Több éves vita és mérlegelés után szerdán a cseh parlament is elismerte a Nemzetközi Büntetőbíróságot (ICC), amely a nürnbergi bíróság példája nyomán a legsúlyosabb bűncselekményeket - például az...
A pénzügyi és gazdasági világválság az ukrajnai széniparban is érezteti a hatását. A megrendelések zuhanásszerű csökkenése miatt egyetlen hónap alatt közel megötszöröződött a bértartozás a szénbányákban.
A "kódolt" szövegből az derül ki, hogy nagyon jó üzlet a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás a biztosítóknak. A PSZÁF-é tipikus mellébeszélő szöveg. Kihüvelyezni a lényegét - úgy látszik - a biztosítást kötök feladata, és kétségtelenül figyelmeztet valamire.
Magyarország elkerülte az államcsődöt, most a legfontosabb feladat a reformok kidolgozása és a kamatok csökkentése - mondta Demján Sándor, az OTSZ (Országos Takarékszövetkezeti Szövetség) elnöke a tak...
Sokan még azon is meglepődnek, hogy régen a kötélhúzás, vagy újabban a strandröplabda, vagy a szörf olimpiai sportágnak számítanak, vannak azonban még ennél is érdekesebb versenyszámok, melyek ugyan még nem kerültek be az ötkarikás játékok repertoárjába, azonban világbajnokságokat már rendeznek belőlük......
Az elhallgatás és a cinizmus mintapéldányának tekinthető az 1940. március 5-én a szovjet titkosszolgálat (NKVD) által a katyni erdőben végzett mészárlás – hangsúlyozták a XX. Századi Intézet által rendezett konferencián szerdán Budapesten.
Megkezdődtek az Európai Unió és Ukrajna között a vízumliberalizációs tárgyalások, amelyek végső célja az, hogy az ukrán állampolgárok beutazási engedély nélkül tartózkodhassanak az EU-tagállamokban...
Sólyom László szerint a több erőmű építése helyett meg kell vizsgálni, hogy hogyan lehet olyan új technológiákat felhasználni akár a háztartásokban, akár a gazdaságban, amelyek takarékosabban...
A kétszeres Oscar-díjas brit színész, Michael Caine lesz a bemondópartnere Scarlett Johansson amerikai színésznőnek a Nobel-békedíj átadásának másnapján rendezendő koncerten. December 11-én tartják...
A szlovák sajtót élénken foglalkoztatja a budapesti robbantással is gyanúsított szlovák bűnöző elfogása. A pozsonyi Pravda szerint az év legkínosabb kudarca lett az év legnagyobb rendőrségi fogásából.
Megvédte sakkvilágbajnoki címét Viswanathan Anand. Az indiai nagymester világossal döntetlent játszott az orosz Vlagyimir Kramnyik ellen a Bonnban rendezett párosmérkőzés 11. partiján, ezzel a párharcot 6,5:4,5 arányban megnyerte. A péntekre kiírt 12. partit már nem játsszák le.
Barack Obama egy kissé unalmas figura; bár választási gyűlései tízezreket vonzanak és karizmáját John Kennedyéhez hasonlítják, kampánya során nélkülözi a spontán megnyilvánulásokat, Hillary Clinton...
Nagyra értékeli a nemzetközi Erste Csoport a magyar kormány és a Magyar Nemzeti Bank együttműködését a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval, amely a magyar pénzügyi rendszer iránti bizalom helyreállítását célozza. Az Erste Csoport továbbra is támogatja a magyar gazdaság fejlődését forinthitelek - és a megfelelő esetekben - euróhitelek biztosításával. - áll az Esrte közleményében.
Traktornak ütközött egy kisrepülő szerdán Anglia keleti részén. A balesetben egy ember meghalt, egy pedig súlyosan megsérült. A traktor vezetője sérülés nélkül megúszta az esetet, de sokkot kapott a történtektől
A nemzetközi pénzügyi válság hatásainak mérséklése, a magyar pénzügyi rendszer stabilitásának helyreállítása és a reálgazdaság lehetőség szerinti megóvásának szempontjából nagyon jelentősnek tartja...
A párizsi bűnügyi rendőrség őrizetbe vette azt a brókert, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő a felelős az egyik legnagyobb francia lakossági bank, a Caisse d'Épargne 751 millió eurós veszteségéért. A...
A náthavírus két nappal odakerülése után is ujjunkra kerülhet mindennapi eszközeinkről. A kilincs, villanykapcsoló és a távirányító a fertőzések melegágya.
Akár több millió forintos bírságra is számíthat az a munkaadó, aki szerződés és bejelentés nélkül dolgoztatott 51 embert egy kabai iparcsarnokban, Hajdú-Bihar megyében - mondta el Gedeon András, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség szóvivője szerdán.
A 25,1 milliárd dolláros nemzetközi hitelkeret támogatást nyújt majd a magyar gazdaságnak középtávon - idézte a Julius Horváth közgazdászt, a budapesti Közép-Európai Egyetem (CEU) adjunktusát a The...
A kormány által tervezett megszorításokkal szemben a gazdaságélénkítés vezethetné ki az országot a válságból - jelentette ki Kövér László Szegeden. Magyarország a többi uniós tagországtól eltérő...
Napokon belül gazdaságélénkítő csomagot jelent be a gazdasági miniszter. Bajnai Gordon az InfoRádiónak elmondta: a tárca átszabja az Új Magyarország Fejlesztési Tervet, hogy az abban rendelkezésre álló 30 milliárd euró a most felmerülő problémákat orvosolja, például a munkanélküliséget vagy a forrásszűkülést.
Végleg bezár a nagykanizsai Ruhagyár: 60 ember kerül az utcára idén, a dolgozóknak már több havi bérrel tartozik a cég. Azt egyelőre még nem tudni, hogy mikor kapják meg járandóságukat. Az 50 éves vállalat ellen nyáron indult felszámolási eljárás.
Az elmúlt negyven évben csekély elmozdulás történt a nemek közötti esélyegyenlőségben - mondta Koncz Katalin, a Corvinus Egyetem tanára egy budapesti konferencián. Elmondta, a nők munkaerő-piaci...
Az MDF szerint egyéves válságkezelésre van szükség Magyarországon, hogy a gazdaság, a forint megnyugodjon, a vagyonok ne vesszenek el, munkahelyek ne szűnjenek meg, és a nyugdíjak ne értékelődjenek...
A kormány által tervezett megszorításokkal szemben a gazdaságélénkítés vezethetné ki az országot a válságból - jelentette ki Kövér László szerdán Szegeden.
Életének 82. évében súlyos betegség következtében szerdán elhunyt Bodnár György irodalomtörténész, az irodalomtudomány doktora, az MTA Irodalomtudományi Intézetének nyugalmazott igazgatója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem emeritus professzora.
Ezúttal mérsékelt elmozdulások tapasztalhatók az amerikai börzéken, a befektetők feszülten várták a Fed kamatdöntését. A nap végére vadabb rángatózásba kezdtek az indexek, csak kapkodtuk a fejünket. ...
A General Motors és a Chrysler LLC egyesülése várhatóan 25,000-35,000 alkalmazott elbocsátásába kerülhet - vélekedik a Michigan tanácsadó cég. (ProfitLine.hu)
A Heti Válasz című hetilap online változata „Boross Péter rárontott Dávid Ibolyára” címmel közölt előzetest a csütörtöki számból. Az ajánló szerint a lehallgatási botrány után Boross Péter zárt ajtók mögött azt javasolta, hogy Dávid Ibolya és Almássy Kornél is lépjen vissza az MDF elnökségéért vívott harctól.
A várakozásoknak megfelelően 50 bázispontos kamatvágás mellett döntött a Fed Nyíltpiaci Bizottsága. A lépés következtében az irányadó ráta az Egyesült Államokban 1%-ra csökkent. A piac mára akár egy...
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed a tegnap megkezdődött kamatdöntő ülésének végén a mai napon a várakozásoknak megfelelően 50 bázisponttal 1 százalékra csökkentette az irányadó alapkamatát. (ProfitLine.hu)
Tony Blair meghatszorozta vagyonát azóta, hogy tavaly júniusban lemondott kormányfői tisztéről. A volt brit miniszterelnök a múlt év októbere óta előadásokat tart, és a Times szerint ő az egyik...
Visszahozta a kormány a cégautó új adóztatásának szabályait az új adócsomagban. Az új javaslat szerint 2009-től tételes cégautóadót kellene fizetni, ennek mértéke: 1600 köbcentiméter alatti hengerűrtartalmú személygépkocsinál havi 7000 forint, fölötte 15 ezer forint lenne. A kormány eredetileg 7 százalékos adót akart bevezetni, a szocialista frakció pedig a tételes adó kivetését támogatta....
Felháborító és szégyenteljes, hogy a szocialista képviselők ismét távol maradtak az országgyűlés emberi jogi bizottságának üléséről, amelyen a 2006. október 23-i eseményekről és a vizsgálati eredményeket tárgyalták – mondta Balog Zoltán, a bizottság fideszes elnöke.
November elején dönt a Fővárosi Gázművek privatizációjáról a Fővárosi Közgyűlés. A liberális városvezetés azért akarja magánkézbe adni a céget, hogy finanszírozni tudja a fejlesztéseket. A Fidesz tiltakozik, Tarlós István azt mondja: a főváros már most is hiánnyal küzd, megmaradt vagyonát nem lenne szabad eladni.
Heath Ledgert sem kerülte el a "halj meg és nagy leszel" szindróma. Az amerikai Forbes magazin éves értékelése szerint alig kilenc hónap alatt sikerült felkerülnie a legnagyobb bevételt hozó halott sztárok listájának harmadik helyére. A listát természetesen a Király vezeti.
Jelentős, pozitív hatása lehet a Nemzetközi Valutaalap (IMF), a Világbank és az Európai Unió 25,1 milliárd dolláros pénzügyi mentőcsomagjának, amelyet Magyarország számára biztosít - vélik a gazdasági szereplők, és ezt támasztották alá a pénzpiacok is. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy globális környezet még bizonytalan, és a magyar gazdaságban alapvető gondok várnak megoldásra.
Állítólag csörgőkígyó mart meg egy fiatalembert a szlovákiai Zsolnán. A 20 éves férfit a város kórházában kezelik - erősítette meg a kórház igazgatója, Daniela Bekeová, de részleteket - tiszteletben tartva az ápolt családjának kívánságát - nem volt hajlandó elárulni.
Leállhat a sejtkutatás a Pécsi Tudományegyetemen, miután hétvégén ellopták Biofizikai Intézet számítógépeit. A speciális adattárolókon 5 év kutatási eredményei voltak, a kár 5 millió forint. Az egyetem 10 milliárdos adósággal küzd, önerőből biztosan nem tudják újra elindítani a kutatási programot. Az intézet 100 ezer forint nyomravezetői díjat ajánlott fel.
Kutatások bizonyítják, hogy a médiának nincs szocializációs hatása, ebből viszont az következik, hogy felelőssége sincs - hangoztatta Bajomi-Lázár Péter egy, a média felelősségéről rendezett szerdai budapesti kerekasztal-beszélgetésen; megállapítását a tanácskozás legtöbb résztvevője vitatta.
Barack Obama egy kissé unalmas figura; bár választási gyűlései tízezreket vonzanak és karizmáját John Kennedyéhez hasonlítják, kampánya során nélkülözi a spontán megnyilvánulásokat, Hillary Clinton sokkal izgalmasabb személyiség volt a tudósítók számára - nyilatkozott a liberális Los Angeles Times tudósítója.
Sok brit pár választja meg gyermeke nemét, illegálisan: mivel hazájukban tiltott az ilyen genetikai beavatkozás, külföldre utaznak, hogy elvégeztessék.
Sikerrel vette az Európa-bajnoki selejtezők első akadályát a magyar férfi kézilabda válogatott: a szerdai, idegenbeli összecsapáson 27-21-re legyőzte Görögország csapatát. Hajdu János tanítványai már az első félidőben magabiztos előnyre tettek szert, a szünetre 16-9-re vezettek a magyarok. A folytatásban is inkább a magyarok akarata érvényesült: bár akadtak időszakok, amikor a görögök „elkap...
Szerdán fél százalékponttal (50 bázisponttal) 1 százalékra csökkentette irányadó kamatát, a szövetségi napikamatcélt az amerikai Federal Reserve Nyíltpiaci Bizottsága (FOMC). A lépés megfelelt...