Levadászás vagy gazdasági információszerzés? Magánérdek vagy kormányzati felbujtás? Kiderül-e valaha, hogy ki volt az Orbán Viktor Fidesz-elnök, Simicska Lajos, egykori APEH-elnök és Kalmár István, a Posta volt elnök-vezérigazgatója lejáratását célzó adatgyűjtés megbízója? Újabb, eddig nem ismert információk a megfigyelési ügyről.
A társadalombiztosítási járulékellenőrzések tapasztalatait összegezte az APEH. Sokszor előfordul, hogy bevallási kötelezettségnek nem tesznek eleget. Az ellenőrzések során az adózók nyilatkozatukban arra hivatkoznak, hogy már el is felejtették azt, hogy vállalkozói igazolványt váltottak, mert ténylegesen nem is folytattak tevékenységet, illetve nem tudták, hogy a vállalkozói igazolványt le kellett…
Folytatódott a kiskereskedelmi forgalom több mint egy éve tartó visszaesése márciusban is. A lakossági vásárlások 0,6 %-kal csökkentek az előző hónaphoz képest, éves szinten pedig több mint 3 %-os volt a mérséklődés. Az Ecostat elemzője szerint az év második felétől várható fordulat a kiskereskedelemben. Adamecz Anna éves szinten 1 %-os bővülésre számít. Sipos Anikó interjúja.
Egyre jobb iskolai eredményei miatt kellett meghalnia - egyes információk szerint - annak a tizenéves fiúnak, akit a rendőrség gyanúja szerint két osztálytársa gyilkolt meg a múlt hét közepén Kaposvárott.
Napjaink ipari civilizációja, a környezetszennyezés megdöbbentően hasonló pusztítást végez a bolygón és az ember szervezetében. A Föld „egészségét”, azaz ökoszisztémáját savas esők teszik tönkre, miközben egyre több ember szenved attól, hogy a szervezete elsavasodik, illetve hogy testében salakanyagok halmozódnak föl. Úgy fest, az ember sorsa elválaszthatatlan kozmikus otthonától: ha megbetegszik…
Ma sem EU-s, sem pedig amerikai adatok nem várhatók, ezért az EUR/USD sorsát a chart-technikai tényezők határozzák meg, melyek középtávon kedvezőnek mondhatók. A magas olajár és a stagnálással kapcsolatos aggodalmak is az 1,58-as érték előbb- vagy utóbb történő elérése mellett szólnak. Ellenállás 1,5792-nél, míg támogatás 1,5755-nél és 1,5700-nél található. A technikai indikátorok vételeket…
A Deutsche Telekom korábbi tevékenységével kapcsolatban kirobbant megfigyelési, illetve adatkezelési botrány teljes feltárását ígérte hétfőn a vállalat elnöke.
Demonstrációt helyeztek kilátásba a taxisok, ha a Fővárosi Önkormányzat nem hajlandó módosítani a hatóságilag megállapított maximális nappali tarifadíjat. A jogszabály szerint Budapesten kilométerenként 240 forintot kérhetnek el a taxisok az utasoktól - közli a HírTv.
A kereskedők megítélése szerint a kamatszint szinten hagyása gyengítené a forintot, de elementáris hatása nem lenne, legfeljebb 245 forintig "lökné" az euró/forint árfolyamot
Keller László áll Orbán Viktor és több, a Fideszhez köthető közéleti szereplő levadászása mögött - ismerte el a Hír Televízió stúdiójában a levadászással megbízott nyomozó iroda volt vezetője.
"Ha elmegyek lottózni, akkor talán minden megoldódik" - gondolhatja az, aki egy kicsit is bízik a szerencséjében. Végül is, egyszer bejöhet. Sőt azoknak kifejezetten ajánlott megkísérteni Fortunát, akiknek éppen ideális helyzetben állnak a bolygói. Demeter Mónika, a Bors asztrológusa azt számította ki a csillagok helyzetéből, hogy az egyes csillagjegyek szülöttei hogyan állnak majd a szerencse…
A grúz kormány egyik vezetőjének hétfői közlése szerint az ENSZ megfigyelő missziója arra a következtetésre jutott, hogy orosz vadászgép lőtte le az egyik grúz kémrepülőgépet április második felében a szakadár grúziai köztársaság, Abházia felett.
A HR kontrollingot sokan csupán a humán költségek lefaragásának eszközeként azonosítják, pedig ennél többre is képes: akár egy jó edző kiált, ha a vállalat elérte teljesítőképességének határát, s pontos adatokkal alátámasztva jelöli ki az új fejlődési irányt - derült ki a NEXON HR Kontrolling kurzusán.
Rendkívüli közgyűlést tart ma a győri Gardénia Nyrt., a közgyűlésen hozandó határozatra tekintettel a társaság kérte a részvényei tőzsdei kereskedésének felfüggesztését a hétfői napra. Az igazgatóság ...
Áprilisban +11,8 milliárdos értéket hozott a svéd külkereskedelmi mérleg, miután legutóbb még 12,5 milliárdos értékről adtak számot. Stabilizálódni látszik az EUR/SEK helyzete 9,28-9,30-nál, ezért új lendületet kaphat a devizapár. A Riksbank legutóbbi nyilatkozata az EKB-képviselőkéhez képest kevésbé kamat-optimista hangot ütött meg, ezért folytatódhat az erősödés. Az EUR/SEK-et 9,3023-on…
Egyre több vásárló gyomrát fekszi meg a globális élelmiszerkereskedelem, amely az árelőny mellé uniformizált ízeket és élelmiszerbiztonsági kockázatokat is csomagol. A táplálkozásukra egyre inkább figyelő vásárlók – az unió törekvései dacára – az EU-nál jóval kisebb egységekben gondolkodnak: egy megye, régió, ország lakói ismerik fel sajátjukként a náluk előállított élelmiszert.
Hétfőn hat hete legnagyobb egynapi gyengüléssel zárt a tokiói értéktőzsde fő mutatója. A 225 válogatott részvény Nikkei indexe 322,01 pont (2,3 százalék) csökkenéssel 13 690,19 ponton fejezte be a n...
Legkevesebb nyolcan meghaltak, miután több tornádó is végigsöpört az Egyesült Államok közép-nyugati részén vasárnap - közölte hétfőn a CNN amerikai hírtelevízió.
Az Európai Bizottság 2012-ig negyedével csökkentené a cégek adminisztratív terheit a tagállamokban. Ennek első lépcsőjeként az elmúlt hónapban felmérés készült a vállalkozások körében. Pénteken pedig konferenciát szervezett a projekt magyarországi lebonyolításáért felelős Deloitte. A cég szenior tanácsadója rádiónkban elmondta, hogy a megkérdezettek leginkább egy központi uniós adatbázis…
Hiába tombolt a kánikula, rengeteg sztárszülő játszott együtt csemetéjével a gyereknapon. Erdei „Madár” Zsolt, Szabó Győző, Kolovratnik Krisztián és Gubás Gabi is mindent megtett, hogy gyermeke jól érezze magát a Parlament előtt megrendezett eseményen.
Két magyar kisrészvényes keresetet adott be a Magyar Telekom ellen május 23-án, kérve a bíróságtól a 2008. április 25-én tartott közgyűlésén hozott határozatok hatályon kívül helyezését, ideértve az o...
Életének 95. évében vasárnap elhunyt Nedeczky László, a magyar és a nemzetközi vívósport meghatározó alakja. Erről a hazai szövetség tájékoztatta az MTI-t hétfőn. Versenyzőként - kardozóként - egy főiskolai csapat-világbajnoki cím (1939) volt a legkiemelkedőbb eredménye, vezetőként ugyanakkor nagyon sokat tett a sportágért.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 21,09 pontos emelkedéssel, 22.482,72 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,09 százalékkal erősödött. Friss tőzsdei árfolyamokMTI...
Meglehetősen kedvezőek a GBP/PLN kilátásai. Tavaly szeptember óta meredek csökkenő trendben mozog a devizapár árfolyama, mely április közepén a 4,2000-es abszolút minimumhoz vezetett. A devizapár épp oldalazást végez, de legkésőbb a hét végén ismét a sáv felső oldalán mozog majd. Érdemes shortolni az átmeneti erősödések után. A GBP/PLN-t 4,2683-on jegyzik. Úgy tűnik, nem sikerül átlépnie a 4,3-as…
A sínek közé esett egy ember hétfőn délelőtt a 2-es metró Blaha Lujza téri állomásánál - nyilatkozta a BKV fődiszpécsere. A sérültet a mentők súlyos állapotban szállították kórházba.
Rendkívül csendes forgalmat, minimális forinterősödést hozott a hétfői nyitás a bankközi devizapiacon a nemzetközi piaci hatások hiánya és a délutáni kamatdöntés előtti kivárás együttes hatásaként. ...
James Bond a világ legismertebb titkosügynöke, és egy találó vélekedés szerint ő testesíti meg Nagy-Britannia legjellemzőbb figuráját. Alkotója, a szintén angol, és pályáját kémként kezdő Ian Fleming száz éve, 1908. május 28-án született. Fleming James Bond kalandjainak 14 epizódját írta meg, ezeket 36 nyelvre fordították le és csak 1964-ben bekövetkezett haláláig 50 millió példányt adtak el…