Felfüggesztettek egy tanárt Nagy Britanniában, mert fekvőtámasszal büntette az elkéső diákokat. A pedagógusok szakszervezete tiltakozik a tanár büntetése ellen, túl szigorúnak tartja.
Egy közös, civil intézmény segíthet a szlovák-magyar viszony javításán - javasolta a Magyar és a Szlovák Atlanti Tanács konferenciájának egyik előadója kedden Budapesten.
Az Országgyűlés hétfőn a jövő évi költségvetési előterjesztéshez benyújtott kapcsolódó módosító javaslatok szavazása során hiánynövelő javaslatokat is megszavazott, amelynek korrekcióját a december 15-i végszavazás során korrigálni szükséges - mondta az MTI-nek kedden Várfalvi István, a Pénzügyminisztérium szakállamtitkára.
Húszmilliós sikkasztással gyanúsítja a rendőrség a győri Audi-gyár egyik műszakvezetőjét - idézi Reinhoffer Csabát, a győri kapitányság alezredesét a Hirado.hu. Az Audi alkalmazottja egy Győrhöz közeli benzinkút 13 dolgozójával összejátszva az Audi-gyár tulajdonában lévő üzemanyagkártyát használta tankolásra.
Az elmúlt három kereskedési nap folyamán most először csökkent Hong Kong-ban a részvénypiac, miután a befektetők nyereségrealizálásba kezdtek. A Hang Seng index 291.65 ponttal, 1.9 százalékal 14,753.22 pontra csökkent, holott a nap folyamán 1.1 százalékos erősödést is mutatott. (ProfitLine.hu)
A kivitel éves növekedési üteme már zsugorodást mutat, az export-import olló negatív, a külkereskedelmi mérleg újra deficites - a mai GDP-adatok mellett az októberi külkereskedelmi számok is a válság...
Nem valóságos kedvezménnyel voltak megvásárolhatók egyes akciós termékek a Hervis sportáruház-lánc üzleteiben, mert a vállalkozás a kedvezmény alapjául feltüntetett áron sohasem forgalmazta azokat. A fogyasztók megtévesztése miatt a Hervis 26 millió forintos bírságot kapott....
Kedden délelőtt folytatódtak a tárgyalások a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete (RDSZSZ) és a ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) között - közölte Szollár Domokos, a...
Sunny von Bülow rejtélyes körülmények között esett kómába huszonnyolc évvel ezelőtt. Kezdetben a milliárdos asszony férjét gyanúsították, hogy túladagolta inzulinnal nejét, bizonyítékot azonban nem találtak ellene, így végül drog és alkohol problémáit okolták. Sunny közel harminc év vegetálás után elhunyt.
Egy építőipari vállalkozás kölcsönkért számlatömbjével csalt el 7,2 millió pályázati pénzt az ügyészség szerint Kolompár Orbán, az Országos Cigány önkormányzat elnöke társaival Kiskunmajsán. A környék négy roma szervezeténél egy ennél nagyobb jelentőségű ügyben még nyomoznak a hatóságok, a gyanú szerint ott 140 millió forint tűnt el.
A Fidesz gazdaságpolitikai fordulatot, valós, érezhető kamatcsökkentést, valamint adócsökkentést és munkahelymegtartó, gazdaságfejlesztő lépéseket javasol - mondta Varga Mihály, az ellenzéki párt...
A kormány úgy számol, hogy jövőre az 50 milliárd forint rendszeres szociális segélyre fordított összegnek csaknem a fele már munkabérként jut el az emberekhez – mondta Gyurcsány Ferenc sajtótájékoztatón ma Bátonyterenyén. A hétfőn elfogadott, januártól életbe lépő szociális törvény célja az, hogy 200 ezer, rendszeres szociális segélyből élő ember újra dolgozzon, és ne segélyt kapjon.
Csak a neveléssel, a közgondolkodás formálásával lehet tartós eredményeket elérni a szélsőséges megnyilvánulások ellen; a probléma csak töredékében jogi természetű - hangsúlyozta Kondorosi Ferenc kedden Budapesten.
A kormány úgy számol, hogy jövőre 50 milliárd forint jut közfoglalkoztatásra, ez az összeg nagyjából a fele annak, amely rendszeres szociális segélyre fordítható - mondta Gyurcsány Ferenc sajtótájékoztatón kedden Bátonyterenyén.
Vitték, mint a cukrot a 3 hónapos (D090318) diszkont kincstárjegyet az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) mai aukcióján, a kialakult átlaghozam október 22. óta először 10 százalék alá 9,44 százalékra mérséklődött a korábbi 10,46 százalékról. (ProfitLine.hu)
Figyelembe véve a nemzetközi pénzügyi folyamatok rendkívüli változékonyságát az elmúlt hónapokban, szerencsétlen döntésnek tartjuk a jegybank ilyen gyors ütemű kamatcsökkentését - áll az OTP elemzési...
Nem festett túl rózsás jövőképet a Samsung alelnöke a San Francisco-i technológiai fórumon tartott prezentációjában, melyből kiderült, hogy a cég haszonkulcsai az LCD szegmensben szinte elolvadtak, a memóriák ára megállíthatatlanul zuhan, a beruházásokat pedig keményen vissza kell fogni 2009-ben....
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 3 hónapos diszkont kincstárjegy keddi aukcióján csaknem négyszeres túljegyzés mellett 102 bázisponttal 9,44 százalékra csökkent az átlaghozam. Az ÁKK a koráb...
A brit miniszterelnököt 14 éves korában egy nadrágszíjjal verte a középiskolai igazgatója – ennek körülményeiről a BBC1-nek adott interjújában beszélt maga Gordon Brown. Robert Adam, a kirkcaldy-i gimnázium vezetőjének fülébe jutott ugyanis, hogy több diákja is lógni készül az 1965-ös, Skócia-Olaszország focimeccs miatt.
Novemberben havi szinten 0,8%-kal csökkentek a svéd fogyasztói árak. Éves szinten a várt 2,7% helyett 2,5%-os drágulás mutatkozott (előző 4,0%). Az adatok hatására emelkedett az EUR/SEK árfolyama, és 10,5494-en áll csúcsa. Ellenállás 10,6200-nél található. Az érték fölött szabaddá válhat az út 10,7000-ig, és 10,7850-ig. in-www.globalfx.hu
Elkészült a Magyar-Osztrák Vízügyi Bizottság értékelése a Rába vízminőségének első átfogó vizsgálatáról, amelyet a bizottság vezetői, Kóthay László a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium...
Felderítette a fővárosi rendőrség azt a bandát, amelynek tagjai Budapesten magukat rendőrnek, vízvezeték-szerelőnek kiadva jutottak be lakásokba és loptak el készpénzt, vagy más értéket. Augusztus és október közepe között tíz alkalommal léptek fel az álrendőrök: az egyik módszerük az volt, hogy magukat rendőrnek kiadva az utcán leszólítottak a sértetteket, majd betörésre hivatkozva házkutatást…
Kedden délelőtt folytatódtak a tárgyalások a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete (RDSZSZ) és a ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) között - közölte Szollár Domokos, a társaság szóvivője az MTI-vel.
A Szlovák Nemzeti Bank kedden 3.25 százalékról 75 bázisponttal 2,50 százalékra csökkentette alapkamatát, amely így azonos lett az Európai Központi Bank (EKB) irányadó kamatával. A szlovák döntés megfelelt a piaci várakozásnak, időzítése azonban korábbi volt a vártnál. (ProfitLine.hu)
Ismét közismert tőkepiaci szakembert ültet virtuális interjúszobájába a Portfolio.hu, a Befektetői fórum következő vendége Pál Árpád, a Sal. Oppenheim Bank magyarországi igazgatója, a BÉT korábbi...
Néhány emberöltővel ezelőtt sokan úgy gondolták, hogy a XXI. században már biztosan repülő autókkal fognak közlekedni az emberek. A gyakorlati fejlesztések azonban más irányba terelődtek és a repülő autók továbbra is csak a fantázia szüleményei maradtak. Egy tengerentúli cég - Terrafugia - úgy gondolta, hogy ideje változtatni ezen és gőzerővel elkezdett dolgozni a maga Transition-re keresztelt…
A kormány úgy számol, hogy jövőre 50 milliárd forint jut közfoglalkoztatásra, ez az összeg nagyjából a fele annak, amely rendszeres szociális segélyre fordítható
Eggyel több okuk van a nőknek, hogy okos pasikra bukjanak. Sorozatos tudományos tesztek kiderítették, hogy azok a férfiak akiknek nagyobb az intelligencia szintje, sokkal több egészséges spermát termelnek, mint átlagos IQ-val rendelkező társaik.
Kiállta a hazugságvizsgálatot Malina Hedvig másik állítólagos támadója is - erősítette meg kedden a hírt a SITA hírügynökségnek Dobroslav Trnka, Szlovákia főügyésze. A magyar diáklány egyik...
Csákánnyal esett neki egy gyorshajtókat fotózó kamerának egy férfi az Egyesült Államokban, hogy megsemmisítse a bizonyítékot maga ellen. A felüljárón „dolgozó” traffipax alatt éppen egy motoros rendőr várakozott, és meghallotta a veszett csákányozást az éji csendben.
Az MDF ésszerű kiadáscsökkentő programot javasol a válság megoldása érdekében - mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke kedden a parlamentben, miután a Reformszövetség képviselőivel találkozott.
Oroszország gazdasági növekedése a vártnál lassabb mértékben növekedett a harmadik negyedév során, miután a csökkenő beruházások fékezték a kiskereskedelmi és építőipari növekedést. (ProfitLine.hu)
A jelentős vételi érdeklődés láttán 5 milliárddal a tervezettnél több 3 hónapos diszkontkincstárjegyet értékesített ma az Államadósság Kezelő Központ, miközben az aukciós átlaghozam a Magyar Nemzeti...
A Szlovák Nemzeti Bank kedden háromnegyed százalékponttal 2,50 százalékra csökkentette alapkamatát, amely így azonos lett az Európai Központi Bank (EKB) irányadó kamatával. Az EKB a múlt héten enyhíte...
Németországban januárban már a negyedik sorozata indul a Celeb vagyok, ments ki innen! című műsornak. A mifelénk is népszerű sorozat ottani változatában nem Argentínában, hanem Ausztráliában szenvednek a pokoli hőségben, mostoha körülmények között a sztárok.
Veres János pénzügyminiszter szerint folytatódott a sikeres költségvetési kiigazítás, amelynek eredményeként a Pénzügyminisztérium számításai szerint az idén az eredményszemléletű államháztartási...
Nem kell börtönbe vonulnia annak a két németországi temetkezési vállalkozónak, akik 20 bizonyított esetben becsapták ügyfeleiket - jelentette kedden az NDR tévéállomás.
Ismét leáll egy hónapra a romániai Automobile Dacia gépkocsigyár, mivel a járművei iránti kereslet a román piacon novemberben 52 százalékkal csökkent a tavalyi év hasonló időszakához képest. Az...
A hagyományoknak megfelelően a díjalapító Alfred Nobel halálának évfordulóján, december 10-én adják át Oslóban a Nobel-békedíjat, amelyet az idén Martti Ahtisaari volt finn államfő vehet át.
A vasárnapi mise előtt még akadt egy kis dolga egy washingtoni papnak, ugyanis a szegényeknek gyűjtött pénzt ellopta egy tolvaj. A 48 esztendős maratoni futó két háztömbön át üldözte azt az embert, aki 125 dollárnyi (25 ezer forint) aprópénzt emelt el, amelyet két zsákban tartottak a templomban egy nyitott széfben.
Májusra elkészül Magyarország internetes gyermekvédelmi stratégiája, amelynek célja, hogy megvédje a gyermekeket a káros és erőszakos internetes tartalmaktól - közölték kedden a program kidolgozásában résztvevő Biztonságos Böngészés Program vezetői az MTI-vel.
Majtényi László rossz döntésnek nevezte kedden a médiatörvény előző este elfogadott módosítását; az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke a parlament "példás négypárti egyetértésben hozott rossz döntéséről" beszélt az MTI-nek, utalva arra, hogy az MDF nem szavazta meg az előterjesztést.
Tiltakozik a szlovák nyelvtörvény tervezete ellen a Polgári Konzervatív Párt (OKS) és a Magyar Koalíció Pártja (MKP). A kulturális minisztérium módosított előterjesztése a múlt pénteken átjutott az első olvasáson a pozsonyi parlamentben. Az OKS három nap alatt hétszáz aláírást gyűjtött össze a javaslat ellen - olvasható a pozsonyi Új Szó keddi számában.
2008 harmadik negyedévében 354.4 milliárd euróval csökkent az európai befektetési alapokban kezelt összvagyon nagysága, ami 10 százalékos vagyoncsökkenésnek felelt meg. A felmérést végző kutató cég...
Hétfői aukcióján 27 millárd dollár értékben adott el 3 hónapos kincstárjegyeket az amerikai pénzügyminisztérium, a kibocsátás 0.005%-os hozam mellett valósult meg, ami rendszeres kibocsátásuk kezdete...
A mobil kommunikáció folyamatos fejlődésével együtt jár a mobil üzleti tranzakciók széles körű elterjedése is. A tranzakciók egyik legnépszerűbb formája az emelt díjas SMS-alapú fizetés, annak ellenére, hogy ez a módszer számos biztonsági problémát felvet. A piaci tendenciák mégis azt mutatják, hogy az egyszerű használat ma még a felhasználók és a szolgáltatók szemében is fontosabb a magasabb…