A Kalocsai Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt egy 49 éves solti férfi feljelentése alapján egy 30 éves fülöpszállási férfi ellen, aki korábbi egyességüknek megfelelően, október 27-én egy prostituáltat vitt neki a lakásához, majd onnan őt később el is vitte.
Adócsalás miatt előzetes letartóztatásba helyezett a Kecskeméti Városi Bíróság egy jánoshalmi férfit, aki a gyanú szerint megrendelésekre összesen kétszázmillió forint értékben állított ki fiktív...
Tudományosan alátámasztott tény, hogy korszerű, minőségi táplálkozással – melynek rendkívül fontos része a rendszeres zöldség- és gyümölcsfogyasztás – szervezetünk hozzájuthat a szükséges mennyiségű antioxidánsokhoz. Ez jelentős mértékben segíti az egészség megtartását, és meggátolhatja számos időskori káros folyamat kialakulását, így többek közt a szemkárosodás, illetve egyes daganatos betegségek…
Kész humanitárius segélyszállítmányokkal segíteni a kongói menekülteknek az Európai Unió - közölte a közösség soros elnöki tisztét betöltő Franciaország külügyminisztere.
Pozitív doppingtesztet produkált Carl Auteried vitorlázó, az osztrák szakszövetség (OeSV) felügyelő bizottságának elnöke. A 65 éves versenyző a szeptemberben csapatával megnyert országos...
Egy német pilóta meghalt, amikor kisgépe lezuhant egy légibemutatón az Iránhoz tartozó Kis-szigeten. A több száz néző előtt lezajlott katasztrófa még pénteken történt, de az iráni hatóságok...
A Szombat esti láz színpadán Kiss Ramóna és Dammak Jázmin is feltűnik majd. A Barátok közt sztárja Markó Róberttel, a szépségkirálynő pedig Kovács Zoltánnal gyakorol. Mi naponta legalább...
Úgy tűnik, 2008. november 1. az új egri várvédőkkel és mozgalmukkal együtt a magyar büszkeség elestének napja. Ezt azonban nem tűrhetjük el, nem hagyhatjuk, hogy mi, magunkfajták ismét, oly sokadszorra vesztesek legyünk a saját hazánkban - írja közleményében Morvai Krisztina.
Három napnyi emelkedés után pénteken csökkent a brazil részvényindex, miután a bankok és kiskereskedelmi vállalatok nem tudják hozni az elemzők által várt profitvárakozásokat, emellett a legnagyobb ingatlanfejlesztő is lassulásra számít az elkövetkezendő negyedévben. A Bovespa index 0.5 százalékkal 37,256.84 pontra csökkent, míg Mexikóban a Bolsa index 1.2 százalékot emelkedett. Az MSCI Emerging…
Hivatalosan meg nem erősített hírek szerint egy szlovákiai magyar szurkolót újra kellett éleszteni a Dunaszerdahely-Slovan bajnoki meccsen, miután szlovák rohamrendőrök indokolatlanul...
Megkéseltek egy férfit a fővárosban a Margit körúton szombat délután, az áldozat a helyszínen életét vesztette - erősítette meg az MTI információját a BRFK sajtóügyeletese. További tájékoztatást...
Több embert letartóztattak a Dunajska Streda-Slovan Bratislava szlovák bajnoki labdarúgó-mérkőzés előtt, a meccs közben, a kommandósok rohamában több szurkoló megsérült. A találkozón a vendégcsapat nyert 4-0-ra.
A mexikói gazdasági növekedés a harmadik negyedévben várhatóan 1.7 százalékra lassul a globális hitelpiaci válság okozta gyenge feldolgozó- és építőipar miatt - közölte a pénzügyminisztérium. (ProfitLine.hu)
Ágnes a Cool Live műsorában beavatta elárulta, a golf szerelmese lett. Mint megtudtuk, már jó ideje felkeltette a figyelmét az elegáns sport, idén pedig teljesen magával ragadta:
Egy iráni férfi a bíróságtól várja, hogy megvédjék a feleségétől. Az Etemad című teheráni lap szerint a Behrouz nevű férfit nála jóval magasabb és súlyosabb felesége minden este elveri, ezért el akar válni tőle.
Megkéseltek egy férfit a fővárosban a Margit körúton szombat délután, az áldozat a helyszínen életét vesztette - erősítette meg az MTI információját a BRFK sajtóügyeletese. További tájékoztatást...
Magyar szurkolókat vertek a szlovák rendőrök a Dunaszerdahely-Slovan-meccsen. Az összecsapásoknak 30 sérültje van, közülük hatot kórházba szállítottak. Úgy tudni, magyarországi futballdrukkerek is vannak köztük.
Több letartóztatásra került sor már a Dunajska Streda-Slovan Bratislava szlovák bajnoki labdarúgó-mérkőzés előtt. Gőbl Gábor, aki mintegy ezer magyarországi drukker utaztatását szervezte meg, az...
Ketten szörnyethaltak, ketten pedig súlyosan megsérültek abban az autóban, mely egy fának csapódott a 8-as út mentén, Devecser közelében - értesült a HavariaPress. A tragikus baleset, melyben két...
Oltás közben találták meg a tűzoltók annak a férfinak a holttestét, aki minden jel szerint öngyilkossági szándékkal gyújtotta magára házát, Sükösdön - értesült a HavariaPress. A tűzoltókat pénteken...
Augusztus óta 140 milliárd dollár hagyta el Oroszországot, a pénzpiaci problémák következtében ugyanis egyre több befektető döntött úgy, hogy megválik orosz eszközeitől - véli a párizsi székhelyű BNP...
A férfiak nagyobb arányban derítik ki partnerük félrelépését, igaz, hajlamosak a hűséges nőkre is gyanakodni - derült ki egy amerikai vizsgálatból. Szakemberek szerint a férfiak evolúciós okokból érzékenyebbek a felszarvazásra.
Az álmok érzelmi színezetét befolyásolja a szoba vagy a környezet illata is - állapította meg egy német kísérlet. Boris Stuck, a mannheimi egyetem professzora tizenöt önként jelentkező nő álmát...
Meg nem erősített hírek szerint meghalt szombaton az a helyi magyar fiatalember, akit mentőhelikopterrel szállítottak kórházba, miután a rohamrendőrök eltörték az állkapcsát és epilepsziás rohamot kapott. Legfrisebb hírek szerint sikerült újraéleszteni a sérült szurkolót.
Gera Zoltán a kezdőben kapott helyet a Fulham együttesében, amely az Everton otthonába látogatott az angol bajnokság aktuális fordulójának első mérkőzésén.
A stadion hangosbemondója cáfolta azt a hírt, hogy egy szurkoló meghalt a Dunajska Streda-Slovan Bratislava szlovák bajnoki labdarúgó-mérkőzésen (0-4). A helyszínen tartózkodók megerősítették, hogy...
George Bush amerikai elnök a keddi választásokon való részvételre buzdította az ország polgárait, akiknek - mint szokásos szombati rádióbeszédében hangsúlyozta - az ország jövőjét meghatározó...
Barack Obama demokrata elnökjelölt öt százalékponttal vezet John McCain republikánus vetélytársa előtt - derül ki a Reuters elmúlt három napban készített felméréséből. Az elnökválasztást kedden...
A alábbi pár sorban a hazai televízió csatornák kínálatából állítottunk össze egy csokorra valót, segítve önöket a választásban, ha esetleg nem tudnának választani. Esetünkben javarészt az este 8 körül kezdődő programokat tettük terítékre, a teljesség igénye nélkül, Hofitól a Helyszínelőkig.
Egy órán belül elfogták a rendőrök azt a nőt, aki halálra késelt egy férfit szombaton délután Budapesten, egy Margit körúti szórakozóhelyen. Mint arról már korábban hírt adtunk, délután egy kocsmai szóváltás után történt halálos késelés a fővárosban.
Távolsági autóbusz ütközött személyautóval szombaton a Pápát Győrrel összekötő 83-as főúton, Gyarmat térségében - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t. A mentők közlése szerint a balesetnek egy...