2008. október 26. vasárnap

okt. 26
10:43
Egy hónapon át forgalomkorlátozások az Árpád hídon (HírTV)
Egy hónapon keresztül minden éjszaka sávlezárásokra kell számítani az Árpád hídon a dilatációs szerkezet cseréje miatt. Ráadásul ameddig az új szerkezet nem készül el, addig a nappali autóforgalomban is komoly sebességkorlátozásokra kell számítani.
okt. 26
10:45
Intenzív osztályon van Palcsó Tamás (Blikk)
Tűzoltók szabadították ki az összeroncsolódott autóból
okt. 26
10:48
Újabb intézkedésekben reménykednek a pénzügyi válsággal szemben (Infostart)
Pénzpiaci elemzők szerint a jövő héten ismét összehangolt intézkedésekre készül a világ több központi bankja és az amerikai jegybank szerepét betöltő FED is tovább mérsékli irányadó kamatát. Közben Japánban a korábban jelzett ötszörösére emelték a bankok helyzetének rendezésére szánt összeget.
okt. 26
10:51
Egyre jobban aggódhat Obama (Infostart)
Az Egyesült Államokban 5 százalékpontra csökkent a demokrata elnökjelölt előnye republikánus vetélytársával szemben.
okt. 26
10:57
Két zsákban védett madarak tetemére találtak a Duna-parton (Gondola)
Két zsákban 34 fokozottan védett, illetve védett madár tetemének maradványait találták meg a Harta melletti Duna-parton - közölte a rendőrség. A szombaton történtekről a Bács-Kiskun Megyei...
okt. 26
10:57
Hétfőn döntenek a Költségvetési Tanács megalakulásáról (HírTV)
Hétfőn elfogadhatja a parlament a költségvetési kiadások korlátozását, ha a pártoknak sikerül megállapodniuk az SZDSZ törvényjavaslatához benyújtott módosító indítványokról. Erre megvan az esély, miután a szerdai, ötpárti találkozón a felek a tervezettnél szigorúbb plafont határoztak meg.
okt. 26
10:59
Indul a téli menetrend a Malévnál (HírTV)
Vasárnap, a nyári-téli időátállással egy időben indul a téli menetrend a Malévnál - olvasható a nemzeti légitársaság közleményében. Az új menetrend a hidegebb évszak utazási igényeihez és a regionális vonalakon erősödő forgalomhoz igazodik.
okt. 26
11:00
A Világbank is lép, még több hitel a szegény országoknak (Portfolio)
A Világbank növelni kívánja a szegény országok számára nyújtott hiteleit, hogy kárpótolja az országokat a heves tőkekiáramlásokért - írja Nikkei vasárnapi számában. A Világbank növelni kívánja a...
okt. 26
11:06
Teendők leütés után: irány a biztosító! (Privátbankár)
Ősszel rendszerint új lendületet kap a műtárgy piac, aukciók, kiállítások sorát rendezik meg. A sokmilliós festményekre, szobrokra, bútorokra köthető vagyonbiztosításokra a hagyományostól eltérő értékbecslési és védelmi előírások vonatkoznak
okt. 26
11:08
Nagyot "koppanhat" Obama (Privátbankár)
Az amerikaiak 84 százaléka azt állítja, hogy soha nem hazudik a közvélemény-kutatóknak; a fennmaradó 16 százalék viszont megfordíthatja a választások gondosan előrejelzett kimenetelét.
okt. 26
11:15
Megnyúzott madártetemeket találtak a Duna-parton (Blikk)
okt. 26
11:15
Sólyom csángó magyarokkal is találkozik Erdélyben (HírTV)
Vasárnap Gyergyószentmiklósra, Szárhegyre, Mádéfalvára, Gyimesközéplokra, Gyimesfelsőlokra, Palánkára és Gyimesbükkre is ellátogat Sólyom László köztársasági elnök a csütörtöktől hétfőig tartó ötnapos erdélyi látogatása alkalmából.
okt. 26
11:18
USA - Gazdasági adatdömping várható a héten - 50, vagy akát 75 bázispontos kamatcsökkentés is elképzelhető (ProfitLine)
A héten megjelenő amerikai gazdaságról szóló adatok várhatóan visszaesést fognak mutatni a harmadik negyedévről a lakossági és a vállalati fogyasztás és beruházások visszaesésének következtében. (ProfitLine.hu)
okt. 26
11:21
Száz tűzoltó küzdött a lángokkal a fővárosi raktárnál - képriport (Infostart)
Budapesten eloltották az egyik X. kerületi raktárépületben éjjel keletkezett tüzet.
okt. 26
11:33
Két súlyos sérültje van a kecskeméti tömegverekedésnek (Gondola)
Két ember életveszélyes sérüléseket szenvedett, akikre egy szórakozóhelyen támadt 10-12 késekkel, bárdokkal felfegyverkezett férfi péntekről szombatra virradóan a Kecskeméthez tartozó...
okt. 26
11:33
Kerékpárosok napja a XI. kerületben (HírTV)
Kerékpáros napot rendeznek vasárnap a főváros XI. kerületében. A rendezvényen négy különböző távot teljesíthetnek a biciklisták a kerület kerékpárútjain. Bernárd János, a kerékpáros nap szervezője elmondta: a rendezvénnyel Újbuda bicikliútjaival szeretnék megismertetni a bringásokat, és nem csak szabadidősportként, hanem közlekedési alternatívaként is szeretnék elterjeszteni a biciklizést.
okt. 26
11:35
Strauss-Khan marad az IMF vezére (HírTV)
Nem váltják le a Nemzetközi Valutaalap vezetőjét, miután a pénzügyi szervezet belső vizsgálata tisztázta a vezérigazgatót. Nem találtak bizonyítékot arra, hogy Dominique Strauss-Kahn visszaélt volna hatalmával, illetve kivételezett volna volt szeretőjével, a magyar származású Nagy Piroskával.
okt. 26
11:36
Leminősítési hullám a régióban - mi lesz a következő lépés? (Portfolio)
Októberben a pénzügyi válság újabb hulláma a korábbinál erősebben érte el Európát, illetve a feltörekvő régiót. Ezt mutatja, hogy hitelminősítő intézetek is alaposan "megsorozták" a...
okt. 26
11:42
A gyors evés is hízlal (Privátbankár)
A gyorsan, teltségig étkező emberek háromszor nagyobb valószínűséggel szednek túlsúlyt magukra - állítják japán kutatók.
okt. 26
11:45
Súlyosan alábecsülték az egyik üvegházhatású gáz mennyiségét (Infostart)
Egy amerikai felmérés szerint a korábban feltételezettnél négy és félszer több a légkörben található egyik legerősebb üvegházhatást okozó gáz mennyisége.
okt. 26
11:48
Talmácsi kiesett Valenciában (Infostart)
Nem sikerült a búcsú Talmácsi Gábornak a gyorsasági motoros világbajnokság 125 köbcentis géposztályában. A magyar motoros a szezonzáró Valenciai Nagydíjon kiesett, és az összetettben visszacsúszott a harmadik helyre.
okt. 26
11:51
Feladta a reményt a Dalai Láma (HírTV)
A Dalai Láma feladta a reményt, hogy a kínai kormánnyal folytatott megbeszéléseken nagyobb autonómiát tudjon kiharcolni a megszállt Tibet számára.
okt. 26
11:54
Fidesz: állítsák le a kormánypropagandát a válság idején! (Alternatív Energia)
A Fidesz kifogásolja, hogy a kormány a pénzügyi válság idején egy külföldi lapban fizetett hirdetést tett közzé Magyarországról, és ebben ráadásul olyan állításokat fogalmaz meg, amelyek nem felelnek meg a valóságnak - erről Nyitrai Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője beszélt vasárnapi sajtótájékoztatóján.
okt. 26
11:54
Már az olaj sem segít (Portfolio)
A Perzsa - öböl menti országok is határozott lépésekkel igyekeznek megvédeni a bankrendszert és a lakosságot a globálissá váló hitel és pénzpiaci válságtól. Szaúd-Arábia például 2.67 milliárd...
okt. 26
12:09
Fidesz: állítsák le a kormánypropagandát a válság idején! (Gondola)
A Fidesz kifogásolja, hogy a kormány a pénzügyi válság idején egy külföldi lapban fizetett hirdetést tett közzé Magyarországról, és ebben ráadásul olyan állításokat fogalmaz meg, amelyek nem...
okt. 26
12:09
Leégett egy raktárépület a X. kerületben (HírTV)
A tetőszerkezete is beomlott annak a raktárépületnek, amely vasárnapra virradóra leégett Budapesten, a X. kerületben. Textíliákat tároltak benne.
okt. 26
12:09
Túlhajszolta magát az iráni elnök (Blikk)
okt. 26
12:18
Prosztatarák: az elhízás növeli a halálozási esélyt (WebBeteg)
Azok a férfiak, akik prosztatarákban szenvednek és elhízottak, kétszer esélyesebbek az elhalálozásra, mint a normál testsúlyúak- állítja egy új kutatás, mely szerint a magas inzulinszintnek köszönhető túlzott elhízás okolható mindezért.
okt. 26
12:20
Egy újabb ok, hogy megőrizzük ideális súlyunkat (WebBeteg)
Számos olyan érvet lehetne felsorakoztatni, ami amellett szól, hogy a túlsúly káros az egészségre. A nagyszámú cikknek, vizsgálatnak köszönhetően az elhízás szív- és érrendszerre, anyagcserére kifejtett hatása ma már közismert, bár jelentősége nem helyén kezelt, hiszen keveseket ismerünk, akik kizárólag azért vállalkoztak fogyókúrára, hogy elkerüljenek ezzel egy esetleges szívinfarktust.
okt. 26
12:21
Ciános felvágottat vontak ki a forgalomból (Infostart)
Japánban csaknem 3 millió előrecsomagolt felvágottat és pizzát von ki a forgalomból egy húsipari vállalat, miután kiderült, hogy egyik üzemének kútjai ciánnal szennyezettek. Megbetegedéseket eddig nem észleltek.
okt. 26
12:27
Hiába várják hat havi fizetésüket a sopronkövesdi iskola dolgozói (HírTV)
Ugyan jogerős bírói határozat van róla, a sopronkövesdi iskola tanárai és dolgozói hiába várnak hat havi fizetésükre. Összesen több mint 15 millió forinttal tartozik nekik az oktatási intézményt működtető alapítvány, amely tavaly nyár óta húsz kisiskolát vitt csődbe Győr-Moson-Sopron megyében. Sajtóhírek szerint a Szcientológiai Egyházzal szoros kapcsolatban álló civil szervezet ellen hatvan…
okt. 26
12:45
Már a napi működése van veszélyben a kis- és középvállakozásoknak (HírTV)
Már nemcsak a magyar kis-és középvállalkozások versenyképességét, hanem napi működésüket veszélyezteti a pénzügyi válság. Győrben húsz cég kért halasztást az önkormányzattól a helyi iparűzési adó befizetésére, amire a rendszerváltozás óta nem volt példa a kisalföldi megyeszékhelyen.
okt. 26
12:45
Ciánnal szennyezett felvágottat találtak Japánban (Blikk)
okt. 26
12:48
India - Négy éve nem látott mértékű zuhanás szenvedett el a Sensex index pénteken (ProfitLine)
Az indiai Sensex részvényindex pénteken 11 százalékot esett, mely 4 éve a legnagyobb csökkenés, miután a központi bank bejelentette, hogy folytatja a harcot az infláció ellen. (ProfitLine.hu)
okt. 26
12:57
A moszkvai túszdrámára emlékeztek (Infostart)
Moszkvában ezrek emlékeztek a Dubrovka téri színháznál a hat évvel ezelőtti terrorcselekmény és túszszabadító akció százharminc áldozatára.
okt. 26
13:03
Nyitrai: A kormány közpénzen fest hamis képet az országról (+videó) (HírTV)
A hétközi egész oldalas, az International Herald Tribune-ben megjelent hirdetéssel kapcsolatban elfogadhatatlannak tartja a Fidesz, hogy a kormány a pénzügyi válság idején az adófizetők pénzén akar hamis képet festeni Magyarországról egy külföldi lapban.
okt. 26
13:06
Megmenekült az IMF-vezető: a viszony súlyos tévedés volt, de nem visszaélés (Portfolio)
Megtarthatja állását Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, aki ellen hatalmi visszaélés gyanújával korábban vizsgálat indult egy magyar beosztottjával folytatott...
okt. 26
13:21
Lengyel Zoltán: Nem adnám a fele pénzem (Blikk)
A Vasárnapi Blikk interjút készített a balhés képviselővel
okt. 26
13:21
2500 milliárdos veszteség a magánnyugdíj-pénztári befizetéseknél (HírTV)
Kilencmilliárd eurónyi, nagyjából 2500 milliárd forint árfolyamveszteséget könyvelhettek el az elmúlt egy évben a magánnyugdíj-pénztári befizetéseket kezelő alapok Közép-Kelet-Európában a részvénypiacok zuhanása miatt. Ez teljes vagyonuk 13 százalékának felel meg.
okt. 26
13:33
Maffiavád a Strabag résztulajdonosa ellen (Infostart)
Az orosz oligarcha, Oleg Gyeripaszka kapcsolatban állt egy már meghalt orosz maffiafőnökkel - állítja a brit Legfelsőbb Bíróság. Peter Mandelson brit gazdasági miniszter, korábbi uniós biztos a nyáron az oligarcha jachtján vendégeskedett, ami most kellemetlenné vált számára.
okt. 26
13:39
Eladná részesedését a fővárosi önkormányzat a gázművekben (HírTV)
Eladná a Fővárosi Gázművekben lévő tulajdonrészét fővárosi önkormányzat. Hagyó Miklós városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes azt mondta: már a privatizációt előkészítő elemzésen dolgoznak.
okt. 26
13:39
A Főgáz-részvények eladásáról tárgyal hétfőn a főváros vezetése (Gondola)
A fővárosi önkormányzat legértékesebb vállalatának, a Főgáz Zrt.-nek az eladásával összefüggő kérdésekről is tárgyal hétfőn a Főpolgármesteri Kabinet - erősítették meg az MTI értesülését fővárosi...
okt. 26
13:39
Megütött egy fotóst a cseh kormányfő (Blikk)
okt. 26
13:41
Talmácsi bronzzal zárta a gyorsasági motoros vb-t (HírTV)
Az olasz Simone Corsi nyerte a gyorsasági motoros világbajnokság 125 köbcentiméteres kategóriájának 2008-as utolsó futamát a spanyolországi Valenciában, és ezzel megszerezte Talmácsi Gábor előtt az összetett verseny második helyét.
okt. 26
13:45
Gondban a szoftverfejlesztők is (Piac és Profit)
A hardver-, félvezető- és szoftvergyártó cégek 170 milliárd dollárnyi árbevételtől fognak jövőre elesni. A cégek 40 százaléka csökkentette terveit.
okt. 26
13:48
A kínaiak is készülnek a gazdasági problémákra (Infostart)
Kínának fel kell készülnie a globális pénzügyi válság okozta kihívásokra, bár a gazdaság jó állapotban van - mondta a kínai központi bank kormányzója.
okt. 26
13:54
Élen a Fradi (Blikk)
Csaknem egy hónap után nyert a Ferencváros
okt. 26
13:57
300 milliót ér a Miniszterelnöki Hivatalnak az önreklámozás (HírTV)
Bruttó 300 millió forint értékű keretszerződést kötött a Miniszterelnöki Hivatal az egyik nemzetközi reklámügynökséggel szeptember végén. Az összegben a kancellária kommunikációs kampányainak előkészítési, illetve gyártási költségei vannak benne, a stratégia és a kreatív tervek kidolgozásától a reklámfilmek és a rádióreklámok elkészítéséig.
okt. 26
13:57
Az NBH és a rendőrség együttesen fogta el T. Krisztiánt (Gondola)
A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok illetékese nem cáfolta az MTI értesülését, hogy szorosan együttműködött a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) és a rendőrség annak az akciónak a lebonyolításában,...
okt. 26
14:00
Sólyom szerint a magyar nemzet egységet alkot (Alternatív Energia)
A magyar nemzet egységet alkot, azonos a nyelve, a történelme, az öntudata és a jövője - mondta vasárnap Madéfalván Sólyom László köztársasági elnök.

Keresés