2008. október 3. péntek

okt. 3
12:09
Folytatódik a nyugdíjkorrekció - 100 ezret kap, aki megéri a 100-at (hirado.hu)
Kiss Péter azt mondta a jövő évi büdzsében meghatározott 5,6 százalékos emelésen túl még további emelésre számíthatnak a nyugdíjasok
okt. 3
12:09
EU - Javult a kiskereskedelmi forgalom augusztusban (ProfitLine)
Augusztusban az eurózóna kiskereskedelmi értékesítési 0.3 százalékkal emelkedett a júliusi felülvizsgált 0.1 százalékos emelkedés után, az Európai Unió-ban pedig az értékesítések 0.4 százalékkal emelkedtek a júliusi 0.3 százalékot követően. (ProfitLine.hu)
okt. 3
12:12
Gyorshajtás okozhatta a szlovákiai buszbalesetet (Infostart)
Súlyos autóbusz baleset történt nyugat-Szlovákiában. A tragédiában legalább négyen meghaltak, huszonhárman pedig megsérültek.
okt. 3
12:12
Szabadlábon marad a méregkeverő (BorsOnline)
Hajszálon múlt, hogy nem üli le két éves börtönbüntetését az a férfi, aki még 2006-ban kevert mérget barátja sörébe. Sz. István (75) megkönnyülten vette tudomásul a Pécsi Ítélőtábla jogerős ítéletét, amelyet 4 évre függesztett fel a bíróság.
okt. 3
12:12
Még nem tudni, megy vagy marad a Fővárosi Vízművek vezetője (HR Portál)
Felfüggesztette a Fővárosi Vízművek közgyűlése a társaság vezérigazgatójának felmentésével kapcsolatos döntését - értesült az InfoRádió.
okt. 3
12:18
Eminemet utánozta, Szibériába helyezték - videóval (Infostart)
Az orosz hadseregben uralkodó állapotokról panaszkodott eminemesre vett videóüzenetében egy őrnagy. Az illető megjárta, Szentpétervár mellől Szibériába helyezték, így most már a családját sem tudja meglátogatni. A kommentálók pedig azt róják fel neki, hogy jobb körülmények között szolgált, mint a legtöbb katona - miért panaszkodott.
okt. 3
12:18
Veszprém megye is pénzeli a Helyi Thémát (Kreatív Online)
A Helyi Thémában megjelenő hirdetésekre írt ki tendert a Veszprém Megyei Önkormányzat, hatalmas meglepetésre a Helyi Théma kiadója nyert. Volt már ilyen, most 21,4 millió forintot kapnak.
okt. 3
12:18
KDNP: rosszul járunk a Robin Hood-adóval (Alternatív Energia)
A KDNP számításai szerint, a kormány által javasolt, Robin Hood-adónak is nevezett, az energiaszektort terhelő 8 százalékos különadó nem 30, hanem 60-70 milliárd forinttal emelné a lakossági terheket a távhőszolgáltatásban, mivel a beterjesztett törvényjavaslat csak az erőművek 46 milliárdos, a villamos energia kereskedők 65 milliárdos és a gázenergia szektor 348 milliárdos nyereségével számol, de…
okt. 3
12:18
Együttműködés Debrecenben a gyakorlatorientált jogászképzés érdekében (HírTV)
A gyakorlatorientált jogászképzés érdekében kötött együttműködési megállapodást október 3-án a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara, az Igazságügyi Hivatal és az Alapítvány a Jogközelítésért és Jogharmonizációért szervezet. A három fél között létrejött megállapodás ugyanakkor túlmutat az oktatási feladatokon, ugyanis a tervek szerint a jövőben közösen vesznek részt többek között a…
okt. 3
12:20
Újabb fényképek a szeptember 20-i rendbontás résztvevőiről (Alternatív Energia)
Újabb fényképeket tett közzé világhálós oldalán a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken azokról, akik résztvevői voltak a szeptember 20-i Szabadság téri rendbontásnak.
okt. 3
12:20
Az olaszok a metróra hárítják Webber kudarcát (HírTV)
A Forma–1-es Red Bull istálló arra gyanakszik, hogy a pálya alatt elhaladó metrószerelvény által generált statikus elektromosság miatt romlott el Mark Webber autója a múlt vasárnapi Szingapúri Nagydíjon - adta hírül az Autosport című brit magazin.
okt. 3
12:22
450 milliárdos tévedés: a Fidesz rendkívüli bizottsági ülést kezdeményez (HírTV)
A költségvetési bizottság rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi a Fidesz a 450 milliárdos zárszámadási tévedés miatt - közölte Balsai István.
okt. 3
12:24
Kórházi ingatlanokat árusít az MSZP-s városvezetés (HírTV)
Eladják a szegedi tudományegyetem Pulz utcai épületét és az I-es számú kórházét is. Az ellátást egy évek óta üresen álló egykori nővérszállóba, valamint a II-es kórházba költöztetik át.
okt. 3
12:26
Tarka Magyar: csak az ellenőrzési pontokon lehet csatlakozni (+videó) (HírTV)
Csak az ellenőrzési pontokon, az Erzsébet téren és a Hősök terén lehet csatlakozni a holnapi Tarka Magyar civil nagygyűléshez, útközben nem. Így próbálja megakadályozni a rendőrség, hogy rászervezzenek az erőszak elleni menetre.
okt. 3
12:27
Kövér és depressziós? - Angelina Jolie újra a vörös szőnyegen! (hirado.hu)
A színésznő hónapok óta nem mozdult ki sehova - állítólag súlyos depresszióban szenved
okt. 3
12:27
Bajban van Franciaország is (ProfitLine)
Recesszióba kerülhet a francia gazdaság ősszel, miután két egymást követő negyedévben várhatóan negatív lesz a növekedés - közölte pénteki közleményében Christine Lagarde francia gazdasági miniszter. (ProfitLine.hu)
okt. 3
12:29
Hajnal két gólja is kevés volt a Dortmundnak (hirado.hu)
A 11-es párbajt az Udinese bírta jobban; a Dortmund magyarja büntetőt hibázott
okt. 3
12:30
Bajnainak kislánya született (BorsOnline)
Hiába félti-óvja magánéletét Bajnai Gordon, mégsem tudja teljesen titokban tartani. A Bors ugyanis megtudta, hogy mintegy négy hete megszületett a fejlesztési miniszter harmadik gyermeke, egy kislány.
okt. 3
12:31
Ügyészségi viszgálat Strabag-ügyben (hirado.hu)
A Heti Válasz tegnap azt írta: több milliárd forintnyi, útépítésre kifizetett állami pénz kerülhetett pártkasszákba
okt. 3
12:33
Nem ment Talmának (hirado.hu)
A magyar motoros 17. lett az Ausztrál Nagydíj első időmérőjén
okt. 3
12:35
Életmentő műtét? - Megoperálták Mészöly Gézát (hirado.hu)
A Vasas szakvezetőjének halálfélelme volt
okt. 3
12:36
Kődarabbal verte agyon az állatokat a kisfiú (Blikk)
okt. 3
12:36
Kiss Péter: a kormány megbecsüli a nyugdíjasokat (Alternatív Energia)
A kormányzat a korábban vállaltaknak megfelelően végrehajtja nyugdíjkorrekciós programját - jelentette ki Kiss Péter pénteken Egerben.
okt. 3
12:36
EUR/JPY Elfogadott mentőcsomag (HírTV)
Elfogadták a Hypo Real Estate megmentését célzó mentőcsomagot, melynek részletei még nem ismeretesek. Közzétették, hogy a résztvevő bankok megegyeztek a több milliárdos mentőcsomag ügyében. Pontosabb részleteket a nap folyamán várhatunk. Az EUR/JPY erösödést mutat, és jól fogadta a híreket. Ellenállás csak 148,00-nál található. In-www.globalfx.hu
okt. 3
12:37
Sportszerűtlenséggel vádolják a Barcát (hirado.hu)
Lionel Messi első gólja előtt a Sahtar játékosai arra számítottak, hogy visszakapják a társuk ápolása miatt kirúgott labdát
okt. 3
12:38
ORFK: legyen több roma a rendvédelemben (Alternatív Energia)
Fegyveres biztonsági szolgálat létrehozásának lehetőségét vizsgálja az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK), ennek keretein belül romák is lehetőséget kapnának a feladatok ellátására - közölte a testület hivatalvezetője azon a konferencián, amelyet a cigányság és a rendőrség együttműködéséről tartottak pénteken Nagykanizsán.
okt. 3
12:38
„Hol vannak a Pólus-milliárdok?” (HírTV)
Ezermilliárd forintból menetelnek majd a pólusvárosok – ezt mondta Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon a 2006-os országgyűlési választások előtt. A központok közül most Győr vezetése unta meg az ígérgetést, és választ várnak a kormányzattól arra, hogy hol vannak a Pólus-milliárdok.
okt. 3
12:39
Megússza a műtétet Drogba (hirado.hu)
A Chelsea csatára a CFR Cluj elleni BL-meccsen sérült meg
okt. 3
12:40
Maratoni pókercsata Londonban (HírTV)
Maratoni csatát hozott a póker-világbajnokság (World Series of Poker) európai állomásának döntője. Az amerikai John Juanda és az orosz Sztanyiszlav Alekin 7 órán át párbajozott, a küzdelemből végül az indonéz származású Juanda került ki győztesen, amellyel megnyerte a 868 ezer fonttal (közel 272 millió forinttal) járó első díjat.
okt. 3
12:45
Amerikai centert igazolt a Körmend (hirado.hu)
George Banks három meccs alatt 67 pontot szerzett a Göcsej Kupán
okt. 3
12:47
Inog a kispad a Ranieri alatt (hirado.hu)
A Zebrák a BATE Boriszovval, a Sapmdoriával és a Cataniával is csak döntetlent játszottak
okt. 3
12:48
Minek fizessünk, ha máshogy is lehet? (Piac és Profit)
A virtuális iroda szolgáltatás annak az nemzetközi piaci trendnek a része, amely olyan minőségi szolgáltatásokat tesz elérhetővé, amelyeket eddig csak egy szűkebb vállalkozói réteg engedhetett meg magának. Budapest egyik első virtuális irodája, az i-Office, idén kezdte meg működését egy budapesti irodaházban, azzal a céllal, hogy olcsó, de színvonalas megoldásokkal segítse azokat az induló- és…
okt. 3
12:48
Párizs lélekben felkészült a mélypontra (Privátbankár)
Valós a kockázata a gazdasági visszaesésnek az ősszel, két egymást követő negyedévben lesz várhatóan negatív a növekedés - ismerte el pénteken közleményében Christine Lagarde francia gazdasági miniszt...
okt. 3
12:48
Jótékonykodtak Kemény Dénesék (BorsOnline)
Végül 901 ezer forintért kelt el az olimpiai bajnok magyar válogatott és Kemény Dénes szövetségi kapitány aláírásával ellátott vízilabda azon a jótékonysági árverésen, amelynek bevételét a budapesti Pető Intézet kapja meg.
okt. 3
12:48
Pénzügyi válság a Playboyban: levetkőztetik a Wall Street női alkalmazottait (Infostart)
Az amerikai Playboy magazin szerkesztői azt tervezik, hogy az újság februári számában olyan nők fotóit jelentetik meg, akik a világ pénzügyi központjának számító New-York-i Wall Streeten dolgoznak vagy dolgoztak.
okt. 3
12:48
A rendőrség lezárásokkal készül a Tarka magyarra (Infostart)
A rendőrség lezárja az Andrássy út bekötő utcáit a szombati Tarka magyar című rendezvény biztosítása során, a résztvevők csak az Erzsébet téren és a Hősök terén csatlakozhatnak a rendezvényhez - mondta Bozsó Zoltán ezredes, a budapesti rendőrfőkapitány közrendvédelmi helyettese pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.
okt. 3
12:49
Szemét Abbiati! - Kiverte a biztosítékot a kapus a svájciaknál (hirado.hu)
"Nem félek bevallani, hogy a fasiszta eszmék egy részével egyetértek" - mondta nemrég a Milan kapusa
okt. 3
12:51
Nakajima a csúcson fejezné be az idei évet (F1világ)
Kazuki Nakajima bízik benne, hogy rá tud szolgálni a Williams bizalmára, és jó eredményeket tud majd elérni a szezon hátralévő részében, miután csapata a héten meghosszabbította szerződését a 2009-es idényre.
okt. 3
12:51
Feltörték Szávay Ági honlapját (hirado.hu)
A magyar teniszező eredményei helyén rasszista vicc volt olvasható
okt. 3
12:54
Európai minicsúcs a pénzügyi válság kezelésére (Infostart)
Ideges hangulatban készülnek Párizsban a Nicolas Sarkozy által szombatra összehívott mini csúcstalálkozóra, amelyen a világ legfejlettebb ipari országát tömörítő G7 csoportjába tartozó európai államok vezetői, az uniós pénzügyminisztereket tömörítő EuroGroup, az Európai Bizottság, valamint az Európai Központi Bank elnökei vesznek részt.
okt. 3
12:54
DAX: Nagy mozgásokkal számolnak (HírTV)
14.30-kor teszik közzé az amerikai munkanélküliségi ráta mutatója (elõrejelzés: változatlan 6,1%) valamint az új állások szeptemberi száma (elõrejelzés -105.000, elõzõ. -84.000). A munkaerő-piaci adatok általában nagy mozgásokat idéznek elő a DAX-nál. A szenátus beleegyezése után 15.00 óra körül várható a képviselőház döntése. A DAX 5.750 ponton állt. Az elemzők szerint érdemes...
okt. 3
12:54
Nem tudták feltörni a bankautomatát, kirabolták a cukrászdát (Blikk)
okt. 3
12:54
Az amerikai válság negatív hatása Magyarországra: drágábban hitelezhetünk (Alternatív Energia)
A pénzügyi tárca szakállamtitkára szerint az amerikai bankok pénzügyi válsága direkt módon nem érinti a magyar gazdaságot, ám a romló nemzetközi likviditási helyzet negatív hatással lesz a reálgazdaságra, mivel a magyar bankok és vállalatok is csak nehezebben és drágábban jutnak hitelekhez, mint korábban.
okt. 3
12:54
Momcilo Perisic volt jugoszláv vezérkari főnök: "ártatlan vagyok"! (Kripto Akadémia)
A nyugalmazott tábornokot háborús és emberiesség elleni bűnök miatt, a boszniai és horvátországi szerb erők által polgári személyek ellen elkövetett kegyetlenkedésekért, gyilkosságokért vonják felelősségre az ENSZ délszláv háborús bűnök ügyében eljáró törvényszékén. Összesen tizenhárom vádpontban vizsgálják a bűnösségét, népirtás nincs köztük. Akár életfogytiglani szabadságvesztésre is ítélhetik,…
okt. 3
12:56
Az UD Zrt.-nek bizonyítékai vannak a megbízás törvényes voltára (HírTV)
Egy neves külföldi cég megbízásából készített tanulmányt Bajnai Gordonról és a miniszter korábbi munkahelyéről az adatgyűjtési üggyel összefüggésbe hozott biztonsági cég.
okt. 3
13:03
Korlátozások lesznek a Tarka Magyar miatt (hirado.hu)
Budapesten az Andrássy út bekötő utcáit lezárják
okt. 3
13:06
Földi sugárzással 3 helyett 15 csatorna (Privátbankár)
Decembertől már az ország területének hatvan százalékán fogható lesz a digitális földfelszíni adás (DVB-T), így akik eddig csak három csatornát fogtak, elvileg akár tíz-tizenötöt is nézhetnének. A szo...
okt. 3
13:06
Kefír dührohamot kapott a meghibásodott repülőn (BorsOnline)
Együtt nyaralt Tunéziában Kefir, Danny Blue, Caramel és Rúzsa Magdi. A hazafelé tartó repülőgép azonban kétszer is sikertelenül próbált felszállni, emiatt Kefir kisebb összetűzésbe keveredett a személyzettel.
okt. 3
13:06
Anti-Nobel-díj: a kutya vagy a macska bolhája ugrik-e nagyobbat? (Infostart)
Átlagosan húsz centivel messzebbre ugranak a kutyákon élő bolhák, mint a macskákon lakók - egyebek közt ezért a tudományos felfedezésért adtak az idén anti-Nobel-díjat az Egyesült Államokban. Az elismerést kapók között magyar is akad: Tóth Ágota, aki a nyálkagombák "gondolkodását" kutatta egy japán csoporttal.
okt. 3
13:06
A költségvetési bizottság elé vinné a Fidesz az "elveszett"450 milliárdot (Infostart)
Az Országgyűlés Költségvetési és Pénzügyi Bizottsága rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezték ellenzéki képviselők a tavalyi zárszámadás tervezettnél 450 milliárd forinttal kisebb hiánya ügyében - jelentette be péntek Budapesten sajtótájékoztatón Balsai István fideszes képviselő.

Keresés