Ismét kordonnal zárja le hétfőtől a Kossuth teret a rendőrség - írta a mai Magyar Nemzet. Ez azt jelenti, hogy a jelenleg csupán a Parlamentet és közvetlen környezetét védő rácsokat mintegy 50-100...
A 14.15 órai kanadai adatok elött emelkedett a CAD-CHF árfolyama. Ennek hátterében a meglehetösen kedvezöen alakuló kanadai munkaerö-piaci jelentés áll. A foglalkoztatottak száma meglepöen 46.400-zal emelkedett. A munkanélküliségi ráta ráadásul 5,9%-ról 5,8%-ra csökkent. Ha meggyözöen alakulnak a megkezdett építkezések, további nyereségekre tehet szert a devizapár. A CAD-CHF-et 1,1033-on jegyzik.…
Méhnyakrák-műtét után szülte meg kisfiát a huszonnyolc éves újvidéki Tanja Nesic - esete az első Szerbiában, de az egész világon is nagyon kevés hasonló akad.
A digitális rádiózásra történő átállás egyik legnagyobb problémájának a készülékek kompatibilitását tartják. Szakemberek szerint ugyanis nehezen elképzelhető például, hogy több millió autórádiót a tulajdonosok a határidőként tervezett 2014-es dátumig digitális készülékre cserélnének. Pedig a jelek szerint van megoldás.
Eredménytelenül fejeződött be a pénteken 12 órakor kezdődött egyeztetés a MÁV-START Zrt. és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) között a kollektív munkaügyi vita keretében.
Eltüntették Radnóti Miklós verssorát arról a veszprémi emlékműről, amelyet az '56-os mártír Brusznyai Árpád kivégzésének 50. évfordulójára állítottak fel január 9-én a város központjában, a Megyeház téren.
Ha a jelenlegi feltételek mellett vásárolják meg a buszokat, akkor az több mint 1 milliárd forint többletköltséget jelent - közölte a Fidesz politikusa
Eltüntették Radnóti Miklós verssorát arról a veszprémi emlékműről, amelyet az '56-os mártír Brusznyai Árpád kivégzésének 50. évfordulójára állítottak fel január 9-én a város központjában, a Megyeház téren. Az "átköltött" Radnóti-idézet ("élnek dolgozók itt, költők is bűntelen, és csecsemők, akikben megnő az értelem") eltüntetéséről az emlékműállítást és a közadakozást szervező Védegylet…
Pénteken az Európai Uniós búzaár 5 havi csúcsra drágult, követve az amerikai határidős jegyzések emelkedését, amelyek limittel, 30 centtel nőttek, már az ötödik egymást követő napon az erős keresletre...
A Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselői a hétfői név szerinti szavazáson nemet mondanak az egészségbiztosítási törvényjavaslatra - mondta Semjén Zsolt frakcióvezető és Soltész Miklós képviselő pénteken sajtótájékoztatón Máriapócson, ahol a KDNP képviselőcsoportja háromnapos kihelyezett ülést tart.
A Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselői a hétfői név szerinti szavazáson nemet mondanak az egészségbiztosítási törvényjavaslatra - mondta Semjén Zsolt frakcióvezető és Soltész Miklós képviselő pénteken sajtótájékoztatón Máriapócson, ahol a KDNP képviselőcsoportja háromnapos kihelyezett ülést tart.
Az allergia kialakulásáért felelős gének egymásra hatását vizsgálja a Szegedi Tudományegyetem bőrgyógyászati és allergológiai klinikáján indult kutatási program, amely hozzájárulhat e betegségben szenvedők egyénre szabott terápiájának kialakításához - közölte Réthy Lajos projektvezető pénteken a Tisza-parti városban.
Az elmúlt napok veszteségei után ma tipikus ellenmozgást produkált az EUR-USD, és 1,4512-ön jegyzik. 1,4517 fölött 1,4550-ig nyílik potenciál. A technikai indikátorok emelkedö potenciálra utalnak, és emelkedést mutatnak. In-GFX
Amy Winehouse nem kapta meg az amerikai vízumot, ezért nem léphet fel a Grammy-díjak átadó gáláján vasárnap Los Angelesben. Az énekesnő menedzsercége nem közölte, hogy a londoni amerikai nagykövetség miért nem adta meg neki a vízumot, és sem a követség, sem az amerikai külügyminisztérium nem nyilatkozott az ügyben.
Kálmán András családi házában nem okozott kárt az éjszaka rádobott Molotov-koktél, Dér Zsuzsanna társasházi otthonának bejárati ajtaja azonban deformálódott a lángok hatására. Erről a két dunaújvárosi szocialista képviselő pénteken nyilatkozott az MTI-nek. Kálmán András az MTI-nek elmondta: rácalmási családi házukban nem okozott kárt a Molotov-koktél.
A szudáni csapatok megtámadtak egy falut Darfúr tartomány nyugati részén - közölte az AFP pénteken, egy helyi szervezetre hivatkozva. Úgy tudni, hogy legalább 150-en meghaltak vagy megsebesültek.
Amy Winehouse nem kapta meg az amerikai vízumot, ezért nem léphet fel a Grammy-díjak átadó gáláján vasárnap Los Angelesben. Az énekesnő menedzsercége nem közölte, hogy a londoni amerikai nagykövetség miért nem adta meg neki a vízumot, és sem a követség, sem az amerikai külügyminisztérium nem nyilatkozott az ügyben.
Megerőszakolta cellatársát a gyanú szerint az a fiú, akit egy magyarcsanádi lány meggyilkolása miatt 15 évre ítélt a bíróság. Emiatt újabb eljárás indult ellene.
Schiff András zongoraművész-karmesternek pénteken adta át Hiller István oktatási és kulturális miniszter a Magyar Kultúra Követe 2008 címet Budapesten - tájékoztatta az Oktatási és Kulturális Minisztérium az MTI-t. A Magyar Kultúra Napja, január 22. alkalmából Esterházy Péter író, Eötvös Péter zeneszerző, karmester, Kányádi Sándor költő, műfordító, Julia Marton-Lefevre, magyar származású…
A jövő évtől a GDP 0,8 százalékával, azaz körülbelül 200 milliárd forinttal egészen biztosan csökkenteni lehet az adóterhet - mondta Gyurcsány Ferenc pénteken, Kóka Jánossal, az SZDSZ elnökével közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Több mint 20 résztvevővel indul a Zöld Iroda Verseny a KÖVET szervezésében, melynek célja, hogy környezet- és emberbarát irodai működés kialakítására ösztönözze a vállalatokat és az önkormányzatokat.
Pénteken kora délután hat éves csúcsra emelkedett a palládium ára a Londoni Fémtőzsdén (LME). Az azonnali jegyzés unciánként 2,4 százalékos drágulással 431 dollárra emelkedett a csütörtöki késő es...
Igen bizarr baleset történt egy amerikai asszonnyal. Egy kés ugyanis mélyen belefúródott a fejébe, méghozzá a bal szemén keresztül. Az egészben az a csoda - és a szerencse -, hogy túlélte.
Búcsú Lipótmezőtől című sorozatával Hernád Géza, a Magyar Hírlap fotóriportere érdemelte ki a Magyar Újságírók Szövetségének (MÚOSZ) Nagydíját a huszonhatodik alkalommal meghirdetett Magyar Sajtófotó pályázaton, amelynek eredményeit pénteken hozták nyilvánosságra Budapesten, a Magyar Sajtó Házában.
Vörös porral teli borítékot kapott postán az MDF péntekre virradóan, ez az első eset, hogy a párthoz ilyen levél érkezik - mondta Hock Zoltán, a Magyar Demokrata Fórum elnökhelyettese pénteken az MTI-nek.
A roma kultúra és a cigány identitástudat megőrzését, egy új szemléletű társadalom megteremtését szorgalmazták az Európai Integrációs Cigány Szövetség által Új hang címmel tartott pénteki budapesti konferencián felszólalók.
Magyarország benyújtotta az UNESCO világörökségi központjához a tokaji világörökségi helyszín megőrzési állapotáról szóló jelentést, amely hangsúlyozottan foglalkozik a tervezett szerencsi szalmatüzelésű erőművel - tájékoztatta a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) és a Világörökség Magyar Nemzeti Bizottság Titkársága pénteken az MTI-t.
A Csillagszóró hadművelet sikere nyomán közös cselekvési programot dolgoz ki és összehangoltan lép fel a feketegazdaság ellen nyolc állami szervezet - az APEH, az ÁNTSZ, az FVM élelmiszerláncot ellenőrző hatóságai, a vámhatóság és az ORFK -, amelyek képviselői az erről szóló együttműködési megállapodást pénteken írták alá.
A Mosoni-Duna győr-révfalui partszakasza melletti volt BM csónakház épületének kezelője decembertől a győri egyetemé lett. A Széchenyi István Egyetem a város felsőoktatási intézményeinek hallgatói-oktatói centrumaként hasznosítja az épületet.
Budapest – Utolsó próbájukon, csepeli próbatermükben lepték meg első aranylemezükkel a holnapi, SYMA csarnokbéli koncertjére készülődő Első Emelet tagjait. A fiúk el sem akarták hinni, hogy életük első DVD-jét ilyen sokan megveszik.
A kedvezö kanadai munkaerö-piaci adatok után a megkezdett építkezések is meggyözöen alakultak, hiszen számuk januárban 222.700-ra rúgott, meghaladva ezzel a 210.000-es elörejelzést a legutóbbi 184.700 után. Az adatok hatására erösödött a kanadai dollár a zöldhasúval szemben. Támogatások 0,9997-nél és 0,9974-nél találhatók. In-GFX
Betörtek az érpataki görög katolikus templomba, ahonnan szentképeket és kegytárgyakat tulajdonítottak el - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője pénteken az MTI-vel.
A Magyar Vasúti Hivatal (MVH) a Nemzeti Közlekedési Hatósággal közösen pénteken reggel megkezdte a vizsgálatot a miniszterelnök felkérésére a MÁV Zrt. és a MÁV-START Zrt. sztrájkkal kapcsolatos működése ügyében - közölte a Magyar Vasúti Hivatal (MVH) pénteken.
Lengyelt 2007. július 8-án, a fővárosban az alagútnál igazoltatták a rendőrök és a csütörtökön befejezett nyomozás szerint a képviselő megütötte az egyik rendőrt
Kevesebb halálos baleset volt tavaly, mint 2006-ban - derül ki az ORFK legfrissebb statisztikai adataiból. 2007-ben összesen 20 644 olyan baleset történt, amelyben megsérült valaki. Ez 333-al kevesebb, mint az azt megelőző évben. A legtöbb sérüléssel járó baleset Budapesten és Pest megyében történt.
Ellenzéki képviselőktől származó információink szerint úgynevezett fedett nyomozókkal kívánja a rendőrség „garantálni” biztonságukat a következő napokban. Hétfőn a parlament az egészségbiztosításról szóló törvényről szavaz, s több szervezet jelezte: tiltakozásul demonstrációkat szerveznek.
Az Országos Labdarúgópálya Létesítési Programban (OLLÉ) az idei évre tervezett mintegy kétszáz önkormányzati megrendelésű műfüves focipályából elsőként avatták fel pénteken ünnepélyes keretek között a Zamárdi Fekete István Általános Iskola sportpályáját.
A tavalyi utolsó negyedévben lassult a lett gazdasági növekedés, miközben idén januárban emelkedett az infláció üteme - derül ki a lett statisztikai hivatal ma ismertetett adataiból. A tavalyi uto...
Hivatalosan megerősítette a Vatikán pénteken, hogy XVI. Benedek pápa Washingtonba és New Yorkba látogat április 15. és 20. között. A katolikus egyházfő április 15-én érkezik majd Washingtonba, ahol a tervek szerint három napot tölt. Onnan indul tovább New York-ba, ahol az ENSZ székhelyére is ellátogat.