2008. május 29. csütörtök

máj. 29
14:00
Nem javult a tanárok helyzete (HR Portál)
Nem javult a tanítók, tanárok helyzete az elmúlt egy évben Magyarországon - így összegezhető a két nagyobb pedagógus szakszervezet álláspontja a közelgő pedagógusnap előtt.
máj. 29
14:01
Dávid Ibolya: még mindig van mit lefaragni (Privátbankár)
Az MDF elnöke több százmillió forintos állami kiadáscsökkentést sürget a magyar gazdaság fellendítése érdekében. A „Megállapodást a jövőnkért” kiáltványt aláíró gazdasági szervezetekkel folytatott egyezetés után Dávid Ibolya hangsúlyozta: a bővülés beindításához szükséges mintegy ezer milliárd forintot az állami apparátus működési költségeinek visszafogásán lehetne megspórolni. A pártelnök úgy…
máj. 29
14:01
Közép-Európa, a nyugati hiszti és az Eurovíziós Dalfesztivál (Gondola)
Az utóbbi években Közép- és Kelet-Európa országainak bekerülésével feszültség alakult ki az Eurovíziós Dalfesztivál résztvevői között. A nyugatiak azzal vádolják a többi országot, hogy politikai alapon szavaznak, nem pedig a dalok „minősége” alapján. Az érvelés féligazság. A szavazás már régóta nemzeti- és szimpátiaalapon megy.
máj. 29
14:01
Késik a roham - pedig olcsó a lapostévé (Privátbankár)
Áprilistól erőteljes árverseny indult meg az LCD TV-k piacán. A DVD felvevők iránti keresletet szintén pozitívan befolyásolják a nagy labdarúgó-események - a VB-re többet vásároltunk
máj. 29
14:02
Bezár a várpalotai ruhagyár (HR Portál)
A túl magas termelési költségekkel, illetve az egyre nagyobb árfolyamveszteségekkel magyarázza várpalotai nadrágüzemének bezárását az angol tulajdonban lévő Berwin Ruhaipari Zrt. A gyár megszűnésével 162 dolgozó veszíti el az állását - tudatja a Napi Gazdaság.
máj. 29
14:03
Hitelválság: leminősítés az Egyesült Államokban (Privátbankár)
A Coface hitelminősítő szerint az üzleti szektorban is elindult a hitelválság, a cégek fizetési hajlandósága ugyanis drámaian romlott világszerte. Az intézet a krízis hatásainak begyűrűzése miatt hét szektort minősített le; ezek közé tartozik egyebek közt az amerikai kereskedelmi, autóipari és textilipari ágazat. Nyugat-Európában a Coface országigazgatója szerint főleg a papíripar és az építőipar…
máj. 29
14:03
Nem is pályázott a Hankook képzési támogatásra (Privátbankár)
Nem pályázott az idén képzési támogatásra a Hankook rácalmási gyára; ezért meglepetésként érte a Magyar Nemzet csütörtöki információja, amely szerint nem kapta meg "az egymillió eurós képzésre fordíth...
máj. 29
14:04
Új szakszervezet alakult a nyíregyházi Electroluxnál (HR Portál)
Hűtőgépgyártók Független Szakszervezete elnevezéssel új érdekvédelmi szervezet alakult a svéd érdekeltségű nyíregyházi Electrolux hűtőszekrénygyárban - írta csütörtöki számában a Kelet-Magyarország.
máj. 29
14:04
A Dél-Európába utazóknak a trópusi betegségek ellen is fel kell készülniük (Infostart)
Súlyos trópusi betegségek kórokozói jelentek meg Dél-Európában a globális felmelegedés miatt - hívja fel a tengerparti nyaralásra készülők figyelmét a Trópusi és Utazási Betegségek Intézetének igazgatója. Axmann Ágnes a Kínába utazókat arra inti, hogy az olimpiát rendező országban legalább annyi a hepatitis B-vírusa által fertőzött ember, mint Fekete-Afrikában.
máj. 29
14:04
EUR/USD Az amerikai adatok állnak a középpontban (HírTV)
Az EUR/USD zuhanórepülése 1,5547-ig folytatódott. A zöldhasú profitált belőle, hogy úgy vélik: a fokozódó inflációra való tekintettel megemelhetik az alapkamatot. Vegyesen alakultak a legutóbbi EU-s adatok. A figyelmet a 14.30 órai amerikai adatok vonják magukra. Ekkor teszik közzé az 1. negyedévi GDP revízióját (előrejelzés: +0,9%, előzetes: +0,6%). Ugyanekkor várható az első munkanélküli…
máj. 29
14:04
Kid Rock Pamela Anderson miatt nem házasodik (Index)
Kid Rock három hónapig volt Pamela Anderson férje, de ezalatt az idő alatt annyi rosszat tapasztalt a házasságról, hogy egy életre elment tőle a kedve - írja a Femalefirst.
máj. 29
14:04
Magyar tudósok a CERN-kutatásokban (Gondola)
A Debreceni Egyetem (DE) és az MTA debreceni Atommagkutató Intézetének fizikusai is részt vesznek azokban a kutatásokban, amelyek világ legnagyobb részecskefizikai laboratóriuma, a CERN keretében...
máj. 29
14:04
Farkasházy Tivadar könyve Fischerről (Metropol)
A januárban elhunyt sakklegendáról, Bobby Fischerről írta új könyvét Farkasházy Tivadar. A Fischer-rejtély című 400 oldalas mű elsősorban az öntörvényű volt világbajnok Magyarországon töltött hét évét boncolgatja, valamint a sakkzseni magyar őseit mutatja be 200 évre visszamenően.
máj. 29
14:04
Újabb török akció Észak-Irakban (Kripto Akadémia)
Török harci gépek csapást mértek csütörtökön a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyvereseinek észak-iraki állásaira - közölte a török hadsereg főparancsnoksága.
máj. 29
14:04
Zuschlag lemondott képviselői mandátumáról (Alternatív Energia)
Zuschlag János május 29-i határidővel lemondott a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlésben eddig megtartott képviselői mandátumáról - közölte Bányai Gábor (Fidesz), a megyei közgyűlés elnöke csütörtökön az MTI-vel.
máj. 29
14:05
A minőségi oktatás minden pénzt megér (Privátbankár)
Anyagilag megbecsültebb lesz a minőségi oktatás, és a pályakezdő pedagógusoknak is magasabb béreket adnak, amit a közoktatási törvény módosítása tesz jogilag lehetővé - mondta Arató Gergely, az Oktatá...
máj. 29
14:05
Tilos üzletelni a feketelistás terroristákkal (Privátbankár)
"Feketelistát" készített és hozott nyilvánosságra az európai terrorista szervezetekről és személyekről a cseh kormány. "Cseh állampolgároknak ezekkel a szervezetekkel és személyekkel tilos üzletelni v...
máj. 29
14:06
Jogi adatbázissal oktatja a diákokat a Complex (HR Portál)
Magyarország egyik jogi kiadója, a CompLex ingyenes jogi adatbázis-szolgáltatást indított a magyar felsőoktatásban tanuló diákok és oktatók számára.
máj. 29
14:06
Részeg denevérek potyognak a fákról Sydney-ben (Infostart)
Éretlen gyümölcsöket majszoló denevéreket akarnak kiutálni Sydney botanikus kertjéből, mert a részeg jószágok a látogatókra esnek, zajosak, büdösek, ráadásul veszélyes vírust hordoznak.
máj. 29
14:06
Lohan apja beismerte, hogy lánya leszbikus (Index)
Michael Lohan szerint a vak is látja, miről van szó, de ő nem akar tudni róla.
máj. 29
14:06
Még legalább tíz évig maradnak a magas élelmiszerárak (Gondola)
Még legalább tíz évig a jelenlegi válság előtti szint felett maradnak a globális élelmiszerárak, még akkor is, ha némiképp csökkenni fognak a jelenlegi rekordokhoz képest - áll az OECD és az ENSZ...
máj. 29
14:08
Résen voltak a rendőrök Nógrádban: három körözött férfit vettek őrizetbe szerdán (hirado.hu)
A három férfit megrontás, sikkasztás, illetve lopás miatt keresték
máj. 29
14:08
A munkaerőpiacot kutatja a Debreceni Egyetem (HR Portál)
2006. nyarán indult egy kétéves kutatási projekt munkaerő-piaci kérdéskörben Modellértékű kutatás címmel a Debreceni Egyetemen, amelyet a Debreceni Universitas Kht. a Közgazdaságtudományi Karhoz tartozó négyfős kutatócsoporttal (Faragó Ádám, Gáll József, Kotsis Ágnes, Madarasi Veronika) együtt végez. Az első évben két jelentős felmérés zárult le, melynek eredményeiről most számoltak be a kutatók.
máj. 29
14:08
Ismert tévés szakemberek segédkeznek az MTV-nek a digitalizálásban (Index)
18 év és még pár hónap. Kábé ennyi ideig tartana, ha valaki mondjuk beépített klotyóval ellátott űrruhában, infúziós zacsiból csöpögő pörkölttel és sörrel intravénásan táplálva egy ültő helyében szeretné végignézni a Magyar Televízió 160 000 órányi archívumát. Ez 50 év anyaga és nem is teljes, hiszen a Televízió indulásának kezdetekor sok mindent nem is rögzítettek. Az archív hírműsorok,…
máj. 29
14:10
Elképesztő méreteket ölt a korrupció! (hirado.hu)
Ukrajnában egy év alatt háromszorosára nőtt a nyilvánosságra került esetek száma
máj. 29
14:14
Megoldás: segély, bioüzemanyag, génmanipuláció (Privátbankár)
Még legalább tíz évig a jelenlegi válság előtti szint felett maradnak a globális élelmiszerárak, még akkor is, ha némiképp csökkenni fognak a jelenlegi rekordokhoz képest - áll az OECD és az ENSZ Élel...
máj. 29
14:14
Amy Winehouse letépte bőrét - durva fotóval (BorsOnline)
Életveszély fenyegeti Amy Winehouse-t, ha nem hagyja abba sürgősen a drogozást. Az egyre divatosabbá váló meth nevű kábítószer hatására lekaparta az arcbőrét, és csontsoványra fogyott. A szakemberek szerint, ha azonnal nem megy elvonóra, meghal.
máj. 29
14:20
Várpalota: 162 ember kerül utcára (HírTV)
Szeptemberben várpalotai üzemét is bezárja a Berwin Ruhaipari Zrt., amely 2005-ben számolta fel 240 embert foglalkoztató dunaújvárosi gyárát. Az angol tulajdonú cég a magas termelési költségekkel és az egyre nagyobb árfolyamveszteségekkel indokolja a lépést.
máj. 29
14:20
Pénteken újabb elnökválasztási kísérletet tesz az MTV kuratóriuma (Gondola)
Pénteken délelőtt tesz újabb kísérletet a Magyar Televízió (MTV) Közalapítvány kuratóriuma, hogy betöltse a március eleje óta üresen álló elnöki posztot. Ez az első alkalom, hogy egy pályázaton...
máj. 29
14:20
Zuschlag lemondott (Blikk)
Zuschlag János mai határidővel lemondott a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlésben eddig megtartott képviselői mandátumáról. A börtönben ülő volt MSZP-s politikus Bányai Gábornak, a megyei közgyűlés Fideszes elnökének címzett levelében közölte a hírt.
máj. 29
14:20
Jolie-ék árvaházat nyitnak (Index)
Angelina Jolie és Brad Pitt a terveik szerint árvaházat nyitnának - írja a Femalefirst.
máj. 29
14:22
Délelőtti kommentár (HírTV)
A dollár erősödött. A devizának jól jött, hogy úgy vélik. A fokozódó infláció miatt megemelhetik az amerikai alapkamatot. Emiatt 1,5547-ig folytatódott az EUR/USD zuhanórepülése. Vegyesen alakultak a legutóbbi EU-s adatok. A gazdaságba vetett bizalom mutatója 97,1 pontos értéket hozott, meghaladva ezzel a 96,8 pontos előrejelzést. Az iparba vetett bizalom mutatója a várt szerint változatlanul -2…
máj. 29
14:22
Több száz kilóval könnyebben (Gondola)
Együttesen több mint fél tonna testsúlytól szabadultak meg fél év alatt a Közösen-könnyebben elnevezésű életmódváltó munkahelyi csapatverseny résztvevői. Az Országos Egészségfejlesztési Intézet...
máj. 29
14:23
Elmarad a női kézisek Pannon Kupája (hirado.hu)
A szövetség tájékoztatása szerint a németek, a dél-koreaiak, a franciák és az oroszok is jelezték: nem jönnek
máj. 29
14:24
A majmok már használják a gondolattal irányítható művégtagokat (HírTV)
Amerikai tudósok majmokat arra tanítottak be, hogy elektródákon keresztül számítógéphez kapcsolt agyukkal irányítsanak művégtagot. A megoldás továbbfejlesztésével idővel lehetségessé válhat, hogy megbénult emberek gondolattal vezéreljék számítógépes protéziseiket.
máj. 29
14:24
Zuschlag János lemondott képviselői mandátumáról (Gondola)
Zuschlag János május 29-i határidővel lemondott a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlésben eddig megtartott képviselői mandátumáról - közölte Bányai Gábor (Fidesz), a megyei közgyűlés elnöke csütörtökön. A...
máj. 29
14:26
EUR/SKK A központi paritás csökkentése (HírTV)
Szlovákia január elsejétől tagja lesz az Euróövezetnek. Az Európai Uniótól engedélyt kaptak a korona euróhoz mért ingadozási sávjának csökkentésére. Az új paritás a 30,1260-as érték lesz, a megengedett ingadozási sáv pedig 25,6071és 34,6449 között fekszik majd. Ezzel az intézkedéssel akarják majd az inflációt sakkban tartani az euró bevezetésekor. Az EUR/SKK-t 30,2920-on jegyzik, miután napi…
máj. 29
14:29
Megvonták a Hankooktól a képzési támogatást? (HR Portál)
A Magyar Nemzet információi idén sem kapja meg az egymillió eurós, képzésre fordítandó támogatást a dunaújvárosi Hankook gumigyár, mivel a dél-koreai cég nem felelt meg a rendezett munkaügyi kapcsolatokat rögzítő jogszabályoknak. Roy Katalin, a vállalat PR menedzsere értetlenül áll az ügy előtt, elmondása szerint ugyanis ebben az évben nem pályáztak a Munkaerő-piaci Alapból képzési támogatásra.
máj. 29
14:29
Szigorítás: civilek közt nincs helye politkusnak (Privátbankár)
A kormány szűkíti azon szervezetek körét, amelyek a jövőben a Nemzeti Civil Alapprogramból támogatást kaphatnak, és kizárja azokat a személyeket az alap kuratóriumából, akik bármilyen tisztséget betöl...
máj. 29
14:33
Távfűtés: az MSZP még nem csökkentené az áfát (Adózóna)
Nem szerepel az MSZP azonnali intézkedési tervei között a távfűtés áfakulcsának csökkentése - közölte Szanyi Tibor aki elmondta azt is, más intézkedések viszont lesznek, az áfacsökkentéshez hasonló mértékű tehercsökkentés várható.
máj. 29
14:34
Börtönbe kerülhet Naomi! (Blikk)
Repülőtéri botránya miatt megvádolta a rendőrség Naomi Campbellt. Bírósági meghallgatása Londonban lesz június 20-án.
máj. 29
14:35
Béna fodrásznak köszönheti a sikereit Carolyn Murphy (Index)
Carolyn Murphy a nyolcadik legkeresettebb modell a topmodellek listáján, tavaly 4.
máj. 29
14:35
Robbanás egy orosz olajfinomítóban: ma jelentették be (HírTV)
Egy munkás meghalt, négyen - köztük egy ember súlyosan - megsérültek, amikor robbanás történt egy olajfinomítóban Oroszországban, 100 kilométerre délkeletre Szentpétervártól - közölte csütörtökön a rendkívüli helyzetek minisztériuma.
máj. 29
14:35
Olajraktárakat foglaltak el a benzinárak ellen tiltakozó francia gazdák (Gondola)
Több olajraktárt is elfoglaltak Franciaországban csütörtökön a magas benzinárak ellen tiltakozó gazdák, miközben a halászok két hete tartó tiltakozó megmozdulása is folytatódott. Egy Marseille...
máj. 29
14:35
Hibás tervezés miatt omlottak össze az iskolák (Blikk)
máj. 29
14:35
A pénzügyi tárca kész engedményeket tenni a Fidesznek (Alternatív Energia)
A kormány nem ragaszkodik - ahogy eddig sem - a költségvetési hivatal felállításához, más megoldást is elfogadhatónak tart a közpénzügyi szabályozás kétharmados támogatása érdekében.
máj. 29
14:35
Kóka: soha nem látott közelségben az egykulcsos adó (Adózóna)
Kóka János szerint még soha nem jutott ilyen közel a megvalósításhoz az egykulcsos adórendszer Magyarországon, mint most. A Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) elnöke erről sajtótájékoztatón beszélt Nyíregyházán.
máj. 29
14:37
Áprilisban 208 ezerrel emelkedett a mobil-előfizetők száma (Gondola)
Áprilisban 208 ezerrel, 11 millió 440 ezerre emelkedett a három magyarországi mobilszolgáltató ügyfeleinek száma, így a hónap végén 100 főre 113,9 előfizetés jutott - közölte a Nemzeti Hírközlési...
máj. 29
14:37
Darázscsípéstől lett rosszul egy sofőr (Blikk)
máj. 29
14:38
Robbanás és tűz az olajfinomítóban - egy halott, négy sérült (hirado.hu)
Egy orosz finomítóban történt a detonáció; az egyik sérült testének 90 százaléka megégett

Keresés