A Nemzetközi Valutaalap (IMF) "jelentős pénzügyi csomagot" jelent be a következő napokban Magyarország javára - közölte Dominique Strauss-Kahn, az IMF vezérigazgatója. Dominique...
Amerikai katonák megöltek nyolc civilt vasárnap Szíria keleti részén, az iraki határ térségében egy kommandósakcióban - közölte a szíriai állami televízió és a SANA hivatalos hírügynökség. Négy...
Nem lesz központi kiválasztás a megüresedett közigazgatási állásokra és versenyvizsgákat sem szervez jövőre a kormány értesült lapunk. Ezzel gyakorlatilag felszámolják az akkori személyügyi államtitkár, Szetey Gábor által jegyzett 2007-es átalakításokat.
A tokiói részvényindex fő mutatója, a Nikkei 225 hétfőn a jen a dollárral szembeni erősödése következtében ismét csak esett, ennek következtében 486.18 ponttal, 6.36 százalékkal 26 éves mélypontra 7162.90 pontra hanyatlott hétfő reggel. A TOPIX index 7.4 százalékkal 746.46 pontra esett. (ProfitLine.hu)
Közleményben jelentette be tegnap este a Nemzetzközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, hogy az Európai Unió szerveit, bizonyos kormányait, illetve egyéb nemzetközi pénzügyi szervezeteket is bevonva...
A legutóbb benyújtott költségvetési javaslatból az derül ki, hogy a kormány visszavonta a korábban naponta népszerűsített Új tudás program alapelemét, a pályakezdő pedagógusok béremelését - írta a...
Újabb rázós futam várható az európai piacokon, miután a globális gazdasági válság miatti aggodalom egyre fokozódik, valamint a japán piac negyed évszázados mélypontjáig zuhant tovább ma reggel. (ProfitLine.hu)
Hétfőn a forint kerül a térségi befektetők figyelmének középpontjába: a hosszú hétvége után kiderül, hogy az IMF és az EU várható készenléti hitelkerete mit segít a magyar valutának, írta elemzők véleményét idézve hétfő reggel a Dow Jones hírügynökség.
Gáspár Győző nem hajlandó foglalkozni azzal a pletykával, hogy Benkő Dániel kitúrhatja őt saját műsorából. Nem lenne meglepő ugyanis, ha az argentin dzsungelben nyújtott teljesítménye alapján az RTL Klubnál fantáziát látnának a lantművészben, ami akár egy önálló műsorban is testet ölthet.
A vasárnapi óraátállítással ránk köszöntött a téli időszámítás, rövidebbek a nappalok, kevesebb fény ér minket. Az angolok közül sokan "hajnalszimulátort" vesznek, egy olyan órát, ami nem hanggal, hanem a reggeli nap fényének utánzásával ébreszti fel az álomszuszékokat.
Az olaj világpiaci ára hétfőn az ázsiai kereskedés során 17 hónapos mélypontjára, 63 dollárra csökkent hordónként, miután a befektetők a pénteki OPEC termelés csökkentést bizonyítékként értékelték arra vonatkozóan, hogy a globális gazdasági lassulás miatt ténylegesen csökkenni fog az olaj iránti kereslet. (ProfitLine.hu)
Az együttműködés erősítését sürgették a piaci stabilitás érdekében a világ hét legfejlettebb ipari országának pénzügyminiszterei és jegybankelnökei. A pénzügyi szakemberek közleményükben egyben aggodalmukat fejezték ki a jen árfolyam-ingadozása miatt.
A fő hatások: 17 év után először jöhet az amerikiai fogyasztás csökkenéséről szóló adat, itthon kiderül, hogy alakul a munkanélküliség. Az amerikai kamat csökkenhet, a lengyel maradhat.
Csányi Sándor az OTP Bank elnök-vezérigazgatója szerint a lehallgatási ügy kirobbanása óta nem romlott meg a kapcsolata az MDF-fel, bár azóta nem beszélt Dávid Ibolyával, a párt elnökével. "A...
A kilencedik parti döntetlennel ért véget a címvédő Viswanathan Anand és az orosz Vlagyimir Kramnyik között zajló sakkvilágbajnoki párosmérkőzésen, Bonnban.
Minden korábbinál nagyobb, a rendőrség becslése szerint több mint százezres tömeg gyűlt össze vasárnap Barack Obama amerikai demokrata párti elnökjelölt kampányrendezvényén a Colorado szövetségi...
A múlt hét végi zuhanásokat követően ma újabb lejtmenetre lehet számítani az európai piacokon - legalábbis erre engednek utalni a határidős részvényindexek a nyitás előtt egy órával. A magyar tőzsde...
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint a 2008. május 30–i közleményében bejelentett program keretében 2008. október 22-én a Társaság, a Budapesti Értéktőzsdén 952.079 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 2.547,-forint/darab átlagáron az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
A G-7 csoport nemzetei fokozottan aggódnak a japán jen az amerikai dollárral és a többi főbb devizákkal szembeni erősödése miatt, kijelentették, hogy figyelni fogják az eseményeket, és együttműködnek ha szükséges. (ProfitLine.hu)
A megtámadottak helyett egy kívülálló biztonsági ember sérült meg életveszélyesen abban a tömegverekedésben, amelyet 15-20 örkényi férfi kezdeményezett egy Kecskemét melletti diszkóban. A „csatában” késeket, kardokat, bárdokat, botokat, széklábakat, söröskorsókat használtak, amelyekkel válogatás nélkül ütöttek, szúrtak, döftek.
Ablakmosóként sétált be egy milánói ékszerüzletbe egy férfi, hogy nem sokkal később egymillió dollárnyi drágakövet elemelve tűnjön el a péntek délutáni forgatagban.
Aggodalmukat fejezték ki a világ hét legfejlettebb ipari országának pénzügyminiszterei és jegybankelnökei a japán nemzeti fizetőeszköz, a jen közelmúltbeli "túlzott árfolyam-ingadozása miatt", és együ...
Az időjárás előrejelzések szerint még nem várható havazás az előttünk álló napokban, de az autósoknak nem árt előre felkészülni a téli körülményekre. A téli gumi beszerzése most sem elhamarkodott, felszerelése pedig aktuálissá válik, ha tartósan 7 fok alá csökken a hőmérséklet....
A digitális kamerák legnagyobb gyártója a világon, a japán Canon Inc. hétfőn 83,04 milliárd jenes adózott eredményt jelentett a harmadik negyedévről, 21 százalékkal kevesebbet a tavalyi harmadik negye...
A legutóbb benyújtott költségvetési javaslatból az derül ki, hogy a kormány visszavonta a korábban naponta népszerűsített Új tudás program alapelemét, a pályakezdő pedagógusok béremelését - írta a hétfői Magyar Nemzet.
Az Európai Bizottságban felmerült a gondolat, hogy általános dohányzási tilalmat javasoljon minden európai munkahelyen - erősítette meg Vladimir Spidla EU-biztos vasárnapi brüsszeli médiabeszámolók szerint a WirtschaftsWoche című német gazdasági hetilap értesülését.
A Nyitott munkahelyek és tanműhelyek program keretében 34 somogyi üzembe, vállalathoz, szakképző oktatási intézménybe látogathatnak el november 25-ig a pályakezdő, pályaválasztás előtt álló fiatalok - közölte Egerszegi Péter, a Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ kaposvári kirendeltségének szóvivője az MTI-vel.
A helyi állami és közigazgatási hivatalnokok által kiállított legértelmetlenebb és/vagy leghaszontalanabb dokumentumra hirdetett pályázatot Igor Szljunyev, a Kosztromai terület kormányzója....
Az NZD/USD árfolyama 126 pipes sávban mozgott, 0,5472 és 0,5598 között. Nem sikerült elérni a kerek 0,56-os értéket. A devizapár megállapodott 0,55-nél. Az EUR/JPY kurzusa 119,54 és 115,35 között alakult. Már vasárnap is emelkedő tendencia mutatkozott, mely tovább folytatódott. Az USD/CHF árfolyama 111 pipes sávban ingadozott, 1,1707 valamint 1,1596 között. Az elemzők szerint hamarosan…
Az 1956. október 26-i mosonmagyaróvári sortűz áldozatairól emlékeztek meg vasárnap a Gyásztéren, az egykori határőr laktanya közelében felállított emlékműnél.
Lövöldözésben halt meg két ember, illetve egy megsebesült az egyesült államokbeli Arkansas állam egyik egyetemén. Az eset Conway városban történt helyi idő szerint vasárnap este. A tanintézetben...
Az euró mielőbbi bevezetését sürgeti az OTP Bank vezérigazgatója. Csányi Sándor szerint Magyarországnak meg kell próbálnia soron kívül bejutnia az eurózónába, mert ezzel hosszabb távon kezelni lehetne a világgazdasági válság hatásait.
Csányi Sándor az euróövezeti zónához való mihamarabbi csatlakozást javasolja a válság csökkentése érdekében- hangzott el az m1 Szólás szabadsága c. magazinjában.
Nyolc afgán polgári személy életét vesztette az Afganisztánban állomásozó nemzetközi erők egyik légicsapásában az ázsiai ország középső részén - közölte a helyi rendőrség hétfőn.