A korábbi hazudozás, majd tájékoztatási szünet után, számos kormánypárti tényező kijelenti, hogy a recesszió éve lesz 2009. A Gyurcsány-rezsim korábbi antidemokratikus gyakorlata érvényesül most is, amikor átfogó módosítások készülnek a Parlament előtt lévő büdzsétervezethez s ezek pontos szövege még nem készült el, de állásfoglalást várnak az ellenzéktől.
Az angolszász kultúrkörben meghonosodott halloween szerves része a borzongás, ennek apropóján a Sky televíziós társaság felmérést készített minden idők legfélelmetesebb filmjeiről, amelyek szinte garantálják a rémálmokat.
Veszélyeztetés miatt közérdekű bejelentést tett szombaton az egri rendőrségen Pócs Alfréd, a kórházvédő bizottság egyik orvosa. Az orvos úgy tudja: pénteken este 21 órakor több orvos is visszamondta a munkát, ezért egri Markhot Ferenc Kórház három osztályán nem volt megfelelő szakorvos éjszaka. 30 napból 26 napos beosztást kapott a sürgősségi belgyógyászat egyik orvosa, ezért nem vállalta a…
Moammer Kadhafi líbiai vezető az energiaszektoron belül is szorosabban együtt akar működni Oroszországgal. Ezt maga a líbiai politikus jelentette ki szombaton Moszkvában, amikor találkozott Dmitrij...
A budapesti szlovák nagykövetség környékét kordonokkal zárta le a rendőrség, miután az épülethez szombat este hat órára spontán tüntetést szerveztek szurkolói csoportok. Dusan Csaplovics szlovák kormányfőhelyettes a szlovákiai magyar politikusokat tette felelőssé a történtekért.
Felipe Massa, a Ferrari pilótája indulhat az élről a Forma-1-es világbajnokság idei 18., utolsó futamán, a vasárnapi Brazil Nagydíjon. A hazai közönség előtt szereplő Massa mögött a második helyről...
Tömegesen keresték fel a hozzátartozók a fővárosi temetőket, ehhez a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. minden segítséget megadott, amit tudott, a megemlékezések méltóságát eddig semmi nem zavarta...
Gyurcsány Ferenc és az immár kisebbségben kormányzó szocialisták, miután elhibázott neoliberális politikájukkal látványosan lerontották a magyar gazdaság pozícióit, most újra az állami intervenciót propagálják, és elhárítják magukról a válság felelősségét. Nyilvánvaló, hogy 2010-ben is felhatalmazást kérnek majd a választóktól, „az elkövetett hibák korrigálására”.
Kiengedték az őrizetből szombaton azt a két pakisztáni férfit, akiket akkor tartóztattak le, amikor két gyermeküket szerették volna összeházasítani. A négyéves kislány és a hétéves kisfiú nászát azért tervezték el szüleik, hogy így zárjanak le egy régóta tartó vitát a két család között.
Szombaton, 86 éves korában elhunyt Jacques Piccard svájci tudós és felfedező, aki saját építésű merülőhajóján elsőként érte el a tenger fenekét annak legmélyebb részén, a Mariana-árokban. "A...
Több százan gyülekeznek Szlovákia magyarországi nagykövetségénél a Dunaszerdahelyen történt véres rendőri akció után. A szlovák nagykövetség Stefánia úti épületénél a Dunaszerdahelyen megrendezett...
A gátlástalan modell tegnapelőtt a brit Heathrow repülőtéren okozott kisebb kavarodást azzal, hogy smink nélkül sétált át a várakozásra kijelölt induló terminálon.
Valóságos "demenciajárványt" okozhat Nagy-Britanniában a versenyivászat - derül ki egy új kutatásból. A szakértők figyelmeztetnek: a fiatalok nyakló nélküli alkoholfogyasztása agysejtjeik pusztuláshoz vezet, ami kihat további életükre.
A Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete szolidaritásra és összefogásra hív minden munkavállalót és az azokat képviselő szakszervezeteket az egri kórház megvédése érdekében – olvasható a szervezet közleményében. A rendőr érdekképviselet arra kér minden magyar embert segítsenek az egri kórház megmentésében.
Ugyanez történt a szülészeten és az intenzív osztályon, ahová egy olyan gyöngyösi orvost hívtak helyettesíteni, aki 6 éve nem praktizált - mondta Pócs Alfréd. Az orvos szerint veszélyezteti a...
Akár egy évi szabadságvesztésre is ítélhetik azokat a fiatalokat, akik mindenszentek éjszakáján 13 sírt rongáltak meg Nagyigmándon. A református és a katolikus temetőket délelőtt 11 óráig lezárta a rendőrség.
A miniszterelnök szerint államcsőd és szociális válság alakulhatott volna ki a pénzügyi krízis miatt. Emelt összegű juttatást kapnak novemberben a nyugdíjasok. Tömegesen keresték fel a hozzátartozók a fővárosi temetőket, de a közlekedésben sehol sem volt komolyabb fennakadás. A nap hírei 2008. november 1-jén, szombaton.
Kordonnal vette körbe a rendőrség a budapesti szlovák nagykövetséget, miután néhány száz fős tömeg gyűlt össze az épületnél. A Stefánia út mindkét oldalát lezárták.
A börtönből irányítja ügyleteit az Ormánság egyik legnagyobb uzsorása a Hír Televízió birtokába került levél tanúsága szerint. A rossz helyesírással, nyomtatott nagy betűkkel papírra vetett dokumentumban ismételten fizetésre szólította fel egyik adósát, és végrehajtóval fenyegette meg.
A grúz parlament szombaton nagy többséggel megerősítette az új miniszterelnök kormányát és jóváhagyta reformokat ígérő programját. A törökországi grúz nagykövetségről kormányfőnek hétfőn...
Államcsőd és szociális válság egyidejűleg kialakulhatott volna a pénzügyi válságból - nyilatkozta Gyurcsány Ferenc kormányfő a Vasárnapi Hírek című hetilapnak. Az interjúban, amelynek szövegét a...
A szlovák rendőrség közlése szerint magyar állampolgárságú sérültjei is vannak a szombati dunaszerdahelyi futballmérkőzés során történt rendőri intézkedéseknek, de egyikük sincs életveszélyes...
Egy amerikai elemző cég felmérése szerint a demokrata párti Barack Obama 6 százalékkal több szavazatot fog kapni a keddi amerikai elnökválasztáson, mint republikánus vetélytársa.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom nevében felháborodva tiltakozunk a szlovák rendőrség indokolatlan, provokatív, a kisebbségek jogait sárba tipró és brutális eljárása ellen, amely során a...
Egyelőre lekerült a napirendről a földgáztermelő országoknak, köztük Oroszországnak az a szándéka, hogy a kőolaj exportját meghatározó OPEC-hez hasonló szervezetet hozzanak létre. Minderről az...
Felhívás felkelésre! - címmel küldte el szerkesztőségünkhöz közleményét a Hatvannégy Vármegy Ifjúsági Mozgalom elnöksége. Mint írják, a szlovák megszálló hatalom és a szlovák...
Budapest megújulásának jelképeként 2013-ra új városi főtér jöhet létre az úgynevezett Városháza park helyén és a Városháza tömb beépítetlen részén felépülő új épületegyüttessel. Demszky...
Három iskolás gyerek életét vesztette és 16 másik megsebesült, amikor felrobbant egy kézigránát, amivel játszottak - közölte a burundi rendőrség szombaton. Az eset még pénteken történt az afrikai ország középső részén fekvő Mutoyi város általános iskolájában, ahová az egyik gyermek vitte be az úton talált lőszert - tette hozzá a hatóság szóvivője.
Kettős kordont állított fel a rendőrség a budapesti szlovák nagykövetség köré, ahol szombat este demonstráció kezdődött - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről. A tüntetők a dunaszerdahelyi focimeccsen történtek ellen tiltakoznak, azt állítják, hogy a szlovákiai településen rendőri túlkapás történt.
Négynapos közel-keleti körutat kezdett szombaton Gordon Brown brit kormányfő, aki arra szeretné rávenni a Perzsa-öböl menti gazdag olajtermelőket, hogy vállaljanak központi szerepet a pénzügyi...