Ma este tartja a budapesti Wigwam Rock Clubban szokásos őszi koncertjét a Sex Action zenekar. A buli több mint egy hónapot csúszott az eredeti időponthoz képest, mivel a csapat dobosa, Ganxsta Zolee kutyáját védve szenvedett kéztörést.
2003 és 2006 között 147 millió forinttal támogatta az SZDSZ-t a Strabag-vezér Hans-Peter Haselsteiner által alapított, később Acél Zoltánra és Alexander Zachra, az Euro:contact Kft korábbi vezetőire hagyományozott osztrák Liberális Intézet - írja a Heti Válasz.
Az utca embere, Joe, a vízvezetékszerelő volt az utolsó televíziós elnökjelölti vita igazi sztárja az Egyesült Államokban. Mindkét jelölt a kamerába nézve, Joe-hoz beszélve próbálta meggyőzni a választókat. Úgy tűnik viszont, hogy Joe nem is Joe, és nem igazán a keményen dolgozó amerikai mintapolgár - van ugyanis egy kis adótartozása.
Kiírta a tendert a Médiaunió a jövő évi, hatmilliárd forint értékű megakampány kreatív és pr-feladataira. A „Rajtad is múlik!” szlogenű kampány témája az egészségmegőrzésben központi jelentőségű egyéni felelősségvállalás.
Jól jöhet a sterlingnek az euróval szemben, hogy javultak a brit pénzügyi szféra kilátásai. A kamatokra való tekintettel is érdemes shortolni az EUR/GBP-nél. A piac kamatcsökkentésre számít a BoE részéről. In-GFX
Tombor András - Orbán Viktor egykori külpolitikai főtanácsadója - jó hírnevének megsértése miatt keresetet nyújtott be a Fővárosi Bíróságra Dávid Ibolya ellen - tájékoztatta Tombor András ügyvédje pénteken az MTI-t.
Több kontinensen indult el tavaly az a program, amely a számítógépes tanítási módszer hatékonyságát vizsgálja általános iskolákban, és amelyhez két fővárosi intézmény is csatlakozott. Az úgynevezett "Kölyök laptopok" óraközi használata tapasztalatok szerint növeli a természettudomány iránt érdeklődők számát.
Az EUR/USD ismét délnek vette az irányt, és minimumot ért el 1,3409-nél. A veszteségek hátterében a romló nemzetközi részvénypiaci hangulatban keresendő. Ráadásul ismét nőtt a befektetők kockázatkerülése. Lehetséges, hogy a délutáni amerikai adatok gyengén alakulnak. A jelek negatív amerikai nyitásra utalnak. Az EUR/USD-ot 1,3432-őn jegyzik. Támogatás 1,3340-nél, míg ellenállás 1,3540-nél…
A kormány által benyújtandó módosított költségvetéshez tartozó új makrogazdasági pálya szerint 2009-ben a GDP a korábbinál várt 3 százalék helyett 1,2 százalékkal nő, 3,9 százalékos átlagos infláció mellett a korábban prognosztizált 4,3 százalék helyett - jelentette be Veres János pénzügyminiszter az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki plenáris ülésén.
Az orosz állam a jövő héttől vásárolni kezd orosz vállalati részvényeket, jelentette be pénteken Alekszej Kudrin pénzügyminiszter. Kudrin elmondta: a külföldi tőke elhagyja az orosz piacot - a miniszt...
Az EUR/USD ismét délnek vette az irányt, és minimumot ért el 1,3409-nél. A veszteségek hátterében a romló nemzetközi részvénypiaci hangulatban keresendő. Ráadásul ismét nőtt a befektetők kockázatkerülése. Lehetséges, hogy a délutáni amerikai adatok gyengén alakulnak. A jelek negatív amerikai nyitásra utalnak. Az EUR/USD-ot 1,3432-őn jegyzik. Támogatás 1,3340-nél, míg ellenállás 1,3540-nél…
A Föld népessége körülbelül 6,6 milliárd fő, a férfi-nő arány 55-45 százalék. A női szépség ápolása érdekében a világ minden táján újabb és újabb trükkök születnek, újabb és újabb hatóanyagok jelennek meg.
A kezdeti nyereségek után ismét délnek vetet az irányt a zloty. Ennek oka abban keresendő, hogy a jelek gyenge amerikai tőzsdenyitásra utalnak. 14.00-kor teszik közzé a szeptemberi lengyel ipari termelést (előrejelzés: 6,0%), ami megterhelheti a devizát, ha gyenge értéket hoz. In-www.globalfx.hu
Miután a piacon ismét nőtt a befektetők kockázatkerülése, érdekesen alakult a dollár sorsa. Míg az EUR/USD a várt Wall Street-i veszteségek miatt délnek vetet az irányt, addig, addig a carry-trade-ek megszüntetése miatt dollár gyengült a jennel szemben. Attól tartanak, hogy gyengén alakulnak a délutáni amerikai adatok. 12 14.30-kor teszik közzé a szeptemberi amerikai építési engedélyek mutatóját…
Erre az évre 1,7, jövőre már csak 1,1 százalék gazdasági növekedést vár az ICEG EC gazdaságkutató intézet pénteken nyilvánosságra hozott prognózisában. Sőt, mivel a nemzetközi válság mélypontja egyelőre nem látható, még a recesszió sem zárható ki - fogalmaznak. Az intézet hiányolja a kiadási oldali és adóreformokat.
A kormány jövőre a bruttó keresetek 4-5 százalékos növekedését javasolja, ami a reálkeresetek idei értékének megőrzését jelenti - közölte Csizmár Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára az Országos Érdekegyeztető Tanács plenáris ülésén. A szakszervezetek elfogadhatatlannak találják a kormány ajánlatát. A vállalkozók „tervezési hibahatárnak” titulálták a kormány által meghatározot...
Hihetetlen, de igaz: újra a napi megengedett legnagyobb mértékben, 15%-kal esik az OTP részvénye a mai napon a Budapesti Értéktőzsdén. A 2,805 forintos limitnél az eladók sorban állnak, hogy...
Mundruczó Kornél Delta című filmje képviseli Magyarországot a szerdán kezdődött 52. Londoni Filmfesztiválon. A kéthetes Temze-parti seregszemlén 200 új játékfilmet mutatnak be, köztük a Deltát - adta hírül pénteken a Magyar Filmunió.
Magyarországon az Európai Unióban az egyik legalacsonyabb a foglalkoztatási szint, nagyon magas az inaktivitás. A foglalkoztatási szint javításától függ minden - mondta a szakminiszter
Kiújult a rák annál az orvosnál, aki saját betegségét kezelte az Antarktiszon kilenc évvel ezelőtt - jelentette a The Daily Telegraph ausztrál napilap pénteken.
Igen előkelő helyen végzett, s így a dobogó második fokára került a magyar főváros egy olyan listán, amelyen azt összesítik, hol jó dolgozni, melyik városban érdemes új üzletet nyitni....
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX a jó nyitás után jelentős zuhanásba kezdett. Közben a A Fitch Ratings hitelminősítő intézet bejelentette, hogy stabilról negatívra változtatta a szuverén magyar adósság osztályzatának kilátását.
Nem várnak kamatmódosítást londoni elemzők az Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának hétfői ülésétől, bár teljes bizonyossággal nem zárják ki az esetleges szigorítást. Jöhet egy soron kívüli kamatemelés? Vagy a szigor éleszti újra a piacokat?
Amerikai kutatók olyan új antibiotikumot fedeztek fel, amely állításuk szerint ígéretesnek tünik a gyógyszerrel szemben is ellenálló TBC ellen - adta hírül pénteken a Cell című kéthetente megjelenő amerikai biológiai szaklap.
Az EUR/GBP megközelítette a 0,7738-as értéket. Ha az érték alá megy az árfolyam, közelgő hétvégére való tekintettel megszüntethetik a shortokat. Ott stopok találhatók, melyek gyorsan 0,77 felé vihetik a kurzust. In-www.globalfx.hu
Megoszlik a portfolio.hu által megkérdezett üzletkötők véleménye arról, hogy érdemes-e az elmúlt hetek hatalmas zuhanásait követően részvényekbe fektetni. A kockázat jelentős, a piac bizonytalan....
Az előre meghirdetett keretösszegben, 50 milliárd forintért vásárolt államkötvényeket a ma először megtartott aukción az elsődleges forgalmazóktól a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A jegybank a...
Nem teljesült az almafelvásárlásról a termelők és az agrárminiszter között szeptember 4-én kötött megállapodás, az Agrana a léalma kilónkénti felvásárlási árát az elmúlt két hét alatt 14,10 forintra v...
A német Pro7 csatorna tehetségkutató műsora, a Popstars ezúttal túl messzire ment: tizenhat esztendős versenyzőjükkel, Victoriaval a kamerák előtt tudatták, hogy édesanyja hirtelen elhunyt.
Egyelőre nincs arról döntés, hogy indul-e Hongkongban a magyar "csodaló", Overdose, bár sajtóértesülések szerint ott lesz a versenyen. A kanca trénere azonban az InfoRádiónak elmondta: valószínűbb, hogy a fiatal versenylovat inkább egy közelebbi viadalra, Rómába viszik el.
Az ipari alma felvásárlási áráról kötött megállapodás betartását követelik a gazdák a földművelésügyi tárcától. A megállapodást szeptember 4-én írták alá a szakminiszterrel kilónként 21,5 forintos, azaz 9 eurócentes vételárról. A termelők szerint Gráf József becsapta őket, hisz a piac kétharmadát uraló Agrana az elmúlt két hét alatt 7 forinttal csökkentette a léalma kilónkénti felvásárlási árát,…
Budapest és a fővárosi közlekedési társaság új arcát ismerhetik meg péntektől azok, akik ellátogatnak a Deák Ferenc téri metróállomás körcsarnokába vagy a Budapesti Közlekedési Vállalat honlapjára.
Ünnepelni csak méltó módon szabad - hívja fel a figyelmet pénteki közleményében Szili Katalin házelnök és Jánosi Katalin, Nagy Imre egykori miniszterelnök unokája a közelgő október 23-i ünnepségekkel kapcsolatban.