Az econet.hu Média, Telekommunikációs és Vagyonkezelő Nyrt. tájékoztatása szerint, a Társaság a részvényeire 2008. október 13-án 25 darab (250.000 darab törzsrészvénynek megfelelő) 2009. márciusi lejáratú határidős vételi kontraktust nyitott, 64,-Ft-os részvényenkénti áron, továbbá 13 darab (130.000 darab törzsrészvénynek megfelelő), 2009. márciusi lejáratú határidős vételi kontraktust nyitott, 74…
A kormány annak érdekében, hogy a kereskedelmi bankok likviditása növekedhessen, két kormányrendeletet, amelyek alapvetően számviteli szabályokat tartalmaznak, szombati hatállyal módosított....
Az előző két évhez hasonlóan 2008-ban is a Magyar Telekom lett a legnagyobb hazai cégek elszámoltathatósági rangsorának első helyezettje. A rangsort nemzetközi módszertan alapján a Braun and Partners...
Már elérhető az az internetes portál és helyi tarifával hívható telefonvonal, ahol bárki leadhatja szavazatát arra, milyen kép szerepeljen az új 200 forintos érménken
Alkotmányellenesnek minősítette az Országos Érdekegyeztető Tanácsról szóló, valamint az ágazati párbeszéd bizottságokról és a középszintű szociális egyeztetés egyes kérdéseiről szóló törvények több rendelkezését az Alkotmánybíróság.
Kéretlen támogatást kapott Barack Obama, a demokrata párt jelöltje három héttel az amerikai elnökválasztás előtt, mégpedig Fidel Castrótól. A kubai forradalom időközben visszavonult vezetője, aki...
Az MSZP-frakció arra kéri a Fidesz és a KDNP országgyűlési képviselőit, hogy ne vonuljanak ki a parlamenti ülésteremből Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfői, napirend előtti, a válsághelyzet ellen szükséges intézkedésekről szóló felszólalásakor - tájékoztatta a párt képviselőcsoportja az MTI-t.
Már a héten több mint duplájára - 6-ról 13 millió forintra - emelkedhet a bankbetétekre vállalt banki garancia összege, ha a parlament megszavazza az erről szóló törvénymódosító javaslatot. A pénzügyminiszter sürgős tárgyalást kért, amihez az Országgyűlésnek négyötödös többséggel el kell térnie a házszabálytól.
A legveszélyesebb betegségek azok, amelyek nem fájnak - számos orvostól hallottam ezt a véleményt. Nos, a reumatoid arthritis (RA) ugyan fájdalommal jár, ez azonban kezdetben nem mindig olyan erős, hogy a beteg orvoshoz forduljon.
"Kölcsönös előnyökön alapuló megállapodásnak" tartja Lengyel Zoltán MDF-frakcióba való belépését a volt független képviselő és Herényi Károly, a Magyar Demokrata Fórum frakcióvezetője egyaránt - a két...
Hétfőtől lehet szavazni - interneten és telefonon - arra, hogy milyen kép szerepeljen az új 200 forintos érmén. Az MNB a www.forint.hu webes címen és helyi tarifával hívható kék számon, a 06-40-121212-n várja a lakosság szavazatait. A legtöbb voksot elnyerő érmekép lesz az, amelyet a jövőre kibocsátandó érmén láthatunk majd.
A pénzpiacokon tapasztalt esést követően egy az 1944-es Bretton Woods-ihoz hasonló nemzetközi konferencia összehívását sürgeti Gordon Brown brit miniszterelnök. Brown egy pénzügyi reform...
A lakásuk értéke miatt aggódó tulajdonosokkal szemben megjelentek az árcsökkenések hallatán felbátorodott leleményes vásárlók, akik minél alacsonyabb áron akarják megszerezni - főleg a problémás - ingatlanokat. Az árakat napi szinten kell követni, aki igazán élelmes, az rendkívül jó üzletet köthet....
A kormányfő 12 pontos gazdasági intézkedéscsomagja a költségvetési szektor reálbér-befagyasztását eredményezi, ám az üzleti szférában még a reálkereset megőrzése sem lesz lehetséges az InfoRádió által megkérdezett gazdasági szakértő szerint. A GKI Kutatóintézet vezérigazgató-helyettese kifejtette: ha stagnálnak a reálkeresetek, akkor a nyugdíjak összege sem változik.
Életbiztosítási csalássorozatot leplezett le a Nemzeti Nyomozó Iroda; tíz eset miatt 16 gyanúsított ellen indult eljárás. Deme Tamás őrnagy elmondta: az elkövetők kilenc ügyben több mint 180 millió forintos kárt okoztak, egy másik esetben pedig 20 millió forintot próbáltak megszerezni.
Három hónapra szabadságoltak két hangyászsünt a bangkoki állatkertből, mert még nem szokták meg a belpolitikai viharokat. A hangyászok igen jó hallásúak és nem élvezik a könnygázgránátok...
Magyarországon idén először a felsőoktatási intézmények hallgatói is nevezhetnek a Ricoh Company és a Sun Microsystems nemzetközi szintű közös fejlesztői versenyére. Az egyedülálló megmérettetésre még egy hónapig várják a szakirányú egyetemek és főiskolák, valamint a hallgatók jelentkezését.
A Fidesz szerint Magyarországot a szomszéd országoknál mélyebben érinti a pénzügyi válság, ennek oka, hogy hiteltelen és alkalmatlan a kormány - jelentette ki Varga Mihály, a Fidesz alelnöke hétfői sajtótájékoztatóján a Parlamentben. A politikus szerint az Fidesz hétpontos javaslatának megvalósítására, adócsökkentésre lenne szükség.
Több mint 30 ezer keresztény élt 2003 előtt az iraki Moszulban, mostanra legfeljebb feleennyien maradtak - állítja Louis Sako kirkuki káld katolikus érsek.
A spanyol kormányzat hétfői bejelentése szerint 2009 decemberéig garanciát vállalnak az új bankbetétekre, mely intézkedés része az európai kormányoknak vasárnap közösen elfogadott megállapodásának - közölte Jose Luis Rodriguez Zapatero spanyol miniszterelnök. (ProfitLine.hu)
Magyarországot a szomszéd országoknál mélyebben érinti a pénzügyi válság, ennek oka, hogy hiteltelen és alkalmatlan a kormány - jelentette ki Varga Mihály, a Fidesz alelnöke. A politikus szerint az Fidesz hétpontos javaslatának megvalósítására, adócsökkentésre lenne szükség.
Csak a civil társadalom képes olyan nyomást gyakorolni a jelenlegi hatalomra, amely azt meghátrálásra kényszerítheti. Az ellenzéki politikai pártok, az országgyűlési képviselők kimerítették a rendelkezésükre álló összes demokratikus lehetőséget. – sajtóközlemény.
Több ezer olasz diák tiltakozott október 10-én Silvio Berlusconi kormányfő előterjesztése ellen, mely ugyan még a parlament jóváhagyására vár, elfogadásával azonban három év alatt nyolc milliárd euróval csökkenne az oktatásra fordítható összeg.
Átkozott nép vagyunk. Nem vagyunk képesek annyit dolgozni, hogy eltartsuk az állami apparátust, nem vagyunk eléggé szolidárisak a kisebbséghez, nem akarunk nekik többet adni, hogy munka nélkül legalább olyan szinten éljen, mint akik dolgoznak. Tényleg igaza van a miniszterelnöknek; mi jobban járnánk külföldön. Ott megélnénk a nyolcórai keresetünkből, még az adók befizetése után is.
A Magyar Energia Hivatal helyett egy független, külföldi tanácsadó cég számolja ki az erőművek által visszafizetendő tiltott állami támogatás összegét. A számítás alapjául szolgáló piaci modellt október 15-ig, azaz szerdáig kell kidolgoznia a London Economics-nak.
Határozatlan időre leállította a devizahitelezést a Magyar Külkereskedelmi Bank. A 90 százalékban bajor tulajdonú pénzintézet se euró-, se svájci frank alapú hitelkérelmeket nem fogad el hétfőtől, de a benyújtott kérelmeket még elbírálja.
A hét elején erősödést mutat a forint, miután hírek látták meg a napvilágot a kormány válság enyhítését célzó terveit illetően, és némiképp megnyugodtak a kedélyek. Az EUR/HUF-ot 253,02-őn jegyzik, miután pénteken 271,86-ra emelkedett. Támogatás 250,74-nél, míg ellenállás 266,25-nél található. In-www.globalfx.hu
Miért is van szükség a bankok államosítására? Jelenleg a pénzügyi szektor bizalomhiánya olyan mértékű, hogy az állami tulajdonban lévő intézményeken kívül senki iránt nincsen bizalom, és a bankközi...
Lengyel Zoltán, a köztörvényes bűncselekményekkel vádolt független képviselő menti meg az MDF-frakciót. Vele együtt ismét 10 lett a képviselőcsoport tagjainak száma, így az nem szűnik meg.
A pénteki közel 4.82%-ról ma csupán 4.75%-ra mérséklődött a dolláralapú 3 hónapos londoni bankközi kamatláb (Libor) referenciaértéke - közölte a Brit Bankszövetség. A részben ebből a kiemelten...
A gabonaárakban már megmutatkozik az átlagosnál jobb idei termés. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a gabonafélék ára átlagosan 27,4 százalékkal nőtt az év első nyolc hónapjában az előző esztendő azonos időszakához képest.
Paul Krugmannak ítélték az idei közgazdasági Nobel-díjat, amit a kereskedelmi szokások és a gazdasági aktivitás földrajzának elemzésével foglalkozó munkásságával érdemelt ki. Paul Krugman jelenleg a...
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője úgy véli, hogy az eurócsoport által elfogadott akciótervet követően már semmi ok nincs arra, hogy a bizalom ne térjen vissza a piacokon.
A kormány visszavonja a jövő évi adótörvény- és költségvetési javaslatot - derült ki Szili Katalin házelnök tájékoztatásából a házbizottság hétfői ülése után.
Moszkva is beszállhat a Nabucco gázvezeték építésébe - írja a Népszabadság. A kormányközeli lap szerint egyre több jel utal arra, hogy az uniós projektnek számító beruházásban az oroszok is részt vállalhatnak. Oroszország legnagyobb gázvásárlója ugyanis Nyugat-Európa, Moszkva pedig gazdasági és politikai érdekekből nem akar Kína felé nyitni az energiapiacon.
Az idei közgazdasági Nobel-díjban Paul Krugman, a amerikai Princeton egyetem közgazdásza részesült - jelentette be hétfőn a Svéd Tudományos Akadémia. Krugman a nemzetközi kereskedelem mozgásainak és a...
A Fidesz szerint Magyarországot a szomszéd országoknál mélyebben érinti a pénzügyi válság, ennek oka, hogy hiteltelen és alkalmatlan a kormány - jelentette ki Varga Mihály, a Fidesz alelnöke. A...
A fideszes Tiba István letette a képviselői esküt hétfőn az Országgyűlésben; a politikus Arnóth Sándort váltotta a parlamentben, miután ő múlt heti parlamenti bekiabálása után lemondott mandátumáról.
Elhárította az ország a magyar piacot ért spekulációs támadás első hullámát, de a pénzügyi válság még nem ért véget - mondta a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc október 18-ára, szombatra hívta össze a nemzeti csúcsot.
Az idei közgazdasági Nobel-díjban Paul Krugman, a amerikai Princeton egyetem közgazdásza részesült - jelentette be a Svéd Tudományos Akadémia. A díjat Alfred Nobel tiszteletére a svéd központi...