2008. május 28. szerda

máj. 28
9:06
Zöld-Oscar-díjat kapott Gorbacsov (Blikk)
Energy Globe-díjat vett át a volt szovjet elnök
máj. 28
9:06
A "büntetlenség légkörét" élvezik az újfasiszták Romában (Kripto Akadémia)
Neonáciknak tulajdonított támadásban négy diák sebesült meg kedd este Rómában a La Sapienza Egyetem előtt. Szemtanúk elmondása szerint autón érkeztek vasrudakkal, botokkal és láncokkal felszerelt férfiak, akik nekirontottak plakátokat ragasztó egyetemistáknak. A plakátokon éppen antifasiszta tüntetést hirdettek meg, aminek egy három nappal korábbi incidens volt az előzménye.
máj. 28
9:06
"Nem olyan rossz a helyzet, ahogy azt az ellenfelek mondják" (Alternatív Energia)
Nem annyira rossz helyzet, ahogy azt a politikai riválisok állítják - mondta Juhász Ferenc a Magyar televízió Nap-kelte című műsorában arra a riporteri reagálva, miszerint nincs könnyű helyzetben a szocialista párt.
máj. 28
9:06
Ázsiai záró kommentár (HírTV)
Az EUR/CHF 58 pipes sávban mozgott ma reggel, 1,6219 és 1,6177 között. Támogatás 1,6166-nál, míg ellenállás 1,6254-nél található. A GBP/USD árfolyama 1,9849 és 1,9711 között alakult. A nyitáskor bizonytalannak mutatkozott a devizapár, és nap minimumot ért el 1,9733-nál, majd 1,9760-ra emelkedett. Támogatás 1,9692-nél, míg ellenállás 1,9830-nál helyezkedik el. Az USD/JPY árfolyama 42 pipes sávban…
máj. 28
9:06
Hajnal, Dzsudzsák és Priskin nem edzett (hirado.hu)
Csütörtökön két tréning vár az együttesre
máj. 28
9:08
Nincs kihívója Lendvai Ildikónak (Alternatív Energia)
Lezárult a jelölési folyamat a tisztújítás előtt álló MSZP-frakcióban, Lendvai Ildikó várhatóan egyedüli induló lesz a frakcióvezetői posztért, más pozíciókban azonban lehetnek változások - írta szerdai számában a Népszabadság és a Magyar Nemzet.
máj. 28
9:08
Bond-bemutató a hadihajón (képekkel!) (hirado.hu)
Az új James Bond-regény történetét hétpecsétes titokként őrizték
máj. 28
9:08
Az emberek többsége azt akarja, hogy épüljön a 4-es metró (Alternatív Energia)
A Szonda Ipsos felmérése szerint a megkérdezettek többsége nem helyeselné a nyugdíjak befagyasztását, a 4-es metró építésének leállítását és az autópálya-építések szüneteltetését - írta a szerdai Népszabadság.
máj. 28
9:08
Eldőlhet, mennyivel fizetünk majd többet a gázért (HírTV)
A szerdai kormányülésen döntés születhet a júliusi gázáremelés mértékéről. A Magyar Energia Hivatal a lakosságnak 12 és fél százalékos, az ipari fogyasztóknak pedig 8 százalékos emelést javasolt. A kormány azonban várhatóan politikai megfontolásból ennél kisebb, 8-9 százalékos lakossági drágulást vállal csak fel.
máj. 28
9:08
A Szombathely először vagy a Körmend negyedszer (hirado.hu)
A hat MK-diadalukkal kupaspecialistaként számon tartott körmendiek eddig 1987-ben, 1996-ban és 2003-ban nyerték meg az NB I-et, melynek először játszik a döntőjében két vasi csapat
máj. 28
9:10
Opellel megyünk az OTP-be, Borsodit iszunk, Ariellel mosunk (hirado.hu)
A magyar vásárlókat hidegen hagyják a presztízstermékek. A fogyasztói bizalmat pedig a termék ismertsége befolyásolja leginkább
máj. 28
9:10
Az üzemanyag ára tovább emelkedik - A fuvarózók tüntetnek (hirado.hu)
London belvárosában több száz kamion vonult föl, a benzin adójának csökkentését követelve; közben nemzetközi kampány indult a takarékosabb autó vezetésért
máj. 28
9:10
Kémprogramok a BKV számítógépeiben (Alternatív Energia)
Öt kémprogramot telepítettek ismeretlenek a BKV informatikai rendszerére, ezzel a behatolók a cég számítógépes hálózatának minden eleméhez hozzáfértek. A kémkedésre a közlekedési vállalatnál elrendelt vizsgálat nyomán derült fény - írta szerdai számában a Népszabadság.
máj. 28
9:12
Miért nem tudtuk megóvni a fiunkat? (Blikk)
Küzdenek a fájdalmukkal, és képtelenek megbocsátani fiuk gyilkosainak Szabó József (†17) szülei. Jocit ma kísérik utolsó útjára, szülei örökre úgy hagyják szobáját, ahogyan a fiú berendezte. A rendőrség közben vizsgálja, hogy a gimnazista gyilkosainak köze lehet-e egy kaposvári hajléktalan halálához.
máj. 28
9:12
Ismét Szinjórát javasolja kormányfőnek a libanoni parlamenti többség (Kripto Akadémia)
Ismét Fuád Szinjórát javasolja miniszterelnöknek a libanoni parlament többsége. A parlamenti többség vezetői és más, ugyancsak Szíria-ellenes politikusok kedden tartottak tanácskozást és hoztak arról döntést, hogy támogatják az eddigi miniszterelnök újbóli kinevezését. Javaslatukat szerdán közlik az új államfővel. A parlament vasárnap választotta meg államfőnek Michel Szulejman tábornokot, a…
máj. 28
9:12
Ötdolláros benzinártól félnek az amerikaiak (hirado.hu)
Hamarosan akár 204 forintba is kerülhet egy liter üzemanyag
máj. 28
9:12
Négy kerék, három szoba, két család, havi kétszáz (hirado.hu)
A legkisebb bér nettó értéke 2006 óta nem éri el az egyszemélyes háztartásra vetített létminimumot. Egy kétkeresős, kétgyermekes családnak legkevesebb havi 192 ezer forintra van szüksége
máj. 28
9:13
A Nokia és a Nivea a favorit (Piac és Profit)
A Reader's Digest Európai Megbízható Márkák felmérése idén 16 európai országra terjedt ki (Ausztria, Belgium, Csehország, Finnország, Franciaország, Hollandia, Lengyelország, Magyarország, Nagy-Britannia, Németország, Oroszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svájc, Svédország), melynek elsődleges célja, hogy felmérje, milyen márkák élvezik leginkább a bizalmat a Reader's Digest magazin…
máj. 28
9:13
Csak Nyugat-Európában csökkent a mobileladás (Privátbankár)
A túltelített nyugat-európai piacon az első negyedévben 16,4 százalékkal kevesebb mobilkészüléket adtak el a gyártók, mint egy évvel azelőtt, ez az első visszaesés a felmérés 2001-es kezdete óta, közö...
máj. 28
9:14
Elcserélték az ikerlányokat - 35 év után véletlenül találkoztak a testvérek (hirado.hu)
A két nő egy Gran Canaríai kórházban született, és az egyiküket véletlenül egy másik családnak adták oda, miután kivették az inkubátorból
máj. 28
9:14
Saját lakásában robbantotta fel magát a postás (hirado.hu)
A francia férfi súlyosan megsérült, lakásában nagy mennyiségű robbanóanyagot találtak
máj. 28
9:15
Rendőrvallomás: ártatlan embereket vertek (HírTV)
Elismerte az egyik rendőrper vádlottja, hogy ártatlan embereket vertek meg és lőttek gumilövedékkel 2006. október 23-án a Blaha sörözőnél és a Fidesz nagygyűlése után. Az akkor Rebisz, ma Készenléti Rendőrség rendőrének vallomása szerint sokszor parancs nélkül, saját elhatározásból is belelőtt gumisörétes puskájával a tüntető tömegbe.
máj. 28
9:15
33 °C! Árnyékban töltjük a napot (Blikk)
MAGYARORSZÁG – Árnyékba menekült az ország! Nem is csoda, hiszen az erős ultraviola-sugárzásban csupán 17 perc is elegendő volt hozzá, hogy az ember bőre pecsenyére süljön a napon. Ma akár 35 Celsius fok is lehet majd.
máj. 28
9:15
A monoki példa kiverte a biztosítékot Kállainál? (hirado.hu)
A kisebbségi ombudsman szerint alkotmányba ütközik, ha nem kaphat gyermekvédelmi támogatást az önkormányzattól az a szülő, akinek a gyereke az iskola felszólítása ellenére sem látogatja az oktatási intézményt
máj. 28
9:15
Apja nyomdokaiba lépett a kis Nyilasi (BorsOnline)
Nyilasi Tibor kisebbik fia, Bálint tegnap megtette az első lépéseket azon az úton, amelyen akár édesapja nyomdokaiban léphet. Az FTC utánpótlás-csapatában játszó ifjú futballista kedden – életében először – a Ferencváros felnőtt csapatával edzhetett.
máj. 28
9:15
Nem mindegy, mikor érkezik a munkaadó utalása (Privátbankár)
Mi a teendő, ha a munkaadó utólag utalja át a munkáltatói hozzájárulást alkalmazottja egészségpénztári vagy önsegélyező pénztári számlájára?
máj. 28
9:15
Iránban Ali Laridzsáni lett a parlament elnöke (Kripto Akadémia)
Az új iráni parlament Ali Laridzsánit választotta meg elnökének szerdán - jelentette a teheráni rádió. A 290 fős törvényhozásban 232 képviselő szavazott a politikusra. Ali Laridzsáni volt Irán nukleáris ügyekben illetékes főtárgyalója, s e tisztségről tavaly mondott le, mivel nem értett egyet Mahmúd Ahmadinezsád államfővel az atomdosszié kezelésének ügyében. A márciusi, illetve áprilisi…
máj. 28
9:16
Titokban "bélelte" ki a sztárok italát (Infostart)
Ha valakinek feltűnt volna, hogy az Olsen-ikrek egy-két mikrogrammal "kövérebbek" az utóbbi időben, jól látja: kedvenc kávézójuk kiszolgálója ugyanis titokban zsíros tejjel "bélelte" ki a két színésznő kávéját.
máj. 28
9:18
Kalapács alatt az eltűntnek hitt Goya-rajzok (Blikk)
máj. 28
9:20
30 ezres huncutság (Blikk)
Kis lurkók képeinek egész armadáját küldték be a büszke szülők a Blikk gyermeknapi olvasó-riporter pályázatára
máj. 28
9:22
Megtámadta a cápa - a saját hálószobájában (Infostart)
Szerencsésen túlélte egy brit tizenéves, hogy megharapta az arcán egy cápa - méghozzá a saját hálószobájában.
máj. 28
9:22
Obama nem tudja, ki szabadította fel Auschwitzot (Infostart)
Tévedett, amikor arról beszélt, hogy nagybátyja segített felszabadítani az auschwitzi koncentrációs tábort - ismerte el az amerikai demokrata párti elnökjelöltségre pályázó Barack Obama, miután a republikánusok emlékeztettek arra, hogy a leghírhedtebb lágert a szovjet csapatok szabadították fel.
máj. 28
9:24
Takarmánykeverő rántott magába egy munkást (Blikk)
máj. 28
9:25
Áfacsökkentés lehet a gyógyír a távhődíjak megfékezésére (hirado.hu)
Ha 20-ról 5 százalékosra mérsékelnék a távhődíj áfáját, háztartásonként évi 33 ezer forint maradhatna a zsebben
máj. 28
9:26
MSZP: vetélkedés a frakcióban (HírTV)
Hétfőn lezárult a jelöltállítás, kedden pedig kihirdették a listát az MSZP parlamenti képviselőcsoportjában, ahol június első hetében tartanak tisztújítást.
máj. 28
9:27
Szenzációs sztárszerelem - 8 évvel fiatalabb tinisztárral jár a műsorvezető! (hirado.hu)
Kisó és Erik románca körülbelül két hónapja tart
máj. 28
9:29
Mancini távozik az Intertől? (hirado.hu)
Mancini márciusban - nem sokkal azt követően, hogy 2012 nyaráig meghosszabbította szerződését - már kijelentette, idény végén távozik az együttestől
máj. 28
9:30
EUR/USD Német importárak: +5,7%- előrejelzés: +5,5% (HírTV)
Az EUR/USD összeszedte magát nagy veszteségei után. Az olaj árfolyama tegnap 130 dollár alá ment, és a Dow Jones Index is pluszban zárt, ami hozzájárult a dollár nyereségeihez. A német importárak áprilisban a várt 5,5% helyett 5,7%-kal emelkedtek a legutóbbi +5,7% után. Az adatok utalnak az EU-s árnyomásra. Az EUR/USD-ot 1,5724-en jegyzik. Ellenállás 1,5731-nél, míg támogatás 1,5667-nél…
máj. 28
9:35
Oszkó: a hazai adórendszer szélsőségesen szolidáris (Adózóna)
Az egykulcsos adó javítaná az adófizetési hajlandóságot, de bevezetése nem old meg minden problémát - többek között erről beszélt Oszkó Péter, a Deloitte elnök-vezérigazgatója egy diákoknak tartott fórumon. A szakember a munkavállalási kedv fokozására, az szja- és tb-rendszer átalakítására figyelmeztetett.
máj. 28
9:38
Sarkozy-áfajavaslatáról Kovács: az EU-nak már van álláspontja (Adózóna)
Egy korábbi jelentős olajár-emelkedés idején az Európai Bizottság már kialakította azt az álláspontját, hogy nem lenne célszerű, ha az Európai Unió tagállamainak költségvetése vállalná át a áremelkedés hatását, mert akkor a fogyasztókat semmi nem ösztönözné üzemanyag-takarékosságra - jelentette ki Kovács László, a bizottság adó- és vámügyi felelőse kedden azzal kapcsolatban, hogy Nicolas Sarkozy…
máj. 28
9:41
Rosszul működik az uniós nyugdíjelszámolási rendszer (HR Portál)
Magyarországi panaszok alapján az európai uniós tagállamok közötti nyugdíjelszámolási rendszer működését szabályozó előírások módosítását kezdeményezte Gál Kinga és Őry Csaba (mindkettő Fidesz) európai parlamenti képviselő, jelentették be a képviselők Brüsszelben sajtótájékoztatón kedden.
máj. 28
9:43
Sikeres közmunkaprogram Székesfehérvárott (HR Portál)
Sikeres közmunkaprogramot valósított meg Székesfehérvár és a székesfehérvári kistérségi társulás; a Szociális és Munkaügyi Minisztérium pályázatán nyert 27 millió forintból öt hónapja 51 közmunkást foglalkoztatnak - közölte Székesfehérvár polgármestere.
máj. 28
9:45
Orbán egymillió új munkahelyet teremtene tíz év alatt (HR Portál)
A Fidesz új egyezséget ajánl az üzleti élet szereplőinek, amelynek eredményeképpen tíz év alatt egymillió új legális munkahely jöhet létre; erről Orbán Viktor pártelnök beszélt újságíróknak, miután kedden tárgyalt a "Megállapodást a jövőnkért" kiáltványt aláíró gazdasági szervezetek képviselőivel.
máj. 28
9:59
Coface: Már elkezdődött az üzleti hitelválság is (Infostart)
Világszerte drámaian romlott a cégek fizetési hajlandósága, 2008 első négy hónapjában 45 százalékkal nőtt a nemfizetések száma - derült ki a Coface tanulmányából. A hitelminősítéssel és hitelbiztosítással foglalkozó cég szerdai közleménye szerint ez egyértelmű bizonyítéka a hitelválságnak.
máj. 28
9:59
Újabb üzenet az Al-Kaidától - mégsincs fenyegetettség? (Privátbankár)
Tömegpusztító fegyverek bevetésére szólítja fel híveit az al-Kaida új videó-üzenetében - közölte az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) kedden. Mint azt az iszlamista internetes portálokat ell...
máj. 28
10:01
Tartja magát a korona, egyelőre stabil a forint (Privátbankár)
Szerdán a forint piacán lassú mozgás várható, 243,50/euró felé, a térségi valuták irányát általában is a világpiaci hangulat szabja meg, írta elemzők véleményét idézve szerda reggel a Dow Jones hírügy...
máj. 28
10:03
Irán elfordulhat az Atomenergia-ügynökségtől (Privátbankár)
Az iráni parlament újonnan megválasztott elnöke azzal vádolta szerdán a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget (NAÜ), hogy "összejátszik" a nyugati hatalmakkal az iráni atomprogrammal kapcsolatos nemzetkö...
máj. 28
10:05
Obama összekeverte Auscwitzot Buchenwalddal (Privátbankár)
Az amerikai demokrata párti elnökjelöltségre pályázó Barack Obama kedden elismerte: tévedett, amikor arról beszélt, hogy nagybátyja segített felszabadítani az auschwitzi koncentrációs tábort, miután a...
máj. 28
10:07
BÉT: az OTP-nek rögösebb az út felfele (Privátbankár)
Enyhe ármozgások várhatók szerdán a Budapesti Értéktőzsdén. Nyári Zsolt, a KBC Securities üzletkötője nem számít érdemi mozgásokra a részvénypiacon. A forgalom beszűkült az utóbbi időben, az index m...
máj. 28
10:10
A béreken spórol a Märklin (HR Portál)
Túl magasnak találja a modellvasutak gyártásával foglalkozó Märklin a német bérköltségeket, ezért Magyarországra telepíti gyártását. Ennek keretében két újabb üzemcsarnokot adott át tegnap Győrben, 60 főnek biztosítva munkát a térségben - tudatja a Híradó.

Keresés