2008. december 11. csütörtök

dec. 11
5:15
Alternativ ajándéktippek karácsonyra (Infostart)
A Tudatos Vásárlók Egyesülete arra biztatja az embereket, hogy lehetőleg ne vegyenek ajándékot karácsonyra, drága tárgyat pedig semmiképp se. A civil szervezet szerint, ha valaki mégis a vásárlás mellett dönt, érdemes kézi készítésű termékeket venni, esetleg karitatív támogatást ajándékozni. Az egyesület arra is int, hogy ne vegyünk fel áruhitelt.
dec. 11
5:33
Előre megrágott ceruzákat dobnak piacra - nézze meg! (Infostart)
Úgy akarja a diákokat az órán való összpontosításra kényszeríteni egy cég, hogy előre megrágott ceruzákat dob a piacra.
dec. 11
8:33
Végveszélyben a szlovákiai Magas-Tátra? (Infostart)
Folyamatosan hanyatlik a szlovákiai Magas-Tátra faállományának állapota a 2004-es orkánkatasztrófa óta. A Tátrai Nemzeti Park (TANAP) vezetői szerint a park hatvanéves története során még soha nem volt olyan súlyos a helyzet, mint az idén.
dec. 11
9:27
Nyolcvan évesen mehetünk csak nyugdíjba? (Infostart)
A társadalom a világ minden országában öregszik, a következő ötven évben a fejlett világban a népesség 50 százalékát tehetik ki a 65 év felettiek. A várható élettartam emelkedésével összhangban felülvizsgálatra szorul az öregkor fogalma, a jövőben ugyanis nagy valószínűséggel a fejlett országokban nem a 65 év, hanem a 80 év felettiek számítanak majd öregkorúnak.
dec. 11
9:27
Lepd meg családodat karácsonyra ínyencségekkel! (Blikk)
Íme egy remek karácsonyi menüsor, amellyel szeretteinek kedveskedhet. Még több receptet találhatsz a Blikk holnapi mellékletében!
dec. 11
9:45
Ki az ország legügyesebb bormarketingese? (Édenkert)
A Magyar Borok Évkönyvének megjelenésével egy időben ünnepélyes díjátadó keretein belül átadták a 2008-as Év Bormarketingje díjat. Ki végezte a legjobb munkát?
dec. 11
10:03
Hat-tízéves kislányait kényszerítette prostitúcióra az anya (Infostart)
Tizenkét éves börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a tajvani nőt, aki három, tíz éven aluli kislányát kényszerítette prostitúcióra. Elítélték a gyerekeket megerőszakoló férfiakat is.
dec. 11
10:03
Édes italkülönlegességek (Blikk)
Három karácsonyi érdekesség receptjét mutatjuk be
dec. 11
10:39
Nem is hinné, mi a tolvajok kedvence manapság! (Infostart)
Nem az ékszer, az arany, a készpénz és a kábítószer - a feketepiacon a legkeresettebb cikk manapság a hajkiegyenesítő! Ausztráliában sorra törnek be a fodrászszalonokba, ahol lassan már nem tudnak hajkiegyenesítést vállalni.
dec. 11
11:15
Természeti katasztrófák: tragikus volt az idei év (Infostart)
Az egyik legrosszabb év volt az idei a biztosítók szempontjából, amelyek már eddig 160 milliárd dollárt fizettek ki világszerte az időjárási katasztrófák és földrengések áldozatainak. Ennél rosszabb csak 2005-ben volt, amikor a Katrina hurrikán letarolta New Orleanst.
dec. 11
11:51
Nézze meg a kosarazó elefántot! (Infostart)
Azt már eddig is tudtuk, hogy az elefántokkal sok mutatványt meg lehet taníttatni, de kosárlabdázó állatot eddig nem lehetett látni.
dec. 11
12:09
Hitted volna? Ennyi nő önkielégít rendszeresen (Blikk)
A nők 92 százaléka rendszeresen maszturbál, 66 százalékuk hetente négyszer is – derítette ki egy brit közvélemény-kutatás.
dec. 11
13:03
Elfogták a Nyugati téri szurkálót - képek (Infostart)
Elfogták a rendőrök azt a fiatalembert, aki a múlt hét végén megszúrt egy férfit a fővárosban, a Nyugati téri villamosmegállóban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
dec. 11
13:57
Leopárdokra vadászik Frankie, a kandúr - képekkel (Infostart)
Fura szórakozása van Frankie-nek, az Angliában élő kandúrnak: imádja a plüssállatokat, különösen a leopárdokat, amelyeket nagy mennyiségben lopkod össze a szomszédos házakból. Tulajdonosa most megpróbálja felkutatni Frankie zsákmányainak jogos tulajdonosait.
dec. 11
15:09
Melyek a hagyományos karácsonyi fogások? (Blikk)
„Szeretném az idén karácsonykor az asztalnál is felidézni a régebbi hagyományokat. Szívesen mesélnék arról is a gyermekeimnek, hogy miért pont ezek voltak eleink ünnepi ételei…” – kérdezi Borbála (30) nevű olvasónk.
dec. 11
15:27
Világháborús bombát találtak Budán (Infostart)
Egy száz kilogrammos, második világháborús légibombát találtak egy I. kerületi építkezésen, a Naphegyen lévő volt Czakó utcai sportpálya területén.
dec. 11
15:42
Köztéri karácsonyfa-körkép - neked melyik tetszik? (Édenkert)
Körbejártuk Budapest belvárosát és lefotóztuk a Bazilika előtt, valamint a Kossuth tér, a Szabadság tér és a Vörösmarty tér közepén felállított köztéri karácsonyfákat.
dec. 11
16:03
Első fokon 14 évet kaptak a kaposvári fiú gyilkosai (Infostart)
Nem jogerősen 14 év börtönbüntetésre ítélte a Somogy Megyei Bíróság azt a két kaposvári gimnazistát, akik májusban a vád szerint előre kitervelten, különös kegyetlenséggel megölték osztálytársukat, egy nagyatádi fiút. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlottak és védőik enyhítésért fellebbeztek.
dec. 11
19:03
Tűz a Déli Pályaudvaron (Infostart)
Tűz volt a fővárosi Déli Pályaudvaron.
dec. 11
20:15
A szexről és a könyvekről is hazudunk, hogy jó benyomást keltsünk (Infostart)
Hajlamosak vagyunk azt állítani, hogy elolvastunk egy-egy könyvet, hogy jó benyomást keltsünk a randevún - holott még csak nem is láttuk az említett kötetet. A férfiak kétszer olyan gyakran füllentenek ilyesmit, mint a nők. De sokan elhencegnek olyan viszonnyal is, amelyről legföljebb csak álmodoztak.
dec. 11
20:33
Google: Sarah Palinra kerestek rá a legtöbben 2008-ban (Infostart)
Az amerikai elnökválasztás republikánus alelnökjelöltjére, Sarah Palinre volt a legtöbb ember kíváncsi, legalábbis az ő nevét írták be leggyakrabban a Google keresőjébe világszerte 2008-ban. Érdekesség, hogy az alaszkai kormányzó hazájában csak a hetedik helyen végzett. Ott nem meglepő módon Barack Obama lett az első.
dec. 11
21:09
Élet az anyóssal: egyenes út a szívbetegséghez (Infostart)
Tudományos vizsgálatok kimutatták, hogy nem tesz jót a nők egészségének, ha együtt kell élniük az anyósukkal. Nekik ugyanis háromszor akkora esélyük van egy komoly szívbetegségre.

Keresés