Példátlanul hosszú, félórás kampányreklámmal fordult az amerikai szavazókhoz több országos tévécsatornán szerda este fő műsoridőben Barack Obama, a Demokrata Párt elnökjelöltje. A hat nappal a jövő keddi elnökválasztás előtt sugárzott reklámblokkért az Obama-stáb 1-1 millió dollárt fizetett a CBS, az NBC és a Fox csatornának.
"Fellélegezhetünk. 3 évre ugyan megkötöttek bennünket, de legalább biztonságba kerlt az ország, és ez a legfontosabb" - mondta el Kupa Mihály közgazdász a Nap-kelte című reggekli műsorban.
Legalább 215 halálos áldozatot követelt a Pakisztánt sújtó földrengés a hatóságok által csütörtökön közölt újabb adatok szerint, de félő, hogy a veszteségmérleg még tovább súlyosbodik.
Amerikai mintát követve akár anyagi ellenszolgáltatás fejében is küzdhet a korrupció ellen - az IRM legújabb terve szerint. Gyurcsány brutális eszközöket is elfogadna. Fehéredik a gazdaság?
Amerikai mintára változtatna az igazságügyi tárca a magyar korrupcióellenes szabályozáson, amelynek egyik elemeként a bűnüldözés kész osztozni a bejelentővel a korrupció megakadályozásával szerzett hasznon - írja a Népszabadság.
Magyarország csak akkor használja fel az IMF hitelét, ha erre feltétlenül szükség lesz, mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Magyar Televíziónak adott interjújában. A kormányfő majdnem teljesen biztos abban, hogy a költségvetés megkapja majd a szükséges többséget a parlamentben.
Aggasztó Gáspár Győző álapota. A showman gyógyszereken él, és rapszodikusan, néha percről-percre változik a kedélye – állítják celebtársai, akik heteket töltöttek el vele a dzsungelben. A sztárok szerint a showman embertelen tempóban hajszolta a sikert, s ennek most fizeti meg az árát.
Végleg bezár a nagykanizsai Ruhagyár: 60 ember kerül az utcára idén, a dolgozóknak már több havi bérrel tartozik a cég. Azt egyelőre még nem tudni, hogy mikor kapják meg járandóságukat. Az 50 éves vállalat ellen nyáron indult felszámolási eljárás.
November elején dönt a Fővárosi Gázművek privatizációjáról a Fővárosi Közgyűlés. A liberális városvezetés azért akarja magánkézbe adni a céget, hogy finanszírozni tudja a fejlesztéseket. A Fidesz tiltakozik, Tarlós István azt mondja: a főváros már most is hiánnyal küzd, megmaradt vagyonát nem lenne szabad eladni.
Amerika ismét foglalkozik velünk: az egyik rádióadó Orbán Viktort idézte, miszerint hazánk szuverenitását sérti az IMF-hitel. Gyurcsány Ferenc szerint azonban függetlenek vagyunk, saját reformokat kell végrehajtanunk
A miniszterelnök szégyenpadra ültette az országot a Fidesz szerint, míg az MSZP úgy véli, az IMF hitelkeret biztosításával a kormány újabb helyes lépést tett.
"A kérdés az, hogy mi lesz a hitel ára? Ebből a pénzből minél kevesebbet kellene felhasználni, szükségesebb inkább tartalékolni" - mondta el Herényi Károly az MDF frakció-vezetője a Nap-kelte reggeli műsorában.
Szigorú biztonsági intézkedések mellett elnökválasztás kezdődött csütörtökön reggel Zambiában, hogy megválasszák az augusztusban elhunyt Levy Mwanawasa államfő utódát.
A hasi elhízás kifejezetten hajlamosít a szívroham és a cukorbetegség megjelenésére, de egy új vizsgálat szerint évtizedek alatt a gondolkodó képesség romlásában is szerepet játszik. A tanulmány eredményeit az ideggyógyászat vezető folyóirata, a Neurology közölte.
Az Egyesült Államok kormánya elsőbbségi részvénycsomagot az ország kilenc vezető bankjában 125 milliárd dollár értékben - közölte szerdán a pénzügyminisztérium. (ProfitLine.hu)
Csak néhány nap volt hátra 2003. október 23-ig, de a Parlamentet körülölelő fénykép-kompozíció részben készült el. Egy cég befejezte a munkát, de húszmilliós járandóságukat még nem kapták meg.
Amennyiben sikerül megvalósítani a tervezett projekteket, akkor hazánk vezető élelmiszertermelő ország, így a felmelegedés győztese lehet - véli az FVM. Már persze, ha megfelelő mennyiségű növényt termelünk, ha azt el tudjuk adni külföldre és továbbra is élénk marad az érdeklődés a bioüzemanyagok iránt. De akkor igen.
A Megasztár szvingkirályát, Lakatos Krisztiánt a fehér mágia nagyasszonya is segíti. A tizennyolc éves énekesnek ugyanis a jövőbe látó asszony a bérma kereszt anyja.
Az egyik legfőbb allergiakiváltó tényező a házi poratka. Ha porszívózunk, még nem oldottuk meg a kérdést, az ágyneműben is ott van. A gyerek kedvenc plüssállataiban is ott bujkál. A penészgombáról még nem is beszéltünk. Mit tehetünk?
A tokiói értéktőzsde fő mutatója csütörtökön mintegy 10 százalékkal emelkedett, ami október 14-e óta a legnagyobb napi nyeresége volt. Jelentős volt a többi ázsiai tőzsde emelkedése is.
Akár 10 százalékos visszaeséssel is számol a Volkswagen márka értékesítésénél a kizárólagos magyarországi importőr, a Porsche Hungaria (PH), márkaigazgatója, Ferró Imre szerint eközben a márka piaci r...
Az SZDSZ nem ért egyet a miniszterelnök helyzetértékelésével, az MDF bocsánatkérést várt, a KDNP szerint a kormányfő hiénák karmaiba löki Magyarországot. Az ellenzéki pártok Gyurcsány Ferenc Magyar Televíziónak adott interjújára reagáltak.
Ellenzéki tüntetők közé dobott robbanószerkezet sebesített meg tíz embert csütörtök hajnalban a thaiföldi fővárosban, a sérültek valamennyien egy ellenzéki csoport biztonsági őreiként dolgoztak - közölte a bangkoki rendőrség.
A Telekom 4 optimistán tekint a Nemzeti Hírközlési Hatóság által a napokban meghirdetett legújabb frekvenciapályázatra, és bízik benne, hogy az eljárás eredményes lesz. Egyetért a Hatósággal abban,...
Bár Európában még korai lenne bármilyen következtetést levonni a folyó gyorsjelentési szezon adataiból, az USA-ban már látszik, hogy a cégek döntő többsége kellemes meglepetést tartogat a...
Száz embernek ad munkát a Kaposváron termelőüzemet építő, gépgyártásra szakosodott Lakics Kft. - jelentette be szerdán Szita Károly polgármester és Lakics László cégtulajdonos.
A Bosch Csoport hatvani gyárában nem hosszabbítják meg 68 bérelt munkás szerződését - közölte Thomas E. Beyer, a Bosch Csoport magyarországi képviselője szerdán az MTI-vel.
A "Nem mondunk le senkiről" címmel indított fejlesztési program az ország 33 leghátrányosabb helyzetű kistérségének felzárkóztatását tűzte ki célul, ezekben a térségekben él a lakosság egytizede - ismertette Simon László, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Központi Fejlesztési Programirodájának igazgatója szerdán sajtóbeszélgetésen, Miskolcon.
A Híradástechnika Zrt. tulajdonában lévő, bérmunkát végző balatonlellei PHT-Print Elektronikus Alkatrészgyártó és Kereskedelmi Kft. száz dolgozójától kényszerült megválni nyár közepe óta, mert jelentősen csökkent az autóipari bérmunka megrendelése - számolt be Glück István, a cég ügyvezető igazgatója az MTI-nek.
Az autók légkondicionáló berendezéseihez kompresszorokat gyártó balassagyarmati Delphi Thermal Magyarország Kft. a bérelt munkaerő létszámát csökkentette, és a termelési műszakokon változtatott a pénzügyi válság hatására jelentkező megrendelés-csökkenés miatt - a cég sajtóközleményben reagált az MTI-nek arra a kérdésre, hogy miként érinti a kft.-t a járműiparban tapasztalható visszaesés.
A két legfiatalabb lány a dzsungelben lassan teljesen kikészül idegileg. Zimány Linda is Tóth Gabi már mindentől retteg, ami él és mozog és olykor a halálra gondolnak.
A honvédelmi tárca több mint 23 milliárd forintot kíván elkölteni jövőre kedvezményes nyugdíjakra. Ennek az összegnek egy jelentős részét azon katonáknak kell kifizetni, akiknek életpályájuk csúcsán kellett nyugállományba vonulniuk, mert az elmúlt években megszüntették az alakulataikat.
A személyi jövedelemadó törvénybe bekerül a kiküldetési rendelvény, a bevallást pedig az adózó mellett elkészítheti a munkaadó és az adóhatóság is - egyebek mellett ezt tartalmazza a parlament előtt lévő, az adó- és járuléktörvényeket módosító törvénycsomag.
Zalatnay Saroltát lesújtotta hír, hogy Brian May nem is ismeri őt. A Queen gitárosa ugyanis előző napi interjúnkban ezt közölte a Borssal. Az énekesnő nem cáfolni akar, inkább csak tisztázni szeretné a dolgot.
A söripart nem a válság hanem az adóemelés érte utól. Megnyugvással vették tudomásul: a terhek egy része az újrahasznosításra megy el, de állításuk szerint, ők eddig is figyeltek, és fizettek is
Akár 300 ezer ember is elveszítheti Magyarországon az állását, ha nem enyhül a pénzügyi válság - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Cashline Értékpapír Zrt. elnöke. Albrecht Ottó elmondta azt is, hogy várhatóan a nyárinál gyengébb szinten stabilizálódik majd a forint euróhoz viszonyított árfolyama.