A francia elnöki pár, a konzervatív Nicolas Sarkozy és a szocialista Carla Bruni házassága a demokratikus együttélés modellje, s annak szimbóluma, hogy a szerelem ellenére lehet véleménykülönbség egy párkapcsolatban. Történetük már-már túl szép ahhoz, hogy igaz legyen - véli Anne Muxel francia politológus.
Lezárták a 86-os főutat Pósfa és Hegyfalu között, ahol korábban két személygépkocsi ütközött frontálisan - a balesetben hatan sérültek meg, közülük négynek súlyos az állapota. A baleset körülményeit vizsgálják.
Az Egyesült Államok mai írói méltatlanok arra, hogy elnyerjék a Nobel-díjat, mivel hazájuk irodalma túlságosan befelé forduló - állítja a stockholmi Nobel-bizottság titkára
Talmácsi Gábor a kilencedik helyről rajtolhat vasárnap az Ausztrál Nagydíjon. A magyar címvédő az vizes pályán a pénteki első időmérőn csak a 17. lett, szombaton már száraz körülmények között versenyezhettek a pilóták, így Talma javított korábbi pozícióján.
Magyar kezdeményezésre kiszélesítenék a lehetőségét annak, hogy az egyes uniós tagállamokban elkövetett közlekedési kihágások büntetései más tagállamban is behajthatóak legyenek - közölte szombaton Hévízen Draskovics Tibor, a nyolc uniós tagállamot tömörítő Salzburg Forum háromnapos tanácskozását követő sajtótájékoztatón.
Moszkvában több baloldali párt és szervezet - köztük a Gennagyij Zjuganov vezette kommunista párt - emlékezett meg szombaton, a 15. évfordulón, az 1993. október 4-i eseményekről és az áldozatokról.
Magyar kezdeményezésre kiszélesítenék a lehetőségét annak, hogy az egyes uniós tagállamokban elkövetett közlekedési kihágások büntetései más tagállamban is behajthatóak legyenek - közölte szombaton Hé...
Magyar kezdeményezésre kiszélesítenék a lehetőségét annak, hogy az egyes uniós tagállamokban elkövetett közlekedési kihágások büntetései más tagállamban is behajthatóak legyenek - közölte szombaton Draskovics Tibor, a nyolc uniós tagállamot tömörítő Salzburg Forum háromnapos tanácskozását követően.
A Franco-korszak üldözöttjeinek rehabilitálását tervezi a spanyol kormány - írta a szombati spanyol sajtó. Az elképzelés szerint az 1936-39-es polgárháború és az azt követő diktatúra (1939-1977)...
Nem tartotta be ígéretét a Négy Mancs Alapítvány. Feltehetően az osztrák anyacég hatására mégsem vette le a feketelistáról a hízottliba-termékek előállításával felhagyó szentesi Hungerit Rt-t.
Tiba István, Balmazújváros fideszes polgármestere foglalhatja el Arnóth Sándor lemondás miatt megüresedett székét az Országgyűlésben; a Fidesz Hajdú-Bihar megyei választmányának péntek este meghozott döntéséről szombaton tájékoztatta az MTI-t Rácz Róbert, a választmány alelnöke, regionális pártigazgató.
Tiba István, Balmazújváros fideszes polgármestere foglalhatja el Arnóth Sándor lemondás miatt megüresedett székét az Országgyűlésben - közölte a Fidesz Hajdú-Bihar megyei választmányának döntését Rácz Róbert, a választmány alelnöke, regionális pártigazgató.
Ismét öt gólos vereséget szenvedett az Alba Volán farmcsapata az SC Csíkszeredától, a fehérvári 5–0 után ezúttal 8–3-ra kapott ki Kóger István gárdája.
Tiba István, Balmazújváros fideszes polgármestere foglalhatja el Arnóth Sándor lemondás miatt megüresedett székét az Országgyűlésben; a Fidesz Hajdú-Bihar megyei választmányának péntek este...
A vártnál kevesebben mentek el az erőszak és a kirekesztés elleni Tarka Magyar tüntetésre. A 3-4 ezres tömeg az Erzsébet térről vonult át a Hősök terére. A szervezők kérése ellenére a rendőrség az útvonalra torkolló kis utcákat kordonnal zárta le, több ezer rendőrt vezényeltek a környékre. A menet indulásakor a kordonon kívül 15, Árpád-sávos zászlóval érkező tüntetőt nem engedtek be a tömegbe.
Az adatgyűjtési ügyben megvádolt UD Zrt. vezetője, Horváth József szerint a cég gyakorlatilag megszűnőben van, üzletileg, egzisztenciálisan tönkretették a vállalkozást. Pedig szerinte semmit bűnt nem követtek el
Csaknem 160 ezer munkahely szűnt meg szeptemberben az Egyesült Államokban. Ezt az adatot a szövetségi munkaügyi minisztérium közölte pénteken. A minisztérium szerint a tömeges munkahelyvesztés egyértelmű következménye a jelzáloghitel ágazat összeomlásával kezdődő válságnak, amely mára az egész amerikai gazdaságot elérte.
Az amerikai Sunbelt Software kutatócsoportja, a Sunbelt Malware Research Labs 2008 októberében is megjelentette toplistáját a szeptemberben legfertőzőbb kémprogramokról és számítógépes károkozókról.
Rövid, súlyos betegség után, 90 éves korában elhunyt Manninger Jenő, nyugalmazott egyetemi tanár, az MTA doktora - közölte a Manninger Jenő Alapítvány Kuratóriumának elnöke, Cserháti Péter.
Koszovói albán menekülteket fogtak el a rendőrök hajnalban az M1-es autópályán. A 15 felnőtt és az 5 gyereket szállító kisbuszt Mosonmagyaróvár térségében tartóztatták fel.
Nem történt erőszak, csupán két kamasz szexuális játékáról volt szó - állapították meg a szakértők annak az ügynek a kivizsgálása során, amelyben egy soproni lakásotthonban élő 13 éves fiú és 11 esztendős lánytársa között merült fel a törvénytelen kapcsolat - írja a Kisalföld.
Együttműködési megállapodást írt alá szombaton Pécsett Szili Katalin a magyar Országgyűlés, Köksal Toptan, a török Nagy Nemzetgyűlés és Norbert Lammert, a Bundestag elnöke az Európa Kulturális...
A Fidelitas szerint Budapest az "élhetőség határán táncol", és 2010-ig nem sok esély van arra, hogy alapvető változások következzenek be. Erről Schneller Domonkos fideszes fővárosi...
Manapság egyre kevesebb szó esik az ember életét segítő állatok tiszteletéről... Viszont mindenek elé került a nagyüzemi termelés és a cégek gyarapodásához szükséges extraprofitért való küzdelem is. Az Orpheus Állatvédő Egyesület véleménye szerint az ország állattartási kultúrája vad, haszonorientált, a humánus alternatíva sok esetben ezért nem érvényesülhet.
Magyarország hajója rossz irányba halad – hangsúlyozta Orbán Viktor a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület XIV. Polgári Gondoláján. Míg a megváltozott körülmények között az országok többsége készül az új időkre, „meghatározzák érdekeiket”, nálunk „tizenkilenc ostoba kampány után indul egy huszadik”.
Harmadik mérkőzését is simán megnyerte a Honvéd férfi vízilabda csapata a szlovéniai Euroliga selejtezőn. A dominó ezúttal a holland Gouda együttesét verte 19-6-ra.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint kezdetben országszerte borult idő várható, majd délutántól nyugaton, éjszaka a középső országrészben is felszakadozik, csökken a felhőzet....
A Pravda című pozsonyi lap szombaton úgy vélte, hogy "a magyar ultimátumot" visszautasító Robert Fico szlovák kormányfő nem tett egyebet, mint nevén nevezte a problémát, amely azonban "nem szlovák-magyar probléma, hanem magyar". Ezzel szemben a szintén pozsonyi SME azt írta: pénteki hadakozásával épp Fico bizonyította, hogy a jelenlegi "rendellenesség fekélyes góca a szlovák oldalon van".
Izrael megvádolta Észak-Koreát, hogy tömegpusztító fegyvereket adott el hat közel-keleti országnak, amelyek ezáltal megszegték fegyverzetkorlátozási vállalásaikat.
A tavalyi évben a kórházak, gyógyító intézmények közel 30 százaléka volt csődközeli állapotban - mondta el Kornai János közgazdász. A professzor szerint az állami tulajdonban lévő kórházak könnyebben túllépik a költségvetési korlátokat, mint a magántulajdonban lévő, hasonló profilú intézmények. A professzor a "60 éves a Közgáz" elnevezésű rendezvényen tartott előadásában kiemelte: felelőtlen…
Hivatalosan lejárt szombaton a lengyel katonai misszió mandátuma Irakban az Egyesült Államok vezette koalícióban. A lengyel kontingens diváníjai táborában a búcsúztatón Bogdan Klich lengyel...
Izrael megvádolta Észak-Koreát, hogy tömegpusztító fegyvereket adott el hat közel-keleti országnak, amelyek ezáltal megszegték fegyverzetkorlátozási vállalásaikat. A vád Izrael képviselőjének...
Őrizetbe vette a rendőrség azt a két férfit, akik az utcán megvertek és megfenyegettek egy férfit Gávavencsellőn. Az uzsorások azzal fenyegetőztek, hogy megerőszakolják feleségét és fiatalkorú lányait.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) azzal fenyegeti Lengyelországot, hogy elveszi a 2012-es kontinenstorna rendezési jogát, ha nem állítják vissza a lengyel szövetség függetlenségét.
A Somogy megyei Vésén társadalmi munkában és felajánlásokból aszfaltoztak le mulatós zenészek és helyi lakók egy 150 méter hosszú utat, valamint akadálymentesítették az egyik boltot is. A pénteken és szombaton zajló akciót „Csokis Tibi” szervezte, de ott volt többek között Zámbó Árpád is. Az elvégzett munka értéke több millió forint.
Sólyom László egyetért a Tarka Magyar!, pártpolitikától független, civil szervezetek kezdeményezte demonstráció célkitűzéseivel. A köztársasági elnök az Összefogás az Erőszak Ellen Mozgalom...
Az MLSZ új stadiont építtetne, ugyanis egy elemzés szerint a Puskás Ferenc-stadion átépítése nem térülne meg. A tervek szerint a fővárosi Fehér úton épülne fel a 31 ezres Magyar Nemzeti Labdarúgó Aréna - olvasható az mlsz.hu-n.
2008. október 3. péntek 22.05 2008. október 4. szombat 16.05 2008. október 5. vasárnap 11.05 2008. október 7. kedd 15.05 2008. október 9. csütörtök 14.05
Már az előző negyedévben mély recesszió kezdődött az euróövezetben, amelynek központi bankja nagy valószínűséggel meredek kamatcsökkentési sorozatot indít már a legközelebbi jövőben - jósolják a...
Néhány percen belül elindulnak a Tarka Magyar! demonstráció résztvevői az Andrássy úton a Hősök tere felé. A Deák téren Árpád-sávos zászlót lengető, 10-12 főből álló csoport szemléli az eseményeket.