Észak-Korea felszólította külföldi szolgálatban lévő diplomatáit, hogy készüljenek fel egy "fontos bejelentésre" - írta szombati számában a Jomiuri Simbun című japán lap.
Pénteken folytatódott az arany árcsökkenése, több mint egy hónapja legalacsonyabb szintre került, miután csütörtökön 34,50 dollárral esett. A New York-i tőzsde fémrészlegében (COMEX) a decemberi le...
Gáspár Győző hogy lesz a vadon királya, ha még egy ártatlan angolnától is retteg – sopánkodik a felesége. Bea asszony addig nem is engedné haza az őserdőből bátortalan férjét, amíg nem győzi le saját félelmeit
Szöveg, dallam és ritmus remekül talált egymásra a Bee Gees egyik legnagyobb slágerében, a Stayin' Alive (életben maradni) című dalban: amerikai kutatók megállapították, hogy a számban percenként éppen annyi ütem van, ahány nyomást szívmasszázskor érdemes alkalmazni.
Tóth Lüszi apukája már rettenetesen megbánta, hogy elengedte aprócska lánykáját a TV2 Megasztár című műsorba. Ráadásul elfoglaltságai miatt csak távolból vigyázhatja Lüszi megújult életét.
Nem fundamentális okok miatt gyengült jelentősen a forint az elmúlt napokban az OTP elemzése szerint. Úgy vélik, rövidtávon a devizapiaci egyensúly nem állhat helyre anélkül, hogy az MNB ne lépne be devizatartalékait felhasználva a forintpiacra, és kamatemelésre is elszánhatja magát.
Ma rendezik a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében a miniszterelnök által összehívott nemzeti csúcsot. A tanácskozáson várhatóan felszólal Gyurcsány Ferenc kormányfő, Orbán Viktor, a Fidesz elnöke,...
Egy modell ügynökség munkatársa talált rá az iwiw-en, új arcok után kutatva. A tizenkilenc éves nyíregyházi lány mesebeli modell karrierje ebben a pillanatban indult világhódító útjára. Varga Annamary nagy sikert aratott a divat fővárosában, Milánóban, de ő nem éri be ennyivel. Most Párizs meghódítására készül.
Bajnai Gordon szerint Magyarország a piaci pánik és a szándékos támadás első nagyobb hullámát a kormány és a jegybank gyors, összehangolt lépéseivel visszaverte.
Gyurcsány és Orbán kezet fogott Romlott Gyurcsány Ferenc megítélése még a pénzügyi válság előtt, derül ki a Nézőpont Intézet október elején készített felméréséből - írja a Magyar Nemzet. A lap s...
Magyarország közadóssága magas, miközben a gazdasági növekedés vérszegény, ami egy ilyen bizonytalan helyzetben elriasztja a befektetőket - írja a The New York Times.
Kezdetben nem tudták, hogy az igen nagy mennyiségű vizeletürítéssel járó kórállapotot valójában két teljesen különböző betegség okozhatja. Az egyik a diabetes mellitus (a cukorbetegség), a másik lényegesen ritkább diabetes insipidus. Az utóbbinál a vizelet nem tartalmaz cukrot.
Az OTP Bank továbbra is nyújt devizaalapú hitelt, a feltételek és a kamatmértékek azonban változnak - közölte az OTP Bank pénteken. A bank őszi megtakarítás-ösztönző programja több mint 60 milliárd forint lakossági forrást vonzott.
Az MSZP-frakció nyitott tárgyalási mandátumot adott a nemzeti csúcsra Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-pártelnöknek - mondta Göndör István, az MSZP frakcióvezető-helyettese péntek este Budapesten újság...
Nyoma veszett Csülöknek, a Kelet-Magyarországi Speciális Mentő Egyesület mentőkutyájának. Az életmentő eb szerdán délelőtt tűnt el a Szabolcs megyei Nyírpilisen. Az egész falu Csülök nyomába szegődött, mindenki azt hitte, hogy elkóborolt, de kiderült: a kutyát elrabolták.
Ahogy a válság szélesedik, egyre több ember veszíti el az állását. Már Magyarországon is van olyan üzem, ami bezárta kapuit a kereslet csökkenése miatt, így több embert is el kellett bocsátaniuk. De honnan lehet tudni, hogy hamarosan megválnak tőlünk? Íme 5 jel......
Az OPEC tagországai hajlanak afelé, hogy az október 24-én Bécsben tartandó rendkívüli ülésen napi 1-1,5 millió hordó termeléscsökkentésről döntsenek. Ezt az Egyesült Arab Emírségek hírügynöksége (WAM...
A miniszterelnök meglátta a válságban a lehetőséget, ugyanakkor rendkívül kockázatos, hazárdjáték-szerű az általa választott taktika - jelentette ki Tölgyessy Péter az InfoRádió Aréna című műsorában. Az alábbiakban az interjú teljes, szerkesztett változatát olvashatják.
Egy újabb iszonyú volatilis hetet tudhatnak maguk mögött a világ tőzsdéi, amin az olaj és az olajtermék-árak is jelentősen estek. Bár a forint gyengült a dollárral szemben, ami ellensúlyozta némileg...
Kétszázötven tételből 124 végzett millió forint feletti leütési árral a Kieselbach Galéria péntek esti árverésén. Bortnyik Sándor Lámpagyújtója 170 millió forintért kelt el.
A migrénkezelés forradalmasítását ígérik amerikai orvosok, akik szerint néhány éven belül már kapható lesz az az új gyógyszercsalád, amely az eddigieknél hatékonyabban enyhítheti a krónikus fejfájást.
A Graboplast Zrt. tatabányai és kecskeméti gyárából 90 embert bocsátottak el a napokban - erősítette meg az MTI értesülését Jancsó Péter elnök-vezérigazgató pénteken.
A pártok, a szakszervezetek, az illetékes minisztériumok és a munkáltatók képviselőiből álló közös munkacsoport létrehozásáról született megegyezés pénteken Bukarestben azon a találkozón, amelyen Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök a román parlamenti pártokkal konzultált.
Tegnap délután fél egykor a csepeli köztemetőben helyezték örök nyugalomra Albert Györgyit. A nyilvánosság kizárásával tartott végső tiszteletadáson a legszűkebb család vett részt.
Barack Obama tegnap megkapta az egyik legtekintélyesebb amerikai napilap, a The Washington Post támogatását. Az amerikai lapok hagyományosan szerkesztőségi cikkben teszik le a voksot egyik vagy másik elnökjelölt mellett. A demokrata szenátor mellett állt ki vezércikkében a San Francisco Chronicle is, a héten a Boston Globe ugyancsak az afrikai-amerikai politikus elnökké választását ajánlotta…
Az Egyesült Államok gazdasága veszélyes recesszióra kell felkészüljön, ami rengeteg szenvedéssel jár együtt - nyilatkozta a Bloombergnek Paul Krugman, a Princeton Egyetem közgazdász professzora, aki...
Elfogyott az erő a nap végére az amerikai részvénypiacokon, a hét utolsó kereskedési napját végül csökkenéssel zárták a vezető részvényindexek. A Dow 127 pontot, vagyis 1.4%-ot esett, az S&P 500 0...
A hitelválság továbbra is elkedvetleníti London központjának üzleti célú ingatlanbefektetési piacát. Összesen 1,244 milliárd angol font értékű tranzakció történt a harmadik negyedévben, amely 40...
Napjaink egyik legkomolyabb kihívása a klímaváltozás, amelynek következményei messze túlmutatnak a környezeti hatásain. Nem véletlen, hogy a téma viszonylag rövid időn belül beférkőzött a politikai és gazdasági életbe egyaránt. A KPMG nemrégiben publikált tanulmánya ugyan kísérletet tesz arra, hogy felmérje a probléma üzleti életre gyakorolt esetleges hatásait, de kérdései és következtetései…
Még szinte meg sem emésztettük a múlt heti világbajnoki selejtezők eseményeit, a portugálok döntetlenjét Albánia ellen, az argentinok váratlan chilei vereségét, no és persze a magyar válogatott Málta elleni győzelmét, máris folytatódik a futballbiznisz – klubszinten. A hétvége legnagyobb érdeklődéssel várt mérkőzése a madridi derbi Spanyolországban, de valódi csemegét ígér a Roma–Inter összecsapás…
David Beckham a januárt a Milan labdarúgó-csapatánál kezdi. Igaz, egyelőre arról van szó, hogy a piros-feketékkel tréningezik együtt, hogy formában maradjon, amíg az amerikai bajnokság szünetel.
Először forgatott magyar koncepció alapján, itthon reklámot a Jägermeister. A Saatchi & Saatchi munkája kifejezetten a magyar piacra készült, de esélyes, hogy nemsokára a régió többi országában is átveszik.
Sokkal szolidabb gazdasági növekedéssel számolnak a költségvetésben a korábbinál. Veres János pénzügyminiszter kijelentette: a jövő évi költségvetésben nem tudják biztosítani az év elejétől, csak várhatóan szeptember elsejétől a nyugdíjkorrekciós program 2009-re esedékes részét és a családi pótlék növelését, értesült a Világgazdaság.
A nemzetközi pénzpiaci válság következtében bankárok sokasága került az utcára. Vajon talpra esnek és azonnal találnak maguknak munkát, vagy hatalmas fordulatot vesz az életük és kénytelenek végleg lemondani mindarról a luxusról, amiben eddig részük volt?
Több érdekes mérkőzés mellett két nagy rangadót is rendeznek a hétvégén Európában. Az Atlético Madrid a spanyol forduló első mérkőzésén fogadja a Real Madridot, míg az AS Roma az olasz kör utolsó találkozóján játszik majd az Olimpiai Stadionban a bajnok Interrel.
Ismét árfolyamingadozás mellett telt a hét utolsó kereskedési napja az amerikai piacokon, miután a befektetők egykedvűen vették tudomásul a hitelpiacok feszültségének enyhülését, valamint az újabb gyenge gazdasági adatokat, a volatilitás már nem volt akkora mint a hét többi napján, azonban az indexek a kereskedés végén a negatív tartományba csúsztak. (ProfitLine.hu)
A forint árfolyamának elmúlt időszaki gyengülését nem fundamentális problémák okozták - állapítják meg az OTP Bank elemzői péntek délutáni elemzésükben. Meglátásuk szerint a gyengülés azon...
A McLaren-Mercedes angol pilótája, az éllovas Lewis Hamilton indulhat az élről a Forma-1-es Kínai Nagydíjon. A második helyről a finn Kimi Raikkönen (Ferrari), a harmadikról a brazil Felipe Massa (Ferrari) vághat neki vasárnap reggel kilenc órakor a sanghaji futamnak.
George Bush amerikai elnök pénteki nyilatkozatában türelmet kért az amerikaiaktól és arról próbálta meg biztosítani az egyre idegesebb amerikai közvéleményt, hogy az Egyesült Államok gazdasága...