Zorán tavasszal turnéra indul, majd "A dalok és mi" címmel bensőséges koncertre készül május 17-én a Művészetek Palotájában. Az énekes gitáros jelenleg új albumon nem dolgozik, hiszen a Közös szavakból című lemeze 2006. őszén jelent meg, szerinte pedig időt kell hagyni a közönségnek az új dalok befogadásra.
A gondos előkészületek ellenére sem sikerült eljutnia barátnője születésnapi piknikjére egy 368 kilós férfinak az Egyesült Államokban, pedig a targonca szerencsésen kivitte házából ágyastul és ráemelte egy teherautóra.
Ma folytatódnak a tárgyalások a MÁV és a VDSZSZ között: a szakszervezet fenntartja pénzügyi követeléseit, ám teljesítésükre nem látszik több remény, mint az elmúlt másfél hónapban. Értesüléseink szerint már az érdekképviselet tagsága körében sem egyöntetű a sztrájk támogatottsága. Úgy tudjuk, több területi vezető is aggályát fejezte ki emiatt, de Gaskó István elnök kitart a nyomásgyakorló akciók…
Az Országgyűlés március 10-én elfogadta a Pénzügyminisztérium által benyújtott adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslatot. A módosító rendelkezések, egyes kivételekkel, 2008. május 1-jén lépnek hatályba.
A szalagoskígyók kerültek ki győztesen a saját zsákmányállatukkal, a gőtével szemben folytatott "mérgezési hidegháborúból". Ez felborítja a hagyományos biológiai elméleteket.
Női szupergroupot szeretne alakítani a Brit Award-győztes Adele, aki szerint ha Amy Winehouse, Katie Melua és Kate Nash csatlakozna hozzá, a világ legjobb együttesét alkotnák.
Az olcsóbb autókat gyártó márkák is igyekeznek vonzó formákkal előállni. Ilyen a Dacia is, amely – érdekes módon – Nyugat-Európában sikeresebb, mint a volt szocialista országokban. A Renault ernyője alatt Romániában gyártott személyautóból megjelent a korszerű ötajtós változat.
BUDAPEST – Hatalmas vihart kavart Gallasz Józsefről (43) szóló cikkünk. A vállalkozó gyermektartási díj nem fizetése miatt került rács mögé, amelyről a Blikk is beszámolt.
Több mint kétszáz, húsz évvel ezelőtt történt gyilkossági ügyet vesz elő újra a rendőrség. A nyomozók abban bíznak, hogy az idő elteltével a szemtanúk bátrabban szólalnak meg.
Barack Obama szenátor magabiztosan nyerte a keddi előválasztást a demokrata párti elnökjelöltségért folyó versenyben a déli Mississippi államban. A papírforma érvényesült: az illinoisi szenátornak az összes közvélemény-kutató intézet nagyarányú győzelmet jósolt a Mexikói-öböl partján fekvő államban, ahol az országban legmagasabb, 37 százalékos a fekete lakosság aránya.
A klímaváltozás fékentartásának költségei kigazdálkodhatók, ha a világ országai 2030-ig lemondanak mindössze egy évnyi GDP-növekedésről, mondta Rajendra Pachauri, az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) elnöke egy nemzetközi emissziókereskedelmi konferencián kedden Koppenhágában.
Folytatódik ma az egyeztetés a MÁV és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) között Herczog László közvetítő bevonásával a szakszervezet követeléséről, illetve a sztrájk esetén nyújtandó elégséges szolgáltatásról.
Egy nagy múltú, szeptemberben bezárt éjszakai klub és fogadó "újjáélesztését" sürgetik mindazok, akik nem szeretnék, ha a hollywoodi homoszexuális sztároknak fél évszázadon át menedéket és paparazzi-biztos találkahelyet nyújtó intézmény végleg lehúzná a redőnyt.
Roberto Mancini, az Inter labdarúgó-csapatának vezetőedzője csapata Bajnokok Ligája-kiesése után bejelentette, hogy az idény végén távozik a kék-feketék éléről.
Az Egyesült Államok kivonja hadrendjéből az F-117-es vadászgépet, amely az amerikai légierő és egyben a világ első lopakodó repülőgépe volt. Szükség esetén azért be tudják vetni
A teremtés koronáinak legígéretesebb nőtlen példányaira lehet licitálni a kazahsztáni Karagandában, ahol immár másodszor rendezik meg az agglegényárverést.
Szigorúan büntetné az V. kerület fideszes polgármestere azokat, akik tüntetés résztvevőjeként rongálást követnek el, mások demonstrációját megzavarják - írta a szerdai Népszabadság.
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) bruttó 432 millió forintért vásárol 100 személyautót. A Közbeszerzési Értesítő szerint két márkakereskedőt hirdettek ki győztesnek a nyílt közbeszerzési ...
Kína váratlanul bejelentette: a tavaszi hegymászóidényben nem enged be külföldi expedíciókat a Mount Everestre. Kína arra készül, hogy fölvigye az olimpiai lángot az Everestre, és a kínaiak szerint ezt akadályoznák az expedíciók. Klein Dávid és Várkonyi László hegymászók pénteken indultak volna az Everestre, de most engedély nélkül azt fontolgatják, hogy esetleg elhalasztják az expedíciót, vagy a…
Nem az egyetemi vezetők, hanem az oktatási miniszter ötlete az újfajta tandíj. A Hiller István vezette minisztérium jó előre felkészült a népszavazási vereségre: már egy hónappal a voksolás előtt elkészítette új típusú tandíjjavaslatait, amelyek az igenek győzelme esetén kiválthatják a kötelezően eltörlendő fejlesztési részhozzájárulást.
Az Uniqa új eszközalapjának stratégiája a régiók fejlődő gazdaságaiban és az ott működő vállalatokban rejlő növekedési potenciál és a vonzó befektetési lehetőségek kihasználása (x)
Megúszhatják a börtönt azok a betörők és tolvajok, akik azért lopnak, mert gyógyszer-, szerencsejáték- vagy alkoholfüggők, és szenvedélybetegségük kielégítéséhez van szükségük a zsákmányra. A legújabb brit irányelvek szerint ők még akkor sem kerülnek rács mögé, ha idős embereket támadnak meg.
Megrontás, kerítés, tiltott pornográf felvételek készítése és más bűncselekmények miatt vádemelést javasolnak egy volt rendőr, S. Tibor és társai ellen. A fő gyanúsított a rendőrség előnyugdíját élvezi, civilként pedig a fővárosi és a szigetszentmiklósi kézilabdások utánpótlásáért felelt.
A népszavazás eredménye miatt vita alakult ki Horváth Ágnes menesztéséről az SZDSZ vezetőinek kedd esti ülésén - értesült az index.hu. Az ülésen többen úgy vélték, nem lehet úgy csinálni, mint ha vasárnap nem történt volna semmi sem. Több ügyvivő azt vetette fel, hogy Horváth Ágnes egészségügyi minisztert meneszteni kellene.
A népszavazás eredménye miatt vita alakult ki Horváth Ágnes menesztéséről az SZDSZ vezetőinek kedd esti ülésén - értesült az index.hu. Az ülésen többen úgy vélték, nem lehet úgy csinálni, mint ha vasárnap nem történt volna semmi sem - írja az internetes portál. Több ügyvivő azt vetette fel, hogy Horváth Ágnes egészségügyi minisztert meneszteni kellene.
A jövőben akár két évre is elbúcsúzhat a vezetői posztjától az a döntéshozó tisztségviselő, akinek a cégét kartellezés miatt jogerősen megbírságolják. Legalábbis ezt javasolja a Gazdasági Versenyhivat...
A kabinet nem tervezi az adók és járulékok emelését a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlése miatt kieső bevételek pótlására - mondta az MSZP frakcióvezetője az InfoRádió Aréna című műsorában. Lendvai Ildikó kiemelte: álláspontja szerint a Fidesz javaslata a bevételek pótlására nem megfelelő, hiszen a játékadót eddig is befizették az érintettek.
A kabinet nem tervezi az adók és járulékok emelését a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlése miatt kieső bevételek pótlására - mondta az MSZP frakcióvezetője az InfoRádió Aréna című műsorában. Lendvai Ildikó kiemelte: álláspontja szerint a Fidesz javaslata a bevételek pótlására nem megfelelő, hiszen a játékadót eddig is befizették az érintettek.
Rendszeres visszaéléseket szenvednek el a pekingi olimpiai építkezések helyszínén dolgozó vándormunkások - állítja a Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet egy szerdán ismertetett jelentésébe...
Meg sem jelenik a statisztikákban, mégis a fulladás a leggyakoribb halálozási ok a kiskorúak körében Ázsiában - derült ki az UNICEF legutóbbi felméréséből. Az ENSZ gyermekszervezete csaknem 2,5 millió ember megkérdezésével végzett kutatást Bangladesben, Kínában, Thaiföldön, Vietnamban és a Fülöp-szigeteken. Kiderült, hogy az 1-17 év közötti korosztályban baleset következtében halnak meg a…
Sokak szerint a vasárnapi népszavazás eredménye megkérdőjelezi, hogy a kormánynak sikerül-e megvalósítania a biztosítási rendszer átalakítását. A Fidesz szerint a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörléséről szóló referendumon az emberek leszavazták a kormány eszement egészségpolitikáját is, ezért a biztosítási törvényt vissza kell vonni.
Az orosz művészet és divat pártfogójaként ismert Szvetlana Medvegyeva, a jövendőbeli orosz first lady, nagyon gyorsan médiasztárrá vált, noha igyekszik kerülni a fotósokat, s nem ad interjút.