2008. október 8. szerda

okt. 8
12:03
"A NATO elleni (közös) védelemről van szó" (Kripto Akadémia)
Oroszország és Fehéroroszország november 2-án megállapodást ír alá légvédelmi rendszereik egyesítéséről - jelentette be szerdán Pavel Borogyin, az Orosz-fehérorosz Államszövetség titkára.
okt. 8
12:03
A Porsche imázsa a legjobb (hirado.hu)
Az európai csúcsjövedelműek a sváb sportautó-márkát szavazták az élre
okt. 8
12:05
Megszűnik az MDF frakciója? (HírTV)
Az MDF vezetésével folytatott hosszas egyeztetés után a Tisztelet Társasága elnöksége szerdán tárgyalta a 2010-es választási együttműködés lehetőségeit és elutasították az MDF 2010-es választási együttműködésre vonatkozó ajánlatát. Boross Péter szerdán újságírók előtt úgy nyilatkozott: 10 taggal még működik egy frakció, 9-cel már nem, így ha kilép Vas János, akkor megszűnik az MDF frakciója.
okt. 8
12:05
Ünnepel a Pál utcai Fiúk! - Visszaszámlálás, jegyek, afterparty (hirado.hu)
Közeleg a nagy nap, hamarosan október 10-re ébredünk, amikor is a Pecsában lesz találkozónk kedvenc zenekarunkkal a Pál Utcai Fiúkkal
okt. 8
12:07
Módosítanák az adótörvényeket (hirado.hu)
A kormány szerint az adózók 40 százaléka jól járna
okt. 8
12:09
Pánikhangulat a budapesti tőzsdén (Infostart)
A világ tőzsdéin kialakult pánikhangulat átragadt a pesti börzére is. Nagyot zuhant az OTP- és a MOL-részvények ára, de a befektetők a többi papírt sem kímélik. Az eladási hullám azért épp a két nagy tőzsdei cég papírjait érinti leginkább, mert ezekből lehet gyorsan nagy mennyiségű tőkét kivonni.
okt. 8
12:09
Életveszélyes most a tőzsde - szakértői tanácsok (Privátbankár)
A hazai részvényárfolyamok a napokban lokális mélypontot érhetnek el, de az megjósolhatatlan, hogy középtávon mi történik a piacokon - vélik részvénypiaci elemzők, akik a kisbefektetőknek óvatos kivárást javasolnak.
okt. 8
12:09
Megdöbbentő jelentés: kínozzák a rabokat a jordániai börtönökben (hirado.hu)
Jordánia hét legnagyobb büntetés-végrehajtási intézetében 110 fogoly közül 66 számolt be a börtönben elszenvedett kínzásokról
okt. 8
12:11
Orbán ajánlata: drasztikus adócsökkentés (Privátbankár)
Drasztikus adócsökkentés, a bürokrácia és a korrupció radikális visszaszorítása, valamint kisebb parlament és kisebb létszámú államigazgatás - ez a Fidesz ajánlata.
okt. 8
12:12
Két amerikai és egy japán tudósnak ítélték oda a kémiai Nobel-díjat (Infostart)
Két amerikai tudósnak, Roger Tsiennek és Martin Chalfie-nak, valamint egy japán kutatónak, Simomura Oszamunak ítélték oda szerdán a kémiai Nobel-díjat a fehérjék kutatásában végzett munkásságukért, a zöld fluoreszkáló fehérje felfedezéséért - jelentette be a Svéd Királyi Tudományos Akadémia.
okt. 8
12:12
Eltiltották a szextől Britneyt (BorsOnline)
Britney Spearst hat hónapra eltiltotta édesanyja a szextől, mert fél, hogy újra teherbe esik. Lynnie szerint az énekesnő az esetleges terhességgel veszélyeztetné visszatérését a popszakmába. Lynne szerint lánya képtelen normálisan védekezni, így a tiltás az egyetlen megoldás.
okt. 8
12:15
Öngondoskodás: hány évesen gondolunk a nyugdíjra? (Adózóna)
A nyugdíjhoz közel állók esetében nagyobb a hajlandóság az időskori öngondoskodásra, míg a fiatalabb generációk még mindig rövid távon gondolkodnak.
okt. 8
12:15
Német ipari termelés. 3,4%- előrejelzés -0,2% (HírTV)
Augusztusi német ipari termelés. 3,4%- előrejelzés -0,2%- előző havi érték. -1,8%. Részletek következnek… in-www.globalfx.hu
okt. 8
12:17
A magasabb hang a termékenység jele? (HírTV)
A nőknek magasabb a hangjuk a legtermékenyebb napjaikban, állapították meg amerikai tudósok. A Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem két kutatója 69 nővel készíttetett hangfelvételt.
okt. 8
12:19
Móri mészárlás: W. Róbert bocsánatot kért Kaisertől (HírTV)
Kaiser Edének semmi köze a móri vérengzéshez. Ezt mondta a Fővárosi Bíróságon W. Róbert, akit az ügyészség a bankrablásban való részvétellel vádol. A férfit tanúként hallgatta meg a bíróság Kaiser Ede perújítási tárgyalásán. Ugyanezt mondta a szerdai tárgyaláson Hajdú László is. Kaiser Ede ártatlansága ügyében néhány héten belül megszülethet az elsőfokú ítélet.
okt. 8
12:21
A Fidesz elnöke új egyezséget ajánlott a vállalkozóknak (Alternatív Energia)
Drasztikus adócsökkentés, a bürokrácia és a korrupció radikális visszaszorítása, valamint kisebb parlament és kisebb létszámú államigazgatás alkotja azt a csomagot, amelyet a Fidesz válaszként ajánl a pénzügyi és gazdasági világválság kihívásaira, ha kormányra kerül - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szerdán a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) rendezvényén.
okt. 8
12:21
Strasbourgi állásfoglalás az Erzsébet hídi demonstráció feloszlatásáról (Kripto Akadémia)
Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint a magyar hatóságok nem sértették meg az emberi jogok európai egyezségokmányának a gyülekezés szabadságát biztosító cikkelyét, amikor 2002-ben feloszlatták a budapesti Erzsébet hídon, majd a Kossuth téren a parlamenti választásokon leadott szavazatok újraszámlálását követelő, előzetes bejelentés nélkül megtartott demonstrációkat.
okt. 8
12:21
Na akkor MOST tessék elfelejteni a fővárosi autózást! - A NATO-csúcs miatt gigantikus közlekedési káosszal kell számolnunk (hirado.hu)
Már szerdán délután megkezdődnek a budapesti NATO-csúcs miatt lezárások
okt. 8
12:21
Program a kisgyermekes szülők segítésére (HR Portál)
A JÓL-LÉT Közhasznú Alapítvány modellprogramot indított a kisgyermekes szülők pályaújrakezdésének elősegítésére. A program képzést, mentorálást, munkába segítést tartalmaz, a bemutatkozó és toborzó rendezvénysorozat október közepén indul.
okt. 8
12:23
Tündéri fotók - Utcára vonult a Jolie-Pitt család! (hirado.hu)
Angelina Shiloh-val, Zaharával és Paxszal sétálgatott New Orleansban
okt. 8
12:23
Német tartományi képviselő szétosztotta tiszteletdíját (HR Portál)
Szétosztotta brémai polgárok között egyhavi képviselői illetményét a német városállam tartományi parlamentjének egyik jobboldali tagja.
okt. 8
12:25
Budapesten koncertezik a legendás jazzmuzsikus (hirado.hu)
Freddy Cole november 6-án lép fel Budapesten a Millenáris Teátrumban
okt. 8
12:27
Biztonságos Down-kór tesztet fejlesztettek ki (WebBeteg)
Egy vérvizsgálat elegendő lehet a jövőben ahhoz, hogy kiderüljön, Down-szindrómában szenved-e a magzat. Amerikai kutatók új - sem az anyát, sem az anyaméhben lévő magzatot nem veszélyeztető - vizsgálati módszert fejlesztettek ki. Eddig a magzatvíz vizsgálata elengedhetetlen volt.
okt. 8
12:27
Kínlódnak a világ vezető autógyárai (ProfitLine)
Erőteljes termeléscsökkentésre kényszerülnek a világ vezető autógyárai a közel egy éve tartó válság miatt csökkenő kereslet következtében. (ProfitLine.hu)
okt. 8
12:27
Terítéken a tatai sortűz! Baka: mindenki azért bűnhődjék, amit elkövetett (hirado.hu)
A bíró azt mondta: ítélet nem pusztán egy konkrét ügyben hozott egyedi döntés, hanem a magyar jogi gondolkodás és joggyakorlat elmúlt 15 évi bizonytalanságait lezáró elvi jellegű állásfoglalás is
okt. 8
12:30
Megálljt szabnának a horribilis végkielégítéseknek (Infostart)
"Eltökéltek vagyunk abban, hogy helyreállítsuk a vállalkozói kapitalizmus iránti bizalmat" - mondta Nicolas Sarkozy a szerdai kormányülést követően, majd ultimátumszerű üzenetet intézett a legnagyobb francia cégekhez.
okt. 8
12:30
Mosley sötét jövőt vizionál a Forma-1-nek (F1világ)
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, Max Mosley figyelmeztetett, hogy nagyon komoly veszélybe kerülhet a Forma-1 jövője, ha nem vezetnek be drasztikus költségcsökkentő intézkedéseket 2010-ben.
okt. 8
12:33
SISY 2008 konferencia volt Szabadkán (HírTV)
2008-ban ünnepelte hatéves születésnapját a SISY (International Symposium on Intelligent Systems and Informatics) konferencia, amelynek eddig minden évben a szerbiai Szabadka adott otthont. Idén is a patinás Városházán kezdődött a szeptember 26-27-i tudományos rendezvény, amelynek megnyitóján a Vajdasági Tartomány, az Újvidéki Műszaki Egyetem, a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola és a Budapesti…
okt. 8
12:33
Fesztivál (Éva Magazin)
Szolnok több helyszínén Október 7- November 24-ig érdekes és izgalmas fesztivál várja a látogatókat! Látogasson el ön is az Ősz Szolnoki Művészeti Hetekre!
okt. 8
12:35
Újabb bankjegykiadó automatát akartak kirabolni (HírTV)
Egy bankjegykiadó automatát próbáltak kirabolni még az éjjel a fővárosban. A Független Hírügynökség úgy tudja, hogy a X. kerületben egy Bányató utcai bankfióknál kötelet tettek az automatára és megpróbálták kitépni a földből.
okt. 8
12:37
USD/ZAR Megfeneklett a rand (HírTV)
A dél-afrikai rand csaknem 6 éves minimumot ért el a dollárral szemben. A veszteségek hátterében az Emerging-Markets-devizák eladásai álltak, miután úgy véli a piac, hogy tovább gyengül a globális növekedés. 13.00-kor teszik közzé az augusztusi dél-afrikai termelési adatokat (előrejelzés: +1,4%, előző: +3,3%). Az USD/ZAR csúcsa 9,4802őn állt. In-www.globalfx.hu
okt. 8
12:39
Tilos lesz a dohányzás az I. kerületi játszótereken (HírTV)
Novembertől megtiltotta az I. kerületi játszótereken és azok ötméteres körzetében a dohányzást a Budavári Önkormányzat képviselő-testülete. A rendelet megsértőit akár 20 ezer forint bírsággal is sújthatják. A szabályozással elsősorban a gyermekek egészségét és a közterületek tisztaságát kívánják megvédeni.
okt. 8
12:39
Navracsics: a pénzügyi válság reálgazdasági válsággá alakulhat (Alternatív Energia)
A Magyarországhoz egyre közelebb érő pénzügyi válság bármelyik pillanatban reálgazdasági válsággá alakulhat, amely polarizálhatja a társadalmat és nehéz helyzetbe hozhatja az amúgy is szerény anyagi körülmények között élőket - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője szerdán Budapesten, az ellenzéki párt lakótelepi képviselői műhelyének tanácskozásán.
okt. 8
12:39
Nőknek gyártanak autót Iránban (hirado.hu)
A nőknek szánt gépkocsikban csaknem minden könnyített lesz
okt. 8
12:41
Ronaldo meggyógyult (hirado.hu)
A 32 éves csatár februárban egy bajnoki mérkőzésén szenvedett súlyos térdsérülést
okt. 8
12:43
Párizsban az új generációs Colt (hirado.hu)
Junior!
okt. 8
12:45
A magyar bankrendszer stabil, a tőzsde zuhan (Piac és Profit)
A Magyar Nemzeti Bank továbbra is stabilnak ítéli a magyar pénzintézeti rendszert, a bankpiacot, ezzel együtt a jegybank a társintézményekkel, így a Pénzügyi Szervezetek állami felügyeletével együtt kész minden lépést megtenni, ha arra szükség lesz - mondta Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
okt. 8
12:45
A Tisztelet Társaság szakított az MDF-el (Privátbankár)
A Tisztelet Társasága az MDF 2010-es választási együttműködésére vonatkozó ajánlatát elutasította, és felszólítja Vas János képviselőt, hogy lépjen ki az MDF-frakcióból és függetlenként képviselje tov...
okt. 8
12:45
Csütörtöktől Legendák csatája az Arénában (hirado.hu)
Pénteken Borg-McEnroe ütközet
okt. 8
12:47
A Tisztelet Társaság kilépett az MDF árnyékából - Dávid Ibolya nem lepődött meg (hirado.hu)
A szépkorúak érdekeit képviselő szervezet felszólította Vas János MDF-es képviselőt, hogy lépjen ki a frakcióból és üljön át a függetlenek közé
okt. 8
12:48
Storcz 33 évesen lenne kapitány (BorsOnline)
Angyal Zoltán kajak-kenu szövetségi kapitány nem meghosszabbítja meg áprilisban lejáró szerződését, ezért új szakmai vezetőt választ a sportág. Még idén lesz új kapitány, vagy szakmai igazgató, és a posztra pályázik az olimpia előtt még versenyző, háromszoros olimpiai bajnok Storcz Botond is.
okt. 8
12:48
Megszűnik az MDF-frakció? (Infostart)
Elutasította a Tisztelet Társasága az MDF 2010-es választási együttműködésére vonatkozó ajánlatát - közölte a szervezet ügyvivője. Amennyiben a társaságot képviselő tag kilép, megszűnik az MDF frakciója.
okt. 8
12:51
Orbánnak már gyűjteménye van a „poloskákból” (HírTV)
A szélsőjobboldali elemek csak úgy tesznek, mintha egy oldalon állnának a Fidesszel - jelentette ki Orbán Viktor az internetes honlapján megjelent interjúban.
okt. 8
12:53
Tizenegy halott az egyiptomi épületomlásban (HírTV)
Tizenegyre emelkedett az egyiptomi épületomlás halottainak a száma. A négyemeletes ház az egyiptomi Alexandria városában dőlt össze szerda hajnalban, miközben a lakók aludtak - közölte az egyiptomi MENA hírügynökség.
okt. 8
12:55
EUR/USD Kellemes meglepetést okozó német ipari termelés (HírTV)
Augustusban havi szinten 3,4%-kal, éves szinten pedig 1,7%-kal emelkedett a német ipari termelés, miközben az elemzők -2,8%-os értékkel számoltak (előző. -0,6%). Az EUR/USD nem profitálhatott az adatokból, és benézett 1,36 alá. In-www.globalfx.hu
okt. 8
12:57
Golden Drum – nyolc kategóriában díjaztak (Kreatív Online)
Kedd este nyolc kategóriában hirdettek győzteseket a portorozsi Golden Drum reklámfesztiválon. A lengyel Onovalov emlékmű a kedvenc, a németek taroltak, a TBWA hat díjat nyert. Egyedüli magyar díjazott a Kirowski, ők egy ezüsttel lettek gazdagabbak.
okt. 8
12:57
Prostirazzia Nyíregyházán (Blikk)
okt. 8
12:57
Nincs több kerékpározás az olimpián? (HírTV)
Lehet, hogy eljött az ideje egy kis gondolkodási időt adni a kerékpársportnak - fogalmazott Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság alelnöke. Az állandó doppingbotrányok miatt a német sportvezető szerint elképzelhető, hogy a sportágat meghatározatlan időre leveszik az olimpiai műsorról.
okt. 8
12:57
Felszólították Vas Jánost, hogy lépjen ki az MDF-ből (Alternatív Energia)
A Tisztelet Társasága az MDF 2010-es választási együttműködésére vonatkozó ajánlatát elutasította, és felszólítja Vas János képviselőt, hogy lépjen ki az MDF-frakcióból és függetlenként képviselje tovább a szépkorúakat. Ezt Schmuck Andor, a társaság ügyvivője közölte szerdán az MTI-vel.
okt. 8
12:57
Sportos formák jellemzik a Twingo Sportot (hirado.hu)
Erő és mozgékonyság

Keresés