A világ lakosságának több mint fele napi kevesebb, mint négyszáz forintból él - figyelmeztet a Szegénység Elleni Világnap alkalmából az ENSZ. Az aktivisták közben arra emlékeztetnek, hogy a gazdag országok nem tartják be az úgynevezett Millenniumi Fejlesztési Célok elérésére tett vállalásaikat. A hitelválság miatt azonban a fejlett világ inkább magával van elfoglalva.
Az Orbán-kormány bevált költségvetési gyakorlatát vezetné be a Fidesz azzal a módosító indítvánnyal, amelyet az SZDSZ-es plafontörvényhez nyújtott be pénteken. A legnagyobb ellenzéki párt nem ért egyet a plafontörvényhez készített közös MSZP-MDF-es módosító csomaggal. Az MSZP reagálásában ugyanakkor kiemelte: a javaslat célja, hogy növelje a biztonságot, és védelmet nyújtson a polgárok számára.
Az Európai Unió üdvözölte pénteken, hogy az Egyesült Államok megszüntette a vízumkényszert hat EU-tagország esetében, de elvárja, hogy Washington gyorsan terjessze ki a kedvezményt a többiekre is, amelyek még nem kapták meg.
Az Európai Központi Banknak és az MNB euróhitel-megállapodása és a szükség esetére kilátásba helyezett IMF-támogatás kapcsán The New York Times online kiadása pénteken elemezte a magyar pénzügyi helyzetet.
A globális pénzügyi válság nehezén már túlvagyunk - mondta pénteken Madridban Joaquín Almunia. Az Európai Bizottság pénzügyi felelőse szerint az európai kormányok összehangolt pénzügyi mentőakciói hatásosnak bizonyultak a piacok megnyugtatásra.
A Vision Consulting igazgatója szerint a kormányfő által kezdeményezett nemzeti csúcs a külvilág felé az összefogást hirdeti, ám a találkozó belpolitikai üzenete a különbségek hangsúlyozása lesz. Török Gábor kifejtette: a pártok valószínűleg nem fognak megegyezni a gazdasági kérdésekben, és ezért egymást okolják majd.
Levetette az uniós zászlókat az önkormányzati fenntartású közintézményekről Leányfalu polgármestere. Nyíri Csaba ezzel a szlovákiai magyarokat ért támadások ellen tiltakozik. Hangsúlyozta: az uniónak állást kell foglalnia a szlovákiai magyarok ügyében. A szlovák miniszterelnök-helyettes „zsarolásnak” nevezte a polgármester akcióját.
A címvédő indiai Viswanathan Anand sötéttel nyert az orosz Vlagyimir Kramnyik ellen a sakkvilágbajnoki párosmérkőzés harmadik partiján, Bonnban, és így 2-1-re vezet.
Nem született rekord, 170 millió forintért kelt el a Kieselbach Galéria és Aukciósház pénteki árverésén Bortnyik Sándor Lámpagyújtó című, 1921-es főműve. A festmény kikiáltási ára ugyan rekordnak számított a magyar műkereskedelemben - százmillió forintról lehetett licitálni a képre -, de a Bortnyik-mű leütési ára végül nem lépte túl az eddigi legmagasabb, 230 milliós magyar csúcsot.
Felfedezték a valódi "gladiátor" végső nyughelyét olasz régészek. A most felfedezett sírban helyezték örök nyugalom Marcus Nonius Macrinust, akinek élettörténete megihlette a Russel Crowe főszereplésével készült film alkotóit.
Portugáliában egyre többen követelik Carlos Querioz, a válogatott válogatott szövetségi kapitányának fejét, miután csapata szerdán csak 0-0-s döntetlen ért el Albánia ellen.
Második világháborús bombát találtak a Fővám téri metróépítésnél pénteken délután. Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta: a szerkezetet a 4-es metró építési területén találták, a tűzszerészek szombaton fogják hatástalanítani, addig biztonsági őrök vigyáznak rá.
Magyar tipp alapján lepleztek le kábítószercsempészeket a spanyol partoknál: a vitorláson több mint egy mázsa kokaint találtak. A vitorláson egy cseh és egy orosz állampolgár volt, mindkettőjüket letartóztatták.
Az alkoholfogyasztás a mindennapi élet része az osztrák politikusok számára, hivatásuk mintegy kötelező velejárója - írta pénteken a Der Standard osztrák lap, aláhúzva, hogy aki visszautasítja a felkínált poharat, azt hamarosan kikezdik, aki viszont nem tud mértéket tartani, az a foglalkozásával vagy éppen az életével játszik.
Alacsony, mint egy törpe, ugat, mint egy kutya, csúcsos a feje és oldalazva mozog - így jellemzik Argentínában azt a különös és hátborzongató teremtményt, amelyet fiataloknak sikerült lefilmezniük.
Mostantól azoknak sem vész el a pénzük, akik valamilyen okból nem tudnak elutazni, holott már megvásárolták repülőjegyüket a Malév valamelyik járatára.
Új faj jelent meg Magyarország élővilágában: Zala megyében először fogtak be erdei sármányt. A verébnél alig valamivel nagyobb, az énekesmadarak közé tartozó madár eredetileg Skandinávia erdeiben, mocsaras fenyveseiben fészkel.
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone nem gondolja, hogy a nagyvállalatok elhagynák a sportot, miután a Nemzetközi Automobil Szövetség bejelentette, továbbra is tartja magát az egységesített erőforrások bevezetéséhez.
Miért maradnak egyesek vékonyak, míg mások elhíznak? Oka lehet ennek az is, hogyan értékeli az agyunk az evés élvezetét. A túlsúlyos emberek talán kevesebb örömet találnak a zsíros, cukros ételek fogyasztásában, mint a karcsúak, ezért kompenzációképpen még többet esznek.
Brad Pitt lehet a főszereplője és egyben producere is az Odüsszeia filmváltozatának, amely az űrben játszódik. A 44 éves színész alakította Achillest a 2004-ben készült Trójában, amely Homérosz másik nagy hőskölteménye, az Iliász alapján készült. Az már biztos, hogy Pitt látható lesz az idén a mozikba kerülő filmben, A Benjamin Button különös esetében.
A Bolyai Alkotótábor válogatott műveiből nyílt pénteken kiállítás az újbudai Tető Galériában, a Magyar Festészet Napja alkalmából megrendezett tárlat anyagát 30 művész a legkülönfélébb technikákkal készült alkotásai; festmények, szobrok, kerámiák, textilek alkotják. A megnyitón részt vett Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke is.
A Sunbelt kutatói a MacGuard honlapjára lettek figyelmesek, amely egy Apple termékekre, illetve operációs rendszerekre szánt biztonsági programot kínál. Maga a szoftver teljes vírus- és kémprogram védelmet ígér a Macintosh felhasználók számára.
Megnégyszerezik a térfigyelő kamerák számát Párizs közterein a jövő év végére. Működtetésüket állami és magán partnerség keretében fogják biztosítani, de azokat kizárólag a rendőrség használja majd.
A rendőrség előállította azt a férfit, aki délelőtt egy teherautónyi termőfölddel akarta elzárni a Borsod-Abaúj-Zemplénben található Kánya-hegyi katonai lokátor bejáratát.
Amerikai kutatók olyan új antibiotikumot fedeztek fel, amely állításuk szerint ígéretesnek tűnik a gyógyszerrel szemben is ellenálló TBC ellen. A tudósok három olyan antibiotikum-vegyületet találtak, amely a természetben is előfordul, és amelyekből új baktériumellenes gyógyszert lehetne kifejleszteni.
"Évek óta tart a vita és pereskedés a Telkibánya külterületén,a Kánya-hegyen erdőrésszel rendelkező tulajdonosok és a honvédelmi tárca között, mert az erdőbirtokosság szerint a területen engedély, és az ő megkérdezésük nélkül létesült katonai objektum.
Az Egyesült Államok újabb hét ország polgáraira, köztük a magyarokra is kiterjeszti a vízummentes beutazás lehetőségét - írja az Inforádió George Bush amerikai elnök szavait idézve. Az érintett...
Könnyebben elhízik a gyerek, ha nem eszik mindennap reggelit - derül ki egy új brit kutatásból. A szakértők szerint ilyenkor a csemete nem ebédel rendesen, mert az étkezések között nassol.
Kétszázötven tételből 124 végzett millió forint feletti leütési árral a Kieselbach Galéria péntek esti árverésén. Köztük a legizgalmasabb, a százmillió forintos árról indított és százhetven millióig szárnyaló mű, Bortnyik Sándor Lámpagyújtója volt, amely az utóbbi évtized legmagasabb kikiáltási árú festménye a magyar műtárgypiacon.