Soha nem nyertünk még semmit, el sem hiszem, hogy most sikerült. Végre elmehet együtt a családunk nyaralni a Blikk-nyereményből – mondta boldogan tegnap Bergerné Kusztor Zita (34), aki 200 ezer forintot nyert a Blikk Bummon.
Kedden reggel tovább erősödött a kőolaj ára - a hétfői drágulást követően - részben az ellátás biztonságával kapcsolatos aggodalmakra. Az áremelkedésben szerepet játszott, hogy az OPEC tag Nigériában ...
Kevesebb, mint egy hét alatt elfogta a rendőrség azt a külföldi férfit, aki pár ezer forintért és egy mobiltelefonért brutálisan megölte a művészvilág ismert alakját, B. Samut. A kegyetlen gyilkos kalapáccsal fejbe verte, majd csavarhúzót döfött Samu hátába. A 60 éves férfi azonnal meghalt.
Egy háromgyerekes antialkoholista anyát azért zártak börtönbe, mert a rendőrök azt hitték, hogy részegen vezetett, pedig nem az alkohol, hanem a betegsége miatt nem tudta koordinálni mozgását.
Kétszázötven fiatal, 30 év körüli művész mutatta be 2-5 perces munkáit az elmúlt hetekben a tizedik alkalommal megrendezett madridi, párizsi, berlini nemzetközi találkozókon. Az alkotások közös jellemzője, hogy mindenki által ismert filmek jeleneteiből állították őket össze.
A GBP/USD árfolyama ma reggel 27 pipes sávban mozgott, 1,9807 és 1,9834 között. Ellenállás 1,9848-nál, míg támogatás 1,9774-nél található. Az EUR/CHF árfolyama 1,6168 és 1,6158 között alakult. Ellenállás legközelebb 1,6186-nál, míg támogatás 1,6147-nél helyezkedik el. Az NZD/JPY az ázsiai nyitáskor erősnek mutatkozott, és 81,34-ről 52 pippel 81,86-ra emelkedett. 15.00-kor teszik közzé a márciusi…
Irán nukleáris programja továbbra is komoly nyugtalanságra ad okot, és lényeges magyarázatokra van szükség a jellegét illetően - foglalta össze egy hétfőn kiadott jelentésében a helyzetet Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója.
Alig másfél milliárd forintért közel 7 és fél milliárdos vagyonhoz juthat az MSZP-hez közeli Leisztinger Tamás érdekeltségi körébe tartozó Hunguest Hotels Rt. - jelentette ki a Fidesz szegedi elnöke.
A pedagógusokat és az egészségügyi dolgozókat képviselő szakszervezetek elfogadhatatlannak tartják azt a törvényjavaslatot, amely szerintük a közalkalmazotti létszám radikális csökkentését eredményezheti és a módosítás lehetőséget ad az alapfeladatot ellátó munkavállalók - könyvtárosok, pedagógusok, gyermekvédelmi intézményben nevelők - kiszervezésére.
Az OTP Garancia Biztosító 2008. május 13. és június 22. között két új befektetési lehetőséget kínál ügyfelei részére. A konstrukciók olyan, a magánbefektetők számára egyébként nem hozzáférhető innovatív befektetési megoldások elérését teszik lehetővé, amelyek a pénzügyi piacok visszaesései esetén is pozitív hozamot biztosíthatnak.
Kimozdult a magyar gazdaság a mélypontról, ezt jelzi a Gazdasági- és Vállalkozáselemző Intézet (GVI) áprilisban készült konjunktúravizsgálata - írta keddi számában a Világgazdaság. Tóth István János, ...
Kedden reggel erősödött az euró a dollárhoz képest, és a szakértők szerint tovább drágulhat: amennyiben áttöri az ellenállási pontnak számító 1,5820 dolláros szintet, akkor akár 1,60 dollárig is emelk...
Miközben az Egyesült Államok az elnökjelölt-választás lángjában ég, és szinte minden tud az aspiránsokról, arról a szavazóknak fogalmuk sincsen, milyen a Fehér házért csatázó politikusok egészségi állapota. A mindenkori elnök éves orvosi felülvizsgálatát nyilvánosságra hozzák - az elnökjelölt-aspiránsok ilyen adatait szigorúan védi a törvény.
Várkonyi Lászlónak sem sikerül oxigénpalack nélkül feljutnia a Mount Everest csúcsára. A hegymászó eljutott a 8000 méter magasságban lévő Déli Nyereghez, az időjárás azonban nem teszi lehetővé, hogy tovább haladjon, így Klein Dávid után kedd reggel ő is kénytelen volt feladni az expedíciót.
Hétfő után kedden is nagyon erős UV-B sugárzásra lehet számítani országszerte. Ez azt jelenti, hogyha valakinek normál bőrtípusa van, akár negyedórás napon tartózkodás után is leéghet.
Az Irakba és Afganisztánba vezényelt ausztrál gyalogsági egységek "szégyellik", hogy másodrangú szerepre kárhoztatják őket és szívesen vennének részt harci feladatokban, nemcsak védelmi és újjáépítési küldetésben - állítja egy korábban Irakban szolgáló ausztrál tiszt.
Az EUR/USD 1 hónapos csúcsot ért el 1,5816-nál. A német GfK-fogyasztói hangulat mutatója júniusban 5,6 pontról 4,9 pontra csökkent, elmaradva ezzel az 5,9 pontos előrejelzéstől. A devizapár az adatok hatására elvesztette nyereségeinek egy részét, és 1,5768-on jegyzik. Ellenállás 1,5816-nál, míg támogatás 1,5739-nél és 1,5700-nél található. In-GFX
Az OMSZ szerint ma nem csak az erős napsugárzás okozhat gondot, de magas lehet Budapest fogalmasabb pontjain a szálló por koncentrációja is és még egy kis jégeső is megfűszerezheti az északkeleten élők napját
Lehet, hogy ma azért az 1988-as árért csak két sima zsömlét kapok, viszont akkoriban a 43 forintos kétemeletes meggondolandó kiadásnak számított - Márványi Péter jegyzete.
A zenének is köze van ahhoz, hogy Nagy-Britanniában egyre több bűncselekményt követnek el: a trip-hop-sztár Tricky szerint a hip hop miatt válnak agresszívvé a fiatalok.
Sok felsőbbéves vállalna teljes munkaidős állást, ilyenkor azonban felmerül a kérdés, hogy a nappali tagozatos hallgatói jogviszonnyal rendelkezőkre milyen jogszabályok vonatkoznak. A felvi.hu oldalon elérhető Hallgató Ügyvédje ebben is segít.
Kedden folytatják a tárgyalást a BKV-szakszervezetek a cég menedzsmentjével, miután hétfőn sem sikerült egyezségre jutniuk. A közlekedési vállalat vezetése ismét elutasította az érdekvédelmi szervezetek követelését a kollektív szerződés meghosszabbítására, és nemet mondtak az elégséges szolgáltatásról szóló ajánlatra is.
Van-e köze munkánknak az egészségünkhöz? És fordítva: egészségünknek a munkánkhoz? A válasz magától értetődő, amint a jó kérdést tesszük fel. Egy amerikai kutatás szerint, akik többször mennek nyaranta szabadságra, azok közül kevesebben kapnak infarktust. Az ok-okozati összefüggés keresése nélkül örülünk, hogy valaki vette a fáradságot, és felhívta erre a tényre a figyelmünket. A Hewitt egy…
A várt szerint változatlanul 2,6%-kal emelkedett az 1. negyedévben a német GDP. Tehát továbbra is robosztus növekedés mutatkozik, ami nyereségekhez segíti az EUR/CHF-et, főleg, hogy a svájci külkereskedelmi mérleg áprilisban +1,57 milliárdos értéket hozott a legutóbbi +1,27 milliárdos érték után. Az EUR/CHF-et 1,6188-on jegyszik. Ellenállás 1,6200-nél található. Fölötte 1,6250-ig nyílhat…
A Magyar Posta rendkívüli felmondással megszüntette a kerékpártenderének előkészítésével és lebonyolításával megbízott Gergely László munkaviszonyát - tudta meg a Népszabadság.
Németországban az idei első negyedévben 12 éve legnagyobb ütemben erősödött a gazdaság. Az első negyedévben a hazai össztermék 1,5 százalékkal volt nagyobb a tavalyi utolsó negyedévinél, és 1,8 százalékkal haladta meg a tavalyi első negyedévit.
Visszafogott kereskedés várható kedden a Budapesti Értéktőzsdén az amerikai börzék délutáni nyitásáig. Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője nem számít jelentős elmozdulásra, véleménye sze...
A vádirat ismertetésével kezdődött meg a Magyar Televízió 2006-os ostromában résztvevők pere a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Edelényi Tamás és 38 társa ellen közérdekű üzem működésének megzavarása és más bűncselekmények a vád.
Németországban az idei első negyedévben 12 éve legnagyobb ütemben erősödött a gazdaság elsősorban a tőkebefektetések hatására. Németországban az első negyedévben a hazai össztermék 1,5 százalékkal vol...