóban Békés megyében. A mentőtisztnek sikerült elugrania a szúrás elől, így személyi sérülés nem történt.
máj. 4
10:32
Hogyan fejlődnek városaink? (Piac és Profit)
Élhetőbbé, kényelmesebbé válhatnak, és gazdaságosabban működtethetőek lehetnek a magyar városok a városrehabilitációs programokra biztosított EU-források felhasználásával - mondta dr. Vági Márton, az NFÜ elnöke azon a konferencián, amelyet az ügynökség az ÖTM-mel és a Megyei Jogú Városok Szövetségével közösen rendezett Budapesten.
máj. 4
10:33
Kómában a kormány - Erősen reprezentált a miniszterelnök üzleti köre (Gondola)
Május elsején újra fölvirradt a nap a szocialisták fölött: ismét egyedül kormányoznak! Miután az SZDSZ hivatalosan is kilépett a koalícióból, pártelnök-miniszterelnöke Gyurcsány Ferenc – feltehetően – hétfőn is szózatot intéz a Tisztelt Házban a nemzethez, megismételve majálisi beszédét.
máj. 4
10:36
Baleset és teljes útzár a 8-as főúton (Infostart)
Öten megsérültek, amikor egy személyautó fának ütközött a 8-as számú főúton Várpalota és Inota között; az utat teljes szélességben lezárták - közölte a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese.
máj. 4
10:42
Talmácsi dobogós lett Kínában (Gondola)
A harmadik helyen végezett Talmácsi Gábor a gyorsaságimotoros-világbajnokság negyedik futamán, Sanghajban, a Kínai Nagydíjon, a 125 kcm-es géposztályban. Az első az olasz Andrea Iannone lett, a második helyre a francia Mike Di Meglio futott be. A harmadik helyezett, Talmácsi Gábor közel három és fél másodperccel maradt le a győztes olasztól.
máj. 4
10:42
Az édesanyákat ünnepeljük ma (HírTV)
Már az ókorban is rendeztek tavaszi ünnepélyeket az édesanyák tiszteletére. A hagyományt az Egyesült Államokban élesztették fel, ahol 1914-től hivatalos ünnepnap. Hazánkban, 1928-ban tartották az első anyák napját, május első vasárnapján, a fakadó rügyek, a zsendülő élet ünnepnapján.
máj. 4
10:43
Zátonyra futott a Mona Lisa (Infostart)
Csaknem ezer emberrel a fedélzetén zátonyra futott egy kirándulóhajó Lettország partjainál.
máj. 4
10:53
Megsérült két magyar katona Afganisztánban (HírTV)
Autóbalesetet szenvedett és megsérült két magyar katona Afganisztánban. Az eddigi információk szerint az ázsiai országban működő Tartományi Újjáépítési Csoport két magyar katonája egy konvojban autózott Mazar-i-Sarifból a Puli-Humriban lévő táborba, amikor a baleset történt.
máj. 4
10:53
Euróbevezetési helyzetjelentést ad ki az Európai Bizottság (Gondola)
Az euró bevezetéséhez vezető folyamat helyzetét értékelő jelentést tesz közzé az Európai Bizottság szerdán tíz európai uniós tagállamról, köztük Magyarországról, de közülük minden bizonnyal csak...
máj. 4
10:55
Ismét változnak az adótörvények (Gondola)
Idén immár harmadszor változtak az adótörvények. Januártól a rendes évi adómódosulásoknak megfelelően újra kellett tanulni az adójogszabályainkat. Február végén azonban a Pénzügyminisztérium egy mini-adócsomagot nyújtott be a parlament elé, amelyet márciusban ki is hirdettek. A változások egy része március közepén, másik részük pedig most, május 1-jén lépett hatályba.
máj. 4
10:58
Önként hazatért a skizofrén férfi (HírTV)
Hazament éjszakára az a súlyos beteg férfi, aki szombat délután tűnt el otthonából a Fejér megyei Mány-Zsámbék környékén. A 49 éves skizofrén férfi búcsúlevelet hagyott maga után, mielőtt elindult a környékbeli erdőbe.
máj. 4
11:00
Továbbra sem lesz főállású jégkorongkapitány (Infostart)
Az A csoportba jutás ellenére sem tud főállású szövetségi kapitányt szerződtetni a válogatott élére a Magyar Jégkorong Szövetség - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a szervezet elnöke.
máj. 4
11:04
Balesetet szenvedett két magyar katona Afganisztánban (Gondola)
Autóbalesetben könnyebben megsérült szombat éjjel Afganisztánban az ottani Tartományi Újjáépítési Csoport (PRT) két magyar katonája – közölte Simon Attila ezredes, a PRT parancsnoka.
máj. 4
11:04
Éljen május elseje! - Célpont (videó) (HírTV)
Éljen május elseje!Egy százalékos nyugdíjemelés, emelkedő távhő díjak, növekvő munkanélküliség a munka ünnepén. Kevesebb felvonuló, Kisebbségi kormány, ki támogatja még Gyurcsányt? A langyos sör, a gazdaságos virsli és az elszálló ígéretek. Célpontban: a reformer a majálison.Kemény csapat 2.Szakértők helyett haverok - bankot robbantott a volt beosztott, a független MSZMP-st kilóra ...
máj. 4
11:09
Baleset Várpalotánál, öten megsérültek, teljes az útzár (Gondola)
Öten megsérültek abban a balesetben, amely vasárnap délelőtt történt a 8-as számú főúton Várpalota és Inota között; a főutat teljes szélességben lezárták - közölte a Veszprém Megyei...
máj. 4
11:09
Diszkóbaleset a budai alsó rakparton (HírTV)
Egy súlyos és két könnyebb sérültje van annak a diszkóbalesetnek, amely a budai alsó rakparton történt a Hajógyári Szigetnél kora reggel. Két Honda haladt egymás után nagy sebességgel.
máj. 4
11:15
8 embert ölt meg egy tengerhullám Dél-Koreában, 15-en eltűntek (Gondola)
Legkevesebb nyolc ember vesztét okozta vasárnap egy dél-koreai kikötőváros partjainál tomboló vihar, az áldozatokat magukkal ragadta egy mólónak csapódó hatalmas hullám. A tragédia a Sárga-tenger...
máj. 4
11:15
Több mint ezer adós az APEH negatív listáján (HírTV)
Közzétette honlapján az APEH azoknak az embereknek és cégeknek a listáját, akik már fél éve nem fizetnek adót, illetve az elmúlt negyedévben a legnagyobb tartozást halmozták fel. Összesen több ezer magánszemély és különféle gazdasági társaság neve és címe található meg a negatív listákon.
máj. 4
11:20
Válságtanácskozást tartanak a rizsről Indonéziában (Gondola)
Számos dél-kelet-ázsiai ország minisztere találkozott az indonéz fővárosban a hét végén, hogy a rizshelyzetről, az árak stabilizálásának, a termelés növelésének lehetőségeit vitassa meg. Elsősorban...
máj. 4
11:20
Lipcsei elfogadta a szakmai döntést (HírTV)
Lipcsei Péter elfogadta a szakmai stáb döntését, amely alapján kimarad a vasárnapi, Tuzsér elleni idegenbeli mérkőzésre utazó keretből. A 36 éves középpályás a klub honlapjának azt mondta, reméli, nélküle is nyerni fog a csapat, ő pedig már készül a következő fordulóra.
máj. 4
11:25
Megkezdődtek a tibeti küldöttek és kínai vezetők tárgyalásai (Gondola)
A dél-kínai Sencsenben vasárnap megkezdődtek a tárgyalások a dalai láma két küldötte és kínai vezetők között a tibeti válságról - közölte az emigráns tibeti kormány feje. "A tárgyalások ma...
máj. 4
11:25
Baloldali tanár fogott játékpisztolyt Gyurcsányra? (HírTV)
Egy 33 éves budapesti angoltanár volt az a férfi, aki játékpisztolyt fogott a városligeti Majálison Gyurcsány Ferencre - értesült a HavariaPress. A rendőrök a csomagjai között megtaláltak egy kibontott üveg whiskyt, valamint Marx Tőke című művének első kötetét is.
máj. 4
11:31
Euró: csak Szlovákia áll készen (Piac és Profit)
Az euró bevezetéséhez vezető folyamat helyzetét értékelő jelentést tesz közzé az Európai Bizottság szerdán tíz európai uniós tagállamról, köztük Magyarországról, de közülük minden bizonnyal csak Szlovákiáról állapítja meg, hogy készen áll az áttérésre a közös EU-valutára.
máj. 4
11:36
Az érdemi fogyás „útjelzői” (Gondola)
A fejlettebb országokban világszerte megfigyelhető tendencia, hogy egyre nő a súlyproblémával küzdők aránya. A különböző módszerekkel végzett fogyási kísérletek töretlen népszerűségnek örvendenek. Kevesen tudják viszont, hogy ezeknek átlagban több mint 90 százaléka évek távlatából nézve sikertelennek bizonyul, mivel a kezdetben leadott súlyfelesleget idővel visszahízzák az érintettek.
máj. 4
11:36
Hét szavazattal nyert Obama Guam szigetén (HírTV)
Alig hét szavazat döntött a Guam szigetén tartott szombati demokrata előválasztáson, ahol Barack Obama kapta a több szavazatot - közölték vasárnap helyi demokratapárti tisztségviselők. Az alig több mint 170 ezer fős lakosságú kis csendes-óceáni sziget lakosai a novemberi elnökválasztáson nem szavazhatnak.
máj. 4
11:41
Háromszor annyira veszélyesek az idei kullancsok (HírTV)
Közel háromszorosára nőtt az agyvelő-gyulladásos megbetegedések száma az elmúlt 2 évben hazánkban. A fertőzés kullancscsípéssel is terjed, amely ízületi és izomgyulladást, agyhártyagyulladást, de bénulást is okozhat. A felmelegedés miatt tízszer annyi vérszívó van az unióban is, mint néhány évvel ezelőtt.
máj. 4
11:47
Gazdag repertoárral ünnepel az Operaház (Gondola)
Fontos jubileumhoz közeledik a magyar operaélet: 2009-ben 125 éves lesz az Operaház. A 2008/2009-es évad különösen gazdag, változatos repertoárral és a „ hétköznapokban” is minőségi előadásokkal teszi tartalmassá ezt az évet.
máj. 4
11:52
Az amstetteni szörnyeteg maga is áldozat (Infostart)
A világot annyira sokkolta a fél családját egy földalatti tömlöcben fogva tartó osztrák férfi esete, hogy egyelőre kevés magyarázat látott napvilágot arról, hogyan vált Josef Fritzl az európai történelem egyik leggonoszabb emberévé.
máj. 4
11:52
Baloldali tanár volt a játékpisztolyos - Marxszal indult a Városligetbe (Gondola)
Egy 33 éves budapesti angoltanár volt az a férfi, aki játékpisztolyt fogott a városligeti Majálison Gyurcsány Ferencre - értesült a HavariaPress. A rendőrök a csomagjai között megtaláltak egy kibontott üveg whiskyt, valamint Marx Tőke című művének első kötetét is.
máj. 4
11:52
Holttestet találtak a Tiszában (HírTV)
Egy férfi holttestet talált egy járókelő szombaton este a Tiszában, Szegeden. Az 50-60 év körüli férfit a tűzoltók és a vízirendőrök emelték ki a folyóból.
máj. 4
11:58
Az amstetteni szörnyeteg maga is áldozat (Infostart)
A világot annyira sokkolta a fél családját egy földalatti tömlöcben fogva tartó osztrák férfi esete, hogy egyelőre kevés magyarázat látott napvilágot arról, hogyan vált Josef Fritzl az európai történelem egyik leggonoszabb emberévé.
máj. 4
12:04
Turistákkal és horgászokkal végzett az óriáshullám (Infostart)
Dél-Korea partjainál nyolc ember meghalt, tizenöt eltűnt, amikor egy hullám elsodorta őket a fővárostól, Szöultól mintegy 185 kilométerre délnyugatra lévő Boryeong Nambo kikötővárosnál.
máj. 4
12:04
Öt sérült a várpalotai balesetben (Blikk)
máj. 4
12:06
Zátonyra futott egy kirándulóhajó Lettország partjainál (Blikk)
máj. 4
12:08
Gyilkos hullám Dél-Koreában (Blikk)
máj. 4
12:15
Tömegesen lépnek át Kapolyi pártjába a csalódott MSZP-sek (HírTV)
Duzzad a Magyarországi Szociáldemokrata Párt - a szocialisták rivális pártja. A hosszú hétvégét tagtoborzásra használta fel a baloldali tömörülés. A Kapolyi László milliárdos MSZP-képviselő vezetésével létrejött pártba tömegével lépnek be olyan szocialisták, akik csalódtak Gyurcsány Ferencben és politikájában.
máj. 4
12:20
Rice: a Bush-kormányzat gyorsítani akarja az izraeli-palesztin békefolyamatot (Gondola)
Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter kijelentette, hogy George Bush elnök és kormánya gyorsítani akarja az izraeli-palesztin békefolyamatot Bush utolsó hivatali évében. A szombaton késő este...
máj. 4
12:31
Fektessünk be Palesztinában! (Piac és Profit)
A Külügyminisztérium értesítése szerint május 21-23 között befektetési konferenciát rendeznek a palesztiniai Betlehem városában, amelyre Magyarország, illetve magyarországi vállalkozások is meghívást kaptak.
máj. 4
12:43
Súlyos baleset a 8-as főúton (HírTV)
Négy súlyos és egy könnyebb sérültje van annak a balesetnek, amely vasárnap reggel történt a 8-as főúton, Várpalota és Inota között – tájékoztatott Futtató Norbert, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
máj. 4
12:47
Nem féltik az olimpiát a halálos vírustól (Infostart)
Az Egészségügyi Világszervezet szerint a Kína keleti részén fertőző enterovírus nem veszélyezteti a pekingi olimpiai játékokat.
máj. 4
12:49
Csodálatos rizsszaporításra lenne szükség (Infostart)
Több délkelet-ázsiai ország minisztere egyeztetett a hétvégén a rizs világpiaci áráról és a termelés növelésének lehetőségeiről.
máj. 4
12:53
Górcső alá veszik a gázártámogatások igénylőit (HírTV)
Hamarosan elkezdődik az idei évre benyújtott gázár- és távhőfogyasztási támogatási igénylések ellenőrzése. Idén a tavalyinál 400 ezerrel kevesebben kértek kompenzációt. Az APEH a korábbinál szigorúbb fellépést ígért azok felé, akik jogosulatlanul igénylik a támogatást.
máj. 4
13:15
Szili: a művészet a civilizáció kézjegye (Spa Trend Online)
A művészet a civilizáció kézjegye, mert amikor az utánunk következő generációk az alkotásokat látni fogják, vissza tudnak következtetni arra, hogy mit jelent ma a művészet - mondta Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke vasárnap Kecskeméten, a II. Nemzetközi Szilikátművészeti Triennálé kiállításának megnyitóján.
máj. 4
13:21
Ítéletidő tombol Burmában (HírTV)
Burmában 234-en haltak meg a trópusi viharokban. A dél-ázsiai országon kétszáz kilométeres sebességű széllökések söpörtek végig. A fővárosban és környékén húszezer ház összeomlott. A vihar teljes országrészeket zárt el a külvilágtól.
máj. 4
13:21
Tűzoltónap a Városligetben (Gondola)
A tűzoltók a becsület, a bátorság és a tisztesség példaképei, ezért méltó képviselői Szent Flórián szellemiségének - mondta Danielisz Béla, a Fővárosi Közgyűlés városrendészeti bizottságának elnöke...
máj. 4
13:25
Új mentőállomások épülnek a következő években (Infostart)
Az Országos Mentőszolgálat 15,5 milliárd forintos európai uniós pénzhez jut a következő években a Nemzeti Fejlesztés Terv révén - közölte a szervezet főigazgatója.
máj. 4
13:26
Újra egy órát kell várni Röszkénél (HírTV)
Újra egy órát kell várnia az autósoknak a röszkei határon. Szerbiából Magyarország felé torlódott fel a kocsisor. A csütörtökön hazatért vendégmunkások ugyanis most indulnak vissza Nyugat-Európába.

Keresés