2008. december 11. csütörtök

dec. 11
20:23
Az IMF szerint is a magyar kormány hibás gazdaságpolitikája vezetett ide (Gondola)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint is a magyar kormány elmúlt hatévi hibás gazdaságpolitikája vezetett az államcsőd közeli helyzethez - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke azután, hogy megbeszéléseket folytatott James Morsinggal, az IMF Magyarországon tartózkodó képviselőjével.
dec. 11
20:33
Google: Sarah Palinra kerestek rá a legtöbben 2008-ban (Infostart)
Az amerikai elnökválasztás republikánus alelnökjelöltjére, Sarah Palinre volt a legtöbb ember kíváncsi, legalábbis az ő nevét írták be leggyakrabban a Google keresőjébe világszerte 2008-ban. Érdekesség, hogy az alaszkai kormányzó hazájában csak a hetedik helyen végzett. Ott nem meglepő módon Barack Obama lett az első.
dec. 11
20:33
Közszolgálati sztrájk lehet egy hónap múlva (Infostart)
Határozatlan idejű közszolgálati sztrájkot hirdet 2009. január 12-től az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság - közölte Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke.
dec. 11
20:33
Juscsenko szerint a kettős állampolgárság jogsértő (HírTV)
Az ukrán államfő szerint a kettős állampolgárság gyakorlása a nemzetközi jogok megsértése, és az egyik országnak a másik szuverenitása iránti tiszteletlenségének a demonstrálása - írta csütörtökön a kárpátaljai Kárpátinfo hírportál.
dec. 11
20:33
Határozatlan idejű sztrájk január 12-től a közszolgálatban (Alternatív Energia)
Határozatlan idejű közszolgálati sztrájkot hirdet 2009. január 12-től az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság, amely erről csütörtöki, budapesti ülésén döntött. Ezt Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke közölte.
dec. 11
20:34
Ez már Amerikát is megviselte (Portfolio)
Jelentősebb mínuszban zártak az amerikai részvényindexek, a Dow 2.2, az S&P 500 2.9, a Nasdaq pedig 3.7%-kal került lejjebb. A 26 éves csúcsra futó munkanélküli segélykérelmeket nem tudták...
dec. 11
20:45
Gyurcsány: "Örülök, ha Orbán elnök úr ebben egyetért" (Piac és Profit)
Jó hír mindazok számára, akik szeretnék, hogy a pártok között végre párbeszéd alakuljon ki. Örülök, ha Orbán elnök úr ebben egyetért velem. - írja a kormányfő blogjában arra regálva, hogy a Fidesz elnöke konkrét lépések esetén együttmáűködést helyezett kilátásba.
dec. 11
20:51
Katasztrófa sújtotta Róma (Infostart)
Olaszországban két ember meghalt a heves esőzés és a szélviharok miatt. A rossz időjárás súlyos fennakadásokat okozott a közúti és a tengeri közlekedésben is.
dec. 11
20:51
Megbénulhat a déli határforgalom (HírTV)
Akár több órás várakozásra is fel kell készülniük azoknak, akik hétvégén a déli határátkelőhelyeknél akarják elhagyni az országot. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint péntektől karácsonyig várhatóan jelentősen megnő a magyar-szerb határszakasz forgalma Röszkénél. Akik autóval utaznak, 1-4 órás, a teherautósok 1-2 órás veszteglésre számíthatnak. A Szerbia felé utazóknak…
dec. 11
20:51
Összességében békés volt a tiltakozás Athénban (Gondola)
Ismét összecsapott a rendőrséggel csütörtök este a görög fővárosban tüntetők egy csoportja, de a zömük, úgy négyezer ember, békés felvonulást tartott Athénban. A békés tiltakozók - helyszíni...
dec. 11
20:53
Prostitúció vádjával tiltották be a társkereső honlapot (Infostart)
Vissza kell fizetni az ügyfeleknek a tőlük beszedett pénzt egy iráni társkereső oldal tulajdonosainak. A portált a "prostitúció reklámozása" miatt tiltotta be a bíróság. A szerkesztők azzal érvelnek, ők a házasságot reklámozták a szimpla barátkozás helyett.
dec. 11
20:53
Tiltakoznak tanáruk elbocsájtása ellen a veszprémi hallgatók (+videó) (HírTV)
Tiltakoznak a veszprémi egyetem hallgatói az Irodalomtudományi Tanszék vezetőjének elbocsátása ellen. A hallgatói önkormányzat szerint mind szakmailag, mind anyagi szempontból indokolatlan Kovács Árpád menesztése. Rajta kívül még 11 tanárt bocsátanak el Veszprémből.
dec. 11
20:53
Határozatlan idejű sztrájk lesz január 12-től a közszolgálatban (Gondola)
Határozatlan idejű közszolgálati sztrájkot hirdet 2009. január 12-től az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság, amely erről csütörtöki, budapesti ülésén döntött. Ezt Kerpen Gábor, a Pedagógusok...
dec. 11
20:55
Eltanácsolja az autonómiától a magyarokat Göncz Kinga (Infostart)
Göncz Kinga külügyminiszter nem helyesli, és nem ajánlja a vajdasági magyaroknak a területi autonómiát, mert szerinte nincsenek annyian, hogy erre igényt tartsanak. A magyar diplomácia vezetője egy újvidéki napilapnak adott interjújában azt mondta: jelenleg tárgytalan a kettős állampolgárságról beszélni.
dec. 11
21:09
Élet az anyóssal: egyenes út a szívbetegséghez (Infostart)
Tudományos vizsgálatok kimutatták, hogy nem tesz jót a nők egészségének, ha együtt kell élniük az anyósukkal. Nekik ugyanis háromszor akkora esélyük van egy komoly szívbetegségre.
dec. 11
21:09
Európa második legjobbja Verrasztó Evelyn (HírTV)
Verrasztó Evelyn ezüstérmet szerzett a rijekai úszó Európa-bajnokságon, miután a 200 méteres vegyesúszás csütörtöki döntőjében a második helyen ért célba. A magyar válogatott ezzel már a kontinensviadal első napján megszerezte első érmét.
dec. 11
21:09
Feltehetően amerikai gépről kilőtt rakéta hét embert megölt Pakisztánban (Gondola)
Feltehetően egy amerikai pilóta nélküli repülőgépről kilőtt rakéta megölt hét fegyverest csütörtökön az al-Kaida erősségének tartott pakisztáni Dél-Vazirisztán tartományban - közölt két pakisztáni...
dec. 11
21:09
Rekordgyanús hó esett Svájcban (Blikk)
"Rekordgyanús" mennyiségű hó esett csütörtökön Svájcban szinte az egész ország területére, így már átlagosan egy méter vastagságú hótakaró fedi a svájci Alpokat. A tartós és sűrű havazás nyomán megnőtt a lavinaveszély - figyelmeztetett a lavinaveszélyt jelző davosi intézet.
dec. 11
21:09
Hiller: jelenleg korszakfordulót él meg a világ (Alternatív Energia)
Az előadóművészeti törvényről, az új fesztiváltámogatási rendszerről, a Reneszánsz évről, a kulturális vidékfejlesztésről, a hazai kultúra külföldi bemutatásáról, a kulturális fejlesztési programokról és a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa programról is beszélt éves beszámolójában Hiller István oktatási és kulturális miniszter az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága előtt csütörtökön.
dec. 11
21:27
"Rekordgyanús" mennyiségű hó esett Svájcban (Gondola)
"Rekordgyanús" mennyiségű hó esett csütörtökön Svájcban szinte az egész ország területére, így már átlagosan egy méter vastagságú hótakaró fedi a svájci Alpokat. A tartós és sűrű havazás...
dec. 11
21:27
Ígéreténél tovább furikázott a luxuskocsin a BKV-vezér (HírTV)
Az ígértnél tovább használta a felsőkategóriás Audi A6-ost a BKV vezérigazgatója. Bár Kocsis István hétfői keltezésű levelében arról tájékoztatta Demszky Gábor főpolgármestert, hogy megszüntette szolgálati autójának bérletét, sajtóértesülések szerint egy csütörtöki tárgyalásra is ezzel érkezett még a Városházára. A BKV sajtóosztálya csütörtök este közölte: Kocsis saját autója az elmúlt napokban…
dec. 11
21:29
Árokba csúszott egy autó, hárman megsérültek Kápolnásnyéknél (Gondola)
Megcsúszott és az út menti árokba hajtott egy személyautó csütörtök este a 7-es főúton, Kápolnásnyék és Baracska között, a kocsiban hárman sérültek meg - közölte a rendőrség. A gépkocsiban utazó...
dec. 11
21:29
Fiatalokat bízott meg a betöréssel (HírTV)
Egy playstation volt a zsákmánya annak a triónak, mely csütörtökre virradó éjjel tört be egy okányi családi házba. A gyanúsítottak hamar megkerültek, kiderült, hogy egyikük gyermekkorú.
dec. 11
21:42
Növelik a méhnyakrák kockázatát a termékenységi gyógyszerek? (Infostart)
Egy izraeli kutatás szerint háromszor akkora a méhnyakrák kialakulásának a kockázata azoknál, akik valaha szedtek termékenységnövelő gyógyszert - ám a veszély még így is igen kicsi. Többen ráadásul meg is kérdőjelezik a vizsgálat eredményét.
dec. 11
21:45
Portugália hajlandó befogadni Guantánamóról szabaduló foglyokat (Gondola)
Portugália hajlandó befogadni néhányat azok közül a guantánamói amerikai fogolytáborban őrzött, hamarosan szabaduló rabok közül, akik nem térhetnek vissza hazájukba - írta a portugál...
dec. 11
21:45
Nem hat a franciákra a dohánytilalom (HírTV)
A tiltás ellenére a franciák ugyanannyit dohányoznak, mint a korábbi években - jelentette csütörtökön a dohányzás megelőzéséért küzdő francia szervezet. Franciaországban idén január 1-jétől tilos rágyújtani a kávéházakban, éttermekben, bisztrókban és bárokban. Ennek ellenére a cigaretta-eladási adatok 2004 óta nem változtak, így idén is legkevesebb 54 milliárd szál cigarettát vásároltak az…
dec. 11
22:00
A pánikbetegek könnyebben kapnak szívrohamot (Infostart)
Az őket érő stressz miatt a pánikbetegeknél nagyobb a szívzavarok megjelenésének kockázata. Érdekes ellentmondás, hogy a halálos szívroham esélye viszont 24 százalékkal kisebb náluk.
dec. 11
22:03
Árokba csúszott egy autó Kápolnásnyéknél (Blikk)
Megcsúszott és az út menti árokba hajtott egy személyautó csütörtök este a 7-es főúton, Kápolnásnyék és Baracska között, a kocsiban hárman sérültek meg. A gépkocsiban utazó nőt és két kislányát vélhetően könnyű sérülésekkel szállították kórházba.
dec. 11
22:03
Dr. Csókay András - A magyar beteg (videó) (HírTV)
Adás: 2008. december 11. csütörtök 19.30 2008. december 12. péntek 10.05 2008. december 13. szombat 15.05
dec. 11
22:03
Synergon - Változások a leányvállalatoknál (ProfitLine)
A Synergon Informatika Nyrt. tájékoztatása szerint az Igazgatóság a 2008. decemberi ülésén határozott az új marketingkommunikációs stratégiáról, miszerint a Synergon leányvállalatok hasonló névképzéssel és megújult arculattal jelennek meg. Ennek következtében a Társaság érdekkörébe tartozó leányvállalatnál elindította az alapszabályt érintő módosításokat: A döntésének következtében a Társaság…
dec. 11
22:05
Ismét összecsaptak a rendőrökkel a görög tüntetők (HírTV)
Több mint ezer tüntető vonult utcára az észak-görögországi Thesszaloniki városában csütörtök este, hogy a szombaton megölt tizenéves fiú halála ellen tiltakozzanak - jelentette a görög rendőrség. A fővárosban ugyanakkor kevesebb mint 400-an indultak este a görög parlament irányába, menetükből több kisebb csoport ismét összecsapott a rendőrökkel.
dec. 11
22:07
Az egyik fő mumbai terrorista akadhatott horogra (HírTV)
Házi őrizetbe rendelték a november végi indiai terrortámadások megszervezésével gyanúsított pakisztáni szélsőséges iszlamista csoport, a Laskar-e-Taiba alapítóját csütörtökön - közölte a pakisztáni belügyminisztérium szóvivője. Közleménye szerint Pakisztánban bezárják az érintett csoporthoz köthető jótékonysági szervezet minden irodáját.
dec. 11
22:21
Nem tudják elviselni az olcsó olajat (Infostart)
Oroszország kész együttműködni az OPEC-kel a termelés visszafogásában - mondta az orosz elnök.
dec. 11
22:21
Politikai aktivistát vertek meg az Örs vezér téren (Alternatív Energia)
Bántalmazták az Örs vezér téri aluljáróban rendezett politikai akció egyik résztvevőjét - derül ki a rendőrség és a szervező csoportok egyikének tájékoztatásából.
dec. 11
22:21
Tévékritika: szenvtelen és személytelen műsorvezetői összekötők (Spa Trend Online)
Hallatlanul érdekes műsor lehetne a Kárpát Expressz, olyan adás, amelyre huzatos térségünkben büszke lehetne minden közszolgálati televízió - amelyen a közszolgálat kifejezésének még van jelentése. Nálunk azonban dél körüli műsorsávban bújik meg, mélyen fölöslegesen és visszhangtalanul. Megvalósulása pedig a múlt század televíziózását idézi, amikor egész tévécsatornák jöttek lázba a lehetőségtől,…
dec. 11
22:21
Humet - 25,000 darab részvényt vett a felügyelő bizottsági tag (ProfitLine)
A HUMET Nyrt, tájékoztatása szerint Huber István a HUMET Nyrt felügyelő bizottsági tagja 2008.12.09-én a Buda Cash Brókerház Zrt, mint befektetési szolgáltató segítségével 29 Ft/darab átlagáron 25.000 darab HUMET részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
dec. 11
22:23
Econet - Határidős pozíciót görgetett tovább a Stirling Investments (ProfitLine)
Az econet.hu Média, Telekommunikációs és Vagyonkezelő Nyrt. tájékoztatása szerint a Társaság igazgatósági tagja, dr. Balázs Csaba 98 százalékos irányítása alatt álló Stirling Investments Vagyonkezelő Kft. 2008. december 11-én 500 darab, 2008. április 24-én, illetve 2008. július 1-én nyitott, 2008. december 19-i lejáratú határidős vételi kontraktust görgetett tovább 2009. márciusi határidőre, 73…
dec. 11
22:39
Hat pénteki járatát törölte a Malév (Alternatív Energia)
Hat pénteki járat törléséről döntött a Malév - tudatta a légközlekedési vállalat csütörtök esti közleményében.
dec. 11
22:57
A legfrissebb Brüsszelből: Meghajolnak a tagállamok az írek akarata előtt! (Kripto Akadémia)
Az európai uniós “zöld forradalom” terheinek megosztásáról és gazdaságélénkítő lépésekről szóló döntések várnak a tagállamok vezetőire csütörtökön kezdődött kétnapos brüsszeli találkozójukon. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, akiről a késő esti órákban elterjedt, hogy az egyik legkeményebb tárgyalópartner, a környezetvédelmi célú fejlesztésekre fordítható támogatás emeléséért lobbizott.

Keresés