2008. október 25. szombat

okt. 25
13:12
Csukás István: Bálint Ágnes meggyőződéssel hirdette, hogy a világ csodája ott van egy tócsában (Infostart)
"Csodaszép életem volt. Meseszép" - írta emlékirataiban Bálint Ágnes. Csukás István fiatal íróként ismerkedett meg az akkor már televíziós szerkesztőként dolgozó írónővel, azt mondja: a mai napig hálás szívvel gondol arra a derűre és szeretetre, amely Bálint Ágnesből sugárzott. A pénteken elhunyt írónőre a Kossuth-díjas írő, költő emlékezett.
okt. 25
13:24
Izland megkapta a valutatámogatást (HírTV)
Izland megkapta a 2,1 milliárd eurós valutatámogatást a Nemzetközi Valutaalaptól, de az országnak még be kell mutatnia a stabilizációs programját. Korábbi hírek szerint az IMF Izland után Ukrajnát segítené ki, ezt követné a Magyarországnak, Pakisztánnak és Fehéroroszországnak nyújtandó csomag.
okt. 25
13:24
Gőzerővel folyik a nyomozás a horvát lapkiadó gyilkosa után (Gondola)
A befolyásos lapkiadó elleni halálos merénylet után a horvát rendőrség szombaton közzétette a feltételezett gyilkosról készített fantomképeket, s megerősítette a nyomozást folytató csoportot. A két...
okt. 25
13:24
Italautomaták és az APEH-ellenőrzés (Adózóna)
Nem adnak számlát a fogyasztónak az ital- és áruautomaták, de a szigorú elszámolás miatt nemigen lehet a zavarosban halászni - állítják az üzemeltetők, amit az adóhatóság sem cáfol.
okt. 25
13:26
A legnagyobb belga bank is az államhoz fordult (HírTV)
A legnagyobb belga bank is állami segítséget kér, hogy elkerülje a pénzügyi válság hatásait. A bankcsoport - amelynek magyarországi leányvállalata a K&H bank - a hétvégén is tárgyal az illetékesekkel - írja a brüsszeli Le Soir című lap szombaton.
okt. 25
13:27
Megtalálták a Kisoroszi környékén eltűnt idős nő holttestét - képek (Infostart)
Az InfoRádió értesülései szerint a mentőcsapatok megtalálták annak az idős nőnek a holttestét, aki péntek délután tűnt el Kisoroszi környékén.
okt. 25
13:42
Jemenben 49 áldozata van a trópusi viharnak (Gondola)
Közel félszáz halottja van Jemen déli részén a trópusi vihar keltette áradásoknak - közölték szombaton a hatóságok. Hamid al-Karasi, Hadramaut tartomány rendőrfőnöke szerint több tucatnyian tűntek...
okt. 25
13:42
Előzetesben a gyújtóbombákat rejtő autó tulajdonosa (Alternatív Energia)
Előzetes letartóztatásba helyezték szombaton délelőtt azt a budapesti férfit, akinek autójában három, időzítővel ellátott benzines gyújtóbombát találtak a rendőrök csütörtökön a fővárosban, a Nyugati téri felüljáró alatt - mondta Bartha László, a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője szombaton az MTI-nek.
okt. 25
13:45
Október 23.: "a rendőrség jól vizsgázott" (Piac és Profit)
Sikeres volt a rendőrség az október 23-án megismert, rendbontások megelőzésére koncentráló rendezvénybiztosítási módszere - mondta a Népszavának Budapest rendőrfőkapitánya.
okt. 25
13:48
Előzetesben a férfi, akinek autójában gyújtóbombákat találtak (Infostart)
Előzetes letartóztatásba helyezték szombat délelőtt azt a budapesti férfit, akinek autójában három, időzítővel ellátott benzines gyújtóbombát találtak a rendőrök csütörtökön a fővárosban, a Nyugati téri felüljáró alatt - közölte Bartha László, a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője.
okt. 25
14:00
Járai: Segítségre szorul a magyar pénzügyi rendszer (HírTV)
Járai Zsigmond támogatja az uniós segítség ötletét. A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke szerint olyan rossz állapotban van a magyar gazdaság, hogy a mélyülő pénzpiaci válsággal egyedül nem vagyunk képesek megbirkózni.
okt. 25
14:00
Válságban a font a súlyos recessziós kilátások miatt (Gondola)
A korábbi évtizedek hírhedt fontválságaihoz hasonlítják már londoni elemzők a brit valuta mind meredekebb lejtmenetét, amelyet az elmúlt kereskedési hét zárására tovább gyorsított a vártnál is...
okt. 25
14:03
Agyonlőtték az Oscar-díjas színésznő családját (Blikk)
Holtan találták az Oscar-díjas Jennifer Hudson édesanyját és bátyját chicagói otthonukban. A színésznő hétéves unokaöccse – aki szintén a házban volt a gyilkosság időpontjában – eltűnt.
okt. 25
14:18
Eltűnt az egészségügy 200 milliárd forintja a költségvetésből (HírTV)
Nem marad meg az egészségügynek az a 200 milliárd forint, amelyet a kormány a járulékcsökkentés elmaradásával spórolt volna meg az E-Alapnak. Az eredeti költségvetés még tartalmazta, a javítottból viszont már eltűnt ez az összeg.
okt. 25
14:18
Félszáz zsidó sírt rongáltak meg a szlovákiai Nagytapolcsányban (Blikk)
okt. 25
14:18
Minden napra jut most már egy bankcsőd! (Portfolio)
16-ra emelkedett a válság amerikai áldozatainak a száma, most egy kisebb, 346 millió dolláros betétállománnyal rendelkező bank, az Alpha Bank & Trust jutott csődbe. A jelzáloghitel portfóliója a...
okt. 25
14:20
Bombák a Nyugati téren - előzetesben az autó tulajdonosa (HírTV)
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság szombaton délelőtt azt a férfit, akinek az autójában több csőbombát is találtak október 23-án a fővárosban. A 33 éves férfi részletes beismerő vallomást tett - tájékoztatott Bartha László, a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője.
okt. 25
14:33
Talmácsi indul az élről Valenciában (Infostart)
Talmácsi Gábor az első helyről indulhat vasárnap a 125 kcm-esek között a gyorsaságimotoros-világbajnokság idei utolsó futamán, a Valenciai Nagydíjon.
okt. 25
14:36
Egy szál gyertyával el lehetne kerülni a tragédiát (HírTV)
Az őszi szüret idején gyakran riasztják a tűzoltókat mustgázmérgezéses esetekhez a kisebb borospincékbe. Évente csaknem ötven ilyen hívást kapnak, de ezek felében már nem tudnak segíteni. A tragédiát kis odafigyeléssel el lehetne kerülni, hiszen egy szál gyertyával könnyű észrevenni a színtelen, szagtalan gáz jelenlétét.
okt. 25
14:36
Slota szerint Göncz Kinga sértegeti a szlovák nemzetet (Gondola)
A magyar külügyminisztert többször is ápolatlan "kócos asszonynak" nevező Ján Slota szombaton a szlovák nemzet sértegetésével vádolta meg Göncz Kingát, amiért az a héten egy televíziós...
okt. 25
14:36
Slota: "Göncz Kinga sértegeti a szlovák nemzetet" (Kripto Akadémia)
A magyar külügyminisztert többször is ápolatlan "kócos asszonynak" nevező Ján Slota szombaton a szlovák nemzet sértegetésével vádolta meg Göncz Kingát, amiért az a héten egy televíziós beszélgetésben úgy vélekedett, hogy Szlovákiában "idegenellenesség" tapasztalható.
okt. 25
14:38
Koszorúzás nélkül emlékeztek a kormánytagok a „véres csütörtökre” (HírTV)
Nem koszorúztak a kormány tagjai, csak virágokkal és hirdetőtáblával emlékeztek a legvéresebb '56-os sortűz áldozataira a Kossuth téren. Két nappal a forradalom kitörése után 1956. október 25-én a Parlament előtti, több ezres, békésen tüntető tömegbe eddig tisztázatlan körülmények között tüzet nyitottak a földművelésügyi minisztérium tetejéről.
okt. 25
14:39
Angelina Jolie bekerült a Bibliába (Blikk)
Svéd szakemberek elkészítették a Biblia egy vizuálisan ultramodern változatát, a Színes Bibliát. Elképzésük az volt, hogy ki kell emelni az Ótestamentumot hagyományos formájából és át kell változtatni attraktív folyóirattá olyan csalogató fotókkal, amelyek között helyet kap Angelina Jolie-tól Martin Luther Kingig számos személyiség.
okt. 25
14:54
Gyurcsány köszönetet mondott Orbán leveleiért (HírTV)
Gyurcsány Ferenc megköszönte Orbán Viktornak hogy az ellenzéki pártelnök levelet küldött Angela Merkel német kancellárnak és Nicolas Sarkozy francia elnöknek.
okt. 25
14:54
A történelmi Székelyföld helyszíneit kívánja végiglátogatni Sólyom László (Gondola)
A történelmi Székelyföld helyszíneit kívánja végiglátogatni Sólyom László köztársasági elnök, aki erről a szándékáról a szombaton Kézdivásárhelyen tartott sajtótájékoztatóján beszélt. Az államfő...
okt. 25
14:54
A Dunában találták meg az idős néni holttestét (Blikk)
okt. 25
14:56
Felújítások kezdődnek hétfőn az Árpád hídon (Gondola)
Felújítások kezdődnek hétfőn az Árpád hídon, ezért éjszakánként két forgalmi sávot lezárnak - közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. szombaton. Október 27-én, hétfőn éjszaka megkezdik az...
okt. 25
14:56
Slota szerint Göncz Kinga sértegeti a szlovák nemzetet (Blikk)
okt. 25
14:57
Egereknél már működik a szelektív emlékezettörlés (Infostart)
Szelektív emléktörlő eljárást fejlesztettek ki amerikai neurobiológusok. A módszert egyelőre csak egereken tesztelik, embereken valószínűleg nem működne.
okt. 25
15:12
Kétszázezer hazafi menekült el 1956-ban - Civil kaszinó (videó) (HírTV)
2008. október 24. péntek 22.05 2008. október 25. szombat 16.05 2008. október 26. vasárnap 11.05 2008. október 28. kedd 15.05 2008. október 30. csütörtök 14.05
okt. 25
15:12
Újabb százmilliók a Szabadság híd felújítására (Gondola)
A Szabadság híd rekonstrukciójának a jelenlegi mintegy 5,5 milliárd forintos keretét további 300 millió forinttal kívánja bővíteni a városvezetés - tudta meg az MTI szombaton fővárosi...
okt. 25
15:12
Busszal ütközött a motoros, egy halott (Blikk)
okt. 25
15:14
Rendkívüli intézkedések a zágrábi újságíró-gyilkosság miatt (HírTV)
Rendkívüli intézkedéseket vezet be a horvát kormány a csütörtök esti kettős újságíró-gyilkosság miatt. A hatóságok a többi között felgyorsítják a bűnbandák tagjai elleni már folyamatban lévő eljárásokat, valamint bővítik a rendőrök hatáskörét.
okt. 25
15:14
Kínai kormányfő: sürgős intézkedésekre van szükség a válság megfékezéséhez (Gondola)
Minden lehetséges eszközzel meg kell akadályozni, hogy a pénzügyi válság kihatással legyen a reálgazdaság növekedésére - jelentette ki szombaton a kínai kormányfő az Ázsia-Európa Tanácskozás (ASEM)...
okt. 25
15:16
A Dunában találták meg a Kisoroszi környékén eltűnt nénit (Gondola)
Eltűnésétől mintegy 1,5 kilométerre, a Dunában találták meg annak az idős néninek a holttestét, aki pénteken délután tűnt el Kisoroszitól nem messze - mondta Balázs László, a Pest Megyei...
okt. 25
15:30
Cigaretta okozott tüzet a vonatban (HírTV)
Kisebb tűz volt az Eurostar Londonból Párizsba tartó szerelvényén péntek éjszaka - közölte az üzemeltető szóvivője szombaton. A lángok az első osztály egyik mosdójában csaptak fel, miután az egyik utas cigarettára gyújtott, a csikket pedig a szemetesbe dobta.
okt. 25
15:32
Talmácsi rajtolhat az élről Valenciában (HírTV)
Talmácsi Gábor szerezte meg az első helyet Valenciában, a gyorsasági motoros világbajnokság szombati időmérő edzésén, a 125 köbcentis géposztályban. Az Aprilia Aspar istálló magyar pilótája pénteken a 11. pozícióban zárt, ám szombatra feljavult a teljesítménye és megnyerte az edzést.
okt. 25
15:34
Kimerültség miatt sztrájkoltak a belgrádi rendőrök (HírTV)
Elégedetlenségük jeléül - emellett fáradtságra, elcsigázottságra és stresszre hivatkozva - a belgrádi rendőrök megtagadták, hogy szombatra virradó éjszaka kiszálljanak feladatvégzésre a szerb főváros utcáira.
okt. 25
15:36
Elhunyt Buss Gyula (Infostart)
Elhunyt Buss Gyula színművész - közölte a Magyar Színházi Társaság szombaton.
okt. 25
15:39
Slota szerint Göncz Kinga sértegeti a szlovákokat (Infostart)
A magyar külügyminisztert többször is ápolatlan "kócos asszonynak" nevező Ján Slota szombaton a szlovák nemzet sértegetésével vádolta meg Göncz Kingát, amiért az a héten egy televíziós beszélgetésben úgy vélekedett, hogy Szlovákiában "idegenellenesség" tapasztalható.
okt. 25
15:48
Ellentmondások az influenza elleni védőoltás körül (HírTV)
A Hír Televízió által megkérdezett négy háziorvos négyféleképpen értelmezte a hatályos jogszabályokat arról, hogy ingyen kell-e beadniuk az influenza elleni védőoltást, vagy sem.
okt. 25
15:48
Motoros baleset Bokod és Dad között (Gondola)
Halálos motoros baleset történt a Komárom-Esztergom megyei Bokod és Dad közötti úton szombaton délután - közölte Léber Gabriella. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese...
okt. 25
15:48
Elhunyt Buss Gyula (Blikk)
okt. 25
15:48
A térség nyugdíjasai megszenvedik a válságot! (Portfolio)
Közép-Kelet Európában a tőkefedezeti elven működő nyugdíjrendszerből 9 milliárd euró tűnt el a részvénypiacok zuhanásai miatt 2008 közepéig, a veszteség mértéke vagyonarányosan Magyarországon volt a...
okt. 25
15:50
Felhős és napos időszakok váltakoznak, 11-16 fok lesz (Gondola)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint szombaton erősen felhős és napos területek, illetve időszakok váltakoznak. Vasárnap egyre kevesebb felhőre, általában többórás napsütésre...
okt. 25
15:51
Egyre több magyarnak fontos, mit eszik (Piac és Profit)
A magyar fogyasztók 53 százaléka az utóbbi időben jobban odafigyel az élelmiszerek csomagolásán található, összetevőket és tápértéket feltüntető tájékoztatásra, mint korábban - derül ki az ACNielsen Piackutató Kft. on-line felméréséből.
okt. 25
15:57
Sólyom László támogatja az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseit (Infostart)
Háromszéken folytatódott Sólyom László székelyföldi magánlátogatása. A köztársasági elnök Kézdivásárhelyen kijelentette: támogatja az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseit.
okt. 25
16:06
11 fiatalembert öltek meg az előléptetésért (HírTV)
Elbocsátottak a kolumbiai hadseregből három ezredest, akik a hatóságok gyanúi szerint 11 fiatalembert öltek meg, hogy a halottakat harci áldozatként tüntessék fel előléptetésük érdekében - olvasható a BBC brit közszolgálati média szombati tudósításában.
okt. 25
16:06
Vasárnap kezdődik a téli időszámítás (Gondola)
Vasárnap kezdődik a téli időszámítás Magyarországon, ekkor hajnali háromkor két órára kell visszaállítani az órák mutatóit. A Magyar Villamosenergia-Ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (MAVIR)...
okt. 25
16:06
A Holt-Szamosba fulladt egy fiatalember (Blikk)

Keresés