Barack Obama amerikai demokrata párti elnökjelölt tíz pontos előnyre tett szert republikánus párti ellenfelével, John McCainnel szemben - ez derült ki a The Washington Post és ABC News hírcsatorna hétfőn közzétett felméréséből.
A pénteki 5%-os esést követően ma stagnálást mutat a WTI novemberi határidős árfolyama, de az arany árfolyama is hasonló elmozdulásokat mutat. A pénteki nagy esésben és mai kisebb emelkedésben a...
Bajnai Gordon a Gazdasági Egyeztető Fórum (GEF) ülését követő sajtótájékoztatón Budapesten elmondta, a résztvevők egyetértettek abban, hogy a magyar gazdaság iránti bizalom megőrzése meghatározó az elkövetkező időszak szempontjából. Ez a kormányzat és a gazdasági szféra közös felelőssége, a konvergencia program céljainak teljesülését, a stabilitást nem szabad veszélyeztetni....
Gyurcsány Ferenc bízik abban, hogy az ellenzék is részt vesz a nemzeti csúcson, amely nyilvános lesz. A miniszterelnök felidézte: a nemzeti csúcsot akkor találta ki, amikor pénteken "kifejezetten biztatóra" sikerült a találkozója a frakcióvezetőkkel.
Barack Obama amerikai demokrata párti elnökjelölt tíz pontos előnyre tett szert republikánus párti ellenfelével, John McCainnel szemben - derül ki a The Washington Post és ABC News hírcsatorna hétfőn közzétett felméréséből.
Halálra gázoltak egy nőt az M1-M7 autópályák közös szakaszán vasárnap este - erősítette meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság az MTI értesülését. A BRFK sajtóügyeletese az MTI-nek elmondta: az...
Szakértői kormányra lenne szükség, amely javaslatunkat önös érdekek miatt is, nem fogadtak el - állította Fodor Gábor az SZDSZ elnöke a Nap-kelte reggeli műsorában.
A forint ingadozásaival együtt kell élni ilyen időben, bár lehetett volna máshogyan is - nyilatkozta BokrosLajos a Napi Gazdaságnak. A volt pénzügyminiszter szerint az államháztartásban most...
Emelni szeretnék tandíjaikat a brit sztáregyetemek, meglátásuk szerint ugyanis a jelenlegi szinten nem tudnának lépést tartani globális kihívóikkal. Az ideológia alátámasztására egy kutatást is készítettek, mely bizonyítja, hogy az igazán elit egyetemeket elvégzők többet keresnek, mint az átlagos színvonalon diplomázott társaik, ezért akár magasabb tandíjat is vállalhatnának....
Hétfőn még biztosan létezik az MDF-frakció, mert a képviselőcsoport feloszlására vonatkozó háromnapos határidő csak aznap éjfélkor jár le - közölte Szili Katalin.
Trópusi viharrá szelídült a Norbert névre keresztelt hurrikán, amely a hét végén Mexikó csendes-óceáni partvidékének egyes részein pusztított. A Norbert a délnyugat-mexikói Sonora szövetségi államb...
KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: HATALMAS INGADOZÁSOK UTÁN MÉRSÉKELT GYENGÜLÉS -immár nyolcadik napja esnek az indexek a tengerentúlon, bár első reménysugárként pénteken a Nasdaq már pluszban...
Szó szerint értendő a fenti kijelentés, a következőkben ugyanis olyan lakásokat mutatunk be, amelyeket templomokból, zsinagógákból alakítottak át (Forrás: ingatlan.net)....
A genetikai nemesítéssel foglalkozó (GMO) kísérleteiket a magyarországi törvényi tiltás miatt Szlovákiába és Romániába viszik a nemzetközi cégek magyarországi leányvállalatai, ezektől a forrásoktól el...
Pszichiátriai vészhelyzetet jósol Magyarországon a WHO - írja a Népszabadság. Az egészségügyi világszervezet európai regionális tanácsadója szerint a legégetőbb gond, hogy nincs meg a szociális és rehabilitációs ellátórendszer, ahová a súlyos betegek az akut baj után kerülhetnének. Hiányzik a háziorvosok érdekeltsége és kompetenciája a betegség felismerésében.
Minden idők legnagyobb, bizonyos esetekben potenciális bankállamosítással felérő mentőprogramjának hivatalos részleteit jelentik be Londonban, várhatóan a hétfői piacnyitás előtt. A csomag...
A hazai élelmiszer-biztonsággal foglalkozó közigazgatás nem reagált megfelelően sem a rendszerváltás idején, sem az uniós csatlakozás nyomán előálló új helyzetekre, s az „áruk szabad mozgása” elv következtében kialakult helyzetre maga az unió sem – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Szieberth István állatorvos, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának ellenzéki szaktanácsadója.
Még szerdáig lehet jelentkezni az OTKA és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus (ismertebb nevén a Norvég Alap) fiatal magyar kutatók alapkutatásainak támogatására, illetve a jelenleg külföldön dolgozó,...
A hitelválság súlya Magyarországot várhatóan jobban megroppantja, mint a nyugat-európai államokat - véli Hankiss Elemér. A szociológus az InfoRádió Aréna című műsorában hozzátette: nagyon rosszkor jött a pénzügyi válság, mert Magyarországon rendetlenség van, és nehéz megtalálni az egyensúlyt a piac és az állam között.
Barack Obama amerikai demokrata párti elnökjelölt tíz pontos előnyre tett szert republikánus párti ellenfelével, John McCainnel szemben - ez derült ki a The Washington Post és ABC News hírcsatorna...
Nagyobb állami felelősségvállalás, az energetikai cégek különadója, zsíros extraprofit, a közszolgáltatások védelme – az elmúlt hetekben olyan fogalmak kerültek elő a politikában a magyar energetikával kapcsolatban, amelyek korábban szentségtörésnek számítottak.
A Világbank legutóbbi jelentése 28 olyan afrikai, ázsiai és közel-keleti országot nevez meg, ahol a pénzügyi válság a legsúlyosabb következményekkel járhat - írja a Világgazdaság hétfői száma. A...
A Google és a luxuscikkek piacára specializálódott Stevens vállalat közösen készített felméréséből az derült ki, hogy az interneten történő vásárlások elterjedése még mindig felfelé ívelő tendenciát mutat. Bár a fogyasztók többsége próbálja minél hatékonyabban beosztani a pénzét, a luxuscikkek iránti kereslet semmit nem csökkent a válságról szóló hírek hallatán....
Trópusi viharrá szelídült a Norbert névre keresztelt hurrikán, amely a hét végén Mexikó csendes-óceáni partvidékének egyes részein pusztított. A Norbert a délnyugat-mexikói Sonora szövetségi...
Tárgyalásokat folytat a spanyol Banco Santander a Sovereign Bancorp felvásárlásáról, az ügylet értéke elérheti a 2.53 milliárd dollárt a The Wall Street Journal információi szerint. A Santander már...
Mindenkinek az álmai között ott szerepel, hogy egyszer majd milliomos lesz. A jelenlegi gazdasági helyzetben ez azonban elég nehéznek tűnik, ugyanis még az is aggódik, aki már milliomos, hogy vajon meddig marad az. De azért vannak még most is olyan szakmák, amikkel elég jó pénzeket lehet keresni......
Múlt héten négy nemzetközi szervezet tett közzé tanulmányt a zöld gazdaság globális hatásairól. A Zöld munkahelyek: Tisztességes munkahelyek felé egy fenntartható, alacsony szénkibocsátású világban című tanulmány szerint világszerte több millió új "zöld" munkahely jön létre a következő évtizedekben az éghajlatváltozás elleni erőfeszítések eredményeképp.
Több, a Gazdasági Versenyképesség Operatív Programján (GVOP) nyertes pályázó is akad, aki egyáltalán nem hívott le támogatást a számára 2004-2006 között megítélt összegből - írja a Napi Gazdaság. A...
A Hargita megyei rendőrség előzetes letartóztatásba helyezte a Whiskys, Ambrus Attila unokatestvérét, aki Ambrus bűntársa lehetett egyes rablásokban - írja a Népszava. A hétfői lapszámban megjelent...
Jellemző az ukrajnai belpolitikai helyzetre, hogy még a kampány sem kezdődhet botrány nélkül. A hét végén ismét a bíróságoké volt a főszerep, így a tervezett időben, szombaton nem indulhatott meg az agitálás a december 7-i, ismét rendkívüli parlamenti választásokra.
Ma folytatódik az egyeztetés a MÁV és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) között a szakszervezet követeléseiről. A VDSZSZ eredeti követelése 10 százalékos többlet béremelésről szólt a...
A portfolio.hu információi szerint jelentősen megnövekedett a hazai magánbefektetők befektetési számla nyitási aktivitása az elmúlt időszakban a tőzsdei pánik következtében kialakult évek óta nem...
Milyennek gondolja? Szexisnek? Visszafogottnak? Modernnek vagy klasszikusan romantikusnak? Pamela Anderson hivalkodó viselkedését lakásával ellensúlyozza, amely vele ellentétben, szerény és szolid (Forrás: ingatlan.net)....
Az ödéma számos betegség előrehaladott stádiumában megjelenhet. Gyakran előfodul szívelégtelenség, elégtelen veseműkődés, májbetegségek és fertőző betegségek mellett is. Azonban a tünet gyakran ezeknek a kiváltó oka is lehet!
Az eddigi, jellemzően egynapos likviditási tenderek korlátozott hatásfokának javítása érdekében ma reggel összehangolt intézkedéssorozatot jelentett be az amerikai, az európai, a svájci, a brit és a...
A korábban egyre emelkedő üzemanyagárak sokakat arra kényszerítettek, hogy csak egy kocsit tartsanak meg, és azzal is minél kevesebbet közlekedjenek, hogy ne legyen annyira megterhelő a kifizetett összeg. Az árak csökkenésével sokan azt várták volna, hogy a régi szokások megint eluralkodnak az amerikaiakon, de nem, megmaradtak takarékoskodni, csak most épp a válság miatt......
Az egyszerűsített vállalkozói körbe (eva) tartozóknak október 13-ig, hétfőig kell befizetniük a harmadik negyedév utáni adóelőleget, bevételük 25 százalékát. Augusztus végéig 81,9 milliárd forint e...
Hétfőn tartja alakuló ülését a magyar kormány által életre hívott szórványtanács; a Miniszterelnöki Hivatal a tőle megszokott módon most is elfelejtett egyeztetni a határon túli magyarok legitim képviselőivel, vitatható emberekkel töltve fel a testületet.
A dél-koreai média szerint több hónappal ezelőtt, még állítólagos betegsége előtt készültek azok a fotók, amelyek megjelentek az észak-koreai állami televízióban Kim Dzsong Ilről, a kommunista...
A főbb ázsiai részvényindexek a múlt heti pokoljárás után ma reggel emelkedéssel nyitottak és a kereskedés félidején túl is a nyereséges oldalon állnak, mely annak köszönhető, hogy kormányok Európában határozott kísérleteket tesznek, hogy stabilizálódjon a világ bajba jutott pénzügyi rendszere. (ProfitLine.hu)
A múlt heti jelentős csökkenés után hétfőn emelkedéssel nyitott a vezető ázsiai tőzsdék többsége, amelyek a kereskedés félidején túl is a nyereséges oldalon álltak. A szakemberek ezt a pénzügyi...
Végre erősödéssel indíthatnak az európai részvényindexek hétfőn, mely részben a legfejlettebb hét ipari ország (G-7) hétvégi közös nyilatkozatának, és az eurózóna vezetőinek vasárnapi stabilizációs tervének köszönhető, melyben a piacok stabilizálását és a vezető pénzügyi cégek összeomlásának elkerülését tűzték ki. (ProfitLine.hu)