A morfinnál nyolcszor erősebb fájdalomcsillapítót fedeztek fel amerikai kutatók. A szer egyelőre kísérleti stádiumban van, és még csak folyékony formában létezik, ám a szakértők már a szájon át alkalmazható változaton dolgoznak.
Tűz ütött ki egy társasház tetőzetében a Rózsadombon csütörtökön délelőtt. Az oltás közben egy tűzoltó megsérült - közölte Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője.
A tegnapi emelkedés után továbbra is 250 fölött jegyzik az EUR/HUF-ot. A forint gyengesége miatt a gazdasági gyengülés ellenére sem valószínű a kamatcsökkentés. Egyes elemzők szerint az EUR/HUF a befektetők tartós kockázatkerülése esetén 260,00-ig rendelkezik potenciállal. In-www.globalfx.hu
Pokolgépes merényletben meghaltak legkevesebb nyolcan, köztük három gyerek csütörtökön Pakisztán északnyugati részén, egy másik robbantásos merényletben pedig megsebesült legalább négy rendőr a testület iszlámábádi országos parancsnokságánál.
Szerdától teljes betétgaranciát vállal a kormány Hétfőn már az Országgyűlés elé kerülhet a betétbiztosítási garanciahatár megemelését célzó törvényjavaslat. Ön sze...
A korábbi tervekkel szemben Magyarország öt év alatt összesen 0,2 százalékkal növeli védelmi kiadásainak GDP-arányos összegét. Erről a miniszterelnök és a honvédelmi miniszter tájékoztatta a NATO főtitkárát csütörtökön.
Minden negyedik magyar elégedett a külsejével - derül ki az Image Factory és a Tárki legfrissebb Társadalmi Klíma Riportjából. A kutatás szerint minden tíz emberből csak egynek elsődleges a külső párválasztáskor, ugyanakkor a karrierje során az emberek egyötödének származott már előnye vagy hátránya külsejéből.
Újabb jelentős szereplővel bővül az elektronikai cikkeket forgalmazó cégek köre Szlovákiában: az Electro World Kassán és Pozsonyban nyit új áruházakat októberben - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
Igencsak jó hangulatban telt a Futball Faktor forgatása. A sztárok és a film készítői folyamatosan buliztak és vedeltek a forgatás alatt, nem egyszer a sárga földig leitták magukat.
A román kormány becslése szerint 20-24 milliárd eurót ér az a mamutvállalat, amely az állam többségi tulajdonában levő energetikai cégeket tömöríti. Az Electrica létrehozásával Románia regionális tényezővé kíván válni a villamosenergia-piacon.
Az előzetes hírekkel ellentétben nem egy, hanem két tűzoltó sérült meg egy budapesti lakástűzben csütörtökön. Tetőszigetelés közben kigyulladt egy társasház tetőszerkezete és tetőtér-beépítésének egy része a II. kerületi Tüske utcában.
A csütörtöki napon a dollár bankközi napi hitelezési költsége némiképp enyhülni látszik, azonban a három hónapos hitelek költsége tovább emelkedik. A londoni bankközi hitelezési ráta, a Libor a napi dollár alapú hitelek esetében 5.09375 százalékra mérséklődött a szerdai 5.375 százalékról. A három hónapos ráta viszont 4.75 százalékra emelkedett a korábbi 4.52375 százalékról. (ProfitLine.hu)
Újabb jelentős szereplővel bővül az elektronikai cikkeket forgalmazó cégek köre Szlovákiában: az Electro World Kassán és Pozsonyban nyit új áruházakat októberben. A régió többi Electro World áruházáho...
A makro-, így a legutóbbi külkereskedelmi adatok alapján nincsenek jó kilátásai a magyar gazdaságnak, különösen azért, mert augusztusban mind a kivitel, mind a behozatal csökkent a bázishoz képest - mondták elemzők MTI-nek.
A főpolgármester szerint a címet már nem lehet visszavenni az olimpikontól, még akkor sem, ha bebizonyosodik, hogy együttműködött a pártállami titkosszolgálatokkal
A pécsi közgyűlés felmentette posztjáról Mészáros Andrást, a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa program főigazgatóját csütörtökön. A testület nagy többséggel fogadta el Tasnádi Péter polgárme...
A lottó kitöltésénél, az anyós érkezése előtt és persze a balesetek kivédése érdekében is jó lenne néha belelátni a jövőbe. Ezt sokan elképzelhetetlennek tartják és legfeljebb jót szórakoznak az erről szóló filmeken vagy a jósnőhöz járó barátaikon. Pedig a hatodik érzék vagyis a megérzések képessége mindenikben megvan, csak a legtöbben nem vesznek tudomást róla vagy nem tudják használni.
Megkezdték a balassagyarmati „patkánytanyák” felszámolását. Az Ipoly-parti város belvárosának rekonstrukciója keretében lebontják azokat az önkormányzati épületeket, amelyeket az illegális beköltözők és a közüzemi díjakat nem fizető, jogcím nélkülivé vált lakáshasználók lakhatatlanná tettek.
Gyurcsány Ferenc megbeszélést kezdeményez jövő keddre a nemzetközi pénzügyi válság kapcsán meghozandó intézkedésekről a parlamenti pártok frakcióvezetőivel, az Országgyűlés érintett bizottságának az elnökeivel, valamint a pénzügyi-gazdasági szféra meghatározó érdekképviseleteinek vezetőivel - közölte a kormányszóvivő csütörtökön az MTI-vel.
Lemondott csütörtökön a horvát parlament korrupcióellenes harcban illetékes bizottságának vezetője, mert rendőrségi vizsgálat indult ellene kenőpénz elfogadásának gyanújával.
Gyurcsány Ferenc megbeszélést kezdeményez jövő keddre a nemzetközi pénzügyi válság kapcsán meghozandó intézkedésekről a parlamenti pártok frakcióvezetőivel, az Országgyűlés érintett bizottságának az e...
A rossz látási viszonyok okozhatták a szerdai nepáli légiszerencsétlenséget, amelyben 18-an életüket vesztették, a pilóta azonban megmenekült - közölték a nepáli hatóságok csütörtökön.
Továbbra is rohamléptékben fejlődik a HDTV-szolgáltatás világszerte és idehaza egyaránt. A szakértők azt jósolják, hogy 2010-ig Európában tizenhét ország 17 millió háztartásában lesz lehetőség HDTV-program megjelenítésére, míg 2011-re a HDTV-vel ellátott háztartások száma a világon eléri a 150 milliót.
Átmenetelig új csapatkapitánya lesz a válogatottnak! A szombaton este az albánok elleni labdarúgó világbajnoki-selejtezőn az eltiltott Gera Zoltán helyett a Dortmund légiósára, Hajnal Tamás viseli a karszalagot. Mindeközben szaporodnak Erwin Koeman gondjai az összeállítást illetően, ugyanis többen sérüléssel bajlódnak.
A nemzetközi pénzügyi válság miatt kialakult helyzetről egyeztet jövő kedden a miniszterelnök a parlamenti pártok frakcióvezetőivel, az Országgyűlés érintett bizottságának elnökeivel, valamint a pénzügyi és gazdasági szféra meghatározó érdekképviseleteinek vezetőivel - jelentette be a kormányszóvivő.
Miután nőtt a befektetők kockázatvállalási hajlandósága, a dollár erősödött a jennel szemben. Abban is megmutatkozott a hangulat javulása, hogy azok a devizák is nyereségeket könyveltek el, melyek eddig rosszul jártak (ausztrál dollár). Az EUR/USD 1,3786-ra emelkedett. Az EKB megismételte októberi havi jelentésében: mérséklődik az inflációs nyomás, míg a válság miatt fokozódtak a növekedést…
A korábbi tervekkel szemben Magyarország öt év alatt összesen 0,2 százalékkal növeli védelmi kiadásainak GDP-arányos összegét. Erről a miniszterelnök és a honvédelmi miniszter tájékoztatta a NATO főtitkárát csütörtökön. Szekeres Imre honvédelmi miniszter a NATO-védelmi miniszteri találkozón tartott sajtótájékoztatóján elmondta, a korábbi terv az volt, hogy tíz év alatt 0,1 százalékkal növelik a…
A Jobbik Magyarországért Mozgalom Szegedi Csanádot, a párt országos alelnökét, a Magyar Gárda Egyesület alapító tagját indítja a 2009. január 11-re Budapest 12. választókerületében kitűzött időközi országgyűlési választáson.