Januárban meglepöen 46.400-zal emelkedett a kanadai foglalkoztatottak száma, miközben a szakemberek csupán 10.000-es értékkel számoltak a legutóbbi -2.900 után. A munkanélküliségi ráta januárban 6,0%-ról 5,8%ra csökkent, miközben 5,95-os értékkel számoltak. 14.15 órakor teszik közzé a kanadai megkezdett építkezések januári számát, ahol 210.000-es értékre számítanak a legutóbbi 184.700 után. Az…
A Feltalálók Egyesületeinek Nemzetközi Szövetsége (IFIA) 2008. február 2-án tartotta meg első alkalommal a "Feltalálók Világnapját" Bangkokban, a kapcsoltan a Tájföldi nemzeti feltaláló naphoz. E világesemény alkalmából hazai és nemzetközi találmányi bemutatót rendeztek, melyre 25 országból 150 válogatott találmány érkezett.
Ismeretlenek négy szocialista képviselő házára dobtak Molotov-koktélt péntekre virradóra; az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség terrorcselekmény miatt indított nyomozást - közölte Keresztes Imre, a főügyészség vezetője az MTI érdeklődésére. Az MSZP sajtóosztálya megerősítette a hírt, és közölte: volt, akinek az otthonában milliós kár keletkezett.
A 2007-től 2013-ig szóló európai uniós támogatások első évében, 2007-ben 62 lezárt pályázaton 3.089 projekt kapott támogatást 82,5 milliárd forint értékben
Egy német asszony, akit kivételesen nagy csiklója miatt újszülöttként tévedésből fiúnak hittek és úgy is neveltek fel, pert nyert a sebész ellen, aki puszta jó szándékból férfivá operálta kamaszkorában.
Két Picasso-festményt loptak el egy svájci múzeumból ismeretlen tettesek. A bűntény szerda este történt, a rendőrség pénteken délben hozta nyilvánosságra az esetet.
A címvédő egyiptomi csapat tagjai és vezetői is biztosak benne, hogy vasárnap ismét megnyerik a labdarúgó Afrika Kupát. A csütörtöki elődöntőben Elefántcsontpart legjobbjait 4-1-re legyőző együttesnél úgy vélik, a történelem ismétli majd önmagát.
A jövő évtől a GDP 0,8 százalékával, azaz körülbelül 200 milliárd forinttal egészen biztosan csökkenteni lehet az adóterhet - mondta Gyurcsány Ferenc ma, Kóka Jánossal, az SZDSZ elnökével közösen tar...
A jövő évtől a GDP 0,8 százalékával, azaz körülbelül 200 milliárd forinttal egészen biztosan csökkenteni lehet az adóterhet - mondta a miniszterelnök a Kóka János szabad demokrata pártelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón. Gyurcsány Ferenc az SZDSZ kihelyezett kampányülésén vett részt vendégként
Lezárult az alapfokú művészeti iskolák minősítési eljárása: a kérelmet benyújtó 694 intézmény közül végül 25 nem kapta meg a teljes összegű normatív támogatáshoz szükséges minősítést - mondta el Lévai Péter, a Szakmai Minősítő Testület vezetője pénteken az MTI kérdésére.
Felháborodott Muki édesanyja, Juca mama, amikor meghallotta, hogy azt terjesztik: fia szexuális bűncselekményt követett el. Az asszony nem tagadja, hogy fia ellen indult fegyelmi eljárás, de szerinte verekedésért.
Hernád Géza, a Magyar Hírlap fotóriportere nyerte a Magyar Sajtófotó Pályázat 2007 MÚOSZ Nagydíját a Lipóton készült fotósorozatával. A pályázatról, az elbírálási szempontokról, az elmúlt 26 év sajtófotóinak Szigeti Tamás, a zsűri elnöke beszélt az InfoRádióban.
Furulya-kiállítással hívja fel a figyelmet a budapesti Szlovák Intézet arra, hogy 2005 végén az UNESCO, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete a hangszert az emberiség szellemi kulturális örökségét reprezentáló alkotássá nyilvánította - tájékoztatta az intézmény az MTI-t.
Magyarország benyújtotta az UNESCO világörökségi központjához a tokaji világörökségi helyszín megőrzési állapotáról szóló jelentést, amely hangsúlyozottan foglalkozik a tervezett szerencsi szalmatüzelésű erőművel - tájékoztatott a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) és a Világörökség Magyar Nemzeti Bizottság Titkársága.
A német fizetési mérleg többlete 15,9 milliárdra rúgott, elmaradva ezzel a 17,0 milliárdos elörejelzéstöl a legutóbbi 19,3 milliárd után. A kereskedelmi mérleg többlete 19,5 milliárdról 10,8 milliárdra csökkent, miközben a szakemberek 16,8 milliárdos értékkel számoltak. Kitünöen alakult a német ipari termelés, hiszen a +4,1%-s értéket hozott, majdnem megfelelve ezzel a 4,2%-os elörejelzésnek. Az…
„Aprókból épül” elnevezésű országos adománygyűjtő kampányt indít a Magyar Máltai Szeretetszolgálat csütörtökön. A forgalomból március 1-jétől kivont egy- és kétforintosokat várják a gyűjtőhelyeken február 8. és 29. között. Az összegyűlt felajánlásokból a legrászorultabb családokat támogatják majd.
Tavasszal az Országgyűlés elé viszi az MDF az egykulcsos adó és a haláladó kérdését - mondta Herényi Károly pénteken Budapesten, Csapody Miklóssal közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nem lesz személyi változás az SZDSZ-es miniszterek és államtitkárok körében a népszavazás után sem - jelentette be Kóka János a párt debreceni frakcióülését követően. Gyurcsány Ferenc ugyanakkor kitérő választ adott arra a kérdésre, hogy terveznek-e személycseréket a referendum eredménynek függvényében.
Az élelmiszereket terhelő áfa 20-ról 15 százalékra történő csökkentését követelték a Kisgazda Polgári Szövetségpárt képviselői pénteken az agrártárca épülete előtt tartott sajtótájékoztatón. A piacvédelem érdekében az agrárminisztertől egy munkaértekezlet összehívását kérik.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 160. évfordulója alkalmából A Magyar - Zsidó Szabadságharcosokért Emlékbizottság felkéri mindazok jelentkezését is, akiknek bármiféle kötődésük van, illetve rendelkeznek ezen eseményhez kapcsolódó történetekkel, dokumentumokkal, tárgyakkal.
A Prima Primissima Alapítvány a hátrányos helyzetű művészek, tudósok és sportolók támogatására fordítja az adók egy százalékából befolyt bevételt. Az alapítvány első évben gyűjt egy százalékokat a díjtól függetlenül létrehozott pénzügyi alapba, amelyből ösztöndíjakat szeretnének finanszírozni.
Új senior art directori pozíciót hozott létre a Café Creative. A posztért az Euro RSCG-ét hagyta ott Zsengellér Miklós, aki elhozta az ügynökségtől alkotótársát, Szűcs Gábort is. A páros munkáját már többször elismerték, például a Sony Playstation 2 közterületi reklámjáért megkapták a csehországi Strategie Magazine Best Outdoor ad díját.
Schiff András zongoraművész-karmesternek pénteken adta át Hiller István oktatási és kulturális miniszter a Magyar Kultúra Követe 2008 címet Budapesten - tájékoztatta az Oktatási és Kulturális Minisztérium az MTI-t.
Megkezdődött az államfőválasztás pénteken délelőtt Csehországban. Az elnököt a parlament két háza választja meg együttes ülésen, amelyet a Hradzsinban tartanak. A legmagasabb alkotmányos tisztségért ketten versenyeznek: Václav Klaus jelenlegi elnök, akit a legerősebb kormánypárt, a Polgári Demokratikus Pár támogat, illetve Jan Svejnar közgazdász, a koalíciós zöldek és az ellenzéki…
Az MSZP parlamenti frakcióvezetője szerint, függetlenül a népszavazástól, a konszolidáció lesz a kormány legnagyobb feladata. Lendvai Ildikó az InfoRádiónak adott interjújában azt mondta: a kormányátalakítás egy kabinet esetében időről időre felmerül, azonban nincs szándékuk miniszterelnököt cserélni.
Egri János Triója és Steve Grossman - rockos ízű jazz és mainstream stílus prognosztizálható a Hétfő esti jazz a Cadillac-kel február 11-i koncertjére.
Baleset történt az M0-as híd budakalászi építkezésénél pénteken, egy súlyos sérültet mentőhelikopter szállított kórházba - tudta meg az MTI a mentőszolgálattól. A baleset akkor történt, amikor egy daruról a közel egytonnás súly lezuhant.
A jogsértéseket szimbolizáló "emberi jogi olimpiát" rendezett a kínai nagykövetség előtt az Amnesty International (AI) pénteken, fél évvel az olimpia kezdete előtt.
A Kisgazda Polgári Szövetségpárt és a Kisgazda Polgári Egyesület el kívánja érni, hogy a mezőgazdasági kistermelők a jelenleginél nagyobb arányban részesüljenek az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programból, ezért követelik, hogy az agrárminiszter egyeztetést hívjon össze ezzel kapcsolatban - mondta a párt országos elnöke pénteken Budapesten.
A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Zeneművészeti Intézete 3. alkalommal rendezi meg Nívóversenyét, ahol a Zeneművészeti Intézet hallgatói versengenek a kitüntető címért.
Az Eszterházy Károly Főiskola Főiskolai Hallgatói Önkormányzata szervezésében 2004. után újra Egerben rendezik meg a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konfe-renciája (HÖOK) Közgyűlését február 9-én.
Magyar fotóriporterek, köztük Szigetváry Zsolt MTI-fotós is díjat nyert a World Press Photo (a Világ Sajtófotói) versenyen - derült ki a seregszemle pénteki amszterdami eredményhirdetésén.
Ismét eredménytelenül zárult egyeztetés a MÁV Zrt. és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) között a szakszervezet bérköveteléséről, illetve a sztrájk alatt nyújtandó még elégséges szolgáltatásról péntek délelőtt. Mivel a VDSZSZ nem volt hajlandó tárgyalni a még elégséges vasúti szolgáltatásról, a MÁV e témával foglalkozó szakemberei elhagyták a termet.
Közösen fejleszti a jövőben Heves város ipari parkját az ISC Kft., illetve a helyi önkormányzat - az erről szóló szerződést pénteken Hevesen látta el kézjegyével az ISC képviselője és a város polgárme...
Egy brit fotós: végsőkig elcsigázott amerikai katonáról egy afganisztáni bunkerben készült portréja nyerte el a World Press Photo nagydíját a 2007-ben készített képek közül. Az 51. alkalommal megrendezett versenyen azonban több magyar fényírót is kitüntettek.
Christina Aguilerának hatalmasra duzzadtak a mellei. Az énekesnő a napokban jelent meg első ízben a nyilvánosság előtt, amióta a kisfia, Max Liron megszületett.
A hátrányos helyzetű művészek, pedagógusok, kutatók és a tudománnyal, kultúrával, oktatással, sporttal foglalkozó civil szervezetek támogatására indít akciót a Prima Primissima Alapítvány - közölték a szervezet képviselői pénteken, Budapesten.
Három évre felfüggesztette a Batasuna szervezethez közel álló két baszk szakadár csoport működését Baltasar Garzón, a spanyol legfelsőbb bíróság bírája pénteken - közölték bírósági források.