2008. május 16. péntek

máj. 16
9:21
Nastascha Kampusch megvette börtönét (BorsOnline)
Másfél éve áll üresen Ausztria Strasshof nevű városkájában a település leghírhedtebb portája, Wolfgang Priklopil háza, melyben nyolc és fél évig raboskodott Natascha Kampusch.
máj. 16
9:22
Megállapodástervezettel előznék meg a BKV-sztrájkot (HR Portál)
Megállapodástervezetet nyújtott át a sztrájkbizottság a BKV vezetőségének a csütörtöki tárgyaláson - közölte Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője az egyeztetés után az MTI-vel. A közlekedési cég jövő hét kedden ad választ a megállapodástervezetre.
máj. 16
9:24
Tőzsde: Mérlegen a jövő (Piac és Profit)
A mindenkori tőzsdeelnöknek összetett a feladata, mert nemcsak részvényesi, hanem kibocsátói, befektetői, nemzetgazdasági érdekekkel is számolnia kell, és ebben a miliőben kell megtalálnia azt a vállalható döntést, ami a tőkepiac jövőjét szolgálja, és vállalnia kell azt is, hogy ez a részvényesek egy részének tetszik, másoknak meg nem, summázza a Piac és Profitnak adott interjújában a Budapesti…
máj. 16
9:24
Daganatellenes szer lett az év gyógyszere (Privátbankár)
A Roche (Magyarország) Kft. daganatellenes készítménye kapta az idei „Év Gyógyszere” díjat. A szert napjainkban több daganatos betegség gyógyításában is sikerrel alkalmazzák.
máj. 16
9:24
A kutyasampon is növelheti az autizmus veszélyét (Infostart)
A háziállatok számára forgalmazott samponokban található kémiai anyagok növelhetik az autizmus veszélyét - derült ki egy vizsgálatból, amelynek során azt kutatták amerikai szakértők, miképpen hatnak a környezeti faktorok e fejlődési rendellenesség kialakulására.
máj. 16
9:24
Mit keres egy gyík a tyúktojásban? (Infostart)
Gekkót talált a vacsorájának szánt tyúktojásban egy ausztrál orvos, aki szerint szó sincs arról, hogy a gyík a feltörés után mászott volna be a héjba.
máj. 16
9:24
Százötven biztonsági őrt foglalkoztattak feketén (HR Portál)
Négy embert előzetes letartóztatásba helyeztek, egy ellen pedig elfogatóparancsot adtak ki, mert a gyanú szerint csaknem két évig feketén, szakképesítés nélkül alkalmaztak 150 biztonsági őrt, és ezzel 150 millió forintos kárt okoztak - tájékoztatta a vám- és pénzügyőrség szóvivője csütörtökön az MTI-t.
máj. 16
9:25
A 74-es buszon lett szerelmes, és a vécén mondott igent (Infostart)
Újabb részletek kerültek nyilvánosságra a volt brit miniszterelnök, Tony Blair feleségének az emlékirataiból. Ezúttal azt tudhatjuk meg, hogyan ismerkedett meg egymással Cherie és Tony, és miként került sor a lánykérésre egy olaszországi nyaraló mellékhelyiségében.
máj. 16
9:26
Csak semmi pánik: ha felismerik, gyógyítható (Privátbankár)
Életük során a magyar nők hét százaléka szenved pánikbetegségben, a férfiaknak pedig két százaléka
máj. 16
9:26
Harmincöt év börtön - köpködésért (Infostart)
Arcon köpött egy rendőrt, ezért 35 év börtönre ítélt a rendőrség egy HIV-pozitív férfit az Egyesült Államokban.
máj. 16
9:26
Pénzfeldobással kirótt közlekedés bírság (Blikk)
máj. 16
9:26
Kaparnak az 5 millióért (Blikk)
MAGYARORSZÁG – Három napja elindult a Blikk kaparós nyereményjátéka, a Bumm, és már vannak is nyerteseink! Egy szerencsés olvasónk kétszázezer forintot nyert, többen tárgyjutalmat kapnak. Lapunk játéka június közepéig tart, a főnyeremény: 5 millió forint.
máj. 16
9:26
A tinédzserkori testedzés megvédhet a későbbi emlőráktól (Metropol)
A tinédzserkori testedzés, amelyet legkésőbb a 12. életév után el kell kezdeni, megóvhatja a lányokat az emlőrák későbbi kialakulásától - derült ki egy amerikai kutatás révén.
máj. 16
9:26
Négy év börtön a kislány megerőszakolásáért (Kripto Akadémia)
Négy évi börtönre ítélt Japánban egy amerikai katonai bíróság egy tengerészgyalogost, aki megerőszakolt egy tizenéves lányt Okinava szigetén - közölte pénteken a Kyodo japán hírügynökség.
máj. 16
9:26
Ázsiai záró kommentár (HírTV)
Az USD/CHF árfolyama ma reggel 22 pipes sávban mozgott, 1,0566 és 1,0544 között. Támogatás 1,0502-nél, ellenállás 1,0610-nél található. A GBP/USD árfolyama 1,9495 és 1,9468 között alakult. Ellenállás 1,9520-nál, míg támogatás 1,9418-nál helyezkedik el. Az USD/CAD ma reggel 12 pipes sávban mozgott, 1,0006 és 1,0018 között. Ezután napi minimumot ért el 1,0002-nél. A kereskedők szerint hamarosan…
máj. 16
9:26
Baráth Etele: nem kezeltem semmilyen kampánypénzt (hirado.hu)
Cáfolta Baráth Etele és Csiha Judit a Híradó értsülését, miszerint fél-félmillió forintot kaptak volna a Zuschlag-pénzből
máj. 16
9:27
Sólyom: magyar segély Vietnámnak (Privátbankár)
Magyarország kész megsokszorozni gazdasági beruházásait Vietnámban - jelentette ki Sólyom László köztársasági elnök, miután pénteken Hanoiban tárgyalt Nguyen Minh Triet vietnámi államelnökkel.     ...
máj. 16
9:27
Oszama bin Laden üzenetet tesz közzé Izrael megalapításának 60. évfordulója alkalmából (Metropol)
Oszama bin Laden, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat vezetője üzenetet tesz közzé Izrael megalapításának 60. évfordulója alkalmából - közölte helyi idő szerint csütörtökön az iszlamista internetes honlapok megfigyelésével foglalkozó SITE amerikai intézet.
máj. 16
9:27
Jelentősen emelik a körzeti megbízottak bérét (HR Portál)
Csaknem kétezer körzeti megbízott kap havonta 30-40 ezer forinttal magasabb jövedelmet egy június 1-jével életbe lépő módosítással - közölte az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium sajtó és kommunikációs osztálya csütörtökön az MTI-vel.
máj. 16
9:28
Az elcsípett potyautasok pénzét számolgatja a kormány (Privátbankár)
Egyre több állampolgárt sikerül bevonni az egészségbiztosításba, ezért a járulékcsökkentés lehetőségét fontolgatja a kormány.
máj. 16
9:28
Megérkeztek Burmába a magyar baptisták (Blikk)
máj. 16
9:28
Madonna még vár a fiára (Blikk)
máj. 16
9:28
Titok övezi Zuschlag 50 millióját (HírTV)
Zuschlag János ügyvédje szerint nincs jelentősége annak, hogy védence honnan teremtette elő a pénzt, amellyel részben megtérítette az általa okozott kárt. Kovács M. Gábor a közszolgálati rádió péntek reggeli műsorában elmondta, hogy az 50 millió forint forrása ügyvédi titok, azt bárki rendelkezésre bocsáthatja.
máj. 16
9:28
Ferrari ENZO (2002) (hirado.hu)
máj. 16
9:29
Veres: az országnak lesz elfogadott költségvetése 2009-re (Infostart)
Ha a politikusok az ország érdekében cselekszenek, akkor lesz elfogadott költségvetés 2009-re - jelentette ki pénteken reggel az MTV Napkelte című műsorában Veres János pénzügyminiszter.
máj. 16
9:30
A természet ajándéka Romániában, magyar kézben (Privátbankár)
Szováta és a Medve-tó jó példa, hogyan lehet mindenféle politikai és nemzeti megfontolások mellőzésével vagy azok ellenére új életre kelteni egy gyönyörű kis fürdővárost. Márványi Péter jegyzete.
máj. 16
9:30
Megkezdte munkáját a XII. Nemzetközi Hegesztési Konferencia (HírTV)
A Budapesti Műszaki Főiskolán Dr. Gáti József kancellár, a konferencia elnöke megnyitó szavaival megkezdődött a XII. Nemzetközi Hegesztési Konferencia május 15-én.
máj. 16
9:30
Górcső alá veszik az összeomlott iskolákat Kínában (hirado.hu)
A romok alatt rekedt gyermekek szülei szerint az földrengésben összedőlt iskolák statikailag nem voltak jó állapotban - az oktatási tárca vizsgálatot rendelt el
máj. 16
9:32
Rácáfolt a kételkedőkre a japán gazdaság (Privátbankár)
Japán gazdasága 0,8 százalékkal nőtt az első negyedévben, a 0,6 százalékos elemzői várakozásra rácáfolva gyorsabban a tavalyi utolsó negyedévi 0,6 százaléknál, jelentette a japán kormány pénteken. Éve...
máj. 16
9:32
EUR/USD Erősödés (HírTV)
Ma reggel emelkedett az EUR/USD árfolyama, és csúcsot ért el 1,5501-nél. A zöldhasút megterhelte, hogy úgy vélik: gyengén alakulnak a délutáni amerikai adatok. Azzal számolnak a szakemberek, hogy a megkezdett építkezések száma áprilisban 17 éves minimumot ér el, és a Michigan Sentiment Index májusban 26 éves minimumra esett vissza. Ellenállások 1,5500-nél, 1,5520-nál és 1,5545-nél, míg…
máj. 16
9:32
150 ezer kupica pálinka fogyott (hirado.hu)
Hangulatba hozták a belvárost
máj. 16
9:32
Budapest város- és közlekedésfejlesztés szakkonferencia (Privátbankár)
Izgalmas és felettébb aktuális kérdéseket feszeget az IIR Magyarország jövő héten megrendezésre kerülő szakfóruma (x)
máj. 16
9:32
Kiderült végre, mit jelent pontosan a korai magömlés (Infostart)
Férfiak és nők tömegei szenvednek a korai magömlésről - miközben egészen mostanáig még a szakemberek sem határozták meg pontosan, hogy mi is ennek a szexuális zavarnak a meghatározása.
máj. 16
9:32
Több mint 5.300-an a kerékpáros akcióban (hirado.hu)
A kihirdetés óta a kerékpárosok mintegy 380.000 kilométert tettek meg, amivel csaknem 140.000 kilogramm szén-dioxid- kibocsátást spóroltak meg
máj. 16
9:33
A döntősöket sem érdekli a ligakupa? (Blikk)
Nem alarnak az Intertotó-kupában indulni
máj. 16
9:33
Újratemetik Janus Pannoniust (Blikk)
máj. 16
9:33
Az agyad is eldobod (hirado.hu)
A Brains hihetetlen kanyargós pályát tett meg 2006-os Humanual lemezük megjelenéséig
máj. 16
9:34
Gyeneseiék és a közpénzek (HírTV)
A Magyar Nemzet folytatja a Gyenesei doktor – önkormányzati miniszterjelölt – ügyleteit feltáró sorozatát. A lap pénteki számából megtudhatjuk, hogy Gyenesei nagyon is családcentrikus ember, igaz, szeretete kifejezéséhez közpénzt is felhasznál.
máj. 16
9:34
Elhunyt a 60-as évek szexszimbóluma (hirado.hu)
John Phillip Law amerikai színész 70 évet élt
máj. 16
9:34
A gázszivárgás kikergette a világvégét váró szektát a föld alól (hirado.hu)
A Kuznyecov 35 emberével egy földalatti barlangrendszerbe vonult tavaly novemberben, és azt hirdette, hogy 2008 májusában eljön a végítélet
máj. 16
9:35
Veres még hisz a 2009-es költségvetésben (Privátbankár)
Ha a politikusok az ország érdekében cselekszenek, akkor lesz elfogadott költségvetés 2009-re – jelentette ki Veres János pénzügyminiszter.
máj. 16
9:35
Az országnak lesz elfogadott költségvetése 2009-re (Metropol)
Ha a politikusok az ország érdekében cselekszenek, akkor lesz elfogadott költségvetés 2009-re - jelentette ki pénteken reggel az MTV Napkelte című műsorában Veres János pénzügyminiszter.
máj. 16
9:35
Nyitó kommentár (HírTV)
A dollár ma reggel gyengülést mutatott. A dollárt megterhelte, hogy úgy vélik: gyengén alakulnak a délutáni amerikai adatok. Azzal számolnak a szakemberek, hogy a megkezdett építkezések száma áprilisban 17 éves minimumot ér el, és a Michigan Sentiment Index májusban 26 éves minimumra esett vissza. Az EUR/USD árfolyama 1,55-re emelkedett, míg az USD/JPY árfolyama a vártnál kedvezőbben alakuló…
máj. 16
9:35
Kijöttek a föld alól a világvégeváró szekta tagjai (Blikk)
máj. 16
9:35
Milyen növényeket ültessünk a kertünkbe? (Édenkert)
Hogyan válasszunk a több ezres növénykínálatból? A New Garden kertészet mintakertekkel és online növénykeresővel ad ötleteket. Videó!
máj. 16
9:36
Elítélték a japán kislányt megerőszakoló katonát (Blikk)
máj. 16
9:36
Slota "lovas bohócos" kijelentése miatt elmarad a magyar-szlovák kormányfői találkozó (hirado.hu)
Ján Slota a magyar államalapítót bírálta ezekkel a szavakkal
máj. 16
9:36
H1 képgaléria (3. rész) (hirado.hu)
H1, az új Hyundai kishaszongépjármű- és busz
máj. 16
9:36
Pickupok Volvokból - Álom? Valóság? Marketing? (hirado.hu)
Érdekes "kémfotók" jelentek meg a napokban a világhálón...
máj. 16
9:37
Egyre okosabb kerti gépek: 2008-as innovációk (Édenkert)
Minden évben születik néhány forradalmi újítás a kerti gépek terén, ami egy kicsit kényelmesebbé, vagy épp biztonságosabbá teszi a kertészkedést. Az édenkert.hu a Bosch háza táján járt.

Keresés