Visszafizettetné a kormány a szakorvosképzés alatt nyújtott mintegy kétmillió forintos állami támogatást, ha a frissen végzett doktor nem a képzésében részt vevő kórházban vállal munkát - egyebek mell...
Az amerikai szenátus szerda este elfogadta a 700 milliárd dolláros pénzügyi mentőcsomag tervét; a korábbihoz képest javított változat pénteken kerül a képviselőház elé.
Már beiktatták a hazai jogrendbe, s várhatóan még a hónap első felében kihirdetik azt a közösségi jogszabályt, amely szerint áprilistól tilos lesz higanyos, nem elektronikus mérőműszereket forgalmazni...
Az amerikai szenátus szerda este biztos többséggel elfogadta a 700 milliárd dolláros pénzügyi mentőcsomag tervét; elemzők azonban figyelmeztetnek, egyáltalán nem vehető biztosra, hogy a módosított javaslatot a képviselőház is jóváhagyja. Az amerikaiak 88%-a aggódik
A Népszabadság arról ír, hogy noha az árampiacon már tavaly bevezették a szabadáras rendszert, és az Európai Unió a piac liberalizációja nyomán látványos árcsökkenést ígért a lakossági piacon, a szakértők szerint csak csekély mértékben változik majd a tarifa jövőre. Lapszemle.
A moldvai Pusztinai Magyar Ház Egyesület megsegítésére rendeznek jótékonysági hangversenyt pénteken Budapesten, az esten csángómagyar művészek mellett fellép a 7Határ Együttes és a Misztrál Együttes - tájékoztatta a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület az MTI-t.
Csupán két egykori fideszes képviselő távolmaradásának köszönhetik a szocialisták, hogy az Országgyűlés költségvetési bizottsága általános parlamenti vitára engedte a kormány által benyújtott adótörvényeket szerdán.
A foglalkoztatás terheit kívánja csökkenteni a jövő évi adótörvény úgy, hogy a foglalkoztatás-bővítésre vállalkozókat hozza kedvezőbb helyzetbe - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Veres János. A pénzügyminiszter hozzátette: a munkavállalók is körülbelül 5 ezer forinttal vihetnek többet haza havonta.
Ez év szeptember közepéig 210 millió forint bevétele származott a VPOP-nak, s így a költségvetésnek a különféle elkobzott tárgyak elárverezéséből. Ez rekord
Kiszel Tünde gyerekre vágyik. A naptárdíva nem várja meg, hogy elszálljon felette az idõ, ezért mihamarabb szülni szeretne. Érthetõ a sietség, a napokban ugyanis kiderült, hogy Tüncike, aki sokáig féltve õrizte a korát, jövõre éppen ötven éves lesz
Előfordul, hogy a vagyonosodási vizsgálatok során egymásnak ellentmondó határozatokat hoz az adóhatóság, a revizorok sajátos szótárában pedig meglepő értelmet kapnak a szavak.
Kivizsgálja a Montessori iskola ügyét az oktatási ombudsman – tudta meg a Magyar Nemzet. Aáry-Tamás Lajos a szülők beadványára azt ellenőrzi, hogy a jogsértések akadályozták-e a diákokat a felkészülésben, és ezért meg kell-e ismételni az érettségi vizsgát.
A legfrissebb, csütörtöki rendőrségi adatok szerint legkevesebb 224 zarándokot tapostak agyon két nappal korábban egy hindu templomban támadt tülekedésben az India nyugati részén fekvő Rádzsasztán államban.
A Chelsea sem bírt a Kolozsvári Vasutassal a labdarúgó Bajnokok Ligájában. Az erdélyi csapat gól nélküli döntetlent játszott a sorozat tavalyi ezüstérmesével, a csoport másik meccsén az AS Roma 3-1-re nyert idegenben, a Bordeaux ellen.
Az amerikai szenátus tegnap este nagy többséggel elfogadta a 700 milliárd dolláros pénzügyi mentőcsomag módosított tervét, a javított változat pénteken kerül a képviselőház elé. (ProfitLine.hu)
Szörnyetegként emlegetik Ózdon, pedig szépreményű fiatalként kezdett az önálló élethez T. Ádám, aki tarkón lőtte hitelezőjét és annak 9 éves kislányát. Ádám az egyetemen a gépészmérnöki karra járt, díjugratóként is sikereket ért el, vállalkozóként azonban sorra kudarcot vallott nagyra törő terveivel.
"Kérjük, ne lakatolják fészereiket, mert tolvajok garázdálkodnak a környéken!" - ezzel a kéréssel fordult kertbérlőkhöz Nagy-Britanniában egy önkormányzat. Bristol városatyái így próbálnak spórolni...
Színészvacsorán dorbézoltak a Barátok közt szereplői kedden este, megünnepelve azt, hogy tizedik éve töretlen a sorozat népszerűsége. A Mátyás király tér lakói igazi családként ünnepeltek, a fiatalok és az idősebbek is felhőtlenül mulattak. Balogh Edina megújult külsejével keltett feltűnést, míg Németh Kristóf rögtönzött veszekedéssel hívta fel magára a figyelmet.
Magyarországon igen magas, úgy 20 százaléknyi a magánforrások aránya a felsőoktatás finanszírozásában: számos nyugat-európai országot, illetve a teljes közép-európai blokkot magunk mögött hagyjuk e te...
Magyarországon megéri diplomát szerezni, hiszen a felsőfokú végzettség úgy 20 százalékkal hosszabb élettartamot ígér a középiskolai végzettséghez képest. És persze több a fizetés is...
Két helyen is gyújtogattak csütörtökre virradó éjjel Budapesten. Mint arról már hírt adtunk, a XVIII. kerületben két Molotov-koktélt dobtak egy házra. A másik eset a II. kerületi Szemlőhegyi úton történt, ahol egy autót gyújtott fel valaki.
Rendkívüli volatilis kereskedés mellett veszteséggel zártak az amerikai piacok szerdán az amerikai gazdaság és a pénzügyi szektor miatt aggódó befektetők miatt, a szenátusi szavazás előtt. A DJIA index 19.59 ponttal, 0.18 százalékkal mérséklődve 10,831.07 ponton zárt. Az S&P 500 index értéke 5.30 ponttal, 0.45 százalékkal 1161.06 pontra csökkent, míg a Nasdaq composite index 12.93 ponttal,…
Pozitívként értékelik az európai befektetők, hogy az amerikai szenátus tegnap este elfogadta a módosított pénzügyi mentőcsomag tervezetet, ennek megfelelően várhatóan emelkedéssel kezdenek az európai piacok a csütörtöki kereskedési napon, ugyanakkor a világgazdaság alakulása miatti aggodalmak és a főbb nyitva lévő ázsiai piacok reggeli alakulása visszafoghatja a csomag körüli optimizmust.…
Még az érintettek sincsenek tudatában a gyomorégés által hosszú távon okozott betegségeknek - derül ki a GfK LHS HealthCare egyéni interjúk alapján készített felméréséből. A megkérdezettek elmondásából kiderül, hogy a problémát a tünetek "házi" kezelésével igyekeznek mérsékelni és a megelőzésre csak azok fordítanak komoly figyelmet, akik már súlyosabb panaszok orvoslásán vannak túl.
Bűncselekmény hiányában megszüntette a BRFK az úgynevezett BKV-s kémprogramok ügyében májusban indított nyomozást - írta a csütörtöki Magyar Nemzet. Nem volt a BKV. Zrt. számítógépein olyan program...
Elsiratta Clyde-ot, elátkozta a múltat, magát is a másvilágra kívánta a magyar Bonnie. Kedvese öngyilkossága után Novák Tünde négyszer próbálta meg eldobni az életét, most azonban újra erőt ad neki a remény. A 29 éves lány - aki Fekete Lászlóval öt éven keresztül rabolt és bujkált a rendőrség elől - négy hónap múlva szabadul, s a rácsokon túl új szerelem várja. A férfi nem más, mint Fekete egykori…
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) örömmel fogadja a hírt, hogy a román képviselőház többszöri elnapolás után kedden végre jóváhagyta a Partiumi Keresztény Egyetem akkreditálására vonatk...
Tíz EU-tagállam jelezte, hogy kész részt venni a szomáliai vizeken garázdálkodó kalózok elleni, tervezés alatt álló európai katonai műveletben - közölte szerdán a huszonhetek védelmi minisztereinek fr...
A washingtoni szenátus magyar idő szerint csütörtök hajnalban elfogadta a 700 milliárd dolláros gazdasági mentőcsomagot 74-25 szavazati aránnyal. A javaslatcsomag most az alsóház elé kerül: azt egyelőre nem tudni, hogy itt elfogadják-e a törvényt.
Hétfőtől határozatlan idejű, a járóbeteg-ellátást érintő sztrájkot hirdetnek az egri kórház érdekképviseletei, a nyomásgyakorló akció pedig melynek fő célja, hogy a megyegyűlés bontsa fel a HospInvesttel kötött, az intézmény működtetéséről szóló szerződést információink szerint bérköveteléssel is kiegészül. Erről Mánya Kristóf, a Markhot Ferenc Kórház főorvosa, a kórházvédők képviselője…
Nem szabálysértés, hanem bűncselekmény az, ha valaki más kertjéből, házából lop el húszezer forintnál nem értékesebb javakat. Az ügyészség közlése szerint az ügyet ilyenkor nem a polgármesteri hivatal jegyzője, hanem a bíróság ítéli meg.