Barnító kezelésen vett részt az egykori Baywatch sztár, David Hasselhoff. Az 56 éves tv csillag, Santa Monica egyik plasztikai klinikáján próbáltra megőrizni fiatalságát. Szemtanúk szerint kisimulva, egészségesen, barna bőrrel hagyta el az intézetet, amit azért választott, hogy megőrizze fiatalságát, és vitalitását
Vas János továbbra is az MDF-frakció tagja, a Tisztelet Társasága által delegált képviselő semmilyen módon nem jelezte a képviselőcsoportból való távozási szándékát - ezt írja szerdai közleményében az MDF frakcióvezetője. Herényi Károly leszögezi, hogy így tíztagú marad a párt parlamenti frakciója, és alaptalanok a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának jövőjével kapcsolatos aggodalmak.
A Fidesz szerint az adótörvényeknek nincs meg a parlamenti többségük, ezért a kormánynak vissza kellene vonnia a javaslatot, a költségvetési törvénnyel együtt - Tállai András, az ellenzéki párt szakpolitikusa sajtótájékoztatón összegezte a szerdai parlamenti vita tanulságait.
A találkozó helyszínén dolgozóknak - a szálloda alkalmazottaitól a kiszolgáló személyzetig, összesen több száz embernek - nemzetbiztonsági átvilágításon kellett átesniük
A kormányzati és jegybanki intézkedések ellenére sem látni a pénzügyi válság végét a világban. A tőke- és pénzpiacokon szerdán hatalmas áresések voltak, Budapesten is zuhant a tőzsde. A kormány garanciát ígért valamennyi magyarországi bankbetétre.
Amerikai hadihajók Ukrajnának történő esetleges átadásáról folytatott megbeszélést Robert Gates amerikai és Jurij Jehanurov ukrán védelmi miniszter szerdán a macedóniai Ohridban - jelentette be az ukr...
A chicagói színésznő vastag vakolattal és partiszőkére festett hajjal a kiköpött Victoria. Nem elég, hogy a hajviseletét leutánozta, de még az ajakbiggyesztést is elsajátította Beckamnétől.
A Fidesz támogatja Veres Jánosnak azt a törvényjavaslatát, hogy növekedjen a bankban lévő betétek garanciaösszege. Sőt, az ellenzék úgy véli: nemcsak 13 milliós értékhatárig, hanem a teljes betétállományra garantálni kellene a szavatosságot - közölte Tállai András fideszes képviselő szerdai sajtótájékoztatóján.
Vas János semmilyen módon nem jelezte távozási szándékát az MDF-frakcióból - tájékoztatta Herényi Károly, a demokrata fórum képviselőcsoportjának vezetője szerdán az MTI-t.
Napjainkban a gazdasági társaságoknak egyre nagyobb és komplexebb kihívásokkal kell megküzdeniük projektjeik kezelése során. Míg a sikerek és az eredményesség kiemelkedően fontosak a célkitűzések elér...
Háromszoros pekingi ezüstérmes úszónkat, Cseh Lászlót gyorsan befogadták a vitorlázók, nem csoda, hiszen az Adrián zajló 4. magyar tengeri nagyhajós bajnokság első percétől igyekezett hasznossá tenni magát a Gerő András kormányozta Carmen nevű hajón.
Minden egyes nap ünnep - ez nem egy meghatározhatatlan életfilozófia alapvetése, hanem tény, tény, tény. A héten a nemzeti ünneppel együtt hat okunk lehet ünnepelni, ráadásul most van az Európai Erdők Hete is. Az ENSZ és a civil szervezetek által meghirdetett ünnepek és világnapok összeszámlálása után az derült ki, hogy alig maradt hétköznapunk. Az inforadio.hu összeállításából megtudhatja, mikor…
Nem lehet csak a banki reklámokat okolni a kialakult pénzpiaci válság miatt - véli az Önszabályozó Reklám Testület főtitkára, aki azonban elismeri, hogy Magyarországon a hitelfelvevők kevés pénzügyi ismerettel rendelkeznek.
Súlyosan megsérült az a 9 éves kisfiú, akit egy autó gázolt el, mikor kiszaladt elé az útra, Letenyén. A baleset körülményeit a nagykanizsai rendőrkapitányság vizsgálja.
Több százezren élnek itthon olyan lakásban, ahol elavult, úgynevezett egycsatornás gyűjtőkémény van. Legutóbb kedd este vittek két embert kórházba szén-monoxid mérgezéssel egy nagykanizsai lakótelepről. Már mindketten jobban vannak, otthon lábadoznak. Az elsődleges vizsgálatok alapján a ház termofor kéménye okozta a bajt.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 16165 ponton fejezte be a szerdai kereskedést - ez 1277 pontos, azaz 7, 3 százalékos csökkenés a keddi záróértékhez képest. Szerda délelőtt a BÉT-en jegyzett részvények csaknem felének, 19 papírnak valamint a kárpótlási jegynek is szünetelt a kereskedése néhány percig, mert 10 százaléknál nagyobb mértékben esett az árfolyamuk, így a kereskedési…
A számítógép előtt dolgozók több mint fele fordult már nyaki-tarkótáji, háti-deréktáji fájdalmai miatt orvoshoz. Panaszaik többsége a nap végére is megmarad, amely a folyamat krónikussá válását jelzi - a többség ennek ellenére nem sportol
Tegnap megkezdte a felkészülést a soron következő két világbajnoki-selejtezőre a magyar labdarúgó-válogatott. Erwin Koeman szövetségi kapitány együttese szombaton Albániát fogadja, majd szerdán Máltán lép pályára. Az első meccsen sárga lapjai miatt nem játszhat Gera Zoltán, akit a sérüléséből visszatért Buzsáky Ákos helyettesíthet.
Korlátlan állami garancia érvényes a magyarországi banki betétekre - jelentette be a pénzügyminiszter. Veres János hangsúlyozta: a garantált betétek köre nem változik. A pénzügyi tárca vezetője arról is beszámolt, hogy a kormány javaslata szerint az Országos Betétbiztosítási Alapnál a biztosított betétek értékhatára 6-ról 13 millió forintra nő; a tervezetet ötpárti egyeztetés után terjesztik a…
A Fővárosi Bíróság nem jogerős, elsőfokú ítélete szerint a Miniszterelnöki Hivatalnak (MeH) ki kell adnia a kormányülésekről készült összefoglalókat és azok mellékleteit, mivel azok közérdekű adatoknak minősülnek, a hangfelvételek azonban továbbra is titkosak maradhatnak - közölte a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ).
Át kell alakulnia a nyugati világnak, ha el akarja kerülni a további válságokat, így a politikának ismét a közjót kell szolgálnia a versenyképesség helyett - közölte Orbán Viktor egy szerdai előadásában. Szerinte a kormány kiégett, így nem csoda, hogy mienk a legsérülékenyebb gazdaság.
Száznál több magyar műszer járt eddig a világűrben - hangsúlyozta Both Előd fizikus, csillagász, a Magyar Űrkutatási Iroda igazgatója az ENSZ október 4-10. között zajló Űrkutatási Világhete alkalmából.
David Duchovnyt elhagyta a rehabilitációs kilinikát, ahol szexfüggősége miatt kezelték. A színész 35 napos rehabilitáción vett részt kóros szexuális étvágya miatt, amely a családi békét fenyegette.
Súlyos sérüléseket szenvedett az a munkás, akit egy autó gázolt el a 7-es út, bójákkal lezárt területén, Nagyrécse határában. Az elgázolt férfit súlyos sérülésekkel szállították kórházba a mentők; a baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.
Magyarország - 15 helyet rontva - a 62. helyre esett vissza a versenyképességi rangsorban a Világgazdasági Fórum friss adatai szerint. 134 ország mutatóit vetették össze. Az éllovasok nem változtak: továbbra is az Egyesült Államok, Svájc, az észak-európai államok a legversenyképesebbek, majd néhány délkelet-ázsiai és nyugat-európai ország következik az élbolyban - írja szerdai közleményében a…
Szerdától teljes védettséget élveznek a magyarországi bankbetétek is - jelentette be Veres János pénzügyminiszter szerdán Budapesten sajtótájékoztatón, melyen részt vett Simor András, a jegybank elnöke és Farkas István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke is. Hozzátette: a kormány azt javasolja, hogy az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) által biztosított összeghatárt a jelenlegi…
Első alkalommal mutatkozik be a párizsi Louvre-ban önálló kiállítással a Szépművészeti Múzeum. A ma megnyitott "Reneszánsz és manierizmus Németalföldön" című tárlatot januárig láthatja a közönség a francia fővárosban.
A kenyai kormány, és az ukrán állami fegyverexportőr is tagadta szerdán a BBC brit közszolgálati adónak azt a hírét, hogy a szomáliai kalózok fogságába esett fegyverszállítmányt Dél-Szudánnak szánták. Közben Kenya bejelentette, hogy hadihajókat küld a két hete elrabolt teherhajóhoz. A Faina nevű hajó eltérítése után többen is azt állították, hogy a 33 tankot és további fegyvereket Szudánnak…
Józansági elektronikus levélszűrő tesztet vezet be a Google: csak akkor továbbítja egy küldő e-mailjét, ha az illető előbb megold öt egyszerű számtanpéldát
Niki első alkalommal játszott Egyiptomban. A muzulmán országban természetesen nem topless-ben pörgette a lemezeket, hiszen nagyobb botrányt kavart volna, mint Izraelben, ahol a partit támogató céget bojkottálni akarták az országból.