Karácsony előtt mindenkiben felmerül a kérdés, hogy szeretteik közül ki milyen ajándéknak örülne a legjobban. Van, ahol a családtagok megkönnyítik a többiek dolgát azzal, hogy konkrétan megmondják az ajándékozónak, mit szeretnének, vannak azonban olyan vágyott dolgok is, melyeket a legtöbben nem mondanak ki, mert úgy érzik, ilyet nem szokás a szeretet ünnepére kérni.
Elképesztő videót tett közzé az a búvár, aki közvetlen közelről látott egy nagy fehér cápát. A férfi rengeteg pénzt fizetett a cápalesért, ám a két tonnás ragadozó kis híján leharapta a fejét.
A kormány úgy számol, hogy jövőre 50 milliárd forint jut közfoglalkoztatásra, ez az összeg nagyjából a fele annak, amely rendszeres szociális segélyre fordítható - mondta Gyurcsány Ferenc sajtótájékoztatón kedden Bátonyterenyén.
Mégis mentőövet dobhatnak az amerikai autóiparnak, bár nagyon kemény alkudozás előzi meg a várható segélycsomagot. A három nagy autógyárat gyakorlatilag egy állami csődfelügyelő figyelné, és ha úgy látja, hogy azok nem tettek lépéseket a radikális átalakításra, akkor visszakövetelnék tőlük az állami pénzeket.
A feleség állandó zsémbelése eredményeként nyert vagyont a lottón egy szegény házaspár Új-Zélandon. A férj két perccel a fogadás lezárása előtt töltötte ki és adta le szelvényét. Csak azért...
Több mint kétszer annyian vesztették életüket alvilági leszámolásokban az idei első tizenegy hónapban Mexikóban, a múlt év azonos időszakában – derült ki a latin-amerikai országban nyilvánosságra hozott adatokból. A mexikói kormány által ismertetett adatai szerint idén januártól november végéig 5376 ember vesztette életét bűnszövetkezetek egymás közötti leszámolásaiban, ez 117 százalékkal több,…
Az interneten vásárlóknak a saját informatikai biztonságuk mellett ügyelniük kell a kereskedő kiválasztására is, ha nem megfelelő webshopon vesznek terméket, adataikat könnyen csalók kezébe juthatnak.
A Fővárosi Közhasznú Foglalkoztatási Kht. dolgozta ki azt a szociális minősítést, amelynek célja, hogy a cégek társadalmi felelősségét ösztönözze, a felelős gyakorlatok kialakítását pedig segítse és értékelje. A minősítés lehetővé teszi, hogy a cég, mint munkáltató "tükörbe nézzen", és szembesüljön azokkal a gyakorlataival, amelyekkel, ha nem is szándékosan, de megsérti az egyenlő bánásmód…
A recesszió a világ minden táján erősen visszavetette a gazdasági vállalkozások növekedését, a társaságok óvatosabban tervezik a jövőt a gazdaság minden szegmensében. Az Ön cége felkészült arra, hogyan reagál majd, ha a recessziós spirál mélyebbre gyűrűzik és erősen érinti alkalmazottait is?
Svédország, mely a múlt hét csütörtökön jelentős 175 bázispontos csökkentéssel 2 százalékra csökkentette az alapkamatát, jelentős mértékű, 15 éve nem látott inflációcsökkenéssel szembesült novemberben. (ProfitLine.hu)
Egy most kifejlesztett kísérleti malária-védőoltás jelentősen csökkentette a fertőzést illetve a megbetegedést két afrikai teszt során - adta hírül egy hétfőn közzétett tanulmány.
Az amerikai foglalkoztatók 2009 első negyedévére vonatkozó munkaerőfelvételi tervei öt éves mélyponton állnak, ami a munkaerőpiac jövő évi gyengélkedését vetíti előre - írja a Bloomberg a Manpower...
Ötvenszer annyi netes keresést bonyolítanak le az iPhone tulajdonosok telefonjukon, mint bármely más mobilplatform használói, így nem is meglepő, hogy a keresőpiac óriása, a Google nem hagyhatta parlagon heverni ezt a területet: máris itt a keresőhirdetés a mobilra....
Egy grúz nő azt állítja: ő Vlagyimir Putyin anyja. A tízgyerekes Vera Putyina a grúziai Metehi faluban lakik. Szerinte Vlagyimir Putyin 1950. október 7-én látta meg a napvilágot, azaz pontosan két évvel korábban, mint ahogy a hivatalos életrajzokban szerepel.
Rabszolgaként tartották fogságban a többnyire szegény, vidékről származó nőket egy vietnami bordélyházban. A rendőrök egy kiszabadult nő feljelentése alapján tartottak razziát, és le is tartóztattak hét embert, a tulajdonos azonban még szabadlábon van. A lányoknak mindenért fizetniük kellett, még azért is, hogy "megtanítsák" őket arra, miként keressék a vendégek kegyeit.
Idős embereket fosztogató álrendőröket fogtak el a budapesti rendőrök. A gyanúsítottak közül két embert a múlt héten vettek őrizetbe a nyomozók, négyet még keresnek. A csoport tagjai nyár óta fosztogatták az idős embereket - mondta az InfoRádiónak Szakács Ervin, a Budapesti Rendőr-főkapitányság betörési alosztályának vezetője.
Lettországot annyira megijesztették a valutaspekulánsok, hogy a rendőrség letartóztatott egy közgazdászt, aki a múlt héten a nemzeti valuta leértékeléséről beszélt. Közben nyilvánosságra került, hogy a Valutaalap által nyújtott mentőcsomag részeként a lett fizetőeszköz árfolyamát továbbra is az euróhoz kötik.
Életét vesztette az a gyalogos, akit eddig tisztázatlan körülmények között gázolt el egy kisteherautó Mány külterületén. A végzetes baleset hétfőn este fél kilenc körül történt a Fejér megyei településhez tartozó Felsőörspusztán, néhány méterre a megyehatártól.
A középiskolába jelentkező diákoknak elegendő lesz egyszer, a központi írásbeli vizsgán számot adni tudásukról, a hat- és nyolc évfolyamos intézményekbe pályázóknak pedig nem kell szóbeli vizsgát...
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 26 millió forintos sárga lapot osztott a Hervisnek, mert olyan árat tüntetett fel áthúzott árként, amit korábban fogyasztói árként soha nem alkalmazott, vagyis félrevezette a jóhiszemű vásárlókat.
Elfogtak Miskolcon egy börtönből nemrég szabadult férfit, aki a megyeszékhelyen két nőt támadott meg. A szatír szemérem elleni erőszak elkövetése miatt újra büntetés-végrehajtási intézetbe került.
Az ősegér egy ormótlan fadoboz volt az alján kerékkel, a tetején pedig egy nagy piros kattintógombbal. Továbbfejlesztett változata két évvel előbb jelent meg a Macintosh-ok, mint az IBM-gépek tartozékaként. Egértörténet és érdekességek.
Az izraeli hatóságok megnyitották kedden a gázai övezeti határátkelőket humanitárius segélyek és az üzemanyag-szállítmányok előtt, és a külföldi újságíróknak is újra lehetővé tették a belépést az övezetbe.
A KDNP szerint a MÁV december 14-én életbe lépő menetrendje nem átgondolt - mondta Molnár Béla, a párt országgyűlési képviselője, aki ezt a "fantomvonatok" menetrendjének nevezte keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.
A gazdasági válság sem fékezi a Hankook Tire Magyarország Kft. beruházásait és létszámbővítési terveit - mondta a Napi Gazdaságnak Roy Katalin, a cég PR menedzsere.
Németország gazdasági hangulatát monitorozó ZEW indikátor 2008 decemberében a várakozásokkal ellentétben 8.3 ponttal -45.2 pontra javult a novemberi -53.5 pontról. Az előzetes elemzői várakozások további csökkenésre, -55.8 pontos értékre számítottak. (ProfitLine.hu)
Hogy zuhanhat egy ingatlan értéke egyik napról a másikra 30%-ot? Mi történt az ingatlanalapok ingatlanportfóliójával? Mi történt a csillogó épületekkel és a tripla A-s bérlőkkel? Hogyan értelmezzük...
A pénzügyi válság hatása egyelőre a lakosság pénzintézetekkel, pénzügyi termékekkel szembeni attitűdjében mutatkozik meg, a megtakarítások átrendeződésére a későbbiek kerülhet sor - hangzott el a GfK Hungária Piackutató Intézet sajtótájékoztatóján....
A fogyasztók megtévesztése miatt 26 millió forintos bírságot szabott ki a Hervis sportáruházláncra a Gazdasági Versenyhivatal. A GVH közleménye szerint az áruházlánc 2007. június 1. és 2008. március 1...
Az leszel, aki akarsz! Ez a jelmondata a svéd orvosi egyetem, a Karolinska Intézet kutatóinak. A tudósok ugyanis több kísérleti személynél az érzések manipulálásával elérték, hogy azok akár filmsztárok, híres sportolók bőrébe is bele tudtak bújni.
Lehet, hogy hozzámegy Brad Pitthez Angelina Jolie, mivel csak így tudnak újabb gyerekeket örökbe fogadni. Jolie, aki Hollywood legtöbbet kereső színésznője lett, már van hat gyereket nevel Brad Pittel.
Gyakrabban váltogatják szexuális partnereiket a fiatal nők, mint a fiatal férfiak - derült ki a More magazin felméréséből. A lányok többség már 16 éves korára elveszítette a szüzességét, és nem veti meg az egy éjszakás kalandokat és a házasembereket sem. A válaszolók többsége még így is arra panaszkodott, nem olyan intenzív a szexuális élete, amennyire szeretné.
Baráth Etele szocialista országgyűlési képviselő kampányfőnökét, Kemecsei Árpádot hallgatta ki a Bács-Kiskun Megyei Bíróság a Zuschlag-per mai tárgyalási napján. Kemecsei, akit egymillió forint pályázati pénz elcsalásával, és fiktív számlák felhasználásával vádoltak meg, bűnösnek vallotta magát.
Majtényi László rossz döntésnek nevezte kedden a médiatörvény előző este elfogadott módosítását; az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke a parlament "példás négypárti...
Hongkong északi részén, a kínai határ közelében 80 ezer baromfit semmisítenek meg a hatóságok, mivel az egyik farmon madárinfluenza fertőzés tört ki. A szárnyasokon a kevésbé fertőző H5 vírust mutatták ki, de a szakértők attól tartanak, hogy kialakulhat a sokkal veszélyesebb H5N1-es vírusváltozat, amely embereket is megfertőzhet és emberek körében is terjedhet.
Az amerikaiak még soha nem utaztak olyan sokat tömegközlekedési eszközön, mint mostanában, annak ellenére is, hogy az utóbbi néhány hónapban jelentősen csökkent az üzemanyag ára.
A kormány úgy számol, hogy jövőre az 50 milliárd forint rendszeres szociális segélyre fordított összegnek csaknem a fele már munkabérként jut el az emberekhez - mondta Gyurcsány Ferenc sajtótájékoztatón kedden Bátonyterenyén.
Költségcsökkentés címén ötezer belsős alkalmazottját bocsátja el a legnagyobb amerikai vegyipari konszern, a Dow Chemical. A cég néhány nem stratégiai fontosságú üzletágát is értékesíti - mindettől 2010-ig 700 millió dolláros megtakarítást remél, adja hírül a Népszabadság. A balatonfűzfői leányvállalat sorsáról még nem kapott hírt a telep vezetője.
Tovább hanyatlott a brit ipar teljesítménye, a feldolgozóipar októberben 1.4 százalékkal visszaesett szeptemberhez képest, míg éves szinten 4.9 százalékos csökkenést mutatott. (ProfitLine.hu)
A novemberi javulás után decemberben ismét, jelentősen erősödött a komoly jelentőséggel bíró ZEW konjunktúraindex. A mutató értéke -45.2 pontra emelkedett a novemberi -53.5 pont után, ami óriási...
A válság hatásainak tompítása érdekében összefog az autósszakma. Az importőrök, a kereskedők és a finanszírozók közös mederbe próbálják terelni az érdekeiket úgy, hogy az iparág teljesítménye fenntartható szinten maradjon. Az MKB-Euroleasing a fogyasztóvédőkkel közös programot indít, melynek keretében hadat üzennek a veszélyes konstrukcióknak és hasznos tanácsokkal látják el a pénzügyi gondokkal…
Mario Puzo neve összeforrt a Keresztapával. A klasszikusnak számító könyv szerzője, és az abból készült film forgatókönyvírója évtizednyi hallgatás után kitálalt a legendás produkció kulisszatitkairól.
Tiltakozik a szlovák nyelvtörvény tervezete ellen a Polgári Konzervatív Párt (OKS) és a Magyar Koalíció Pártja (MKP). A tiltakozók szerint az állam túlságosan beavatkozik a magánéleti nyelvhasználatba.
A GBP/JPY árfolyama 136,27-re esett. A gyenge ipari termelés mellett az októberi brit külkereskedelmi mérleg is csalódást okozott. A mérleg deficitje októberben 7,36 milliárdról 7,75 milliárdra emelkedett, meghaladva ezzel a -7,50 milliárdos elemzői konszenzust. Az ingatlanárak a DCLG-ingatlanárindex szerint októberben 7,4%-kal csökkentek (előrejelzés -6,5%, előző: -5,1%). A GBP/JPY később…
A minőségi magyar élelmiszerek eddiginél is kiterjedtebb, erősebb védelmét sürgetette keddi budapesti sajtótájékoztatóján Karsai József MSZP-s országgyűlési képviselő. Elmondta: a magyar...