A kormány által tervezett megszorításokkal szemben a gazdaságélénkítés vezethetné ki az országot a válságból - jelentette ki Kövér László Szegeden. Magyarország a többi uniós tagországtól eltérő...
Napokon belül gazdaságélénkítő csomagot jelent be a gazdasági miniszter. Bajnai Gordon az InfoRádiónak elmondta: a tárca átszabja az Új Magyarország Fejlesztési Tervet, hogy az abban rendelkezésre álló 30 milliárd euró a most felmerülő problémákat orvosolja, például a munkanélküliséget vagy a forrásszűkülést.
Végleg bezár a nagykanizsai Ruhagyár: 60 ember kerül az utcára idén, a dolgozóknak már több havi bérrel tartozik a cég. Azt egyelőre még nem tudni, hogy mikor kapják meg járandóságukat. Az 50 éves vállalat ellen nyáron indult felszámolási eljárás.
Az elmúlt negyven évben csekély elmozdulás történt a nemek közötti esélyegyenlőségben - mondta Koncz Katalin, a Corvinus Egyetem tanára egy budapesti konferencián. Elmondta, a nők munkaerő-piaci...
Az MDF szerint egyéves válságkezelésre van szükség Magyarországon, hogy a gazdaság, a forint megnyugodjon, a vagyonok ne vesszenek el, munkahelyek ne szűnjenek meg, és a nyugdíjak ne értékelődjenek...
A kormány által tervezett megszorításokkal szemben a gazdaságélénkítés vezethetné ki az országot a válságból - jelentette ki Kövér László szerdán Szegeden.
Életének 82. évében súlyos betegség következtében szerdán elhunyt Bodnár György irodalomtörténész, az irodalomtudomány doktora, az MTA Irodalomtudományi Intézetének nyugalmazott igazgatója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem emeritus professzora.
Ezúttal mérsékelt elmozdulások tapasztalhatók az amerikai börzéken, a befektetők feszülten várták a Fed kamatdöntését. A nap végére vadabb rángatózásba kezdtek az indexek, csak kapkodtuk a fejünket. ...
A General Motors és a Chrysler LLC egyesülése várhatóan 25,000-35,000 alkalmazott elbocsátásába kerülhet - vélekedik a Michigan tanácsadó cég. (ProfitLine.hu)
A Heti Válasz című hetilap online változata „Boross Péter rárontott Dávid Ibolyára” címmel közölt előzetest a csütörtöki számból. Az ajánló szerint a lehallgatási botrány után Boross Péter zárt ajtók mögött azt javasolta, hogy Dávid Ibolya és Almássy Kornél is lépjen vissza az MDF elnökségéért vívott harctól.
A várakozásoknak megfelelően 50 bázispontos kamatvágás mellett döntött a Fed Nyíltpiaci Bizottsága. A lépés következtében az irányadó ráta az Egyesült Államokban 1%-ra csökkent. A piac mára akár egy...
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed a tegnap megkezdődött kamatdöntő ülésének végén a mai napon a várakozásoknak megfelelően 50 bázisponttal 1 százalékra csökkentette az irányadó alapkamatát. (ProfitLine.hu)
Tony Blair meghatszorozta vagyonát azóta, hogy tavaly júniusban lemondott kormányfői tisztéről. A volt brit miniszterelnök a múlt év októbere óta előadásokat tart, és a Times szerint ő az egyik...
Visszahozta a kormány a cégautó új adóztatásának szabályait az új adócsomagban. Az új javaslat szerint 2009-től tételes cégautóadót kellene fizetni, ennek mértéke: 1600 köbcentiméter alatti hengerűrtartalmú személygépkocsinál havi 7000 forint, fölötte 15 ezer forint lenne. A kormány eredetileg 7 százalékos adót akart bevezetni, a szocialista frakció pedig a tételes adó kivetését támogatta....
Felháborító és szégyenteljes, hogy a szocialista képviselők ismét távol maradtak az országgyűlés emberi jogi bizottságának üléséről, amelyen a 2006. október 23-i eseményekről és a vizsgálati eredményeket tárgyalták – mondta Balog Zoltán, a bizottság fideszes elnöke.
November elején dönt a Fővárosi Gázművek privatizációjáról a Fővárosi Közgyűlés. A liberális városvezetés azért akarja magánkézbe adni a céget, hogy finanszírozni tudja a fejlesztéseket. A Fidesz tiltakozik, Tarlós István azt mondja: a főváros már most is hiánnyal küzd, megmaradt vagyonát nem lenne szabad eladni.
Heath Ledgert sem kerülte el a "halj meg és nagy leszel" szindróma. Az amerikai Forbes magazin éves értékelése szerint alig kilenc hónap alatt sikerült felkerülnie a legnagyobb bevételt hozó halott sztárok listájának harmadik helyére. A listát természetesen a Király vezeti.
Jelentős, pozitív hatása lehet a Nemzetközi Valutaalap (IMF), a Világbank és az Európai Unió 25,1 milliárd dolláros pénzügyi mentőcsomagjának, amelyet Magyarország számára biztosít - vélik a gazdasági szereplők, és ezt támasztották alá a pénzpiacok is. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy globális környezet még bizonytalan, és a magyar gazdaságban alapvető gondok várnak megoldásra.
Állítólag csörgőkígyó mart meg egy fiatalembert a szlovákiai Zsolnán. A 20 éves férfit a város kórházában kezelik - erősítette meg a kórház igazgatója, Daniela Bekeová, de részleteket - tiszteletben tartva az ápolt családjának kívánságát - nem volt hajlandó elárulni.
Leállhat a sejtkutatás a Pécsi Tudományegyetemen, miután hétvégén ellopták Biofizikai Intézet számítógépeit. A speciális adattárolókon 5 év kutatási eredményei voltak, a kár 5 millió forint. Az egyetem 10 milliárdos adósággal küzd, önerőből biztosan nem tudják újra elindítani a kutatási programot. Az intézet 100 ezer forint nyomravezetői díjat ajánlott fel.
Kutatások bizonyítják, hogy a médiának nincs szocializációs hatása, ebből viszont az következik, hogy felelőssége sincs - hangoztatta Bajomi-Lázár Péter egy, a média felelősségéről rendezett szerdai budapesti kerekasztal-beszélgetésen; megállapítását a tanácskozás legtöbb résztvevője vitatta.
Barack Obama egy kissé unalmas figura; bár választási gyűlései tízezreket vonzanak és karizmáját John Kennedyéhez hasonlítják, kampánya során nélkülözi a spontán megnyilvánulásokat, Hillary Clinton sokkal izgalmasabb személyiség volt a tudósítók számára - nyilatkozott a liberális Los Angeles Times tudósítója.
Sok brit pár választja meg gyermeke nemét, illegálisan: mivel hazájukban tiltott az ilyen genetikai beavatkozás, külföldre utaznak, hogy elvégeztessék.
Sikerrel vette az Európa-bajnoki selejtezők első akadályát a magyar férfi kézilabda válogatott: a szerdai, idegenbeli összecsapáson 27-21-re legyőzte Görögország csapatát. Hajdu János tanítványai már az első félidőben magabiztos előnyre tettek szert, a szünetre 16-9-re vezettek a magyarok. A folytatásban is inkább a magyarok akarata érvényesült: bár akadtak időszakok, amikor a görögök „elkap...
Szerdán fél százalékponttal (50 bázisponttal) 1 százalékra csökkentette irányadó kamatát, a szövetségi napikamatcélt az amerikai Federal Reserve Nyíltpiaci Bizottsága (FOMC). A lépés megfelelt...
A konszern 984 millió eurós operatív eredményt ért el az év első 9 hónapjában / 2008-ra kerek 1,1 milliárd eurós eredményt vár az igazgatótanács - értesítette szerkesztőségünket a Lufhansa.
Takarmány lesz az óceánokból kifogott halak egyharmadából, holott jelentős részük közvetlenül emberi fogyasztásra is alkalmas volna. Van, hogy kétszer-háromszor annyi takarmányhalból tenyésztenek ki fél kiló halat.
A szomszédos országokban többfelé drágább a kenyér, mint itthon, így a határ menti pékségeknek esetenként jobban megéri átszállítani és külföldön értékesíteni termékeiket. Szlovákiában például átlagosan 10-15 százalékkal kaphatnak többet azokért, éppen annyit, amennyivel a pékek szerint a magas előállítási költségek miatt Magyarországon emelni kellene az árakat.
Egyetértenek a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által bejelentett rendkívüli, átmeneti intézkedésekkel az MTI által megkérdezett munkaadói szervezetek. Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók...
A szomáliai partok közelében elhaladó hajóknak több kalóztámadást sikerült meghiúsítaniuk a héten - közölte az Egyesült Államok vezette közös tengeri erő, amely arra vállalkozott, hogy...
A Nemzetközi Valutaalap (IMF), a Világbank és az Európai Unió 25,1 milliárd dolláros pénzügyi mentőcsomagja (amelyet Magyarország számára biztosít) egy biztonsági folyosó, egy B terv - nyilatkozta Gyurcsány Ferenc a Magyar Televíziónak. Mint a miniszterelnök elmondta: ezzel a lehetőséggel a kormány nem növeli Magyarország hitelállományát.
Az Alkotmánybíróság megadta az engedélyt, így megkezdődhet az aláírásgyűjtés az Országgyűlés feloszlatásával kapcsolatban, amelyet a Magyar Polgári Demokráciáért Alapítvány kezdeményezett - tudta meg a Független Hírügynökség.
A személyi jövedelemadó törvénybe bekerül a kiküldetési rendelvény, a bevallást pedig az adózó mellett elkészítheti a munkaadó és az adóhatóság is - egyebek mellett ezt tartalmazza a parlament előtt lévő, az adó- és járuléktörvényeket módosító törvénycsomag.
Heath Ledgert sem kerülte el a "halj meg és nagy leszel" szindróma. Az amerikai Forbes magazin éves értékelése szerint alig kilenc hónap alatt sikerült felkerülnie a legnagyobb bevételt hozó halott sztárok listájának harmadik helyére.
Egy izraeli utasszállító kényszerleszállást hajtott végre szerdán Barcelonában. A gép a fékszárny hibája miatt szakította meg útját - közölte a spanyol repülési hatóság. A kényszerleszállás következtében a repülő fedélzeten tartózkodó 156 utas egyike sem sérült meg.
A Magyar Demokrata Fórum országos választmánya szerdai ülésén jóváhagyta Almássy Kornél kizárását, és elrendelte párttagságának a törlését - közölte Makay Zsolt, az MDF országos választmányának...
A Magyar Demokrata Fórum országos választmánya szerdai ülésén jóváhagyta Almássy Kornél kizárását, és elrendelte párttagságának a törlését - tájékoztatta Makay Zsolt, az MDF országos választmányának elnöke. Hozzátette: az MDF frakcióból kilépett Vas János párttagságát is törölte az országos választmány.
Elsősorban a komoly segítő háttérrel rendelkező és nagyon motivált drogfüggőknek lehet hasznos az az oltóanyag, amely megakadályozná, hogy a kokain kifejtse élvezetkeltő hatását a szervezetben - mondta az InfoRádiónak az ELTE Addiktológiai Tanszéki Szakcsoportjának adjunktusa. Demetrovics Zsolt reményt keltőeknek minősítette az ezzel kapcsolatos gyógyszerkísérleteket, de hozzátette: a nem…
Az IMF-től kapott hitel csupán egy biztonsági folyosó, amit csak akkor használunk föl, ha nagy a baj – jelentette ki Gyurcsány szerda este a köztelevízióban. Szerinte a szokottnál azért kapunk több pénzt, mert „jól végeztük a dolgunkat”. Ha mélyül a válság, akkor „még jobban összekapaszkodunk”. Olyan szépen tűri Magyarország a válságot, hogy „le a kalappal”...
Öt-hat százalék a kamata az IMF, az unió és a Világbank által biztosított 20 milliárd euró összegű hitelkeretnek - mondta a jegybank elnöke. Simor András hozzátette: a pénzt 2010. március végéig hívhatja le a magyar kormány, a készenléti díj éves szinten 0,25 százalék, a visszafizetés futamideje 3-5 év.
HIV-pozitív donortól származó vesét ültettek át egy HIV-pozitív vesebeteg szervezetébe a Dél-afrikai Köztársaságban. A szeptemberi, fokvárosi transzplantáció volt az első a világon, amelynél a donor és a befogadó egyaránt az AIDS-et okozó vírussal fertőzött volt.