A tegnap délutáni erőteljes eladói nyomás után ma hajnalban már stabilan 1.37 felett forognak a dollárjegyzések az euróval szemben. Legutóbb október közepén volt ilyen gyenge szinteken az amerikai...
Januártól akár 30%-kal is csökkenhet a gáz dollárban kifejezett ára az európai országok felé - írja tegnapi számában a Vedomosztyi című orosz lap a Gazprom egyik meg nem nevezett vezetőjére...
A következő időszakban HR szakembereknek olyan eljárásokat kell kidolgozniuk, amelyek a válság idején is segítenek kihasítani a vállalati költségvetésből a humán tőke finanszírozását. Ennek a legfontosabb folyamata a humánkontrollig. Az ellenőrzési művelet pedig azt jelenti, hogy a részt vevő változókat nevükön kell nevezni, és ki kell találni azokat a műveleteket, amelyeket ezekkel elvégezhetünk.…
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete elnöksége úgy döntött, hogy folytatják a gördülő sztrájkot határozatlan ideig - mondta Gaskó István, a VDSZSZ elnöke
Interneten akarta eladni ikreit egy harmincegy esztendős asszony Belgiumban. Sonia azért akart megszabadulni gyerekeitől, mert sürgősen pénzre volt szüksége, hogy plasztikai műtéteit finanszírozni tudja.
Magyarországon már nem növekszik drámai mértékben a kábítószert kipróbáló fiatalok száma - mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet igazgatója. Felvinczi Katalin hozzátette: a kannabisz és származékai a legnépszerűbbek, és egész Európában előretörést mutat a kokain.
A bénító elektromos impulzusokat kibocsátó Taser pisztolyok ölni is képesek, ezért a rendőröknek csak végső esetben szabadna használniuk azokat - figyelmeztetett kiadott jelentésében az Amnesty International (AI). A londoni székhelyű nemzetközi emberjogvédő szervezet felhívja a figyelmet arra, hogy 334 ember halt meg az Egyesült Államokban 2001 és 2008 augusztusa között, miután Taser pisztolyból…
Az EUR/JPY erőre kapott az ázsiai kereskedésben, és 123,74-ről 62 pippel 124,36-ra emelkedett. Nem érték el a 125,13-as ellenállást. Támogatás 122,22-nél található. Az USD/CHF árfolyama 36 pipes sávban mozgott, 1,1587 és 1,1551 között. Támogatás 1,1515-nél, míg ellenállás 1,1705-nél van. A GBP/USD kurzusa 1,5279 és 1,5322 között alakult. Támogatás legközelebb 1,5017-nél, míg ellenállás 1,5471-nél…
Folytatódik a szürke felhős idő a mai nap folyamán is és holnap sem számíthatunk változásra. Nap közben csak szemerkélő esőre kell számítani, a hőmérséklet jelenleg 5, 6 fok; délutánra 8 fokig emelkedik a hőmérséklet.
Ugrásszerűen nő itthon is a bedőlt hitelek száma, folyamatosan romlik a fizetési fegyelem az SPSS adatai szerint. Fél éven belül Magyarországot is utolérik a hitelválság közvetlen következményei. A válság időszakában egyre több vállalat szeretne hitelhez jutni – bármi áron. A pénzügyi szolgáltatásokat kínálóknak ezért továbbháríthatatlan felelősségük van a hitelfelvételi gyakorlat alakításában. A…
Tovább erodálódtak a vezető indexek a tegnapi kereskedés során, ami a mi BUX indexünkön is éreztette hatását. Ma reggel a Dow Jones és BUX indexek, valamint az OTP és az EURUSD grafikonokat tekintjük...
A korábban tervezettnél alacsonyabb forgalomra számít a Tesco Global Áruházak Zrt., ennek ellenére nagy valószínűséggel még így is növekedést érnek el az idei pénzügyi évben. A cég pénzügyi igazgatója szerint az élelmiszerpiacon beálltak az árak, a tartós fogyasztási cikkeknél egyértelmű az árcsökkenés, míg a háztartási vegyi áru kategóriában 3-4 %-os áremelkedést tapasztaltak....
A spekulatív befektetési alapként jellemzett fedezeti alapok harmada megszűnt már az Államokban. Soros György szerint ezeknek is köszönhetjük a krízist - jön az újabb gigamentőöv?
Nem szükséges a sztrájktörvény módosítása; ehelyett inkább a munkáltatókat kellene rávenni, hogy ne szegjék meg a jelenlegi jogszabályt - mondták az InfoRádió Aréna című műsorában vendégeskedő érdekképviseleti vezetők. A Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke szerint durva szakaszába lépett a sztrájktörvény alkalmazása, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke pedig megjegyezte: a…
Kodály Zoltán születésének 126. évfordulóján ünnepi hangversennyel várják a közönséget a Zeneakadémián. Kedden az ország távoli pontjairól érkező művészek tisztelegnek a Zeneakadémia egykori növendéke és tanára emléke előtt. Az esten Bánffy György Kossuth-díjas színművész is közreműködik.
Közel egymillió forint piaci értékű kábítószert foglalt le a hatvani rendőrkapitányság egy szervezett akció során - tájékoztatta az MTI-t kedden az ügyben intézkedő rendőri szerv.
A Synergon Informatika Nyrt. tájékoztatása szerint a hétfőn megtartott közgyűlés a társaság szétválásáról döntött. A Synergonból kiválással létrejön egy új, zártkörűen működő részvénytársaság, amelyhez átkerül a jelenlegi IT-outsourcing tevékenység egy része - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Megalapozatlan a sztrájkot hirdető Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) követelése, s megalapozatlan követeléseket nem tud teljesíteni a kormány - mondta egy kedd reggeli televíziós műso...
Pécsről nyolc intercity indult volna Budapestre, ám egyszerűen nincs szerelvény, amit ki tudnának állítani. Ráadásul a jegykezelők csak az utolsó pillanatban közlik, hogy sztrájkolnak. A munkabeszüntetés ebben az országrészben jól szervezett, így ha a szakszervezet felfüggeszti is a sztrájkot, legalább egy nap kell, mire helyreáll a normális menetrend.
A FOTEX Nyrt. tájékoztatása szerint két leányvállalata, a BALATON Bútorgyár Zrt. és a BEBUFA Kft. 2008. december 15-i dátummal összeolvadt, és BALATON BÚTOR Kft. néven folytatja az összeolvadó társaságok eddigi tevékenységét. A Cégbíróság 2008. december 15-én bejegyezte az összeolvadással létrejött új társaságot - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Az econet.hu Média, Telekommunikációs és Vagyonkezelő Nyrt.tájékoztatása szerint saját részvényeire 2008. december 15-én 8 darab 2009. márciusi lejáratú határidős vételi kontraktust nyitott, 73,-Ft-os részvényenkénti áron. A tranzakcióra tőzsdei ügyletben, az Equilor Befektetési Zrt. mint befektetési szolgáltató igénybevételével került sor - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
A Freesoft Nyrt. tájékoztatása szerint a Társaság és leányvállalata az Axis Consulting 2000 Kft. keretmegállapodásokat kötöttek a Központi Szolgáltatási Főigazgatósággal. A keretmegállapodás a KSZF által 2008/S 156-210880 azonosító számon meghirdetett közbeszerzési eljárás eredményeként jött létre - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
A globális gazdasági válság hatásaként az elbocsátások az informatikai ipart sem kímélték. Egyesek szerint a nagyszabású leépítések könnyen ahhoz vezethetnek, hogy a magasan kvalifikált, de most munka nélkül maradt informatikusok az alvilágban hasznosítják tudásukat.
A Synergon Informatika Nyrt. hétfői közgyűlése a társaság szétválásáról döntött. A tőzsde honlapján közzétett közgyűlési határozat szerint a Synergonból kiválással létrejön egy új, zártkörűen működő r...
Közel egymillió forint piaci értékű kábítószert foglalt le a hatvani rendőrkapitányság egy szervezett akció során. Kábítószergyanús anyagot találtak az intézkedő rendőrök múlt pénteken Lőrinciben egy 25 éves férfinél, aki bevallotta, hogy kereskedelmi céllal is volt nála kábítószer.
Megalapozatlan a sztrájkot hirdető Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) követelése, s megalapozatlan követeléseket nem tud teljesíteni a kormány - mondta egy kedd reggeli televíziós műsorban a pénzügyminiszter.
Vegyesen alakultak az ázsiai piacok kedden, miután a befektetők figyelme az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed mai kamatdöntésére fókuszált. Várakozások szerint a Fed legalább 50 bázisponton kamatcsökkentést hajt ma végre. (ProfitLine.hu)
Szinte példátlan egyetértéssel fogadta el tegnap a Parlament a bankmentő csomagot. A 377 igen szavazat nemcsak a parlamenti pártok hatalmas egymásra találását jelképzete, hanem azt is, hogy végre...
Görögországból, illetve az Európai Unió más államaiból hívott biztonsági ellenőröket a Budapest Airport Zrt, azzal az indokkal, hogy a repülőtér és a légitársaságok további kárait csökkentse. Az utasbiztonsági ellenőrök mától állnak munkába, egészen addig amíg a sztrájk tart....
Elraboltak Mexikóban egy amerikai biztonsági szakértőt, aki emberrablási ügyekre specializálódott - jelentette hétfőn a mexikói média. Az 55 éves Felix Batista egy kétnapos biztonsági konferencián vett részt az ország északkeleti részén, amikor a múlt héten elrabolták.
A King Struge, a válság miatt bajba került spanyol irodája csődeljárást kezdeményezett maga ellen - írja a PropertyEU. A brit ingatlan-tanácsadó cég, a King Sturge spanyol irodája csődeljárást...
Hiába az egyre terjedő karácsonyi díszkivilágítás, kevesebb áram fogy az idei télen. Ennek oka egyebek mellett a válság miatt visszaeső ipari termelésben is keresendő. Idén már nem dől meg az éves...
A következő időszakban HR szakembereknek olyan eljárásokat kell kidolgozniuk, amelyek a válság idején is segítenek kihasítani a vállalati költségvetésből a humán tőke finanszírozását. Ennek a legfontosabb folyamata a humánkontrollig. Az ellenőrzési művelet pedig azt jelenti, hogy a részt vevő változókat nevükön kell nevezni, és ki kell találni azokat a műveleteket, amelyeket ezekkel elvégezhetünk.…
A korábbi években a fedezeti alappiac gyors növekedésének köszönhetően több nagyobb bank is külön hedge fund üzletágat vásárolt magának, amit a bizalmi válság közepette már nem éri meg fenntartani. A...
A jövő szeptemberben kezdődő felsőoktatási tanévben kismértékben emelkedik a meghirdetett alapképzések és a felsőfokú szakképzések száma - írja a Világgazdaság.
25-en haltak meg tavaly kábítószer-túladagolásban, nagyjából ugyanannyian, mint az előző években - derül ki abból a jelentésből, amely a legfrissebb adatokat tartalmazza a magyarországi droghelyzetről, s amelyet hétfőn mutattak be a Szociális és Munkaügyi Minisztériumban.