Igazságtalannak tartaná a családi pótlék bruttósítását, azaz megadóztatását a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE). Az SZDSZ javaslata alapján a legmagasabb adósávba tartozóknak 36 százalék adót kellene fizetniük a családi pótlék után.
Megnyerhetetlennek nevezte a tálibok elleni háborút az afganisztáni brit erők egyik parancsnoka, aki a győzelem helyett inkább valamiféle egyezséget valószínűsített.
Európában egyelőre biztosan nem lesz az amerikaihoz hasonló válságkezelő csomag. A brit, az olasz, a német és a francia kormányfők párizsi tanácskozásukon abban maradtak, hogy egységes fellépésre van szükség, de a konkrét mentőakciókról minden ország maga döntsön. A vezetők egyúttal szorgalmazták a világ gazdaságilag legfejlettebb országait tömörítő G8-ak csúcstalálkozójának azonnali összehívását.
Öten haltak meg közúti balesetekben az elmúlt 12 órában. Szolnokon autósok versenyeztek éjszaka a Széchenyi körúton. Az egyik kocsi egy parkoló teherautóba rohant. A hátsó üléseken ülő két utas meghalt, a sofőr és a mellette lévő utas súlyosan megsérült.
Megpróbál vér szerinti édesapja, az egykori argentin klasszis, Diego Maradona farvizén neves argentin klubhoz szerződni ifjabb Diego Maradona. Az a terve, hogy a River Plate mezét húzza fel. Persze kérdés, egyáltalán megkínálják-e ajánlattal?
Válságülést kezdett a Hypo Real Estate hitelintézet megmentésére a német pénzügyminiszter a jegybank és a vezető német bankok képviselőivel. Elemzők szerint a Hypo megmentésére a hétfői tőzsdenyitásig megoldást kell találni, mert ha a bank bedől, annak súlyos következményei lesznek a német hitelpiacon.
Elsősorban az energetikai együttműködésről tárgyalt Kazahsztánban az amerikai külügyminiszter. Condoleezza Rice többek között Nurszultan Nazarbajev államfővel egyeztetett.
Négyen meghaltak, ketten megsérültek, amikor villám csapott bele egy boltba Mianmar közigazgatási fővárosába, Nepjidában - számolt be róla a hivatalos állami média vasárnap.
„Megnyerhetetlennek” nevezte a tálibok elleni háborút az afganisztáni Hilmend tartományban harcoló brit erők parancsnoka, aki vasárnap Londonban idézett nyilatkozatában inkább valamilyen egyezséget valószínűsített.
A statisztikák szerint öt emberből egynél diagnosztizálható valamilyen mentális betegség, amely nemcsak a betegek mindennapi életére hat negatívan, hanem a családtagokéra is. Az érintettek jelentős számának dacára a pszichiátriai ellátás a jelenlegi egészségügyi rendszerben nem kap ennek megfelelő figyelmet. Ezen kíván változtatni az ImpleMENTIS program.
A Nestlé visszavonja a Kínában gyártott termékeinek egy részét, így a Kit-Kat csokikat is, miután Dél-Koreában melamint találtak a Nestlé és a Mars csokikban.
A visszeresség megjelenését a női nemi hormonok jelentősen befolyásolják, ezért nők esetében sokkal gyakoribb a visszeresség. A női nemi hormonoknak hatása van a visszérrendszerre, ezért érthető, hogy miért csak pubertás után jelennek meg a nőkben a felületes hajszálerek, a pókvénák, illetve a tágult visszerek.
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone bevallotta, nagyon csalódott Kimi Raikkönen idei évben mutatott teljesítménye miatt, akinek már csak matematikai esélye van arra, hogy megvédje bajnoki címét a hajrában.
Hiába a mindenre kiterjedő kutatások, még ma is számos rejtély övezi a Földet és az azon kialakult életet. A tekintélyes New Scientist tudományos magazin szerint vannak olyan kérdések, amelyekre a mai napig nem kaptunk választ. Hét olyan feltevést fogalmaztak meg, amelyekre egyelőre nincsen megoldás.
Tizenhárman meghaltak, huszonnégyen megsérültek, amikor egy autóbusz frontálisan ütközött egy teherautóval Kairótól délre vasárnap - közölte egy egyiptomi biztonsági forrás.
Sokan azért képtelenek leszokni a dohányzásról, mert annak puszta gondolatától is pánikba esnek, hogy meg kell válniuk egy régi „társtól”. Ez is azt mutatja, hogy minden fejben dől el. Az első lépés tehát meghozni a döntést: leteszem a cigarettát! Mindezt az az Allen Carr tanácsolja, aki saját leszokási technikát alkotott meg, s amelynek segítségével mára milliók hagytak föl (ön)gyilkos…
A Szépművészeti Múzeum történetében először idén októberben arra vállalkozik, hogy bekapcsolódjon az Egyiptomban zajló régészeti kutatásokba. Horváth Zoltán vezetésével vasárnap indulnak útnak a budapesti intézmény egyiptológusai, hogy feltérképezzék a Kairótól délre, a Fájjum-oázis bejáratánál elterülő rommezőt. Egy négyéves program keretében térképezik fel az egyiptomi lelőhelyet - mondta el…
Csoportrangadóját is 3:0 arányban nyerte a címvédő magyar női válogatott a szentpétervári Európa-bajnokságon. A Spanyolország elleni sima győzelem azonban drámai mérkőzéseket takar, mindhárom lány mérkőzéslabdát is hárítva nyert.
Mind erőteljesebben követelik Vajdaságból, hogy a szerb hatóságok tiltsák be a szélsőségesek október 11-ére szervezett belgrádi felvonulását, amelynek a „Menetelés Szerbia egységéért” hangzatos nevet adtak, és amely gyakorlatilag a vajdasági autonómia ellen irányul.
II. Szeszósztrisz fáraó (Kr. e. 1880–1873 körül) által alapított királyi temetkezőhelyhez és település maradványaihoz utazik a Szépművészeti Múzeum által szervezett nemzetközi régészeti kutatócsoport. Az egyiptomi lelőhely történetileg jelentős, ám erősen veszélyeztetett. A nyolc fős expedíció a Kairótól délre, a Fájjum-oázis bejáratánál, a mai el-Lahun falu mellett elterülő kiterjedt rommezőnél…
Folytatják a szigorú ellenőrzéseket a magyar hatóságok, hogy ne kerülhessen forgalomba melaminnal szennyezett termék. Az országos főállatorvos a Gyálon talált szállítmányról az InfoRádióban azt mondta: új elem az ügyben, hogy a kávéízesítő nem Kínából, hanem Thaiföldről, Bangkokból érkezett.
12 milliárd fontot (több mint 3,7 billió forintot) tervez a kabinet kormányzati hírközpontja (GCHQ) a britek szisztematikus elektronikus megfigyelésére költeni - tudta meg a Sunday Times című vasárnapi lap.
Állami ünnepségek miatt lesz forgalomkorlátozás Budapesten vasárnap estétől hétfőn éjfélig - tájékoztatott közleményében a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztálya.
Az elmúlt évek legnagyobb, legváltozatosabb, legtöbb újdonságot felsorakoztató autókiállítása nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt szombaton Párizsban. Elképesztő mennyiségű, 118 világ és európai premier várja a látogatókat, és már-már azt hihetnénk, hogy gazdasági válság ide, visszaeső értékesítés oda, az autóipar mindebből nem érez meg semmit. Pedig a mostani pompás tálalás csupán az utolsó…