Az Európai Bizottság célja, hogy a nem európai pénzügyi központok, köztük Hongkong, Makaó és Szingapúr is szolgáltassanak információkat az EU adóhatóságainak.
Társadalmi vitát kezdeményez az Európai Bizottság a csökkentett áfakulcsokról - jelentette be Kovács László, a testület magyar tagja Strasbourgban. Az adó- és vámügyi főigazgatóság irányította...
Lemondott tisztségéről az Egyesült Államok haderejének közel-keleti főparancsnoka. William Fallon admirális korengedményes nyugdíjazását kérte az amerikai védelmi minisztertől.
A németországi bűncselekmények jelentős hányadát részeg fiatalok követik el - derült ki a most nyilvánosságra hozott hivatalos jelentésből. A 2007-re vonatkozó statisztika szerint minden második, bűncselekményt elkövető fiatal tettének végrehajtásakor alkohol befolyása alatt állt.
Szerbiának nem áll szándékában kereskedelmi blokádot bevezetni Koszovó ellen - jelentette ki a szerb külügyminiszter az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt. A Szerbia kérésére összehívott, helyi idő...
A kormány nyilvánosságra hozta a 2009-2011-es költségvetések keretszámait. A legnagyobb vesztes a gazdasági tárca lesz, a honvédelem jelentős pluszhoz juthat
Javult a biztonsági helyzet Irakban az elmúlt negyed évben, de törékenyek az elért eredmények - állapította meg az amerikai védelmi minisztérium kedden közzétett negyedéves jelentésében. A 2007....
Aldo Morót "feláldozták" Olaszország stabilitásáért cserében - állítja Steve Pieczenik amerikai megbízott, aki saját bevallása szerint kulcsszerepet játszott az 1978-ban, terroristák által meggyilkolt olasz kormányfő sorsának alakulásában.
Folytatódik ma az egyeztetés a MÁV és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) között Herczog László közvetítő bevonásával a szakszervezet követeléséről, illetve a sztrájk esetén...
Hárman haltak meg abban a tömegkarambolban, amely a sűrű ködben történt kedden a Dubait és Abu Dhabit összekötő autópályán - közölte szerda reggel a BBC.
Időskori akadályverseny, avagy bizottságokon keresztül visz majd az út a szociális otthonokba.Lyukas függöny? Újabb tízmilliókat vonnak el a Pécsi Nemzeti Színháztól.Közmunka örömmel. Óvodát építettek csemetéiknek a szadai családok.A föld alatt. Bunkervilág Debrecenben.
Soron kívül kezdi ma tárgyalni a Fővárosi Bíróság a Magyar Gárda feloszlatására irányuló ügyészségi keresetet. Az ügyészség szerint a Magyar Gárda az egyesületi törvénybe ütközően gyakorolta...
Idén a Kossuth-díj kitüntetettjei között lett volna Sas József a Mikroszkóp Színpad igazgatója. A hír nem sokkal azután röppent fel, hogy a humoristát adócsalásért ítélték el. Gyurcsány közbelépett.
Az interneten ma még szabadon hirdetik a látnokzsályát, de szinte mindenhol ezzel a figyelmeztetéssel: "siessen, rendelje meg, amíg lehet". Ennek az oka, hogy az erősen pszichoaktív vegyületet tartalmazó növény betiltását szorgalmazzák például az Egyesült Államokban is, ahol a törvényhozók attól tartanak: az olcsó és könnyen beszerezhető látnokzsálya átveheti a marihuána szerepét.
Házat akar a Holdon egy svéd művész, amihez megnyerte immár hazája űrhivatalának támogatását. A ház nem építkezés révén születne a Holdon, nem kőművesbrigád és téglák felfuvarozásával, hanem...
Elképzelhető, hogy a tervezettnél később veszi át az ENSZ-től az Európai Unió EU) missziója a koszovói feladatokat - nyilatkozta az EU koszovói megbízottja Brüsszelben. "Lehetséges, hogy a...
Megbilincseltek két óvodást az Egyesült Államokban, mert nem akartak ebéd után aludni. A két négyéves fiúcska legalábbis ezt állítja, és szüleik pert indítottak az ügyben. A gyerekek elmondása...
Az EUR-JPY árfolyama 48 pipes sávban mozgott az ázsiai kereskedésben, 158,51 és 158,03 között. Eddig nem volt egyértelmü a mozgás iránya. Támogatás 157,60-nál található. A GBP-USD 96 pipes sávban mozgott, 2,0053 és 2,0149 között. A következö ellenállás 2,0150-nél található. A kerek 2,02-es érték megnehezítheti az emelkedést. A kereskedök szerint a korai kereskedésben többszöri is megközelíthetik…
Szerdán kellene lezárulnia az SZDSZ elnökválasztási csalása miatt kezdeményezett belső vizsgálatnak, de az ügyet feltáró bizottság meg sem alakult - értesült a Magyar Nemzet szabad demokrata forrásból.
Az Egyesült Államokban a következő évtizedben az egészségügyi kiadások csaknem megduplázódnak. A sokak számára megdöbbentő adat az állami egészségügyi ellátással foglalkozó Medicare és a Medicaid...
A Fiatal Baloldal korábbi alelnöke szerint nem a szervezetnél landolt a Gyermek, Ifjúsági és Sportminisztérium pályázatain Zuschlagnak juttatott 80 millió. Az ő lelkiismerete tiszta.
Szigorúan büntetné az V. kerület fideszes polgármestere azokat, akik tüntetés résztvevőjeként rongálást követnek el, mások demonstrációját megzavarják - írta a szerdai Népszabadság. A cikk szerint...
Újra jár a 3-as metró Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér között. Azért zárták le az említett szakaszt, mert szerda reggel nyolc óra előtt pár perccel a Határ úti állomáson az egyik szerelvény elgázolt egy a 25 éves férfit, aki könnyebben sérült.
Gordon Brown brit miniszterelnök az ellenzéki konzervatívok gúnyának céltáblája lett, mert nyilvánosságra került, hogy Madame Tussauds panoptikuma nem óhajtja elkészíteni a viaszfiguráját.
A szlovák kormány 22 milliárd koronát (177 milliárd forint) költ jövőre az euró bevezetésének kis jövedelmű áldozatainak megsegítésére, mondta a kormánykoalíció kisebbik pártja, a Néppárt-Demokratiku...
Két nő és két gyerek halt meg a NATO vezetése alatt álló békefenntartók egy afganisztáni műveletében - jelentette be szerdán a katonai szövetség. Az incidens hétfőn történt, a bejelentés szerint...
Dr. Hoffmann Rózsa, nem adja fel. A Kereszténydemokrata Néppárt oktatási szakértője újra és újra nekiveselkedik, nem titkoltan abban a reményben, hogy a pedagógusok, a diákok, az oktatási intézmények dilemmáit, keserveit nem csak meghallják „odafenn” hanem előbb-utóbb orvosolják is. Legutóbbi interpellációjában nyolc kérdést szegezett az oktatási és kulturális miniszter mellének.
Megjelent a Piac és Profit Magazin márciusi száma. A tartalomból: "Versenyképtelen társadalom?" - elemzés a magyar gazdaságról, "Eszmél a világ?" - interjú Fodor Gáborral, "Uniós kacsa?" - bioüzemanyagok Európában, "Jöttek, láttak..." - külföldi befektetők Magyarországon, "Pályázatkirály" - álomból komoly vállalkozás. Magazinunk csütörtöktől az újságárusoknál.
Szigorúan büntetné az V. kerület fideszes polgármestere azokat, akik tüntetés résztvevőjeként megzavarják mások demonstrációját és rongálnak. Rogán Antal törvénymódosítást kezdeményez az ügyben.
Több száz tibeti száműzött folytatta szerdán a pekingi nyári olimpia elleni tüntető menetét az indiai hatóságok tilalma ellenére. A menet hétfőn indult el az 1959-es tibeti felkelés kitörésének...
Tűzet szítanak Semjén Zsolt felszólalásai a kormánypárti padsorokban. Különösen mióta rendszeresen Gyurcsány úrnak szólítja a miniszterelnököt. Pedig, semmiféle törvény nem írja elő, hogy címek, rangok illesztessenek a nevek mellé, arról nem is szólva, hogy Fidesz és KDNP körökben még az úr kifejezést is túlzásnak tartják. Egészen más jelzőket gondolnak a neve mellé, még ha ki sem mondják…
Jelentősen magasabb élettartamra számíthatnak a tanult emberek - derült ki egy amerikai felmérésből. Az Egyesült Államokban átlagosan 82 éves korukig élnek azok, akik legalább 12 éven keresztül jártak iskolába, míg a többiek mindössze 75 évre számíthatnak.
Helyreállt a metróközlekedés az Újpest-Kőbánya-Kispest vonalon, ahol egy 23 éves férfit sodort el a jármű szerda reggel - közölte Fehérvári Tibor, a BKV fődiszpécsere.
Soron kívül szerda délután kezdi tárgyalni a Fővárosi Bíróság a Magyar Gárda feloszlatására irányuló pert. A szervezet megszüntetését decemberben kezdeményezte a Fővárosi Főügyészség. A hatóság keresetében arra hivatkozott, hogy a gárda törvénytelenül működik és sérti mások jogait és szabadságát.
Egy embert gázolt el a 3-as metró a Határ úton szerda reggel - erősítette meg az MTI információit a BKV fődiszpécsere. Szántó Ferenc egyelőre csak annyit tudott mondani, hogy a Nagyvárad tér és...
Oliver Sherwood még csak két éves, de naponta négyszer szed Viagrát. A brit kisfiú ugyanis egy ritka szív- és tüdőbetegségben szenved, amely miatt krónikusan magas a vérnyomása, és nem kap levegőt.
Negyvenkét feketemunkást találtak az ellenőrzést végző hatóságok egy nyíregyházi építkezésen - írta a Kelet-Magyarország szerdai számában. Egy budapesti befektetői csoport finanszírozásában, s egy főv...
A Mol szerdától hat forinttal emeli a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát, a benzin ára nem változik. A vállalat legutóbb két hete változtatott az üzemanyagok árán, akkor a gázolajé négy forinttal, a 95-ös benziné pedig két forinttal nőtt.
Doktor House megformálója, Hugh Laurie úgy érzi, Nagy-Britanniában elfordultak tőle, miután sikeres lett Hollywoodban is - adta hírül az Inforádió a BBC-re hivatkozva.