Észak-Pakisztánban, a Föld második legmagasabb hegycsúcsának a térségében bujkálhat Oszama bin Laden - jelentette kedden az al-Arabíja arab hírtelevízió egy olasz napilapra hivatkozva.
Az alacsonyabb beosztásra pályázók kevésbé mobilak, mint a vezetők, pedig többnyire nehezebb elhelyezkedniük. Az elsődleges szempont a munkavégzés helye, az állás kategóriája és a fizetés csak a második, illetve harmadik helyre szorul - derült ki a Jobinfo és a KutatóCentrum közös felméréséből, melyben az internetes álláskeresési szokásokat és az álláskereső oldalak ismertségét vizsgálták.
A TV2-nek nincs ugyan népes csatorna-családja, ez azonban nem jelent hátrányt a vetélytársakkal szemben - többek között ezt állította Várdy Zoltán, a Média Hungary konferencián. A TV2 vezérigazgatója a cég három évre szóló stratégiájáról is beszélt.
Závada Pál Kossuth-díjas író Jadviga párnája című regényének holland nyelvű megjelenése alkalmából nagysikerű író-olvasó találkozón vett részt Amszerdamban a Magyar Kávéház Kulturális Egyesület szervezésében.
Berlinben kedden felavatták a náci rezsim homoszexuális áldozatainak emlékművét. A 3,65 méter magas betontömb a német főváros Tiergarten kerületében a Brandenburgi kapu, illetve a zsidó áldozatok emlékére létesített holokauszt-emlékhely közvetlen közelében áll. Az emlékműbe bevésett mélyedésben egy képernyőt helyeztek el, amelyen egy kivetítő segítségével egy azonos nemű pár csókolódzó jelenete…
A nyomozók hónapok óta figyeltek egy újpesti társaságot. Az egyik gyanúsított autójának átvizsgálásakor kábítószert találtak, ezért ellenőrizték a lakhelyét is, ahonnan kokain és kábítószerrel szennyezett tárgyak kerültek elő.
A romák és szintik hátrányos helyzete ellen küzdő uniós munkacsoport létrehozását szorgalmazta a német kancellárnál kedden egy németországi kisebbségi szervezet. A Németországi Romák és Szintik Központi Tanácsa arra kérte Angela Merkelt, hogy lépjen fel a kezdeményezés érdekében.
Észak-Pakisztánban, a Föld második legmagasabb hegycsúcsának a térségében bujkálhat Oszama bin Laden - jelentette az al-Arabíja arab hírtelevízió egy olasz napilapra hivatkozva. A tévé szerint a C...
Négyen - köztük egy kisgyerek - meghaltak, kilencen megsérültek, amikor felrobbant egy második világháborús akna egy fémhulladékboltban az egyiptomi Alexandriában kedden - közölték biztonsági források.
A Fidesz új egyezséget ajánl az üzleti élet szereplőinek, amelynek eredményeképpen tíz év alatt egymillió új legális munkahely jöhet létre - erről Orbán Viktor pártelnök beszélt újságíróknak, miután kedden tárgyalt a "Megállapodást a jövőnkért" kiáltványt aláíró gazdasági szervezetek képviselőivel.
Megállapodtak a BKV vezetőségével a cégnél működő szakszervezetek, így elmarad a csütörtökre és péntekre tervezett munkabeszüntetés. A sztrájkbizottság szóvivője az Inforádióban elmondta: az érdekképviseletek engedtek abból a követelésükből, hogy vonják vissza a paraméterkönyv-tervezetet, cserébe a cég vezetősége beleegyezett abba, hogy 2009 végéig meghosszabbítsák a kollektív szerződést.
A közép-európai régió lakossága a pénzügyi vagyont tekintve kifejezetten szegénynek mondható. Generációk nőnek fel, mire megtakarításaink utolérik a nyugat-európai szinteket.
Kimi Raikkönen mindent megtesz annak érdekében, hogy mielőbb maga mögött hagyja a Monacóban történteket, és visszavágjon az elszenvedett vereségért a jövő hétvégén megrendezésre kerülő Kanadai Nagydíjon.
A mai üzleti megközelítés szerint egy cég legfőbb értéke az ügyfél: "Ha van ügyfeled, akkor van üzlet, ha nincs, akkor csak hobbid van" - tartja a mondás.
Több évtizedes tanulmány zárult a nők számára megnyugtató eredménnyel: a kávé és tea fogyasztása nem növeli a mellrák kockázatát, közölte az International Journal of Cancer című szakfolyóirat májusi száma.
Ágh Attila szerint a politikai életben jelenleg egy új politikai szezonra jellemző jelenségek játszódnak le. A politológus az InfoRádióban úgy vélekedett: a Fidesz imázsváltoztató kampányt indított.
Újabb utórengések rázták meg Kínában Szecsuan és Senhszi tartományokat; a keddi katasztrófában 420 ezer ház omlott össze, 63 ember megsérült - közülük hatnak kritikus az állapota.
Kevés a szúnyog és a szúnyoglárva a Balatonnál, ezért biológiai irtást még nem végeztek. A szállásadók arra számítanak, hogy az idei szezon jobb lesz mint a tavalyi.
Igazán remek összecsapás várható Lékó Péter és a norvég Magnus Carlsen között Miskolcon, ahol a két nemzetközi nagymester szerdától nyolcjátszmás rapid sakk párosmérkőzést vív. Az eseményt felvezető, Városházán tartott sajtótájékoztatón Lékó Péter azt is bejelentette, visszatér a magyar válogatottba.
Múlt héten újra megnyitott a Budavári Labirintus. A Közép-Magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal ugyanis megsemmisítette az I. kerületi jegyző Budavári Labirintus bezárását elrendelő határozatát - tájékoztatta kedden a Független Hírügynökséget Erdélyi Gábor, a Budavári Labirintus Kft. ügyvezető igazgatója. FH
Jimmy Carter, volt amerikai elnök szerint Izraelnek legalább 150 atomfegyvere van. A 83 éves béke Nobel-díjas politikus egy nagy-britanniai fórumon arról is beszélt, hogy Izrael emberiség elleni büntetett követ el a Gázai-övezetben. Aaron Zeevi-Farkas, az izraeli katonai titkosszolgálat volt vezetője azt közölte: Carter szavai többet ártanak, mint használnak.
Ugyan szövetségi kapitányként nem jutott ki a 2008-as labdarúgó Európa-bajnokságra az angol válogatott élén, de szakértőként ott lesz a tornán Steve McClaren.
Hadizsákmány vagy jóvátétel? A II. világháborúban a Vörös Hadsereg különítményei bankokat, raktárakat, városi palotákat, és vidéki kastélyokat rabolnak ki, a megszerzett javakat pedig a Szovjetunióba szállítják. A műtárgyakról egészen a rendszerváltozásig nem esik szó. A mintegy 250 milliárd forintra becsülhető, százezer darabból álló magyar kollekciót az orosz fél állami tulajdonnak tekinti. A…
Munkáltatói érdekképviseletekkel egyeztetett a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a gazdaság fellendítésének lehetséges módjairól. Abban mindkét fél egyetértett, hogy adócsökkentésre lenne szükség, az azonban már nem volt mindenki számára egyértelmű, hogy ez mikorra valósítható meg.
A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen biztos benne, hogy Nick Heidfeld mielőbb túljut kvalifikációs nehézségein, jóllehet a német versenyző a hétvégi Monacói Nagydíjon is elmaradt csapattársától a szombati időmérőn.
Sikerült megegyeznie a BKV vezetőségének és a sztrájkbizottságnak a keddi tárgyaláson, így elmarad a csütörtöktől meghirdetett kétnapos munkabeszüntetés - jelentette be Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője az egyeztetés után.
Lehet, hogy meghallgattatott a fogyókúrázók imája? Várhatóan ugyanis piacra dobják azt a gyógyszert, ami drasztikusan csökkenti az étvágyat, és amitől fél éven belül két mérettel kisebb ruhát vehetnek a diétázók.
A kórházba szállítást követően életét vesztette az az idős autós, aki kedden délután Szentkirályszabadjánál egy kanyarban elvesztette uralmát gépkocsija felett, majd frontálisan ütközött egy szemből érkező járművel - értesült a HavariaPress.
Divat, szépség, életmód, egészség, utazás, pihenés, pénzügyek és lelki dolgok - az élet legkülönbözőbb területein sikeres nőket, örömeiket, gondjaikat, életmódjukat kívánja bemutatni a június 6-8. közötti rendezvénysorozat.
Sikerült megegyeznie a BKV vezetőségének és a sztrájkbizottságnak a keddi tárgyaláson, így elmarad a csütörtöktől meghirdetett kétnapos munkabeszüntetés - jelentette be Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője az egyeztetés után. Demszky Gábor főpolgármester és Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes is üdvözölte a megállapodást.
Nagy-Britannia egyik leghíresebb borszakértője szerint a gyakran szerencsétlen és súlyproblémákkal küzdő pasivadász Bridget Jones minden csalódása után egy üveg chardonnay-ba fojtotta bánatát, ezért a szigetországban már szinte alig veszik ezt a borfajtát.
Világszerte vezeti a mozis bevételi listákat az "Indiana Jones és a Kristálykoponya Királysága": a negyedik Indy-kaland eddigi összbevétele alig egy hét alatt 313 millió dollár (48,7 milliárd forint) - közölték hollywoodi filmes bevételekért felelős szakemberek kedden.
London belvárosában több száz kamion vonult föl, a benzin adójának csökkentését követelve; közben nemzetközi kampány indult a takarékosabb autó vezetésért
Ha a szülő változatos, tápértékben gazdag reggelivel indítja iskolába tinédzserkorú gyerekét, akkor megelőzhető nála a depresszió, a szorongás, sőt sokkal szófogadóbbá válik - állítják ausztrál kutatók.