Lapértesülés szerint egységes, központi adatbázis lesz a jövőben az összes egészségügyi dolgozóról. Az egészségügyi szakdolgozók érdekeit képviselő kamara vezetője szerint másfél év múlva állhat fel a rendszer, amely az orvosok, és ápolók élet-, valamint munkakörülményeiről adna információt a kormánynak.
Sok biztosításközvetítőt töröltek a regiszterből a megfelelő szakképzettség hiánya miatt. Jelenleg a 43 ezer ügynökből 17 ezer rendelkezik megfelelő papírral
A Pentagon elismerte, hogy az amerikai haditengerészet egyik harci gépe megsértette Venezuela légterét - jelentette az AFP kedden. A dél-amerikai ország kormánya azzal vádolja az észak-amerikaiakat, hogy mindezt szándékosan tették. Ők viszont azt mondják, hogy csak véletlenül sodródott át a repülő Venezuelába.
Rontott a Magyar Telekom tulajdonosának, a német Deutsche Telekomnak (DT) adósi besorolásán a Standard & Poor´s vezető nemzetközi hitelminősítő: hosszú távú cégadósságának besorolása a korábbi "A mínu...
Erősen kétséges, hogy a mai harmincas–negyvenes korosztálynak ki fogja megtermelni a nyugdíját, mivel a rossz népesedéspolitika miatt drámaian romlik az eltartók és eltartottak aránya – hangzott el a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület ülésén.
Bush elnök mégis aláírta azt a törvényt, amelynek értelmében az amerikai kormány az év második felében felfüggeszti a stratégiai olajtartalékok növelését.
Az olimpiára készülő Kína szigorúbban felügyeli vízumkiadási szabályait, de a pekingi külügyminisztérium hangsúlyozza, hogy nem változtat a nyitás politikáján. A körülményesebbé vált eljárás követ...
A magyarul beszélő román és szlovák orvosok vagy Nyugat-Európába mennek, vagy hazatérnek, mindkét esetben jobban járnak, mintha Magyarországot választanák
Információink szerint a legjobb barátja szurkálta halálra késsel és ollóval S. Norbertet, a barátnőjét, Noémit és a lány nagymamáját, Erzsébetet. A Borsnak a vélhető tettes, P. József édesapja elmondta: fiával a bűncselekmény után a lányához mentek Szegedre, és fia ott bevallotta, mit követett el. A borzalmakat azzal magyarázta, hogy Norbert kérte meg a bűncselekmény elkövetésére.
Sörnapot tartottak a Parlamentben hétfőn. A szervező Magyar Sörszövetség elnöke szerint nem lobbizni akartak a képviselőknél, azonban szeretnék, ha kevesebb adóval sújtanák a folyékony kenyeret. Az InfoRádiónak nyilatkozó politikusokat állítólag nem befolyásolja a rendezvény, egyikük pedig egyenesen az egyik sörgyártót győzködte arról, hogy körzetében támogasson egy blues-fesztivált.
Senki sem tudja megbecsülni, mekkora Magyarországon a korrupció, mivel általános definíciók sincsenek arra, hogy mit is tartunk annak. Ezt a Napi Gazdaságnak nyilatkozta az Országos Érdekvédelmi Tanács munkaadói oldalának egyik tagja azt követően, hogy az OÉT megtárgyalta a kormány korrupcióellenes javaslatait.
Hosszú hónapokig elhúzódhat a néhány hete elhunyt Antal Imre hagyatéki tárgyalása. Jenei Józsefen kívül ugyanis Imre Damjanich utcai lakásának tulajdonosa is rendelkezik egy papírral, amely szerint őt illeti a művész összes ingósága, így ketten is pályáznak az örökségre. A huzavonába még Imre rokonai is bekapcsolódhatnak. Józsi úgy érzi, lassan belerokkan a huzavonába.
Hiába ígért érdemi tárgyalásokat a sztrájkbizottságnak szerdától a Paksi Atomerőműben takarító és kertészeti szolgáltatást végző Dekoten Kft., a szakszervezet bizalmi testülete ugyanis megtartja a figyelmeztető sztrájkot - tájékoztatta Lőrincz László, a Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete (PADOSZ) elnöke hétfőn az MTI-t.
Kedd éjfélig adhatják le az adófizetők az szja-bevallásokat az APEH-nek. Budapesten, a Nyugati és a Keleti Pályaudvarnál lévő postákon éjfélig, a Krisztina körúti Postapalotánál este 10-ig, míg a megyeszékhelyeken általában egy-egy kijelölt postán várják az ügyfeleket este nyolcig.
Egynapos vasúti sztrájk kezdődött hétfő este Belgiumban, amely várhatóan megbénítja majd a belföldi, illetve az országon áthaladó nemzetközi vasúti forgalmat.
Wizz Air, Kelet-Közép Európa legnagyobb diszkont légitársasága 2008. május 19-én ünnepli negyedik évfordulóját. Az első Wizz Air repülőgép négy évvel ezelőtt szállt fel a lengyelországi Katowice repülőteréről. Indulása óta a Wizz Air piacvezető diszkont légitársasággá vált Kelet-Közép Európában. Eddig több, mint 12 millió utas élvezhette a Wizz Air szolgáltatásait.
Az amerikai elnökválasztási küzdelemben Barack Obama afro-amerikai szenátor mögé állt a világ leggazdagabb embere, Warren Buffett is. Az üzletember kijelentette: "láthatóan Barack a jelölt". A 77 ...
Barta Gyula, a bíróság által felkért igazságügyi könyvszakértő sem tudta megmondani a K&H-ügy hétfői tárgyalásán, hogy kinek és mekkora kára keletkezett a többmilliárdos sikkasztás és pénzmosás eredményeként.
Plágiummal vádolja Csézyt egy szerb képeslap, mert az Euróvíziós Dalfesztiválon induló énekesnõnk klipjében hasonló motívumok bukkannak fel, mint a szerb énekesnõ, Jelena Karleusa videójában. A Szívverés címû versenydal klipjét rendezõ Tóth Gergõ cáfolja a lap állítását.
A reáljövedelmek csökkenése miatt érezhetően kisebb lett az élelmiszerpiaci kereslet is Magyarországon - mondta a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Éder Tamás arról is beszélt, hogy hosszú távon az élelmiszerárak stagnálása, néhány termék esetében szolid emelkedés várható. A szakértő hozzátette: a mostani árrobbanásra a termelés fokozása és az új…
Elsősorban munkahelyteremtésre, a hazai kis- és középvállalkozások feltőkésítésére fordítana jóval több forrást a 2013-ig beérkező csaknem 8000 milliárd forintnyi uniós támogatásokból a Fidesz.
A japán jegybank változatlan szinten hagyta az alapkamatot. Az egyhangúlag hozott döntés értelmében a kamat továbbra is 0,5 százalék. Lakásvásárlás akár 0% önerővel, ...
Öt év múlva alig lesz orvos a kórházakban, a gyógyításhoz előírt feltételekhez szükséges 11 ezer doktorból már 2.000-2.500 hiányzik, az utánpótlás pedig akadozik - figyelmeztetett a Világgazdaságnak adott nyilatkozatában a Magyar Kórházszövetség elnöke.
Kigyulladt kedden hajnalban és leégett a veszprémi múzeum mellett lévő tájház nádból készült tetőzete, személyi sérülés nem történt - tudatta Németh Vilmos, a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese. Közlése szerint a tűz keletkezésének oka egyelőre ismeretlen, a kár milliós nagyságrendű.
A román autógyártók és -importálók egyesületének (APIA) adatai szerint a személygépkocsik eladása csak 9,1 százalékkal növekedett (90 594 gépkocsi) az év első négy hónapjában 2007 hasonló időszakához képest
Olyan gyógyszert fejlesztenek brit kutatók, amely a Viagra legesélyesebb vetélytársa lehet. A gyógyszer a férfiak mellett a nők szexuális életét is javítja, ráadásul fogyni is lehet majd tőle.
Az európai gazdaság növekedésének lassulásával megállhat a munkanélküliség évek óta tartó csökkenése 2008/2009-ben az Európai Unióban, áll az Európai Bizottság egy hétfőn kiadott jelentésében.
Meghatározó többséggel újabb két évre Miskolczi Norbertet, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) eddigi elnökét választotta vezetőjéül a hallgatói szervezet gödöllői tisztújító közgyűlésén szombaton.
A múlt heti szecsuáni földrengés után 179 órával húztak ki a romok alól egy túlélőt Kínában - közölte az AFP kedden, helyi sajtóértesülésekre hivatkozva. A 31 éves Ma Jüan-csiang több mint egy hetet, pontosan 179 órát volt egy erőmű romjai alatt a május 12-ei szecsuáni földrengés óta, Vencsuán megyében.