Olyan hónapot éltek át 2008 októberében a világ tőzsdei befektetői, amit valószínűleg életük végéig nem fognak elfelejteni. Szinte minden piacon gyakorlatilag lehetetlen eseményként számon tartott...
Egy napra kikapcsolták az áramot a közelmúltban az egyik Somogy megyei öregotthonban. Az intézményt működtető alapítványnak a szociális ellátások csökkentése és szigorítása óta állandó gondot jelent a közüzemi számlák kiegyenlítése. Az otthon havi vesztesége több mint félmillió forint.
A pletykákkal ellentétben, csupán annyi az igazság, hogy szeret teniszezni David Duchovny. A színész éppen csak elhagyta a klinikát, ahol kórós szex-függősége miatt kezelték, máris válik feleségétől, Tea Leoni színésznőtől. Tizenegy évvel ezelőtt házasodtak össze, de – állítólag – már hónapok óta külön élnek. Csak a két gyerek – a kilencéves Madelaine West és a hatesztendős Kyd – miatt nem…
Megszavazta az ukrán parlament a 16 és fél milliárd dolláros IMF-hitelért cserébe elvárt stabilizációs intézkedéseket. A most elfogadott törvény alapján Ukrajnában szigorítják a költségvetési fegyelmet, megerősítik a lakossági betétekre vállalt garanciákat, és az állam részesedést szerezhet a bajba jutott bankokban. A javaslat egyben megnyirbálja a szociális juttatásokat.
Egy Antarktisz környékén élő hal genetikai elemzése fényt derített arra, mi teszi lehetővé, hogy az állat életben maradjon a Föld egyik legzordabb környékén.
Egy friss közvélemény-kutatás szerint a lengyelek 62 százaléka Barack Obamára, 38 százaléka McCainre szavazna, ha tehetné. Míg a csehek valamivel több mint 68 százaléka választaná a demokrata párti Obamát.
Kiemelt készültséget rendelt el a szlovák rendőrség a magyarlakta Dunaszerdahelyen, ahol a helyi futballcsapat a pozsonyi FC Slovannal játszik kupameccset telt ház előtt.
Csehországot elkerülte eddig a pénzügyi válság, de nem igaz, hogy a magyarországi forgatókönyvet ki lehetne zárni - írja a Lidové Noviny cseh konzervatív napilap kommentárjában.
A pénzügyi válság súlyosbodása miatt kormányzati segítségre szorul az amerikai jelzálog-kötvénypiacok - nyilatkozta Ben Bernanke Fed elnök egy kaliforniai konferencián. A segítség érkezet állami...
Miközben a miniszterelnök az állami beruházások felpörgetésével enyhítené a recessziót, a gazdasági miniszter arról tájékoztatta a Somogy Megyei Közgyűlés elnökét, hogy a következő ciklusra csúszik a 67-es út kiszélesítése.
Zsúfoltak a fővárosi temetőket érintő járatok, de nincs fennakadás a közlekedésben - mondta el az MTI érdeklődésére a BKV fődiszpécsere szombaton kora délután. A BKV érintett buszai 80-90 százalék...
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint délnyugat felől többször erősen megnövekszik, majd éjszakától csökken a felhőzet. Többfelé várható eső, zápor, helyenként zivatar is...
Kótai Mihály, egykori élvonalbeli bokszolónk a Cool TV stúdiójában elárulta, miután felhagyott a profi sportkarrierjével, néhány sérülés következtében meglehetősen meghízott.
2008. október 31. péntek 22.05 2008. november 1. szombat 16.05 2008. november 2. vasárnap 11.05 2008. november 4. kedd 15.05 2008. november 6. csütörtök 14.05
Egy kanadai kutatás eredménye szerint a dohányzó szülők, akik a passzív dohányzás ártalmainak teszik ki gyermekeiket, ezzel akaratukon kívül hozzájárulnak a gyermek esetleges nikotinfüggőségéhez.
Két héten belül immáron második alkalommal vágott kamatot az indiai jegybank. A gazdaság élénkítése érdekében az irányadó ráta mellett a bankok kötelező jegybanki tartalékrátáját is csökkentette a...
Idén vasárnapra esik a halottak napja, az ünnep, amikor szembenézünk saját halandóságunkkal, megemlékezünk eltávozott családtagjainkról és barátainkról. Az egyház először a naptárban nem szereplő szentekre, majd az elhunytakra emlékezik.
Az indiai központi bank váratlanul két héten belül már másodszorra csökkentette az irányadó alapkamatot és a bankok számára szükséges tőkefedezeti rátát, hogy több pénz áramolhasson a gazdaságba. (ProfitLine.hu)
Zökkenőmentes volt az átállás az egri Markhot Ferenc Kórházban - közölte a HospInvest Zrt. szombat délelőtt az MTI-vel. A kórházat üzemeltetését hivatalosan tegnap este nyolc órakor vette át a...
Egy német pilóta meghalt, amikor kisgépe lezuhant egy légibemutatón az Iránhoz tartozó Kis-szigeten. A több száz néző előtt lezajlott katasztrófa még pénteken történt, de az iráni hatóságok csak szombaton hozták nyilvánosságra a hírt.
Az Európai Unió kész humanitárius segélyt küldeni a kelet-kongói konfliktus elől menekülő civileknek, de azt még alaposan megfontolja, hogy küldjön-e katonákat a térségbe - mondta Kouchner francia...
A nők koszorúérbetegség-kockázata a változó kor végére nem annyira a hormonháztartás változása miatt romlik, hanem egyszerűen az évek múlása miatt. Az érdekes megfigyelés eredményeit a Journal of Hypertension közölte.
Hivatalosan meg nem erősített hírek szerint egy szlovákiai magyar szurkolót újra kellett éleszteni a Dunaszerdahely-Slovan bajnoki meccsen, miután szlovák rohamrendőrök indokolatlanul rárontottak a magyar drukkerekre. A fiatalembernek eltört az állkapcsa, epilepsziás rohamot kapott. A mentőhelikopter tíz perc alatt kiért hozzá, de tíz percig tartott az újraélesztése. A mérkőzés előtt 13 embert…
Közérdekű bejelentést tett a rendőrségen a korábbi "kórházvédő" bizottság egyik orvos tagja, mert tudomása szerint több osztályon bizonytalan az orvosellátás a november elsejkétől a...
Az Országos Rádió és Televízió Testület Panaszbizottságához fordultak a Ferencváros szurkolói, mivel szerintük a Sportklub több törvényt is megsértett azzal, hogy leállította az egyik futsalmérkőzés közvetítését.
Immár bebizonyosodott, Robinson Crusoe valóban létezett. A Chiléhez tartozó Aguas Buenas szigetén rátaláltak annak az embernek a lakhelyére, akinek körülményei minden tekintetben megegyeznek Daniel De...
A Sugarloaf dalospacsirtája a Cool Live műsorában elmondta, élete egyik legjobb külföldi útján vett részt az RTL Klub „Celeb vagyok, ments ki innen!” című műsorának köszönhetően. Mint megtudtuk, rettenetesen élvezte a kint töltött időt és ha tehetné, visszamenne a vadonba.