2008. május 20. kedd

máj. 20
14:51
Öt rendőrautót tört össze a részegségtől kábult sofőr (hirado.hu)
Az esetről, mely még május 11-én történt, csak ma adott tájékoztatást a Miskolci Rendőrkapitányság
máj. 20
14:53
Az SZDSZ támogatottsága csökkent a koalíciós szakítás után (Infostart)
Egyértelmű vesztese lett az SZDSZ a koalíciós szakításnak a Századvég és a Forsense közös választáskutatási felmérése alapján. A szabad demokraták kormányból való kilépése az MSZP, a kabinet és a miniszterelnök megítélését is javította, azonban a megkérdezettek körében továbbra is Orbán Viktort tartják alkalmasabbnak a kormányfői poszt betöltésére, illetve a Fidesznek is legalább kétszerannyi…
máj. 20
14:55
Fejlesztések a Contiental budapesti telephelyén (Infostart)
Az autóipari beszállítással foglalkozó Continental csaknem 24 millió euró értékben hajtott végre beruházásokat budapesti telephelyén 2007-ben. A cég 2008-ban további beruházásokat tervez. Az idén fejeződik be az új üzemcsarnok felépítése, itt 700 ember - 150 új munkatárs - dolgozik majd 4 gyártósoron.
máj. 20
14:55
Jó hír a deficit-frontról - ünnepel a forint is (Privátbankár)
A Pénzügyminisztérium az államháztartásban - önkormányzatok nélkül - 88,6 milliárd forint többletet vár májusra, az első félévre a korábbinál kisebb hiányt, 732,1 milliárdot - jelentette be Keller László, a Pénzügyminisztérium (PM) államtitkára. A költségvetés elfogadása ügyében számítanak az SZDSZ szavazataira is
máj. 20
14:59
KFC - tévékampánnyal rukkolt elő (Kreatív Online)
Magyarországi jelenléte során először tévéreklámmal jelentkezett a tavaly új éttermekkel bővült Kentucky Fried Chicken (KFC). A gyorsétterem-hálózatot üzemeltető AmResthez kapcsolódó másik hír, hogy jövőre Budapesten is megnyitják az első Starbucks kávézót.
máj. 20
14:59
EUR/USD Továbbra is magas amerikai termelői árak (HírTV)
Áprilisban 0,2%-kal emelkedtek az amerikai termelői árak, elmaradva ezzel a +0,4%-os előrejelzéstől a legutóbbi +1,1% után. A magban 0,4%-os emelkedés mutatkozott (előrejelzés: változatlan +0,2%). Tehát továbbra is erős árnyomás tapasztalható az USA-ban. Éves szinten 6,5%-os, illetve 3,0%-os emelkedésről számoltak be. Az adatok hatására 1,5644-ről csaknem 20 pipet emelkedett az EUR/USD árfolyama.…
máj. 20
14:59
Rendőrautókat tört össze egy ittas sofőr (Blikk)
máj. 20
15:01
Nyilvános lesz Baka meghallgatási jegyzőkönyve (HírTV)
Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács nyilvánosságra hozza Baka Andrásnak, a Legfelsőbb Bíróság elnökjelöltjének meghallgatási jegyzőkönyvét - válaszul arra, hogy az alkotmányügyi és emberi jogi bizottság múlt héten a meghallgatás tisztességességét firtatta.
máj. 20
15:04
Daróczi vitába száll Parragh Lászlóval - a kormány igenis teljesíti a konvergenciaprogramot (hirado.hu)
A kormányszóvivő arra reagált, hogy Parragh László az elmúlt napokban több interjúban is kijelentette: a konvergenciaprogram egyetlen száma sem teljesül
máj. 20
15:04
Megsemmisült a Häkkinen villa (BorsOnline)
Akár csodának, akár a véletlennek köszönhető, hogy Häkkinen nem égett bent dél-franciaországi villájában, amikor tűz ütött ki és a lángok elborították az egész házát a hétvégén. Éjjel mindenki mélyen alszik, főleg azokban az órákban, amikor a lángok martalékává kezdett válni a villa. A három emeletes ház két szintje porrá égett! Vajon hogyan tudott kimenekülni?
máj. 20
15:06
Tízméteres zuhanás - életét vesztette egy villanyszerelő (hirado.hu)
A szakember egy törökbálinti építkezésen dolgozott; az eset körülményeit vizsgálják
máj. 20
15:06
Erőss megmászta a Makalut (BorsOnline)
Egy hónapnyi kőkemény munka után Erőss Zsolt hetedszerre is 8000 méternél magasabbra jutott. A Himalája hegység Makalu nevű csúcsára, ami 8463 méter magas, négy hegymászó indult el, köztük egy hölgy, a csúcsra azonban csak Erőss Zsolt ért fel.
máj. 20
15:11
Idén már harminc motoros halt meg az utakon, többnyire hétvégén (Infostart)
Ebben az évben már 30 motoros vesztette életét az utakon elsősorban gyorshajtás és az elsőbbség meg nem adása miatt. A halálos kimenetelű balesetek többségében a motoros a vétkes.
máj. 20
15:11
Putyin 550 milliárd dollárt költene a közlekedési hálózat fejlesztésére (Infostart)
Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök azt ígéri, közel 550 milliárd dollárnyi összeget fordítanak 2015-ig az ország közlekedési hálózatának fejlesztésére. Putyin Oroszországot 2020-ra a világ hat vezető gazdaságának egyikévé szeretné fejleszteni. Az orosz gazdaság fejlődésének legnagyobb korlátja az infrastruktúra elmaradottsága.
máj. 20
15:11
Hammerlnek nem volt gond, hogy újonc (Blikk)
Sportpuskában szerezte meg a 78. magyar aranyérmet
máj. 20
15:16
Nem találtak fegyverest a berlini iskolában (HírTV)
Befejeződött a berlini rendőrség akciója abban a középiskolában, ahová reggel egy fegyveres férfi miatt riasztották a kommandósokat. A négyórás kutatás során átvizsgálták a több épületből álló komplexumot, ám nem bukkantak az állítólagos fegyveres nyomára.
máj. 20
15:16
Szerb ölhette meg a postásnőt? (Blikk)
MÓRAHALOM – Nem kizárt, hogy egy szerb származású férfi ölte meg múlt szerdán Mórahalmon a postásnőt. A rendőrök a férfi fotójával végigjárták a környező településeket, ám senkinek sem volt ismerős a 40-45 év közötti ember képe.
máj. 20
15:16
Studio Metropolitana - fórum Budapest új arculatáról (Kreatív Online)
Nyilvános beszélgetésen boncolgatja Budapest alakuló arculattervét Bojár Iván András városarculati tanácsnok és a Studio Metropolitana – új logó már van, átfogó koncepció majd lesz. A fórumra a kreatívszakma szereplőit is várják.
máj. 20
15:18
USD/CAD Kanadai nagykereskedelmi forgalmak: +0,6%- előrejelzés: +0,5% (HírTV)
Márciusban 0,6%-kal emelkedtek a kanadai nagykereskedelmi forgalmak, meghaladva ezzel a +0,5%-os előrejelzést a legutóbbi -1,8% után. Közben ijesztő képet fest az amerikai infláció. Éves szinten 6,5%-os, illetve 3,0%-os (a magban) emelkedés mutatkozott a termelői áraknál. Az importárak legutóbb több mint 15%-kal, a fogyasztói árak pedig 4%-kal emelkedtek. Emiatt csökkent az amerikai polgárok…
máj. 20
15:18
MKB - tagtoborzás a pénztáraknak (Kreatív Online)
Az egészségpénztár és a nyugdíjpénztár tagtoborzásának koordinálására keresett partnert az MKB-hoz tartozó MKB Pénztárak – értesült a Kreatív Online. A megbízó tendert írt ki a feladatokra, a pályázaton pedig egy olyan cég győzött, amely korábban BTL-tevékenységgel segítette a bankot.
máj. 20
15:20
Ügyvédnek adta ki magát a szakács (HírTV)
Jogerősen 1 év és 4 hónap felfüggesztett börtönt, valamint 100 ezer forintos pénzbírságot kapott az a férfi, aki magát ügyvédnek kiadva, több százezer forintot csalt ki hiszékeny "ügyfeleitől" Szegeden - értesült a HavariaPress. A Szegedi Ítélőtába a 33 éves vádlott ügyében meghozott jogerős ítéletének végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztte.
máj. 20
15:22
Nem csökkentik a fuvarozók üzemanyagadóját - A Levegő Munkacsoport egyetért (hirado.hu)
A közúti teherfuvarozók indokolatlanul gyakorolnak nyomást a kormányra és a közvéleményre - ez a véleménye a Levegő Munkacsoportnak
máj. 20
15:24
A szomszédunkba költöznek a nagy autógyárak? (hirado.hu)
A Mercedes, az Audi és a Mitsubishi mellett a Volkswagen is érdeklődik Románia iránt
máj. 20
15:26
Elrettentő statisztika! - Az éjszakai balesetekben elhunyt fiatal autóvezetők többsége nem használja a biztonsági övet (hirado.hu)
2006-ban az éjszakai közlekedési balesetek 16 és 20 év közötti áldozatainak 68 százaléka a be nem kapcsolt biztonsági öv miatt vesztette életét
máj. 20
15:28
179 órát töltött a törmelékek alatt! Újabb túlélőre bukkantak Kínában (hirado.hu)
Kiszabadításáért 30 órán át küzdöttek a mentőcsapatok
máj. 20
15:29
A jégeső totális pusztítást is okozhat a termésben (Infostart)
Az erős vihar, jégeső és széllökések komoly, akár maradandó károkat is okozhatnak a mezőgazdaságban - mondta az InfoRádiónak a Szent István Egyetem Növénytermesztési Intézetének egyetemi tanára. Nyárai-Horvát Ferenc adjunktus beszélt arról is, hogy: egy erős jégverés akár egy egész búzatáblát megsemmisíthet. Hozzátette: a növények tűrőképessége erős, és ha túlélnek egy komolyabb vihart, akkor elég…
máj. 20
15:30
Századvég-Forsense: a választók az SZDSZ-t büntetik (hirado.hu)
A májusi felmérésből kiderül, mélyponton van a liberális párt, miközben nem változott jelentősen a két nagy párt támogatottsága A májusi felmérésből kiderül, nem változott jelentősen a két nagy párt támogatottsága
máj. 20
15:31
Konszenzus: 35 buszt és 10 trolit áldoznának fel (Privátbankár)
Elkészült a BKV új járatritkítási tervezete, amely 1,14 milliárd forintnyi megtakarítást tartalmaz - 35 autóbusszal és 10 trolibusszal kevesebb közlekedne
máj. 20
15:31
Komoly kapcsolatépítési lehetőség Győrben (Piac és Profit)
2008. június 5-9. között immár tizennyolcadik alkalommal nyitja meg kapuit a Győri Általános Vásár. Nemzetközi üzletember-találkozó is lesz.
máj. 20
15:34
Rákóczi és kuruc emlékek Európában - kiállítás a BMF-en (HírTV)
Dr. Gáti József kancellár köszöntő szavaival nyílt meg Rákóczi Ferenc és a kurucok emlékhelyeit bemutató kiállítást a Budapesti Műszaki Főiskola Bécsi úti központi épületének aulájában május 19-én. Gáti kiemelte, "a most megnyitott monumentális kiállítás a Magyar Emlékekért a Világban Egyesület eddigi legnagyobb, 65 tablónyi munkájából mutat be válogatást, mely 13 európai ország Rákóczi emlékeit…
máj. 20
15:36
Kormányzati és uniós támogatás a felnőttképzés fejlesztéséért (HírTV)
Az egész életen át tartó tanulás eszméjét támogató Humánerőforrás Operatív Program (HEFOP) 3.5.1. jelű projekt programzáró rendezvényén, május 20-án előadássorozat keretében mutatták be a szakértők a 2008 júliusában befejeződő projekt eddigi munkáját és a megvalósítás jövőbeni folyamatát.
máj. 20
15:41
Zsuzsa: Rumival nem félek kimenni az utcára (BorsOnline)
A világon egyedülálló vakvezető kutya segíti Vincze Zsuzsa életét: Rumi nem csak az utcán vezeti a fiatal lányt, hanem epilepsziás rohamait is előre jelzi. A Rumit kiképző Baráthegyi Alapítvány nyáron egy nemzetközi tudományos konferencián is bemutatja a fantasztikus eredményt.
máj. 20
15:41
Budafest idén is lesz, csak egy kicsit másképp (hirado.hu)
Bán Teodóra a zenei fesztivál alapítója elmondta: a korábbi évekhez kevesebb programmal várják az érdeklődőket
máj. 20
15:48
A cseresznyelégytől nyüves a cseresznye (Édenkert)
A cseresznyelégy a gyümölcsöt megjelöli egy sajátságos illatanyaggal, amely jelzi minden társnak, hogy ez a hely már foglalt. Nem is találunk egynél több nyüvet egy gyümölcsben.
máj. 20
15:50
Figyeld a Várbuszt: új járművet tesztel a BKV (Privátbankár)
Új, alacsonypadlós midibuszt tesztel szerdától, öt napon keresztül a BKV a 10-es busz vonalán, a tapasztalatok begyűjtésében az utasokra is számítanak - tájékoztatta kedden a közlekedési cég az MTI-t....
máj. 20
15:51
Már ostorozza a kormányt az SZDSZ (Privátbankár)
Az SZDSZ véleménye szerint Székely Tamás egészségügyi miniszter legutóbbi nyilatkozata már azt sejteti, hogy a Gyurcsány-kormány nem reformokat akar, hanem az eddigi eredmények visszafordítására törek...
máj. 20
15:52
Új midibuszt tesztel a BKV (Blikk)
máj. 20
15:52
Konferenciát rendeztek a kultúrák közötti párbeszédről az oktatásban (HírTV)
Hogyan fordíthatjuk közös javunkra az eltérő kulturális hátterünket és világlátásunkat? Melyek azok az interkulturális kompetenciák, amelyekre a munka során csakúgy szükségünk van, mint a magánéletben? Hogyan járulnak hozzá ehhez a dialógushoz az Egész életen át tartó tanulás program által támogatott oktatási-képzési projektek, iskolai együttműködések, egyéni tanulmányutak, külföldi tanulmányok?…
máj. 20
15:52
A miniszterelnök szerint mindenfajta nacionalizmus nyugalmatlanságot okoz (Alternatív Energia)
Nem érdeke sem a régiónak, sem Európának, hogy a szerb radikálisok és nacionalisták bekerüljenek a belgrádi kormányba - mondta Gyurcsány Ferenc kormányfő kedden Budapesten, azt követően, hogy tárgyalt montenegrói partnerével.
máj. 20
15:54
Öt rendőrautót tört össze egy részeg Miskolcon (HírTV)
Három járőrautót és két, rendőrök tulajdonában lévő parkoló gépkocsit tört össze egy részeg furgonos Miskolcon. A sofőr elaludt, és a saját maga által csapott zajra ébredt fel.
máj. 20
15:56
AUD/USD Csaknem 9%-os éves nyereség (HírTV)
Az ausztrál dollár 24 éves csúcsot ért el a zöldhasúval szemben. Átmenetileg 0,9614-en állt az árfolyam. Az ausztrál dollár profitált a virágzó nyersanyag-kereskedelemből, és idén 8,7%-ot nyert a dollárral szemben. Ha tovább javul a nyersanyagpiaci helyzet, tovább erősödhet a deviza. Az AUD/USD-ot 0,9600-on jegyzik. A cél a 0,9650-es és a 0,9700-es érték. in-GFX
máj. 20
15:59
Magas orosz kitüntetésben részesült Chirac volt francia elnök (Kripto Akadémia)
A legmagasabb orosz állami kitüntetésben, az Állami Díjban részesül Jacques Chirac volt francia elnök "humanitárius téren kifejtett kiemelkedő tevékenységéért" - jelentette be a Kreml kedden. "Ez az ember, akit az egész világon jól ismernek, fényes példáját adta a politika és kultúra összekapcsolásának" - indokolta az elnöki kulturális és művészeti tanács döntését Mihail Piotrovszkij, az Ermitázs…
máj. 20
16:00
Királynők a Borsonline-on! Bemutatkozik LESZKÓ IVETT és VARGA MERCÉDESZ (BorsOnline)
Íme a MISS WORLD és a MISS UNIVERSE szépségversenyek hivatalos magyarországi döntőjének újabb két csodaszép versenyzője!
máj. 20
16:00
Hét év után újra turnézik az énekesnő (hirado.hu)
Janet Jackson olyasmivel rukkol elő, amit még soha nem csinált
máj. 20
16:02
Megkezdte működését a Nissan és a NEC közös vállalata, az AESC (hirado.hu)
12 milliárd jen befektetés a lítium-ion akkumulátorok tömegméretű gyártásának beindítása érdekében
máj. 20
16:04
Francia kapus érkezhet az AC Milanhoz (hirado.hu)
A piros-feketék ebben az idényben komoly kapusgondokkal küzdöttek
máj. 20
16:06
Új járműkategória, a vezetés új élménye- Ez a BMW X6 (hirado.hu)
Innovatív hajtástechnika, egyedülálló formavilág
máj. 20
16:08
Súlyos anyagi gondokkal küzd a dunaújvárosi kórház - 680 milliós tartozásuk van (hirado.hu)
A betegellátás zavartalan, de a beszállítók csak két hónapos késéssel kapják meg az intézménytől a pénzüket
máj. 20
16:08
Megemelték az áram árát is (Privátbankár)
Az MVM Trade Zrt. közel három százalékkal emelte meg a lakosságot és a nagyon kis fogyasztókat ellátó egyetemes szolgáltatóknak értékesített áram árát, a változtatás nélkül éves szinten mintegy 5,5 mi...
máj. 20
16:10
Horn nekiment az új egészségügyi miniszternek (hirado.hu)
Az SZDSZ ügyvivője szerint a kabinet nem reformokat akar, hanem az eddigi eredményeket visszafordítani

Keresés