Nem mindennapi árverésre készül a New York-i Christie's aukciósház, amely ezúttal hírességek, köztük két szupermodell, Kate Moss és Gisele Bündchen meztelen képeit értékesíti.
Nem követik a budapesti szocialisták Gyurcsány Ferencet. A vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlése miatt kieső 881 millió forintot a főváros költségvetéséből pótolják. Horváth Csaba ennek ellenére azt mondja: nem mennek szembe a kormánnyal.
Az etnikai kisebbségeket és a bennszülött népcsoportokat eltűnéssel fenyegeti a klímaváltozás - figyelmeztet a Minority Rights Group (MRG) nevű civil jogvédő szervezet kedden nyilvánosságra hozott jelentésében.
Európai munkaerejének mintegy 10 százalékát, 5 ezer embert építene le még az amerikai General Motors (GM) szakszervezeti források közlése szerint. A leépítést gyakorlatilag önkéntes kilépésekkel...
A miniszterelnök utasította a pénzügyminisztert, hogy haladéktalanul tegyen lépéseket a villamosenergia-piacon tapasztalható monopolisztikus helyzet felszámolása érdekében - jelentette be a...
Nem a vizitdíjelvonás, hanem az évek óta elégtelen finanszírozás viheti csődbe a háziorvosokat - legalábbis a budapesti orvosi kamara háziorvosi szekciójának vezetője szerint. Kertai Aurél azt mondja: a praxisok támogatása évekig nem emelkedett, emellett több támogatást is megvont tőlük a kormány. A Magyar Orvosi Kamara levélben kérte a miniszterelnököt a vizitdíj eltörlése miatti bevételkiesés…
Minden negyedik tizenéves lánynak van szexuális úton terjedő betegsége az Egyesült Államokban, a humán papillóma vírus (HPV) a leggyakoribb - állítja az amerikai Betegség Ellenőrzési és Megelőzési Központ tanulmánya.
A magyar kormány általánosságban tiszteletben tartja az állampolgárok emberi jogait, de néhány területen még mindig vannak problémák - olvasható az amerikai külügyminisztériumnak az emberi jogok 2007-es helyzetéről szóló, kedden nyilvánosságra hozott világjelentésében.
Ujhelyi István, a Fiatal Baloldal egykori alelnöke szerint Zuschlag hazudott, amikor vallomásában arról beszélt: a szervezet számlájára vándorolt volna az Ifjúsági és Sportminisztérium pályázatain elnyert és eltűnt mintegy 80 millió forint.
Több szigorító intézkedést is terveznek bevezetni a szociális ellátórendszerben, hogy jobban ösztönözzék a munkát keresőket, illetve megakadályozzák a visszaélést az egyébként nagyvonalú...
A közelgő március 15-e alkalmából megemlékezést tartottak az Isztambulban élő magyarok és az ottani magyar főkonzulátus dolgozói az 1848-as forradalom és szabadságharc magyar hőseinek síremlékénél...
A miniszterelnök utasította a pénzügyminisztert, hogy haladéktalanul tegyen lépéseket a villamosenergia-piacon tapasztalható monopolisztikus helyzet felszámolása érdekében.
Nemcsak a Szlovéniában hétvégékre elrendelt kamionstop, hanem az ünnepek miatt is további forgalomkorlátozásokra kell számítaniuk a teherfuvarozóknak a következő hetekben - tájékoztatta a Zala...
Percek alatt végzett brit áldozatával egy fekete mamba. A kígyó Dél-Afrikában marta meg a tanulmányúton lévő 27 éves Nathan Laytont, aki barátnője szeme láttára szinte azonnal kómába esett.
A népszavazásnál a győzelemhez kellett a választópolgárok akarata, akik azt mondták, hogy nem lehet mindent ledugni a torkukon - jelentette ki Orbán Viktor a hírTV esti műsorában. Mint mondta, egy politika bukott meg a népszavazáson.
A népszavazásnál a győzelemhez kellett a választópolgárok akarata, akik azt mondták, hogy nem lehet mindent ledugni a torkukon - jelentette ki Orbán Viktor a hírTV esti műsorában. Mint mondta, egy politika bukott meg a népszavazáson.
Az Oregoni Urológiai Intézet azzal reklámozza az ondóvezeték műtéti elkötését, a vazektómiát, hogy a lehető legjobb a márciusi kosárlabda-bajnokság alatt túlesni rajta, hogy aztán a tévéközvetítéseket nézve elröppenjen a felépülés időszaka.
Négy pontban alkotmányellenesnek minősítette keddi határozatában az Alkotmánybíróság az Európai Unió tagállamai, illetve Norvégia és Izland között megkötött, az európai elfogatóparancs...
A népszavazásnál a győzelemhez kellett a választópolgárok akarata, akik azt mondták, hogy nem lehet mindent ledugni a torkukon - jelentette ki Orbán Viktor a hírTV esti műsorában. Mint mondta, egy politika bukott meg a népszavazáson.
Az IDC piackutató vizsgálata szerint a világ digitális "adatmennyiség-robbanás" előtt áll: 2011-ig a "digitális univerzum" évi 60 százalékkal bővül - rendre az előző évhez...
Távozik a közép-keleti térségért felelős amerikai parancsnok, William J. Fallon tengernagy - jelentette be kedden Robert Gates amerikai védelmi miniszter. Gates közölte: Fallon kérte, hogy engedélyezze nyugállományba vonulását és ő ezt jóváhagyta.
Elismeréssel beszélt barátja, Brad Pitt apai teljesítményéről Matt Damon. Utóbbi szerint színésztársa nagyszerű szülő, olyannyira, hogy ő maga nem is tudna tanácsot adni neki.
Vasárnaptól négy hónapig jelentős forgalomkorlátozás várható a Keleti pályaudvar körzetében a 4-es metró majdani állomásának építése miatt - tudta meg az MTI városházi forrásokból kedden annak...
A magyar kormány általánosságban tiszteletben tartja az állampolgárok emberi jogait, de néhány területen még mindig vannak problémák - olvasható az amerikai külügyminisztériumnak az emberi jogok 2007-es helyzetéről szóló, kedden nyilvánosságra hozott világjelentésében.
A Nabucco jelentheti a források valódi diverzifikációját Magyarország számára, az Egyesült Államok továbbra is ennek a projektnek a megvalósítását állítja előtérbe - mondta Colleen P. Graffy, az...
A Deloitte könyvvizsgáló cég szakértői jövő év tavasza előtt nem nagyon látnak lehetőséget a kormány Új Tulajdonosi Programjának megvalósítására, mivel egy vállalat felkészítése a tőzsdére lépésre...
Utolsóként a Liverpool került be a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe. Az angol együttes hazai 2-0-ás sikere után a San Siro Stadionban 1-0-ra győzött az Inter ellen. A visszavágón Fernando Torres szerezte a gólt.
A bíróság nyolc hónap börtönre ítélte azt a 21 éves postást, aki kézbesítés helyett elásott 732 választási értesítőt Debrecenben; az ítélet végrehajtását két évre felfüggesztették - ismertette az...
Biztos forrásból tudjuk, hogy számos rektor havi jövedelme eléri a 4-5 millió forintot. Így fordulhatott elő, hogy ez az addig minden kormányzattal szemben vitaképes Magyar Rektori Konferencia 2006 júniusának végén úgy vágta haptákba magát a Magyar Bálint utód Hiller István jelenlétében, mint baka a kiképző őrmester előtt.
Súlyos testi sértés megalapozott gyanújával indított eljárást a rendőrség egy 15 éves besztereci lány ellen, aki bántalmazta iskolatársát - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság...
Két betűhiba 350 kilométeres tévútra vezetett egy asszonyt a gyerekeivel Dániában. A hölgy Puttgardenbe szeretett volna menni, ám GPS-ébe - műholdas útsúgójába - Putgartent pötyögött be...
Tavaly folytatódott a sikerszéria az Audinál, immár a tizenkettedik egymást követő évben tett szert rekord eredményekre a vállalat az eladások jelentős növekedésének köszönhetően. A társaság arra...
A Fidesz az Erzsébet híd pesti hídfőjénél tartja március 15-ei megemlékező rendezvényét, amelyen Orbán Viktor pártelnök és Kósa Lajos alelnök mond beszédet - közölte Deutsch-Für Tamás, a Fidesz...
A HIV-vírus éveken keresztül képes túlélni a gyógyszerek "támadását", el tud ugyanis rejtőzni a sejtekben - derült ki egy amerikai kutatásból. Az amerikai Nemzeti Rákintézet (NCI) munkatársai több páciensben is felfedezték az alvó vírust - hét évvel azután, hogy megkezdték a terápiát, amelyre a beteg jól reagált.
Keddre virradóra a New York-i Waldorf Astoria Hotelben 23. alkalommal iktatták be a Rock and Roll halhatatlanjait. Az ítészek Leonard Cohen, a Dave Clark Five együttes, John Mellencamp, a Ventures és Little Walter mellett a pályafutása 26. évében járó Madonnát érte a megtiszteltetés.
Ma kezdődik a Magyar Gárda feloszlatásának pere. Az eljárás akár évekig is elhúzódhat, ahogy történt korábban a hasonló Vér és Becsület egyesülettel, melyet végül megszűntetett a bíróság. A gárda ügyét a Fővárosi Főügyészség indítványára gyorsított eljárásban tárgyalják, azzal az indokkal, hogy az árpádsávos jelvényekkel, fekete egyenruhában masírozó gárdisták tevékenysége "mások jogait és…
Kétszázhetvenöt éve, 1733. március 13-án született a yorkshire-i Fieldheadben Joseph Priestley angol természettudós, teológus, az oxigén felfedezője, a szódavíz és a radírgumi feltalálója.
Az Európai Parlament (EP) a fenntartható közlekedésről kedden Strasbourgban elfogadott jelentésben állást foglalt amellett, hogy adó- és díjfizetési kedvezményekkel ösztönözzék a kevesebb károsanyag-kibocsátással járó technológiák kifejlesztését, általában a vasút, továbbá a "környezetbarátabb" repülőgépek használatát.
A koalíció látszólag ugyan kitart az egészségbiztosítás átalakítása mellett, a vasárnapi népszavazás számukra lesújtó eredménye azonban akár veszélybe is sodorhatja annak végrehatását. A Fidesz emiatt arra számít: a kormány visszavonja az átalakítást, ellenkező esetben ősszel újabb referendumra kell készülni. A több biztosítós rendszer bevezetése elleni népszavazás nagy kérdése az lehet: a kabinet…
Nyoma sincsen a régi csillogásnak Michael Jackson legendás birtokán, a Neverlanden. A legfrissebb képek tanúsága szerint az 1130 hektáros ingatlan úgy néz ki, mintha tornádó pusztított volna rajta, a növények haldokolnak, a híres vidámpark romokban...
Nem új pénzt találtak, hanem régi pénzt címkéztek kommentálta a szocialista Lendvai Ildikó tegnap a parlamentben azokat a javaslatokat, amelyekkel a Fidesz pótolná a népszavazás nyomán kieső díjbevételeket. Az ellenzék szerint életképes a megoldásuk. A népszavazáshoz kapcsolódó kormányzati és fideszes törvénymódosító javaslatokról - amelyekben egyetlen közös pont a díjak áprilisi eltörlése -…
Molnár Károly, a Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnöke szerint a részhozzájárulásból befolyt összeg pótlására nincs szükség, mivel az egyetemek, főiskolák a működésükhöz szükséges összeget a költségvetéstől megkapják. Mivel ezen összeg nélkül is működöképesek, nem is tervezték be a "tandíjat" az intézményi költségvetésbe. A plusz pénzt fejlesztésekre használták volna. Ugyanakkor a rektori…
Ismét közeleg egy ünnep és a sokéves tapasztalatok szerint ilyenkor kezdetét veszi az országhatáron belüli népvándorlás. Családok, baráti társaságok tódulnak a temérdek látnivalót kínáló fővárosba. Az alábbi számkavalkádból kibogozhatják, milyen menetjegyet érdemes vásárolniuk, ha keresztül-kasul szeretnék bejárni Budapestet. De a fővárosiaknak és a bérleteseknek is érdemes belemerülniük a…
Saját bevallása szerint is élete formájában van Catherine Zeta-Jones. A 38 éves, kétgyermekes walesi színésznő ráadásul megígérte: következő filmjében minden eddiginél többet megmutat káprázatos testéből a nézőknek. Messze nincs ilyen jó formában viszont férje. A 63 éves Michael Douglas ugyanis a jelek szerint egyre kisebb sikerrel veszi fel a harcot az évek múlásával.