2008. május 11. vasárnap

máj. 11
20:00
Asztalitenisz: a magyar csapat nem jutott ki az olimpiára (HírTV)
Nem sikerült a bravúr Póta Georginának: negyedik helyen végzett a budapesti olimpiai kvalifikációs tornán. A magyar versenyző vasárnap délután az elődöntőben 4:3-ra kapott ki a hongkongi Tie Janától, majd a harmadik helyért vívott mérkőzést is elveszítette 4:1-re a spanyol színekben induló Sen Janfei ellen.
máj. 11
20:01
Filmfesztivál Londonban Európa-nap alkalmából (Spa Trend Online)
Egész napos és egész éjszakás filmfesztivállal ünnepelték a brit fővárosban szombaton a 2008-as Európa-napot. A Magyar Kulturális Központ közreműködésével megrendezett esemény célja az európai filmes hagyományok bemutatása és összekapcsolása volt Bergmantól és Fellinitől egészen a kortárs rendezőkig.
máj. 11
20:04
Megverték Toroczkai Lászlót a szerbek (HírTV)
Megverték a szerbek Toroczkai Lászlót. A Hatvannégy Vármegyei Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnöke súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Agyrázkódást kapott, kitört egy foga, és megrepedt a bordája.
máj. 11
20:15
Ki képviselje a zsidókat? (Alternatív Energia)
A zsidó közösségek tagjainaknak az önkéntesség elve alapján anyagilag is áldoznia kellene saját szerveződéseik fenntartására, hogy azok jobban működhessenek; így jöhetne létre reális alternatívája a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) - mondta a Ki képviselje a zsidókat? című kerekasztal-beszélgetésen vasárnap Budapesten Darvas István, a Nagyfuvaros utcai körzet rabbija. Az…
máj. 11
20:21
Magyar író regényét ajánlja a The Washington Post (hirado.hu)
Dragomán György könyvét felkavarónak és felbecsülhetetlenül értékesnek nevezi az újság
máj. 11
20:22
Elhunyt az '56-os forradalom operatőre (hirado.hu)
Joseph Mikót 87 éves korában Los Angelesben érte a halál
máj. 11
20:23
Keddtől érkeznek az emelt nyugdíjak (hirado.hu)
A soron kívüli emelést januárig visszamenőleg egy összegben kapja meg a mintegy 3 millió nyugdíjas
máj. 11
20:25
Magyar motorcsónakos halála az Eb nyitóviadalán (hirado.hu)
Feil János, aki a szakszövetség elnöke is volt, egy vaspontonnak ütközött
máj. 11
20:27
Tagadják a titkos alkut a demokrata elnökjelöltek (hirado.hu)
Állítólag Bama pénzt és alelnökséget ajánlott Clintonnak, ha visszalép
máj. 11
20:31
Hat hektárnyi fenyves égett le Várpalotánál (hirado.hu)
A tűz oka egyelőre ismeretlen
máj. 11
20:37
A Győr nyerte a nő kézilabda-bajnokságot (hirado.hu)
Az ETO két góllal verte a Debrecent, és előnye már behozhatatlan
máj. 11
20:55
A kormányszóvivő nem ért egyet a pápa bírálatával - a nap hírei (Infostart)
Bírálta a katolikus egyházfő a magyar kormány bejegyzett élettársi kapcsolatokról szóló törvényét, a kormányszóvivő szerint a kabinet célja épp a hátrányos megkülönböztetés felszámolása volt a jogaszabállyal. Visszafordul Magyarországra a Babtista Szeretetszolgálat magyar csapata, ha továbbra sem kap beutazási engedélyt Mianmarba. Elhunyt Joseph Mikó, az 1956-os magyar forradalom operatőre. A nap…
máj. 11
20:55
Halálos balesetet szenvedett Feil János (Infostart)
Halálos balesetet szenvedett vasárnap a motorcsónakosok F 350-es kategóriájában versenyző Feil János. Az Eb-érmes magyar, aki a sportági országos szakszövetség elnöke is volt, Olaszországban veszítette életét, amikor az Európa-bajnoki sorozat borettói nyitóviadalán egy vaspontonnak csapódott.
máj. 11
20:57
Az elnyűhetetlen Bölény sztrájkolni is kész volt a Chelsea-ért (Infostart)
Megállíthatatlan és univerzális - talán ez Michael Essien két legnagyobb erénye. Ifistaként csábította a Manchester United is, de elutasította az ajánlatot. Később sztrájkolni is hajlandó volt, csakhogy a Chelsea-hez igazolhasson a Lyonból. Első idánye még közepes volt, a másodikban már a szurkolók is az idény legjobbjának választották. A moszkvai BL-döntő előtt az InfoRádió honlapján bemutatjuk a…
máj. 11
21:01
Három magyar kvótás az ITTF listáján (Metropol)
A Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) ígéretéhez híven közzétette azoknak a listáját, akik a budapesti világselejtezőről kvalifikálták magukat a pekingi olimpiára: a névsorban ott van Póta Georgina, Lovas Petra és Jakab János neve is.
máj. 11
21:05
E. Zsanett ma már nem tenne feljelentést a rendőrök ellen (Alternatív Energia)
E. Zsanett ma már nem tenne feljelentést az általa megvádolt rendőrök ellen, akikkel szemben a Budapesti Nyomozó Ügyészség részben bűncselekmény, részben bizonyítottság hiányában decemberben megszüntette nyomozást. Erről a 21 lány a tv2 Napló című műsorában nyilatkozott vasárnap. Mint mondta, ezt nem azért tenné, mert nincs igaza, hanem azért, mert az utóbbi egy évben sok megaláztatás érte őt és…
máj. 11
21:24
Megverték Szabadkán Toroczkai Lászlót (hirado.hu)
A Hatvannégy Vármegyei Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnöke nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett
máj. 11
21:52
Bajnok lett a Győr (Infostart)
A Győr megnyerte a női kézilabda-bajnokságot, miután 33-31-re győzött a vendég Debrecen ellen és két fordulóval a zárás előtt behozhatatlan előnyre tett szert.
máj. 11
21:59
Meghalt Joseph Mikó (Infostart)
87 éves korában elhunyt Joseph Mikó a Los Angeles-i Kalifornia Egyetem kórházában - közölte a Los Angeles Times. Az operatőr 35 milliméteres kamerájával történelmi jelentoségű felvételeket készített az 1956-os magyar forradalomról. Lefilmezte az egyetemisták utcai tüntetéseit, a Sztálin-szobor ledöntését, valamint azt, ahogy a forradalmárok zsebkéssel kivágják a magyar zászló közepéről a…
máj. 11
22:44
Fábiánnét Janics beépítésére kérte az MKKSZ elnöksége (Infostart)
A Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöksége vasárnap megtárgyalta az Angyal Zoltán szövetségi kapitány által előterjesztett Eb-csapatot. Az egyeztetésen egyetlen vitás kérdés alakult ki - a női párosok ügyében. A kapitány meghallgatta az elnökségi tagok véleményét, és végül az a döntés született, hogy az 500 méteren második helyen befutó Kozák Danuta, Szabó Gabriella egység indul a jövő heti…

Keresés