A terrorfenyegetés kategóriájába tartozónak nevezte Lendvai Ildikó, hogy szocialista országgyűlési képviselők házára, lakására Molotov-koktélokat dobtak, képviselőknek fehér port tartalmazó borítékot és fenyegető leveleket küldtek, illetve telefonon keresztül fenyegették meg őket.
Itt a hóvirágszezon, de idén már védettséget élvez e kedves koratavaszi hagymás. Ha utcán vesszük, orvgazdává válunk, úgyhogy inkább termesszük a kertben, mert azt szabad.
Az újbudai vasárnapi időközi országgyűlési választás 100 százalékos eredményére legalább keddig várni kell, miután az egyetlen külképviseleti szavazat miatt az egyik szavazókörben nem összesíthetik az ott leadott voksokat.
Megbilincselve állították elő a rendőrök azt a fiatalembert, aki a bíróság épületében támadott rá saját anyjára Nyíregyházán. A 29 éves férfit éppen egy, az anyja ellen elkövetett korábbi támadása miatt idézték be a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei bíróságra. Ráadásul a rendőröknek egy nappal ezelőtt is intézkedniük kellett vele szemben, hasonló tette miatt.
Vörös porral teli borítékot kapott postán az MDF péntekre virradóan, ez az első eset, hogy a párthoz ilyen levél érkezik - mondta Hock Zoltán, a Magyar Demokrata Fórum elnökhelyettese pénteken az MTI-nek. Az MDF-nél a reggeli postabontáskor találták meg a vörös port tartalmazó borítékot. Amikor a levelet kibontották, a por szétszóródott az asztalon.
Az asztaliteniszezők felnőtt csapat-világbajnokságán újoncot avat a magyar férfiválogatott Zombori Dávid személyében. Ez pénteken, Tatán derült ki, amikor a két szakvezető, Téglás Péter és Harczi Zsolt kihirdette, milyen összetételű gárda utazik a február 24. és március 2. között Kínában sorra kerülő vb-re.
Brutális filmen mutatja be az al-Kaida, hogy mire képesek a táboraikban kiképzett gyerekterroristák. Az amerikai hadsereg birtokába került felvételeken tíz év körüli fiúk láthatóak, amint kivégzéseket hajtanak végre.
Szombattól jövő vasárnapig rendezik meg a sílövő-világbajnokságot a svédországi Östersundban, ahol a norvég Ole Einar Björndalen végleg a biatlon halhatatlanjai közé emelkedhet. A sífutásban is remeklő fenomén pályafutása során eddig kilenc arany-, hét ezüst- és nyolc bronzérmet nyert a biatlon vb-ken, amivel a sportág történetének egyik legeredményesebb férfi versenyzője.
Már több országban, közte Nagy-Britanniában, az Egyesült Államokban és Hollandiában befagyasztottak a bíróságok összesen vagy 12 milliárd dollárt a venezuelai állami PDVSA olajtársaság külföldön befe...
Peking készen áll a 2008-as olimpiai játékok megrendezésére, az egyetlen hátráltató tényező a kínai fővárosban uralkodó légszennyezettség lehet - mondta Vajda László a pekingi olimpiai szervezőbizottság egyetlen magyar tagja a Budapesten tartott sajtótájékoztatóján pénteken.
A gyaloglás közben felszabaduló energiát hasznosító biomechanikus dinamót fejlesztettek ki kanadai kutatók - írja a Science című brti tudományos magazin.
Tavaly Szlovákiában a távközlésben regisztrálták a legmagasabb havi átlagbéreket. A statisztikai hivatal pénteken kiadott összesítése szerint ez 48 927 korona (386 800 forint) volt, míg a hivatalos s...
Továbbra is nagy kereslet mutatkozik a nemesfémekre. A platina árfolyama abszolút csúcsot ért el, miután a dél-afrikai bányákban tapasztalt áramkimaradások miatt leállt a kitermelés. Az elmúlt 2 hétben mintegy 14%-kal emelkedtek a platina jegyzései. Ilyen körülmények között az ezüst árfolyama is emelkedést mutatott, és 16,93 dolláron jegyzik. 17,02 fölött szabaddá válhat az út 17,28-ig. in-GFX
Ma már senki sem hisz Gyurcsány Ferencnek, főleg, ha adócsökkentésről beszél. Minden egyes alkalmat, amikor a kormány adócsökkentésről beszélt, adóemelés vagy újabb adónem bevezetése követett. Nyilatkozta Cser- Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője.
Az OTP Bank hétfőig várhatóan végső megállapodásra jut az OTP Garancia biztosító eladásáról. A bank hétfőn délelőtt sajtótájékoztatót tart, és "noha még nincs végleges megállapodás, bízom benne, h...
A General Motors (GM) Kelet- és Közép-Európai Regionális Irodájának hatáskörébe tartozik februártól három amerikai GM-márka, a Cadillac, a Corvette és a Hummer kereskedelmi-, marketing- és pr-munkája. Erre a lépésre azt követően került sor, hogy a hivatalos európai importőr kereskedelmi irodája beszüntette tevékenységét. Az átszervezések személyi változással jártak.
Felhívással fordult a száz leggazdagabb magyarhoz hét Széchenyi-díjas szegedi akadémikus, arra kérik a vállalkozókat, ösztöndíjjal támogassák a száz, nemzetközi visszajelzések szerint legsikeresebb magyar tudóst.
Az idei tél megmutatta, hogy az állam nem nézheti tovább passzívan az állatvédelem finanszírozatlanságát. A menhelyek zsúfolásig megteltek, és az állatvédelem képtelen eltartani a több százezres nagyságú kóbor állatok sokaságát.
Vizi E. Szilveszter a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, a 2009-es Tudomány Világfóruma (WSF) szervezőbizottságának elnöke Macuura Koicsiróval, az UNESCO főigazgatójával találkozik hétfőb Párizsban, hogy megbeszéljék a következő tudóstalálkozó programját
Hetente felülvizsgáltatja a Kossuth tér lezárásának indokoltságát a Köztársasági Őrezred parancsnoka, és amennyiben már nem áll fenn a lezárás indoka, megszünteti a kordont - derül ki Dobozi József dandártábornok határozatából, amely a rendőrség internetes oldalán is elérhető.
Rosszul sült el egy kapatos brit légi utas "bombavicce": egy év börtön lett a poén ára. A 34 éves Ann Hassell Krétáról tartott haza, amikor az egyik utaskísérő a gép padlójáról a felső csomagrekeszbe akarta helyezni kézipoggyászát. Hassell azonban a The Sun című brit lap pénteki beszámolója szerint rászólt, hogy "vigyázzon azzal ... bomba van benne". Mellette ülő barátja ezt még megtoldotta azzal,…
Tavasszal az Országgyűlés elé viszi az MDF az egykulcsos adó és a haláladó kérdését - mondta Herényi Károly pénteken Budapesten, Csapody Miklóssal közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Az elmúlt időszakban alaposan leszerepelt futbalcsapat támogatása érdekében a Hertha szurkolóihoz intézett felhívást Dárdai Pál. A berliniek magyar kedvence, a Hertha egyik legidősebb és talán legtekintélyesebb játékosa pénteken közzétett felhívásában a szurkolók úgynevezett kemény magját szólította meg.
Nem öngyilkos, hanem gyilkosság áldozata lett az a tizenéves fiú, akit három hete találtak holtan egy szekszárdi lakásban. A most lezárult vizsgálat igazolta azt a korábbi feltevést, hogy a 16 éves fiúval saját apja végzett, aki az esetet követően maga is öngyilkos lett.
Az Eurovíziós Dalfesztivál évente megtartott verseny az Európai Műsorsugárzók Uniójának (European Broadcasting Union, EBU) aktív tagállamai között. A fesztivál keretében minden résztvevő ország benevez egy zeneszámot, amit élő adásban előadnak. A hazai megmérettetésre ma este kerül sor, amit a Magyar Televízió is közvetít.
Amíg az ügyfelek több mint fele az elmúlt két évben lépett a szélessávú internetre előfizetők közé, addig a vezetékes telefonok száma folyamatosan csökken.
Az objektív felelősség bevezetésével akarja a kormány elérni, hogy a közlekedési ügyekben kiszabott bírságokat az autósok megfizessék. Ennek következtében például az érintett autó korábbi tulajdonosnak kell a bírságokat kifizetnie, ha az adásvételt követően az új tulajdonos nem íratta át a járművet a saját nevére.
Két vasúti baleset is történt pénteken délután: Aszód környékén egy személyautó összeütközött egy szerelvénnyel, Pusztaszabolcsnál pedig kisiklott egy tehervonat egyik kocsija. Mindkét helyen jelenleg vonatpótló buszok szállítják az utasokat - tájékoztatta a Független Hírügynökséget közleményében a Mávinform.
Csak a kockázatvállalás idejére szedhetnek díjat a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással foglalkozó biztosítók - hívja fel a biztosítók figyelmét a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete körlevele, amely olvasható a felügyelet honlapján is.
Csúnyán megalázták Paris Hiltont, amikor sztárvendégként tevékenykedett egy club megnyitóján. A szállodalánc örökösnőjét 50 Cent nyilvánosan lek..vázta, majd lelökte őt a színpadról, amikor énekelni akart.
Hetente felülvizsgáltatja a Kossuth tér lezárásának indokoltságát a Köztársasági Őrezred parancsnoka, és amennyiben már nem áll fenn a lezárás indoka, megszünteti a kordont - derül ki Dobozi József dandártábornok határozatából, amely a rendőrség internetes oldalán is elérhető.
A világ legjobb 75 technológiája közé válogatták be egyedüli magyarként a forradalmian új sebészeti eszközt, a JEDI-kést a World's Best Technology fórumán. A megmérettetésében a felfedezésre váró technológiákat több mint 100 befektető értékeli, köztük a Fortune 500-ba tartozó cégek képviselői.
Vereséget szenvedett a női kosárlabda Euroliga nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a MiZo Pécs 2010 együttese. Rátgéber László csapata a Béres Tímeával felálló Gambrinus Brno otthonában kapott ki négy ponttal. Ennek esélyeiről, s az első meccsről kérdezte a pécsiek mesterét Pont FM rádió.
Az amerikai határidős indexek esni kezdtek, miután a befektetőket aggodalommal töltötte el, hogy egy Fed-vezető, Janet Yellen a recesszió "csaknem" elkerülhetetlenségéről beszélt. Yellen, aki 2008...
A pénteki vizsgálatok után úgy döntöttek az orvosok, hogy kedden hazaengedik Grosics Gyulát – adta hírül az Aranycsapat kiválóságának kezelőorvosa. Az egykori kapus a héten már elhagyhatta az intenzív osztályt.
Tizenhét rakétát lőttek ki fegyveres palesztin csoportok tagjai pénteken a Gázai övezetből Izrael felé, a támadások nem követeltek áldozatokat - közölte egy izraeli katonai forrás.
Borisz Tadic győzelme a szerbiai elnökválasztáson egyúttal azt is jelentheti, hogy Szerbia a koszovói rendezés során azt az utat választotta, melyben kulcsszerepe lehet az EU 1800 fős koszovói missziójának. A misszióról, és a magyar szerepvállalásáról Deák Péter biztonságpolitikai szakértővel beszélgettünk.
Megérkezett pénteken a szegedi Móra Ferenc Múzeumba a jövő héten nyíló Vasarely-kiállítás kollekciójának utolsó szállítmánya - tájékoztatta az MTI-t a múzeum képzőművészeti vezetője. Szabó Tamás elmondta: a pécsi múzeum Vasarely-gyűjteményéből 31 mű érkezett a Tisza-parti városba.
Egy évi, három évre felfüggesztett szabadságvesztésre, valamint 30 ezer forint pénzbüntetésre és a vesztegetésre felajánlott pénz elkobzására ítélte a Fejér Megyei Bíróság pénteken azt a román férfit, aki meg akarta vesztegetni a vele szemben intézkedő rendőrt.
Az aranyat 912,35-ön jegyzik, és ezzel ismét megközelítette a 936,80-as abszolút csúcsot. A napi csúcsnál véget ért a korrekció. Azóta ismét erösödés mutatkozik. Ez a 3. emelkedö hullám tavaly december 27-e óta, mely ismét az abszolút csúcs eléréséhez vezethet. Ha átlépik a 916,35-ös értéket, a 936,80-as érték lesz a cél. Az euróval szembeni nyereségek után nyomás alá kerülhet a dollár, ami miatt…
A közgyűlési döntés felfüggesztésére és a BKV használtbusz-beszerzésének leállíttatására szólította fel a főpolgármestert Wintermantel Zsolt fideszes fővárosi képviselő pénteken Budapesten.
Az idei ausztrál nyílt bajnokságon győztes szerb Novak Djokovic az utolsó pillanatban nem vállalta a játékot pénteken az Oroszország elleni Davis Kupa mérkőzésén.
Az előzetes számítások szerint 4,3 milliárd euróval több adóbevételhez jutott tavaly az osztrák szövetségi kormány 2006-hoz képest. A pénzügyminisztérium kasszájába befolyt összeg - amennyiben az adat...
XVI. Benedek pápa áprilisban az Egyesült Államokba utazik - közölte az AFP francia hírügynökség pénteken amerikai egyházi források alapján. A katolikus egyházfő az ENSZ-ben is felszólal majd.
Hivatalos személy elleni erőszak, könnyű testi sértés és becsületsértés miatt javasol vádemelést a Központi Nyomozó Ügyészség Lengyel Zoltán felfüggesztett parlamenti képviselő ellen. A volt politikus ügyvédje elmondta, hogy néhány héten belül megküldi álláspontját az ügyészségnek arról, hogy miért nem állnak meg szerinte a vádak.
Az igazságügyi orvos szakértői vélemény megállapította, hogy a január 21-én egy szekszárdi lakásban holtan talált apa és fia nem kettős öngyilkosság áldozata lett, az apa előbb megölte a fiát, majd felakasztotta magát - tájékoztatta pénteken az MTI-t a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.